Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-19 / 15. szám
2015. JANUÁR 19., HÉTFŐ Bede József: Sosem merült fel bennünk a feleségemmel, hogy elkerüljünk Nyíregyházáról fotó: racskó tibor Interjú:Bede Józseffel, a Szabolcs Takarékszövetkezet elnök-igazgatójával Nyíregyháza takarékos díszpolgára Bede József hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy a rangos elismeréssel illették. nyíregyháza. Szent István ünnepe óta a megyeszékhely díszpolgárának vallhatja magát Bede József. A Szabolcs Takarékszövetkezet elnök-igazgatója feleségéhez hasonlóan ezer szállal kötődik Jánkmajtishoz, ezért is tartja nagy szónak, hogy nem tősgyökeres nyíregyháziként érdemelte ki a kitüntető címet. Amikor először értesült arról, hogy díszpolgár lesz, mire gondolt: kereste-e az okokat? BEDE JÓZSEF: Úgy véltem, hogy mindenképpen a gazdasági élet szereplői közül akartak választani egyet. A Szabolcs Takarékszövetkezet által olyan gazdálkodó egységre voksoltak, amely figyelemre méltó fejlődést és nagyon magas társadalmi beágyazódást mutatott be az utóbbi időben. Mivel konkrét személyre vonatkozik a díj, az is sokat nyomhatott a latba, hogy a magamfajta embernek milyen a megítélése a városban. Én nagy sikernek értékelem a családomat, a gyerekeimet. Őket is büszkeséggel töltötte el, amikor értesültek az elismerésemről. A díszpolgárok zömmel az egész életüket az adott településen töltötték. Persze, ez nem recept vagy alapfeltétel, a kivételek egyébként is erősítik a szabályt. bede JÓZSEF: Bő három évtizede, 1984-ben költöztünk Nyíregyházára. Túl azon, hogy a feleségem és én jánkmajtisiak vagyunk, én még ott is születtem. Fiatal diplomásként Márton Lajos hívó szavára kerültem a megye székhelyére a PM Bevételi Főigazgatóságához; ami lényegében az APEH és a NAV elődjének felel meg. Emlékezetes öt és fél évet töltöttem ott, és az egy fiatalember számára nagyon jó iskola volt. A jogszabályok megismerése, a cégek tanulmányozása, a mérlegek, a gazdálkodó egységek megítélése - életem hasznos időszakaként emlékszem ezekre az esztendőkre. Mi vonzza a munkájában, mi az, amiből erőt merít nap nap után? BEDE JÓZSEF: Egész egyszerűen szeretem a pénzügyi területet, a szövetkezet komplexségét, nagyságát, és az ezzel járó mindennapos kihívásokat. A cégnél folyamatosan szükség van a kreativitásra és a képzettségre. Ez egy nagy család, ami értelmi és érzelmi alapon működik, és komoly odafigyelést igényel. Nemrég jubilált, negyedszázada építi a „birodalmat”. Mekkora léptékkel haladnak az akkori méretekhez képest? bede! József Gulyás József, az akkori elnök úr invitálására, 1990. január elsejétől vagyok a hitelintézetnél, amit Új- fehértó és Vidéke Takarékszövetkezetnek hívtak akkoriban. Igen kis, ámde racionális szervezetként működtünk: mintegy 370 millió forint volt a mérlegfőösszege, ami - lássuk be - a mai számok függvényében megmosolyog- tatónak tűnhet. Manapság a Szabolcs Takarékszövetkezet vonatkozásában körülbelül 30 és fél milliárd forint a mérlegfő nagyságrendje. Érzékelhető a lényegi különbség. Miben rejlik a Szabolcs Takarékszövetkezet stabilitása? A banki világ korántsem szélcsendes, olykor magasra csapnak a hullámok. bede József: A mienk a béke szigete, ahol sok elkötelezett ember lakik megvalósítható elképzelésekkel. Tudjuk, hogy a döntések minimum 80 százalékának jónak kell lenni a folyamatos fejlődéshez. A huszonöt év óriási idő. Gyarapodott a dolgozói létszám, bővült az ügyfélkör, bővült a fiókhálózat. A cég sajátossága, hogy ugyanazt akarják a kiválóan képzett dolgozók, mint a vezetők. Ezek nem pusztán szavak, mondatok, a tettek és a tények önmagukért beszélnek. Minden apró sikernek együtt örültünk a munkatársainkkal, a családtagjainkkal. Egyébként is szeretem látni, ahogy bővül a Szabolcs Takarékszövetkezet famíliája, erre tökéletesen alkalmasak a családi napok és a sportnapok. Milyen pozíciót tölt be az országos megítélésben a Szabolcs Takarékszövetkezet? BEDE JÓZSEF: Az üzleti tevékenység szinte kizárólag regionális megyei szinten zajlik. Az ország 109 takarékszövetkezetének összevetésében, nagyságában a Szabolcs Takarékszövetkezet a tizenötödik. Tudjuk, hogy pénzügyi szempontból nem ez a világ közepe, nem Névjegy Születési idő és hely:1958.09.20„ Jánkmaltis __________________ Végzettség:Pénzügyi és Számviteli Főiskola Budapest, okleveles könyvvizsgáló, banki tanácsadó _______ Pályafutás felszolgáló, árcsoport vezető, főrevizor, főkönyvelő, ügyve- zető igazgató, elnök-igazgató Családi állapot:Nős, két gyerek édesapja ______________ Hobbiitenisz, kerékpár, vadászat, horgászat itt laknak a leggazdagabb emberek, mégis a megtakarítások egy jelentős részét nálunk helyezik el. Ez annak köszönhető, hogy folyamatosan fennáll a bizalom, és ez komoly vívmány. Nekem a legfontosabb az ügyfél és ezt a takarítónőtől az igazgatóig mindenki tudja és magáénak érzi a gondolatot. Van egy belső szlogenünk: Az ügyfél a kenyéradó gazdám. A Szabolcs Takarékszövetkezet a jogelődjeivel a legfiatalabbak közé tartozik. Az ilyen jellegű szervezetek 1956-tól kezdtek alakulni. Tetemes lemaradással, de jó időben, 1970. február 9-én jött létre a szövetkezet. A nagykállói járásra koncentráló takarékszövetkezet 1994-ben belépett a megyeszékhelyre, akkor nyílt meg a Kossuth utcai fiók. Nyíregyházára 2000-ben költöztünk be, a takarékbanki fiókot 160 ! millió forintért az MTB [ Rt.-től, az épületet pedig 100 millió forintért vásároltuk meg a MESZÖV-től, majd nevet változtattunk. Kétségkívül 2008 negatív mérföldkő, a gazdasági j válság megérintett bennün- I két is. A takarékszövetkezetnél jelenleg nyolcvanötén dolgozunk, ebből harmincán az Országzászló téri központban és 13 fiókunk van a megyében. Apropó, Országzászló tér! A szecessziós stílusú központ építészeti remekmű. BEDE JÓZSEF: Mi nagyon szeretjük ezt az épületet, és a nyíregyháziak is büszkék lehetnek rá. Eredetileg is banknak épült (viszonylag gyorsan, egy esztendő alatt), 1911-ben Szabolcsi Agrár Takarékpénztárként nyílt meg. Volt utána Vízügyi Központ, 1945 után Megyei Pártbizottság, majd MHSZ-épület, [ utána pedig a MÉSZÖV szék- 1 háza. Ilyen erős vasrácsozattal kevés banki épület j büszkélkedhet. Rengetegen gondolhatnak hálával a Szabolcs Takarékszövetkezetre, mint lelkes patrónusukra. bede JÓZSEF: Tény, hogy nagyon sok szervezetet támogatunk. Általában elmondható, aki tőkét fektet be, nyilván jövedelmet is akar szerezni. Mi eddig nem száz százalékban profitorientált szervezetként működtünk, a keletkezett nyereség egy részét társadalmi szerepvállalásra fordítottuk. Az elmúlt esztendőben 72 szervezetet, művészeti csoportot támogattunk. Többek között fontosnak tartjuk a Móricz Zsigmond Színház, a Jósa András Múzeum, a Múzeumok Éjszakája és a Vidor Fesztivál mellé állni. Előny, hogy a tulajdonosok és a dolgozók is helyi emberek és I az ügyfelek is itteni vállalkozások és lakosok. Milyen egyéb pozíciókat tölt be az elnök-igazgatói poszt mellett? BEDE JÓZSEF: A VOSZ megyei alelnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökségi tagja, a Happy Art felügyelő [ bizottsági tagja, különböző I szabadidős egyesületek (IPA, Barátság 21) és vadásztársaságok aktív tagja vagyok. Lokálpatriótaként teljesen természetes, hogy az ember a munkáján túl is tesz Nyíregyházáért. Említette a céges sportnapokat. Mennyire kötődik ehhez a mozgalmas területhez? BEDE JÓZSEF: A sport mindig közel állt hozzám. Fiatal koromban falusi gyerekként fociztam a jánkmajtisi csapatban. Nyíregyházán a kispályás futball vonzott. Sportszakmai siker, hogy a PM Bevételi Főigazgatóságok versengésében anno országos bajnokok lettünk, Márton Lajos máig büszke ránk. Ahogy korosodtam, úgy kerültem ki afutballból. Azóta a tenisz és a kerékpár kerített a hatalmába. És leköt a vadászat, valamint a horgászat is. A legjobb dolog a természet közelében lenni. A vadászat nem az öldöklésről szól, hanem a madárcsiripelésről, a harmatról, a napfelkelte szépségéről. Tényleg úgy tartja, hogy borban az igazság? BEDE JÓZSEF: Szeretem a bort. Családi indíttatás is van, mivel a sógorom boripari szakmérnök. Engem a nemes nedű élvezeti értékén túl más is érdekel. Sokat olvastam utána, aztán eldöntöttem, hogy levizsgázok. így lettem okleveles borbíráló. Rendszeresen figyelem a szaksajtót, és elég komoly borkészletem van. A feleségem, aki orvosi szak-könyvtáros, a minisztériumban dolgozó jogász fiam is szeretik a bort. A lányom az ELTE hallgatója, pszichológus alapdiplomát szerzett, most mesterképzésre jár. Hogy reagált a környezete az exkluzív elismeréshez? BEDE JÓZSEF: Nem általános, hogy aktív személynek adják a díszpolgári címet. Én sem gondoltam, hogy ilyen korban ekkora elismerésben lesz részem. Úgy érzem, ezzel várnak is még tőlem valamit. Messze a pályám vége, sokat kell még tennem. Sosem merült fel bennünk a feleségemmel, hogy elkerüljünk Nyíregyházáról. A családi ház, a kert, a két gyerek, a munka ideköt, nem vágyódunk el innen. Amikor a vendégek jönnek hozzánk és végig vezetem őket a belvárosban, majd kiviszem őket Sóstóra, csak ámulnak. Jóleső érzéssel tölt el, hogy egy ámulatba ejtő város díszpolgára lehetek.