Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-14 / 11. szám
2015. JANUÁR 14., SZERDA KELET „Kis varos” a nagyvárosban Tömött sorokban léptek be a kíváncsi középiskolások a főiskola kapuján fotó: racskó Tibor Több megyéből is érkeztek diákok a Nyíregyházi Főiskola nyílt napjára. nyíregyháza. Középiskolásokkal telt meg kedden a Nyíregyházi Főiskola. Az intézmény B épületének Kodály Kulturális Centrumában hömpölygő diáktömeg várta az idei nyílt napot, amelyre legtöbbjüket szüleik és tanáraik is elkísérték. A főiskolás hallgatók a bejárattól egészen az intézményi karok információs pultjáig vezényelték leendő társaikat, és kérdéseikre készséggel válaszoltak. Prof. dr. Jánosi Zoltán rövid köszönőjében többek között kitért arra: mióta világ a világ, az emberiség legfontosabb ajándéka az iskola. Közös az érdem- Köszönet illeti a szülőket és a tanárokat, hogy eddig is segítettek titeket a felkészülésben, titeket pedig azért, hogy sokan még más megyéből is ellátogattatok a Nyíregyházi Főiskolára. Sokan összegyűltünk ma, ez is azt jelzi, hogy érdekel titeket a továbbtanulás. Őszintén kívánom, hogy minél többen kerüljetek be valamelyik felsőoktatási intézménybe, és találjátok meg számításaitokat. Ha úgy adódik, miért ne itt, Nyíregyházán?- Tárt karokkal vár benneteket a főiskola, de azért hozzatok magatokkal egy jó érettségi bizonyítványt is... - szólt mosolyogva a nézőtéren ülőkhöz az intézmény rektora, majd invitálta a diákokat, hogy látogassák meg az egyes intézeteket, kérdezzenek, tájékozódjanak és ismerkedjenek a közeggel - többek között Sokan összegyűltünk, ez is jelzi, hogy egyre többeket érdekel a továbbtanulás. PROF. OR. JÁNOSI ZOLTÁN a csillagvizsgálót, az uszodát és a könyvtárat emelte ki. Miközben a 4 for Dance már a színpad mögött készülődött, hogy egy hatalmas show-val teremtsen remek hangulatot, a Lippai János Szakközépiskola és Szakiskola diákjával, Fignár Dórával beszélgettem a továbbtanulási terveiről.- Az egészségügyi témák érdekelnek, szeretem az embereket, szeretek velük foglalkozni és segíteni azon, akin lehet. Egyelőre ennyit tudok, konkrét elképzelésem még nincsen, de hát éppen azért jöttem, hogy a számos szakirány közül kiválaszthassam a hozzám legközelebb állót - mesélte Dóra.- Régen láttam már egyszerre egy helyen ennyi embert! Bizakodó vagyok az ország jövőjét illetően! - fogalmazott köszöntőjében Kovács Zoltán oktatási rektorhelyettes, aki kiemelte: fontos a továbbtanulás és a jó iskolaválasztás. Lapunk érdeklődésére elmondta: az idei felvételin 1300 új hallgatóra számítanak. - Az utóbbi évek tendenciája alapján a legtöbb hallgatót valamilyen pedagógusképzésre vesszük fel (40%). Ezen belül valószínűleg csökkenni fog a mestertanári képzés aránya, és növekszik az osztatlan tanárképzés volumene. Ezt elősegítheti, hogy az angoltanári osztatlan szak indításával már a teljes közismereti tanári palettát le tudjuk fedni, mivel 14 osztatlan tanári szakunk van. A tanárképzés viszi a prímet- További népszerű képzések lehetnek a gazdasági, sporttudományi, műszaki, agrár és informatikai képzések. Tovább erősödhet a kétéves felsőoktatási szakképzés. A diákok tíz terület közül választhatnak, melyek közül még mindig a pedagógusképzés viszi a prímet, de szeptembertől a Műszaki- és A nyíregyházi P. Szabó Norbert is érdekesnek és hasznosnak találta a nyílt napot, a főiskola miliője pedig elvarázsolta.- Több felsőfokú intézményben is megtudakolom majd a lehetőségeket az országban, de szinte biztos, Agrártudományi Intézetben elindul a duális képzés: az oktatási intézmények és a vállalatok együttesen járulnak hozzá a tanulók szakképzéséhez.- A hittanári szakra a Szent Atanáz Görögkatolikus Hit- tudományi Főiskolán lehet jelentkezni. A pilótaképzés, amely az országban egyedüliként csak itt, Nyíregyházán létezik, szintén figyelemre méltó, piacképes szak. Választék tehát bőven akad - összegzett Kovács Zoltán. Az előadások után diasoron vetítettek életképeket, melyekből mindenki láthatta: ez a közeg valóban egy „kis város” a nagyvárosban. SIPEKI ATTILA attila.sipeki@kelet.hu hogy a Nyíregyházi Főiskola lesz a „befutó”. A turizmussal szeretnék foglalkozni a jövőben, mert imádok utazni. Szívesen nyitnék egy utazási irodát, de az sem kizárt, hogy inkább külföldön próbálok majd szerencsét - mesélte a krúdys diák. Norbit a turisztika vonzza Megkérdeztük: Mely szakok vannak hanyatlóban? Kelet kvíz Hol írták alá 1711. április 30-án a Rákóczi-szabadságharc befejezését jelentő békét? a) Munkács b) Beregszász c) Nagykároly d) Szatmárnémeti A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Nézőpont Nyéki Zsolt Világok arca... Nagy a csend a fegyverropogás után, s ez a csend már nemcsak a tragédia okozta döbbenetét takarja, hanem a tanácstalanságot is a „hogyan tovább?” kérdésre. A francia hetilap, a Charlie Hebdo meghozta a maga döntését, és sajátosan vág vissza a véres merényletért: a pár tízezres példányszámú lap most hárommillió példányban jelenik meg, címlapja újfent az iszlámokat hergeli. A lap így üzeni: fenntartja a jogot az istenkáromláshoz. Ezért persze még nem kellene az életével fizetnie senkinek, de a gyilkosság sokkjából eszmélő világ csak a gyászban osztatlan, a felszínre törő problémák kezelésben mind látványosabb a megosztottság. Sajtószabadság, bevándorlás, eltérő kultúrák együttélése, nagyhatalmi geopolitika, háborús konfliktusok - megannyi tükör, amelybe most bele kell néznie mindenkinek. A magam részéről tagadom az erőszak bármely formáját, és mástól sem fogadom el, ha így akar elégtételt szerezni vélt vagy valós sérelmeiért. A terror elleni tüntetés fontos, ám pusztán szimbolikus tett, ami még nem orvosolja a problémákat. Egy látványos megmozdulás üzenetértékkel bír, de a neheze csak ezután következne. Mondjuk azzal, hogy tükörbe néz az újságíró, és felismeri: mások hitét tiszteletben tartani nem gyávaság kérdése, hanem a békés egymás mellett élés elvének a gyakorlása. Úgy is, hogy nem űzünk gúnyt abból, aki más, mint mi: vallásában, szexuális irányultságában, gondolkodásában - de hát a liberális nyugat világában nem épp ez a legfontosabb alapértékek egyike? A jóléti államokként ismert országokat is falhoz szögezi a felismerés: a gazdasági sikereket, a piaci versenyelőnyt megalapozó, a szutykos, tróger melót elvégző, bagóért dolgozó török, albán munkással együtt jár az idegen szokás, kultúra, vallás is. Nem robotokat importáltak ugyanis a gyáraikba a németek, az angolok, s a franciák sem - akiknek mondjuk, a sportsikereik is hol lennének a gyarmatokról honosítottak nélkül? „A különböző kultúrák egymás mellett élése, a multikulturális társadalom nem működik” - mondta ezt nem is oly rég Merkel kancellár, aki most finomít ugyan, de leszögezi: a többségi társadalom elvárja a kisebbség teljes integrálódását, a német nyelv megtanulását, a közösség gyarapítását. A magyar kormányfő is ezt pedzegette, s bár a nem túl szerencsés retorika támadható, az üzenet ugyanaz, mint a német kancellárnál. A közöttünk élő Zoránokat és Dusánokat szeretjük, tiszteljük, de ezért ők sokat tettek, dolgoztak - jó példák a beilleszkedésre és a befogadásra egyaránt. Végül is: ilyen egyszerű ez, ha jó szándékú emberek találkoznak; működik a dolog, amíg a politika nem kavar bele a hatalmi harcok hevében. S ha már politika, és abból is a nagy: a Nyugatnak, élén az USA-val meg kell tanulnia egyenlő félként kezelni a tőle keletre, délre létező világot. A hódítások, gyarmatosítások ideje lejárt, a civilizációs és technikai fölény ma már nem egészen úgy érvényesül, mint akár pár évtizeddel ezelőtt is. A globális gazdasági verseny kihívásaira nem lehet jó választ adni sem gúnyrajzokkal, sem anyahajókkal. Sajtószabadság, bevándorlás, eltérő kultúrák együttélése, geopolitika, háborús konfliktusok - megannyi tükör. zsolt.nyeki@kelet.hu SIPOS BENCE: A SIMON MARTIN: Egyre HÜSE BARBARA: A természettudományok kevesebb például a matematikától sokan gyengülőben vannak, kémiatanár. tartanak. KATÓ ANITA: A szó- KUTAS GYÖNGYI: Ta- KORSOVECZKI ANETT: ciális szféra nem túl nítóbólsokvan.areál Kevesebb informatikát, kelendő. tárgyak nem vonzóak, több matematikát. Nem mindegy: Al-Kaida vagy Alkaloida Megemlékezés Párizsban a tragédia után fotó: internet- Szerintem a természettudományos területekre manapság kevesebben szavaznak. Ezt hallom például a fizika-, kémia- és matematikatanári szakokról is, sokan kerülik ezeket - fogalmazott Sipos Bence. - Egyetértek, nagyon kevesen jelentkeznek az országban mondjuk kémiatanárnak, ami később hiányszakma is lehet, ha így haladunk - így Simon Martin.- Ahogyan egyre többen félnek az iskolapadban a matematikától, úgy tanítani sem hiszem, hogy többen fogják a jövőben ezt a tantárgyat - válaszolta HüseBarbara. - Hajói értesültem, a szociális szférában nem sokan szeretnének, vagy inkább nem nagyon mernek elhelyezkedni. Úgyanezt hallottam a földrajztudományi képzésekről is - mesélte Kató Anita. - A tanítóképzésre nagyon sokan jelentkeznek, sokan szeretnének ezzel foglalkozni, a reál tárgyak ezzel szemben cseppet sem tűnnek vonzónak - tudtuk meg Kutas Gyöngyitől. - A matek sokaknak nehézséget jelent, ezért inkább csak távolodnak tőle. Amiből viszont érthetetlenül sok van, az a programozó és az informatikus. Lehet, hogy abban van a jövő, ki tudja? - válaszolta kérdésünkre Korso- veczki Anett. km-sa A Terrorelhárítási Központ felkészült minden intézkedésre az ország biztonsága érdekében. NYÍREGYHÁZA. Vérengzés, mészárlás, merénylet... Forrong a világ. Magyarországon e tekintetben a nyugalom az úr, de jobb félni, mint megijedni. Legalábbis ennek reményében fordultunk a Terrorelhárítási Központhoz, azt tudakolva, hogy miként viszonyulnak a kialakult nemzetközi helyzethez. Elemeznek, értékelnek- A Terrorelhárítási Központ folyamatosan figyelemmel kísérte a Párizsban zajló eseményeket, illetve elemzi és értékeli az ott történteket - kezdte reagálását a Kelet-Ma- gyarország érdeklődésére a TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztályának képviseletében Zsuppán Attila.- Jelenleg nem rendelkezünk olyan információkkal, amelyek arra utalnának, hogy a Párizsban történt merényletnek bármilyen magyar vonatkozása lenne. Arról sincs tudomásunk, hogy a francia fővárosban lezajlott események olyan biztonsági kockázatot jelentenének Magyarországra nézve, amely különleges intézkedéseket indokolna. A TEK első kézből, a francia társszervektől is folyamatosan kap hiteles információkat, és amennyiben szükséges, úgy felkészült minden olyan intézkedés megtételére, ami az ország biztonsága érdekében elengedhetetlen. Rémhírterjesztésre, pánikkeltésre nincs ok. Szabolcs-Szat- már-Beregnek annyi köze van az egészhez, hogy az Al-Kaida és az Alkaloida kiejtése meglehetősen áthallásos. „Nem publikusak" A franciaországi terrorcselekmények kapcsán a katasztrófavédelmi igazgatóságtól azt kérdeztük, hogy hoztak-e különleges intézkedéseket, volt-e országos szintű egyeztetés, vannak-e a megyében olyan objektumok (víztározó, erőmű...), amelyek fokozott védelmet igényelnek? Kiderült, az ilyen jellegű egyeztetések „nem publikusak”. KM-BM, LTL A Terrorelhárítási Központ első kézből kap hivatalos információkat. ZSUPPÁN ATTILA