Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-05 / 3. szám

2015. JANUÁR 5., HÉTFŐ KELET Jegyzetek £014 5 Legyen már lázadó?! Nincs abban semmi kivet­nivaló, hogy érkezik az internetadó. Teljesen termé­szetes, hogy újabb sarc színe­síti a palettát, de legfőképpen busásan növeli a bevételt. Mondhatni: ideje volt már... Sőt, azon csodálkozom, hogy sok kiaknázatlan lehetőséggel nem élnek. Ha rajtam múlna, kivetném az alváshiányban szenvedőkre a fáradót, a szégyenlősökre a sápadót, a figyelmetlenekre a lankadót, a visszafogottakra a mértékadót, a szomjasokra a tikkadót, a horgászokra a haladót, a mosodásokra a száradót, a karmesterekre a hangadót, a túlsúlyosokra a hasadót, mi több, a puffadót vagy akár a dagadót, a sze­rencsejátékosokra a fogadót, a szülő nőkre az életadót, a szerelmesekre az odaadót vagy az elragadót, a felelőkre a válaszadót, a sportolókra a rangadót, a gyászolókra a hamvadót, a sprintelőkre a szaladót, a kamaszokra a lázadót, a szerkesztőkre a híradót, a fogorvosokra a fogadót, a reumásokra a zsib- badót, a későn távozó vendé­gekre a maradót, a tartozókra a megadót, az atomfiziku­sokra a hasadót, a hívőkre a hálaadót, a könyvelőkre a számadót, a félősökre a bor­zadót, a színházi öltöztetőkre a ráadót, az örömlányokra a lyukadót. Kimeríthetetlen a kincses- bánya, sosem mondható, hogy ez a sarc lesz a végső. Mást nem tehetünk: adóz­zunk az adómentes korszak emléke előtt! ladanyi@kelet.hu Családi perpatvar Már megint elröpült egy év. Hogy miért írom ezt most, szilveszter után egy bő hónappal? Mert ezzel a gon­dolattal vettem ki a postalá­dából az adóhivataltól kapott csomagot, amelyet a tavalyi jövedelmem bevallása céljá­ból küldtek. Bár május még messze van, de már most törhetem azon a fejem, hogy kiknek is ajánljam fel az l+l százalékot úgy, hogy ne le­gyen belőle családi perpatvar. A lányom ugyanis a gimná­ziumából hozott egy szívhez szóló levelet, melyben kérik a szülőket, hogy a személyi jövedelemadó egy százalé­kával segítsük a közhasznú iskolai alapítványt. Hitvesem is megjegyzi olykor-olykor, hogy mennyivel könnyebben tudnának programokat szer­vezni, tehetséges fiatalokat támogatni, ha alapítványuk egy picivel több pénzt kapna vállalkozóktól, magánszemé­lyektől a felajánlások révén. Szóval a gond nem kicsi: Me­lyiküknek szerezzek örömet, hogy a másik ne sértődjön meg? Mindazonáltal elgondol­kodtató, hogy egyes, kevésbé ismert, de nagyon fontos feladatokat felvállaló szerve­zetek már annak örülnek, ha pár tízezer forinttal többet költhetnek a működésükre, míg más alapítványok több millió forinttal is gazdálkod­hatnak az adófizetőknek köszönhetően. Sok múlik a kapcsolatokon, a népszerű­ségen, azon, hogy ki mennyi állampolgárt tud megszólíta­ni. Ugyanakkor még most is sokan vannak olyanok, akik közömbösek a felajánlások iránt, pedig a közmondásnak most is igaza van: Sok kicsi sokra megy. Lottózom lelkesen, nem ta­gadom, de nem öncélúan. Ha egyszer véletlenül eltalálnám ugyanis azt az öt számot, akkor az egy helyett tíz-húsz százalékot is utalnék alapít­ványoknak, civil szerveze­teknek. S akkor a családtagok miatt sem fájna a fejem... laszlo.magyar@kelet.hu Celebkvíz Horváth Feri szólt: kezdődik! Tudtuk, mit jelent, előkap­tuk a papírt és a ceruzát, és indult a kollégiumi kvízbuli. Az azzal megbízottak már összegyűjtötték a Füleseket (kedveit rejtvényújság), a zsűrielnök pedig feltette a „Tanár úr kérem!” rovat kérdéseit. Volt egyéni verseny, csa­patbajnokság, órákig elszó­rakoztunk, ökörködtünk és közben sokat tanultunk is. Vasárnap este elkezd­tem szörfözni a csatornák között. Bár ne tettem volna! Bumm neki! Mert becsapott a ménkű. Az egyik keres­kedelmin jött az új játék, számomra először és utoljá­ra. Az alap az volt, mint a mi régi játékunknál, azaz voltak kérdések, és hogy még köny- nyebb legyen, megoldások is. Csak ki kellett választani a helyest. Felkapott műsorve­zetők és celebnek kikiáltott nők és férfiak jópofiztak, a sok millióért berendezett stúdióban helyet foglalók tapsoltak. A semmiért, mert sok értéket aligha hordozhat egy olyan műsor, amelyben az egyik kérdés az volt: a celebnek nevezettek közül kinek a leglátogatottabb a közösségi oldala. Volt is nagy izgalom, hogy a versenyző tudja-e a jó megoldást, amire perszer csak úgy nem lehet felkészülni, könyveket bújni, elmét pallérozni. A műsorve­zetők és a versenyzők persze jól elszórakoztak (minden bizonnyal csinos gázsiért), ám én felhúztam magam, mert az ökörködés az való baráti társaságba, a suliba, de nem a tévébe. A játszani kedvelők visz- szasírhatják a régi időket, amikor az akkor sokat frocli- zott Kapcsoltamban valóban a kérdések és a válaszok jelentették a lényeget, nem volt semmitmondó, flancos körítés. Mert az igazi játék­ban nem ez a lényeg... laszlo.man@kelet.hu Elsüllyedt mentőövek Ha így folytatjuk, a képzések és továbbképzések országa leszünk. Az elmúlt évtizedben - kiaknázva az uniós pályá­zatok nyújtotta lehetősége­ket - iskolapadba ültettünk boldog-boldogtalant, hogy felzárkóztassuk őket, vagy olyan szakképesítést adjunk a kezükbe, aminek talán hasznát vehetik a későbbiek­ben. Gyanítom, nem a tanulók voltak azok, akik igazán jól jártak a projektek végén... Értékteremtő munka helyett a közfoglalkoztatottjaink egy része is a második diákkorát éli mostanság. A kormányzati kommunikáció szerint azért, hogy idővel kitörhessenek a jobb megélhetési esélyeket kínáló nyílt munkaerőpiacra, a „rossz nyelvek” szerint vi­szont azért, hogy a felhőcskét, napocskát rajzolgató, alacsony iskolázottságú szülőket ne meg-, hanem kibuktassák. A sikeres vizsgák után ugyanis meglesz a nyolc általánosuk, így gyermekeik már csak 2 h-s (hátrányos helyzetű) beso­rolást kaphatnak a korábbi 3 h-s helyett, és számos eddig kapott támogatástól el fognak esni. Kicsit lesarkítva tehát most nem maguknak tanul­nak, hanem maguk ellen... És végül megérkezett a diplomamentő program, ami 10 ezer „majdnemdiplomást” hivatott nyelvvizsga bizonyít­ványhoz segíteni 3 milliárd adóforintból. Megérne egy misét, hogy a fejenként 300 ezres támogatás sok vagy kevés, miért pont most kapott észbe a kormány, a fő prob­léma azonban itt is ugyanaz, mint a fenti esetekben: csak a képzést garantálja az állam, a munkahelyet már nem. így az OKJ-s papír legfeljebb asztal­láb-alátétnek lesz jó, az „elő­léptetett” dolgozóknak pedig továbbra is közmunkából kell majd tengődniük. Egyedül a diplomamentő akció lehet remek ugródeszka, mégpedig a nyelvtudással felvértezett fiataloknak - külföld felé. istvan.palicz@kelet.hu viszonylag szigorú műsza- • ki vizsga miatt - csaknem kihagyhatjuk, a balesetek kevesebb mint öt százalékát okozza műszaki hiba. A leg­több szerencsétlenségben az emberi tényező a ludas, de én itt egy kicsit tamáskodnék. Nyíregyházán is vannak olyan kereszteződések, ahol a hideg futkos a hátunkon, mert elsőbbséget kell adni, de nem mindig lehet látni, hogy jön-e valaki. A lámpás forgalomszabályozás lassít, de biztonságos, kezdő veze­tőknek kifejezetten ajánlom. Csakhogy a rendszer üze­meltetése igen drága. Ahol kerékpárúttal választották el a gépjárműveket a kereke- zőktől, ott szinte megszűntek a balesetek. Ahol autópályát építettek, ott többnyire csak ráfutás fordul elő. Ahol veszélyes kereszteződések vannak, ott a körforgalom a megoldás. Ez is pénzbe kerül, de mérhető-e hozzá akár csak egyetlen élet? sandor.pusztai@kelet.hu Élő ítélet Az ítélet megszületett: lassú, fájdalmas halált rótt egy helyre, ahol a szeretet, a törő­dés, az önfeláldozás, a türe­lem árad mindenfelé. Igazi Szívek Szállodája ez, ahol a püspök atyától a takarító néniig mindenki egy ügyért dolgozik. Rosszul mondom, nem egy ügyért, hanem az ügyért. És ezt mindenki látja, akinek szemét nem fedi az elvakultság szürke hályog­ja. Mert a jogvédők sajnos sokszor fanatikusak, hisznek az igazukban, amivel nincs is baj. A gond akkor kezdő­dik, ha úgy véleményeznek, hogy meg sem tapasztalják a valóságot. Azt, hogy ha valaki megkérdezi a kicsiket, „na ki szeret iskolába járni?”, egyszerre lendülnek a kezek. És a válaszok önmagukban is perdöntőek kellene, hogy legyenek. Passzív megoldás Voltam részese közúti bal­esetnek, a jogosítványom harminchárom éves; mindezt azért írom le, hogy előrebo- csássam: nem vagyok én sem szent. Ifjoncként vígan teker­tem ki Sóstóra, most autóval rovom a megye útjait, de gyakran ülök robogón is, és persze gyalogolok. Megta­pasztaltam mindegyik jármű­nek az előnyét, hátrányát. A szakemberek azt szokták mondani, hogy a közlekedés biztonságát három tényező határozza meg: az út, az ember és jármű. Utóbbit - a Na, ezekre a válaszokra nem kíváncsiak a hivatásos jogvédők és a bíróság elé citált szakértők. Ők szentül hiszik, hogy rosszat tesz az, aki lehetőséget nyit a szabad döntésre. „Mert ahol csak cigány gyerekek tanulnak, ott szegregáció van” szajkózzák rendületlenül. Igen, ha azt felülről kényszerítik rájuk. Ám, ha a szülők döntenek, mert látják, milyen munka zajlik az intézményben, hogy beszélhetünk szegregáció­ról? Melyik szülő kényszeríti önként megalázó helyzetbe gyermekét? A szülő döntését mégis milyen jogon kérdő­jelezik meg? Hol van itt a józanság, a bölcsesség, az emberség? Tegnap a jogszabályok mögé bújó rövidlátók győz­tek a józanul gondolkodók felett. Az ésszel élők a szívvel élők felett. Ám ez a diadal azt is bebizonyította, hogy nem azok a kirekesztők, akiket ezzel megbélyegeztek. tlbor.racsko@kelet.hu Jegyzet Sipeki Attila Ami nem megy.... Adott két sportág. Az egyiket lábbal, a másikat kézzel játsszák. Az egyiket régen nagyon értették a magyarok, a másikat meg most értik nagyon. Az egyiket nagyon szeretjük, de a másikban vagyunk sikeresek. Az egyikre biztosan tudják a választ, a másikban segítek, a kézilabdára gondoltam. Ismerjük, nap mint nap téma, hogy melyik focicsapat mekkora stadiont épít, vagy fog építeni, és hogy miből. Az most legyen a lelkiismeretük dolga. Szurkolóként örülök annak, hogy végre van egy létesítmény az országban, aminek már a formája és az adottságai is hasonlítanak egy elitstadionra - gondolok itt a debreceni monstrumra -, viszont nem örülök annak, hogy remek körítés mögött még mindig nincs tartalom. De tudjuk jól, várni kell türel­mesen. A másik térfélen viszont ott a tartalom, ami kis híján szóba sem kerül. A győri lányok Európa trónján, a sze­gedi fiúk Európa trónján, a Veszprém pedig a kapujában. Egy sportág urai vagyunk, és ahelyett, hogy értékelnénk és dicsőítenénk, állandóan egy olyan sportág a téma, amiben közünk nincs az élmezőny­höz. Nem kellene ezt ennyire erőltetni, kérem. attila.sipeki@kelet.hu Alagútban Tisztelt Olvasóink! Szolgálati közlemény következik: ezen a héten ne várjanak tőlünk csodát. Olyan felfokozott állapotban vannak a politi­kusok és az értük rajongó vagy őket gyűlölő - mindenki eldöntheti, hogy rá melyik ál­lítás vonatkozik - választók, hogy nehéz olyat írni, amit az egyik vagy a másik oldal nem orvtámadásként él meg. Hogy mi jöhet így szóba? Az időjárás nem jó, mert a széljárás változó, tehát ez kilőve. A foci: kedden este a manchesteriek vélhetően a piros mezükben lépnek pá­lyára a Bayern ellen, úgyhogy ez sem maradhat. Itt a tavasz, beszélhetnénk a virágokról is, de a megújulásról érte­kezni ugyancsak áthallásos. A 4-es metró? Pályázhatna a „világ legtöbb kormányzati cikluson átívelő földalatti mozgalma” címre, megítélni úgy, hogy közben nem politi­zálunk, szinte lehetetlen. Korábban azért szerettem a kampánycsendet, mert volt az országnak két nyugodt napja. Amikor senki nem mocskolt senkit, nem röp­ködtek égbekiáltó hazugsá­gok és nem mások akarták megmondani, hogy nekem mi a legjobb. Most erre nem számíthatunk, de ami jó hír: a kampány már csak hat napig dübörög. És hogy utána ki teszi ugyanezt, rajtunk múlik. Nem az időjáráson, nem a meccsen és nem is a met­rón. Az viszont nagy kérdés, hogy az ajtók melyik oldalon záródnak. anita.szaraz@kelet.hu Jegyzet Tama- völgyi Gergely Na, ki lesz a király? Nagy-támadás, Kovács-féle védelem. Ezekkel a (szárnya­ló képzeletem által kreált) megnyitásokkal hivatalosan is elkezdődött az október tizenkettedikéig tartó, vár­hatóan vérre menő politikai sakkparti. Mi, magyarok hagyomá­nyosan jók vagyunk ebben az intellektuális sportágban. Elég csak Portisch Lajosra és a Polgár lányokra gondol­ni, vagy a nemrég véget ért tromsöi sakkolimpiára, ahol is ezüstérmet szerzett válo­gatottunk. A fent említett norvég város és Nyíregyháza között azonban elég nagy a földrajzi távolság. Majdnem olyan nagy, mint amilyen tá­vol áll egymástól a hagyomá­nyos sakkpartik eleganciája és a politikai játszmák világa. A képzeletbeli táblára már fel is vonultak, és far­kasszemet néznek egymással • a szereplők. A csapaton belüli feladatokat a színfalak mö­gött már régen leosztották. Kire a vezér, kire a bástya, kire pedig a gyalog szerepét bízták. Elterelő manőver, lépéskényszer, vezércsel, áldozat. Nincs pardon vagy kegyelem. Ebben a játszmá­ban remiről még csak szó sem lehet. Október tizenket­tedik napján pedig kiderül, a parti végén ki adja a mattot, és ki az, aki berosál... gergely.tarnavolgyi@kelet.hu <@> TUdJa meg tőlünk, hogy mi újságl Szabolcs-Szatmár-Bereg megye napilapja, a 70 esz­tendős Kelet-Magyarország Immár nemcsak nyomta­tásban olvasható, hanem digitális formában, akár okostelefonon Is! Legyen ön Is előfizetőnk! FOTÓ: KM-MARKETING

Next

/
Thumbnails
Contents