Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-05 / 3. szám
2015. JANUÁR 5., HÉTFŐ KELET Jegyzetek £014 5 Legyen már lázadó?! Nincs abban semmi kivetnivaló, hogy érkezik az internetadó. Teljesen természetes, hogy újabb sarc színesíti a palettát, de legfőképpen busásan növeli a bevételt. Mondhatni: ideje volt már... Sőt, azon csodálkozom, hogy sok kiaknázatlan lehetőséggel nem élnek. Ha rajtam múlna, kivetném az alváshiányban szenvedőkre a fáradót, a szégyenlősökre a sápadót, a figyelmetlenekre a lankadót, a visszafogottakra a mértékadót, a szomjasokra a tikkadót, a horgászokra a haladót, a mosodásokra a száradót, a karmesterekre a hangadót, a túlsúlyosokra a hasadót, mi több, a puffadót vagy akár a dagadót, a szerencsejátékosokra a fogadót, a szülő nőkre az életadót, a szerelmesekre az odaadót vagy az elragadót, a felelőkre a válaszadót, a sportolókra a rangadót, a gyászolókra a hamvadót, a sprintelőkre a szaladót, a kamaszokra a lázadót, a szerkesztőkre a híradót, a fogorvosokra a fogadót, a reumásokra a zsib- badót, a későn távozó vendégekre a maradót, a tartozókra a megadót, az atomfizikusokra a hasadót, a hívőkre a hálaadót, a könyvelőkre a számadót, a félősökre a borzadót, a színházi öltöztetőkre a ráadót, az örömlányokra a lyukadót. Kimeríthetetlen a kincses- bánya, sosem mondható, hogy ez a sarc lesz a végső. Mást nem tehetünk: adózzunk az adómentes korszak emléke előtt! ladanyi@kelet.hu Családi perpatvar Már megint elröpült egy év. Hogy miért írom ezt most, szilveszter után egy bő hónappal? Mert ezzel a gondolattal vettem ki a postaládából az adóhivataltól kapott csomagot, amelyet a tavalyi jövedelmem bevallása céljából küldtek. Bár május még messze van, de már most törhetem azon a fejem, hogy kiknek is ajánljam fel az l+l százalékot úgy, hogy ne legyen belőle családi perpatvar. A lányom ugyanis a gimnáziumából hozott egy szívhez szóló levelet, melyben kérik a szülőket, hogy a személyi jövedelemadó egy százalékával segítsük a közhasznú iskolai alapítványt. Hitvesem is megjegyzi olykor-olykor, hogy mennyivel könnyebben tudnának programokat szervezni, tehetséges fiatalokat támogatni, ha alapítványuk egy picivel több pénzt kapna vállalkozóktól, magánszemélyektől a felajánlások révén. Szóval a gond nem kicsi: Melyiküknek szerezzek örömet, hogy a másik ne sértődjön meg? Mindazonáltal elgondolkodtató, hogy egyes, kevésbé ismert, de nagyon fontos feladatokat felvállaló szervezetek már annak örülnek, ha pár tízezer forinttal többet költhetnek a működésükre, míg más alapítványok több millió forinttal is gazdálkodhatnak az adófizetőknek köszönhetően. Sok múlik a kapcsolatokon, a népszerűségen, azon, hogy ki mennyi állampolgárt tud megszólítani. Ugyanakkor még most is sokan vannak olyanok, akik közömbösek a felajánlások iránt, pedig a közmondásnak most is igaza van: Sok kicsi sokra megy. Lottózom lelkesen, nem tagadom, de nem öncélúan. Ha egyszer véletlenül eltalálnám ugyanis azt az öt számot, akkor az egy helyett tíz-húsz százalékot is utalnék alapítványoknak, civil szervezeteknek. S akkor a családtagok miatt sem fájna a fejem... laszlo.magyar@kelet.hu Celebkvíz Horváth Feri szólt: kezdődik! Tudtuk, mit jelent, előkaptuk a papírt és a ceruzát, és indult a kollégiumi kvízbuli. Az azzal megbízottak már összegyűjtötték a Füleseket (kedveit rejtvényújság), a zsűrielnök pedig feltette a „Tanár úr kérem!” rovat kérdéseit. Volt egyéni verseny, csapatbajnokság, órákig elszórakoztunk, ökörködtünk és közben sokat tanultunk is. Vasárnap este elkezdtem szörfözni a csatornák között. Bár ne tettem volna! Bumm neki! Mert becsapott a ménkű. Az egyik kereskedelmin jött az új játék, számomra először és utoljára. Az alap az volt, mint a mi régi játékunknál, azaz voltak kérdések, és hogy még köny- nyebb legyen, megoldások is. Csak ki kellett választani a helyest. Felkapott műsorvezetők és celebnek kikiáltott nők és férfiak jópofiztak, a sok millióért berendezett stúdióban helyet foglalók tapsoltak. A semmiért, mert sok értéket aligha hordozhat egy olyan műsor, amelyben az egyik kérdés az volt: a celebnek nevezettek közül kinek a leglátogatottabb a közösségi oldala. Volt is nagy izgalom, hogy a versenyző tudja-e a jó megoldást, amire perszer csak úgy nem lehet felkészülni, könyveket bújni, elmét pallérozni. A műsorvezetők és a versenyzők persze jól elszórakoztak (minden bizonnyal csinos gázsiért), ám én felhúztam magam, mert az ökörködés az való baráti társaságba, a suliba, de nem a tévébe. A játszani kedvelők visz- szasírhatják a régi időket, amikor az akkor sokat frocli- zott Kapcsoltamban valóban a kérdések és a válaszok jelentették a lényeget, nem volt semmitmondó, flancos körítés. Mert az igazi játékban nem ez a lényeg... laszlo.man@kelet.hu Elsüllyedt mentőövek Ha így folytatjuk, a képzések és továbbképzések országa leszünk. Az elmúlt évtizedben - kiaknázva az uniós pályázatok nyújtotta lehetőségeket - iskolapadba ültettünk boldog-boldogtalant, hogy felzárkóztassuk őket, vagy olyan szakképesítést adjunk a kezükbe, aminek talán hasznát vehetik a későbbiekben. Gyanítom, nem a tanulók voltak azok, akik igazán jól jártak a projektek végén... Értékteremtő munka helyett a közfoglalkoztatottjaink egy része is a második diákkorát éli mostanság. A kormányzati kommunikáció szerint azért, hogy idővel kitörhessenek a jobb megélhetési esélyeket kínáló nyílt munkaerőpiacra, a „rossz nyelvek” szerint viszont azért, hogy a felhőcskét, napocskát rajzolgató, alacsony iskolázottságú szülőket ne meg-, hanem kibuktassák. A sikeres vizsgák után ugyanis meglesz a nyolc általánosuk, így gyermekeik már csak 2 h-s (hátrányos helyzetű) besorolást kaphatnak a korábbi 3 h-s helyett, és számos eddig kapott támogatástól el fognak esni. Kicsit lesarkítva tehát most nem maguknak tanulnak, hanem maguk ellen... És végül megérkezett a diplomamentő program, ami 10 ezer „majdnemdiplomást” hivatott nyelvvizsga bizonyítványhoz segíteni 3 milliárd adóforintból. Megérne egy misét, hogy a fejenként 300 ezres támogatás sok vagy kevés, miért pont most kapott észbe a kormány, a fő probléma azonban itt is ugyanaz, mint a fenti esetekben: csak a képzést garantálja az állam, a munkahelyet már nem. így az OKJ-s papír legfeljebb asztalláb-alátétnek lesz jó, az „előléptetett” dolgozóknak pedig továbbra is közmunkából kell majd tengődniük. Egyedül a diplomamentő akció lehet remek ugródeszka, mégpedig a nyelvtudással felvértezett fiataloknak - külföld felé. istvan.palicz@kelet.hu viszonylag szigorú műsza- • ki vizsga miatt - csaknem kihagyhatjuk, a balesetek kevesebb mint öt százalékát okozza műszaki hiba. A legtöbb szerencsétlenségben az emberi tényező a ludas, de én itt egy kicsit tamáskodnék. Nyíregyházán is vannak olyan kereszteződések, ahol a hideg futkos a hátunkon, mert elsőbbséget kell adni, de nem mindig lehet látni, hogy jön-e valaki. A lámpás forgalomszabályozás lassít, de biztonságos, kezdő vezetőknek kifejezetten ajánlom. Csakhogy a rendszer üzemeltetése igen drága. Ahol kerékpárúttal választották el a gépjárműveket a kereke- zőktől, ott szinte megszűntek a balesetek. Ahol autópályát építettek, ott többnyire csak ráfutás fordul elő. Ahol veszélyes kereszteződések vannak, ott a körforgalom a megoldás. Ez is pénzbe kerül, de mérhető-e hozzá akár csak egyetlen élet? sandor.pusztai@kelet.hu Élő ítélet Az ítélet megszületett: lassú, fájdalmas halált rótt egy helyre, ahol a szeretet, a törődés, az önfeláldozás, a türelem árad mindenfelé. Igazi Szívek Szállodája ez, ahol a püspök atyától a takarító néniig mindenki egy ügyért dolgozik. Rosszul mondom, nem egy ügyért, hanem az ügyért. És ezt mindenki látja, akinek szemét nem fedi az elvakultság szürke hályogja. Mert a jogvédők sajnos sokszor fanatikusak, hisznek az igazukban, amivel nincs is baj. A gond akkor kezdődik, ha úgy véleményeznek, hogy meg sem tapasztalják a valóságot. Azt, hogy ha valaki megkérdezi a kicsiket, „na ki szeret iskolába járni?”, egyszerre lendülnek a kezek. És a válaszok önmagukban is perdöntőek kellene, hogy legyenek. Passzív megoldás Voltam részese közúti balesetnek, a jogosítványom harminchárom éves; mindezt azért írom le, hogy előrebo- csássam: nem vagyok én sem szent. Ifjoncként vígan tekertem ki Sóstóra, most autóval rovom a megye útjait, de gyakran ülök robogón is, és persze gyalogolok. Megtapasztaltam mindegyik járműnek az előnyét, hátrányát. A szakemberek azt szokták mondani, hogy a közlekedés biztonságát három tényező határozza meg: az út, az ember és jármű. Utóbbit - a Na, ezekre a válaszokra nem kíváncsiak a hivatásos jogvédők és a bíróság elé citált szakértők. Ők szentül hiszik, hogy rosszat tesz az, aki lehetőséget nyit a szabad döntésre. „Mert ahol csak cigány gyerekek tanulnak, ott szegregáció van” szajkózzák rendületlenül. Igen, ha azt felülről kényszerítik rájuk. Ám, ha a szülők döntenek, mert látják, milyen munka zajlik az intézményben, hogy beszélhetünk szegregációról? Melyik szülő kényszeríti önként megalázó helyzetbe gyermekét? A szülő döntését mégis milyen jogon kérdőjelezik meg? Hol van itt a józanság, a bölcsesség, az emberség? Tegnap a jogszabályok mögé bújó rövidlátók győztek a józanul gondolkodók felett. Az ésszel élők a szívvel élők felett. Ám ez a diadal azt is bebizonyította, hogy nem azok a kirekesztők, akiket ezzel megbélyegeztek. tlbor.racsko@kelet.hu Jegyzet Sipeki Attila Ami nem megy.... Adott két sportág. Az egyiket lábbal, a másikat kézzel játsszák. Az egyiket régen nagyon értették a magyarok, a másikat meg most értik nagyon. Az egyiket nagyon szeretjük, de a másikban vagyunk sikeresek. Az egyikre biztosan tudják a választ, a másikban segítek, a kézilabdára gondoltam. Ismerjük, nap mint nap téma, hogy melyik focicsapat mekkora stadiont épít, vagy fog építeni, és hogy miből. Az most legyen a lelkiismeretük dolga. Szurkolóként örülök annak, hogy végre van egy létesítmény az országban, aminek már a formája és az adottságai is hasonlítanak egy elitstadionra - gondolok itt a debreceni monstrumra -, viszont nem örülök annak, hogy remek körítés mögött még mindig nincs tartalom. De tudjuk jól, várni kell türelmesen. A másik térfélen viszont ott a tartalom, ami kis híján szóba sem kerül. A győri lányok Európa trónján, a szegedi fiúk Európa trónján, a Veszprém pedig a kapujában. Egy sportág urai vagyunk, és ahelyett, hogy értékelnénk és dicsőítenénk, állandóan egy olyan sportág a téma, amiben közünk nincs az élmezőnyhöz. Nem kellene ezt ennyire erőltetni, kérem. attila.sipeki@kelet.hu Alagútban Tisztelt Olvasóink! Szolgálati közlemény következik: ezen a héten ne várjanak tőlünk csodát. Olyan felfokozott állapotban vannak a politikusok és az értük rajongó vagy őket gyűlölő - mindenki eldöntheti, hogy rá melyik állítás vonatkozik - választók, hogy nehéz olyat írni, amit az egyik vagy a másik oldal nem orvtámadásként él meg. Hogy mi jöhet így szóba? Az időjárás nem jó, mert a széljárás változó, tehát ez kilőve. A foci: kedden este a manchesteriek vélhetően a piros mezükben lépnek pályára a Bayern ellen, úgyhogy ez sem maradhat. Itt a tavasz, beszélhetnénk a virágokról is, de a megújulásról értekezni ugyancsak áthallásos. A 4-es metró? Pályázhatna a „világ legtöbb kormányzati cikluson átívelő földalatti mozgalma” címre, megítélni úgy, hogy közben nem politizálunk, szinte lehetetlen. Korábban azért szerettem a kampánycsendet, mert volt az országnak két nyugodt napja. Amikor senki nem mocskolt senkit, nem röpködtek égbekiáltó hazugságok és nem mások akarták megmondani, hogy nekem mi a legjobb. Most erre nem számíthatunk, de ami jó hír: a kampány már csak hat napig dübörög. És hogy utána ki teszi ugyanezt, rajtunk múlik. Nem az időjáráson, nem a meccsen és nem is a metrón. Az viszont nagy kérdés, hogy az ajtók melyik oldalon záródnak. anita.szaraz@kelet.hu Jegyzet Tama- völgyi Gergely Na, ki lesz a király? Nagy-támadás, Kovács-féle védelem. Ezekkel a (szárnyaló képzeletem által kreált) megnyitásokkal hivatalosan is elkezdődött az október tizenkettedikéig tartó, várhatóan vérre menő politikai sakkparti. Mi, magyarok hagyományosan jók vagyunk ebben az intellektuális sportágban. Elég csak Portisch Lajosra és a Polgár lányokra gondolni, vagy a nemrég véget ért tromsöi sakkolimpiára, ahol is ezüstérmet szerzett válogatottunk. A fent említett norvég város és Nyíregyháza között azonban elég nagy a földrajzi távolság. Majdnem olyan nagy, mint amilyen távol áll egymástól a hagyományos sakkpartik eleganciája és a politikai játszmák világa. A képzeletbeli táblára már fel is vonultak, és farkasszemet néznek egymással • a szereplők. A csapaton belüli feladatokat a színfalak mögött már régen leosztották. Kire a vezér, kire a bástya, kire pedig a gyalog szerepét bízták. Elterelő manőver, lépéskényszer, vezércsel, áldozat. Nincs pardon vagy kegyelem. Ebben a játszmában remiről még csak szó sem lehet. Október tizenkettedik napján pedig kiderül, a parti végén ki adja a mattot, és ki az, aki berosál... gergely.tarnavolgyi@kelet.hu <@> TUdJa meg tőlünk, hogy mi újságl Szabolcs-Szatmár-Bereg megye napilapja, a 70 esztendős Kelet-Magyarország Immár nemcsak nyomtatásban olvasható, hanem digitális formában, akár okostelefonon Is! Legyen ön Is előfizetőnk! FOTÓ: KM-MARKETING
