Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-21 / 17. szám

2015. JANUÁR 21., SZERDA KELET uo'uonut Jegyzet Sipeld Attila Háromhúsz felett... A világ minden tájára eljutott már a magyar autópályán rommá tört zöld Lamborghini esete, amelyben 330 körüli tempónál elvesztette uralmát a kocsi felett a sofőr, ennek pedig a következménye egy szénné égett autó és egy súlyos sérült lett. A sportko­csinak ára van, de láthatjuk, hogy a menőzésnek is. A vi­deóból nem sok minden derül ki pontosan. Vélhetően a ma­gyar útviszonyokban túlságo­san bízott alanyunk, a kocsit egy kisebb bucka megdobta, ettől pedig füvet fogott. Amik viszont tények: volt egy gazdag fickó, akihez így vagy úgy, de eljutott-egy olasz sportkocsi, melynek kitaposta a lelkét is. Tény továbbá, hogy szerencsés túlélőnk nagy valószínűséggel megdöntötte azt az abszolút sebességre­kordot, amit valaha közúton mért traffipax a világon. Ami szintén tuti biztos, hogy nagyon szeretik őt odafenn, hisz nem sokan mondhatják el magukról, hogy 336-nál egy ütközés után sértetlenül kiszállnak a kocsiból. Ha már tények: lesz jó pár éve a kóter- ben arra, hogy megtanulja; ha legközelebb sportkocsit vezet, egy órára bérelje ki mondjuk a Hungaroringet. A legkomo­lyabb tanulság viszont az, hogy lehet akármennyi pén­zed, a fizika törvényeit nem veheted meg... attila.sipeki@kelet.hu Mobillal is megvehetők az új matricák BUDAPEST, A Nemzeti Mobilfize­tési Zrt. kedden elindította az új autópálya-matricák, köztük az éves megyei e-matricák mo­biltelefonon keresztüli érté­kesítését - közölte a társaság. A mobilapplikáció jelenleg Android operációs rendszeren érhető el, de napokon belül az iOS-en is megvásárolható lesz, így a társaságnál nem regiszt­rált felhasználók számára is le­hetőség nyílik igénybe venni a szolgáltatást. mti 3,3 Az idén már 3,3 százalékkal bővülhet a vállalati hitelek ál­lománya az eurózónában, jö­vőre pedig 5 százalékos éves növekedési ütemet érhet el a szektor - mutat rá az EY könyv- vizsgáló és pénzügyi tanács­adó legfrissebb iparági előre­jelzésében. A gyenge euró jó hatással van az euróövezet ex­porttevékenységére, ráadásul néhány kereskedelmi partner gazdasága is lendületet kapott. Ferenc pápa: a gyermekvállalás felelősség VATIKÁN. Ferenc pápa szigo­rúan ragaszkodik az egyház fogamzásgátlást tiltó tanításá­hoz, ugyanakkor kijelentette, hogy a katolikusoknak nem kell úgy szaporodniuk, mint „a nyulaknak”, és a „felelősség- teljes gyermekvállalásra” kell hagyatkozniuk. A katolikus egyházfő a repülőgépen újság­íróknak nyilatkozva hangsú­lyozta: számos, az egyház által is elfogadott módszer létezik a születésszabályozásra. mti Ferenc pápa fotó: getty images A helyzet és a kilátások Közgazdászok: fenn­tarthatóvá kell tenni a gazdasági növekedést. Budapest, A 2014-es év sike­res esztendő volt a magyar gazdaságban, de ez külső tényezőknek is köszönhető, és Magyarország az innová­ció, valamint a szegénység tekintetében lemaradásban van az Európai Unióhoz ké­pest. A gazdasági növekedést fenntarthatóvá kell tenni, az oktatási rendszert pedig fej­leszteni kell - vélekedtek a felszólaló közgazdászok a Re- publikon Intézet konferenciá­ján, amelyet „A magyar gaz­daság helyzete és kilátásai” címmel rendeztek kedden Budapesten. Csúcsra járatás volt Csillag István, az Óbudai Egyetem docense, korábbi gazdasági és közlekedési mi­niszter kiemelte: a tavalyi év „kakukktojás” volt, „csúcsra járt” a magyar gazdaság, de ezt külső tényezők is segí­tették. Az „egy évnyi felvil­lanás” szerinte az európai Csillag István: a tavalyi év „kakukktojás” volt fotó: ékn uniós forrásoknak, a reálbér növekedésének, valamint a vállalati, és kis- és közepes vállalkozási hitelezés bővülé­sének köszönhető. Felhívta a figyelmet arra, hogy előrejelzések szerint a következő időszakban nem haladja meg a 1,5-2 százalékot a magyar növekedés üteme. Csillag István szerint problé­ma, hogy a termelékenység nem nő, a humán tőkébe való befektetés pedig csökken. Tartható a két százalék Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője is úgy vélte, hogy az egyszeri növe­kedési tényezők kiesésével „jó esetben is” egy 2 százalék körüli növekedési ráta tart­ható, és miközben sok ország „elhúz” majd Magyarország mellett, hazánkban „halo- vány növekedés” várható. Az elemző elmondta: a fog­lalkoztatási ráta Magyarorszá­gon EU-átlagban alacsony, a visegrádi országokkal össze­vetve pedig a legalacsonyabb. Magyarországon a válság után emelkedett a foglalkoztatott­ság, de ebben a közmunka is szerepet játszott. A szegény­séggel kapcsolatban kifejtet­te: Magyarországon ma több szegény ember él mint tíz éve, holott Cseh- és Lengyelország­ban nagymértékben csökkent a számuk. Megjegyezte, hogy a szegénység növekedése álta­lános szinte az egész EU-ban, sőt, a romlás a hazainál jel­lemzően nagyobb mértékű. Az oktatással kapcsolatban a szakértő hangsúlyozta: a korai iskolaelhagyók arányát tekintve 2003-as előnyét mára Magyarország teljesen elvesztette. mti EU-s tervek: ma döntenek BUDAPEST, Ma fogadja el a kor­mány az európai uniós forrá­sok idei kifizetésével kapcso­latos részletes intézkedési tervet - közölte a Miniszter- elnökséget vezető minisz­ter kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. „Ez egy nagy hadművelet” - mondta Lázár János, emlé­keztetve: közeledik a 2007- 2013 közötti európai uniós tá­mogatási időszak lezárása, az idén december 31-éig minden EU-s pályázatnak véget kell érnie, a pénzzel pedig el kell számolni. Felidézte, tavaly csaknem 1900 milliárd forintot folyó­sítottak, az idén pedig nagy­ságrendileg 2000 milliárd forintot kell kifizetni, hogy „a Magyarország számára meg­szavazott támogatást 100 szá­zalékban le tudjuk hívni”. Ennek óriási jelentősé­ge van a nemzetgazdaság szempontjából, hiszen ez a gazdasági növekedés egyik tartópillére - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy a kormányzati intézkedési terv havi lebontásban részletezi, mennyi pénzt kell kifizetni. MTI Négyszemközt és plenárisan Csökkent a hiány az EU-ban LUXEMBURG, Az Európai Uni­óban a tagállamok összesí­tett, szezonális kiigazítás­sal számolt GDP-arányos államháztartási hiánya 2,9%- ra csökkent 2014 harmadik negyedévében, a második ne­gyedéves 3%-ról - közölte az EU statisztikai hivatala. Az Eurostat szerint a Litvá­nia . csatlakozásával január­ban 19 tagúra bővült eurózó­nában (EA19) az összesített államháztartási hiány 2,3% volt 2014 3. negyedévében és 2,5 % 2014 második negyed­évében. A tavalyi második negyedévben az EU-ban a GDP-arányos bevétel 45,2% volt, a kiadások 48,2%-on áll­tak. 2014 harmadik negyed­évében a bevételek aránya 45%, a kiadások aránya kere­kítve 48% volt. MTI Angela Merkel látoga­tása: uniós kérdések a középpontban. BUDAPEST. A Németország által az unióban képviselt szigorú gazdaságpolitika magyar tá­mogatása és az Oroszországgal szembeni szankciós politika is minden bizonnyal napirenden lesz Angela Merkel német kan­cellár február elején esedékes budapesti látogatásának során - hangzott el egy újságíróknak rendezett keddi kormányzati háttérbeszélgetésen. A kancellár programjáról úgy tájékoztattak, hogy a tervek szerint Angela Merkel négyszemközti és plenáris megbeszélést folytat Orbán Viktorral, majd munkaebé­den vesznek részt. A német politikus budapesti látoga­tásának része emellett egy előadás az Andrássy Gyula német nyelvű egyetemen, és találkozó zsidó hitközségi ve­zetőkkel. A szankciókról... Az Orbán-Merkel-tárgyalá- son várhatóan szóba kerülő ügyekkel kapcsolatban a kor­mányzati rendezvényen arra hívták fel a figyelmet, hogy Magyarország „jó szövetsé­gese” a Németország által az Európai Unióban képviselt szi­gorú gazdaságpolitikának, ami bizonyosan terítékre kerül. Emellett nagy valószínűséggel téma lesz az Oroszországgal szembeni szankciós politika is. A jelen lévő kormányzati szereplő a Merkel-látogatás­ról úgy fogalmazott, hogy az „jelentős mértékben erősítő hatású”. A háttérbeszélgetésen szóba kerültek a magyar-amerikai kapcsolatok is, amellyel össze­függésben elhangzott: a kor­mány célja, hogy a washingto­ni magyar nagyköveti poszton Szapáry Györgyöt váltó Sze- merkényi Réka mihamarabb megkezdhesse munkáját. A magyar kabinet a váltást janu­ár 31-ére tervezte, ez azonban várhatóan csúszni fog, mert az amerikai fél részéről még nem érkezett meg az ehhez szükséges fogadó nyilatkozat. A kormányzati rendezvényen útdíjügyben azt a tájékoztatást adták, hogy a próbaüzem eddi­gi tapasztalatai várhatóan szer­dán kerülnek a kabinet elé. mti <§> A párizsi merényletekről... Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alel- nöke érkezik az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságá­nak zárt ülésére, az Országgyűlés Irodaházában kedden. Az ülésen a párizsi merényletek nemzetbiztonsági vonatkozá­sairól kaptak tájékoztatást a képviselők, fotó: mti, illyéstibor @ Robbanótest volt az állatkertnél Egy tűzszerész a Fővárosi Állatkert közelében végzett földmunkák során tegnap délelőtt talált tüzérségi lövedék mellett. A rendőrség az ártalmatlanítás idejére lezárta a környéket. fotó: mti, mihádák Zoltán Izrael fokozta készültségét Jeruzsálem. Az izraeli hadse­reg magasabb fokú készültsé­get rendelt el az ország északi részén, és rakéták elleni Vas­kupola védelmi egységeket telepített a libanoni határhoz, mert a Hezbollah libanoni radikális síita szervezet bosz- szújától tart a konvojuk elleni vasárnapi légicsapások után - közölte az izraeli közszolgálati rádió kedden. Észak-Izraelben felszólították a földművese­ket, hogy ne tartózkodjanak a határhoz közeli földeken, és a katonák sem hagyhatják el a laktanyákat a megemelt biz­tonsági fokozat miatt. MTI A fundamentumok nem indokolják a gyengülést BÉCS. - A magyar gazdaság erős fundamentumai stabil forint- árfolyam mellett szólnak, és nem indokolják az euróval szemben az utóbbi időkben bekövetkezett gyengülését - mondta Orbán Gábor, a Nem­zetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára kedden a Reu­ters hírügynökségnek a bécsi Euromoney konferencián. Rá­mutatott, hogy a magyar gaz­daság erős növekedési ütemet mutat, és számottevően csök­kent a sérülékenysége. „A gazdasági trendek nem indo­kolják a forint év vége felé ta­pasztalt gyengülését, ugyan­akkor a gyengülésnek sem a mértéke, sem pedig az üteme nem ad okot aggodalomra”. Orbán Gábor elmondta, hogy a Nemzetgazdasági Mi­nisztérium elküldi a deviza­alapú jelzáloghitelek forinto­sításáról és a fair bankokról szóló törvényt tájékoztatás céljából a devizaalapú hitelek problémájának megoldására törekvő horvát és lengyel kor­mánynak. MTI Devizaárfolyam (2015.01.20.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 318,66 +0,46 USA dollár 274,59 +0,63 Svájci frank 313,85 -2,39 Angol font 416,25 -0,79 Román lej 70,74 +0,10 Ukrán hrivnya 17,32 +0,03 Horvát kuna 41,38 -0,01 Lengyel zloty 73,53 -0,16 & http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents