Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-10 / 8. szám

2015. JANUÁR 10., SZOMBAT 6 Interjúrészletek 2014-ből KELET Kezünkben a sorsunk FOTÓ: KM Cél: megyénk 2030-ig legyen képes lakossá­gának megtartására, az elvándorlás megállítá­sára. Seszták Oszkárral, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökével az elkö­vetkező évek területfejlesztési céljairól, feladatiról készítet­tünk interjút az elmúlt évben. Milyen alapokról indult a kon­cepció tervezése? seszták Oszkár-. A megye gazdasági és társadalmi helyzete nem túl rózsás, de a gondjaink és bajaink évszá­zados múltra, történésekre vezethetőek vissza. Legfőkép­pen a trianoni országvesztés­re, melynek következtében határ széli megyévé váltunk - lassan tehát száz éve próbál kikecmeregni a megye a periférikus helyzet csapdájá­ból. Voltak ebben felzárkózó, és voltak leszakadó periódu­sok, meggyőződésem, hogy jelenleg felzárkózó pályán haladunk. Milyen megyét körvonalaz a koncepció? SESZTÁK OSZKÁR: A Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Köz­gyűlés ez év elején fogadta el a megye területfejlesztési koncepcióját, mely 20-30 éves távlatra fogalmaz meg markáns elképzeléseket a megye gazdasági-társadalmi helyzetének egészére nézve. A 230 oldalas dokumentum legfontosabb üzenete, célja az, hogy 2030-ig megyénk legyen képes lakosságának megtartására, az elvándorlás megállítására, a megyén kí­Seszták Oszkár vüliek számára legyen vonzó hely. Olyan, ahol érdemes élni, dolgozni, vagy ahová érdemes ellátogatni, pihenni, felfedezni a szépségeit, érté­keit. Ez egy világos irány- és értékválasztás. Ez elég távoli célnak tűnik... SESZTÁK OSZKÁR: Bizonyos szempontból leszámoltunk azzal az illúzióval, hogy a területfejlesztés vagy terü­letkiegyenlítő politika révén gyorsan (egy-két éven belül) és maradéktalanul sikerül felszámolni a gazdasági fej­lettségbeli különbségeket az ország keleti és nyugati részei között. Egyébiránt a legfejlet­tebb gazdasággal rendelkező országokban is látható kü­lönbség az egyes országrészek között, vagyis tekinthetjük ezt egy természetes jelenség­nek, ám honi viszonylatban mindent megteszünk ennek I mérséklésére. Reális célnak tartjuk, hogy jó életminőséget teremtsünk az itt élőknek illetve az ide látogatóknak, s ilyen módon vonzóvá tegyük a megyét. A koncepciónak ez a legfontosabb üzenete. Az általános cél mellett milyen konkrét területekre koncentrál a koncepció? SESZTÁK OSZKÁR: A területfej­lesztési program felépítésekor fejlett centrumként definiál­tuk Nyíregyházát, dinamizáló decentrumként Mátészalkát, Nyírbátort, Kisvárdát, szolgál­tató járásként pedig a járási központokat. A figyelem kö­zéppontjába állítottuk a külső periférikus pontokat, határ menti térségeket is. A koncep­ció rögzíti a hagyományokra épített, erős iparágakat, ilyen a műanyag- és gumiipar, az optomechatronika. Fontos terület még az agrárgazdaság, a turizmus, a zöldgazdaság, valamint kiemelt téma még a mélyszegénység kezelése. KM-NYZS A senderedés után rohamra Sokan ismerik Szálkai Pált Nyíregyházán: van, aki a buszról, s van, aki a sportmérkőzésekről. 2014 nyara emlékezetes ma­rad a nyíregyházi Szálkai Pál számára. Két okból feltétle­nül. Egyfelől augusztusban Inczédy György Életmű-díjat vehetett át a Kossuth téren, másrészt július végén a Szpa- ri ismét élvonalbeli bajnokit játszhatott a stadionban. Ki is ez a Szálkai Pál? „Kapaszkodjanak kedveské- im, senderedünk. Rohamra!” No, ezekből az egykoron sokat buszozó nyíregyháziaknak és környékbelieknek, valamint a sportot kedvelő megyebeliek­nek beugorhat. Hát ő Pali bá­csi! Igen, ő az. Pali bácsi! Amolyan bemelegí­tésként meséljen már arról, miként került a volán mögé? szálkai PÁL: Ez bizony hosz- szú történet lesz. Nem volt könnyű gyerekkorom, hamar munka után kellett néznem. Elsőként vájártanuló voltam, de én kárpitos szerettem volna lenni. Aztán úgy hozta a sors, hogy kádártanuló lettem a nyíregyházi Czire Imrénél, és 57-ben kezdtem el inaskodni, majd dolgozni az akkori konzervgyárban. Később a sofőrködés érde­kelt, meg is szereztem a hiva­tásos jogsit. Dolgoztam több helyen, így a gumigyárban, az Erdőgazdaságnál, a Tefu- nál. Kezdtem egy ma már ap­rónak számító GAZ-zal, majd jött egy ZiL. Teherautóval jártam, amikor Szováti Feri megkérdezte, hogy nincs-e kedvem buszozni. Hogyne lett volna, így kerültem busz­ra, és 23 évet húztam le, főleg a 12-es, a 8-as, 5-ös és 7-es járatokon. Sokat beszélt a mikrofonba. Gyakorta nem csak a kanyaro­dástól, a nevetéstől is dőltek az emberek. És jött a klasszikus: Kapaszkodjanak kedveskéim, senderedünk! Ezeket aligha muszájból mondta. szálkai PÁL: Nem, és nem is azért beszéltem, mert ezért pótlékot kaptam. A kötele­ző csak annyi volt, hogy be kellett mondani a következő megállót. Kedvelem az embe­reket, szeretek beszélni, és Szálkai Pál FOTÓ:RACSKÓ TIBOR amikor láttam, hogy egy-egy vicces beszólás az utasok zömét jókedvre derítette, nyomtam a szöveget. Kanyarodjunk a stadion, ahogy akkor mondták, a stadka felé. Előfordult, hogy néhányszor perceket állt a 8-as, vagy az ak­kor a Stadion utcán is járó 12-es a salakos pálya mellett, mert a Szpari edzőmeccset játszott. szálkai PÁL: Volt bizony ilyen. Tudtam, hogy edzőmeccs, vagy éppen csak tréning van. Megálltam, beszóltam a mikrofonba, hogy egy kis türelmet kérek, remélem nem sietős senkinek. Néztem egy kicsit a focit, aztán folytattam az utam. Akkor még nem volt ilyen rohanós a világ, a végén a menetidőt is hoztam. így utólag is remélem, hogy emi­att senki sem késett le akkor semmit. És jöhet a foci. Hol kapott rá kedvet, mit sportolt Pali bácsi? szálkai PÁL: Sportolni nem sportoltam fiam, nem volt arra érkezésem, alkalmam. Már említettem, hogy vájár­tanuló is voltam, mégpedig Perecesen. Az oktatónk testvére a diósgyőri csapatnál edzősködött, és egyszer szólt nekünk: No, inasok, délután meccsre megyünk! Jött egy fapados busz, és bevitt minket Miskolcra. Már nem emlék- I szem, hogy a Diósgyőr kivel játszott, de a hangulat úgy megfogott, hogy ezután, ha tehettem, mentem a meccsek­re. Tizenöt esztendős vol­tam, akkor kezdődött a nagy szerelem. Az első nyíregyházi találkozót a kórház mögötti, a későbbi salakmotoros pályán láttam, olyan tizennyolc évesen, km-ml Életmű: olimpiák és kupák Mocsai Lajos pálya­futásában minden tíz évnek voltak nagyon komoly sikermomentu­mai. Nyíregyházán járt 2014-ben Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövet­ségi kapitánya a csapatával. Korábban felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi harmincon túli vagy már a harmincas éveit megközelítő generáció mögött nagy lyuk tátong, szinte teljesen kimaradt a húszas évei derekán járó, legjobb korban lévő közép­generáció. Mekkora veszélyeket rejteget ez magában? MOCSAI LAJOS: Amennyiben az olimpiáig ver­senyben tudunk maradni, akkor nagyon fontos, hogy megőriz­zük a harmincon felülieket, és a lassan harmincas korosztályt. Utób­biakat Nyíregyházán is jól ismer­hetik, hiszen kilenc évvel ezelőtt Mikler Roland, Zubai Szabolcs, Császár Gábor és társaik éppen itt szerezték meg a junior korosztály világ- bajnoki bronzérmét. Az utá­nuk következő generációban egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány, nem­zetközi szinten is számottevő játékost neveltünk ki, any- nyira hiányos az őket követő hét-nyolc év. Hogy ennek mi az oka? Nyilvánvalóan az, hogy az utánpótláson nem volt akkora hangsúly, illetve vélhetően a tehetségek egy része elveszett. Nyíregyházán is számos nagy csatát átélt a férfi és női váloga­tott szövetségi kapitányaként. Örül a szíve, amikor arról hall, hogy megújul a Buj- tosi Szabadidő Csarnok? mocsai LAJOS: Hogyne, hiszen így talán nem fordulhat az elő, mint néhány éve, amikor a Veszprém edzője­ként kupameccsen itt járva tizennégy és fél fok volt a Mocsai Lajos FOTÓ: SIPEKI PÉTER teremben, és a játékvezetők azt kérdezték tőlünk, hogy akarunk-e játszani. Komoly­ra fordítva, a sportágnak minden ilyen létesítményre és bázisra szüksége van. Itt-tartózkodásunk alatt értesültünk róla, komolyan azt szeretnék Nyíregyházán, hogy újra NB I-es férficsapata legyen a városnak, és ennek is nagyon örülök. Már 1982-ben BEK-et nyert a Vasas női csapatával, az azóta eltelt több mint harminc év is egy önálló életpálya, és még mindig a sportágban csúcsot jelentő pozíciót tölti be, miköz­ben akadémiát irányít, tanít és nem mellesleg nagy családja is van. Meddig lehet ezt így bírni? mocsai LAJOS: Nemrégiben töl­töttem be a hatvanadik életé­vemet, volt lehetőségem egy kicsit visszapillantani. Úgy gondolom, tényleg sikertör­ténetként tekinthetek életem ezen részére, hiszen huszon­nyolc évesen BEK-győztes csa­patot irányítottam, nyertem öt európai kupát, egyedüli magyarként tíz évig dolgoz­hattam a Bundesligában, tizenhét évig töltöttem, illetve töltöm be még ma is a férfi vagy női szövetségi kapitányi posztot. Négy olimpián és tizenhat más világversenyen vettem részt. Ahogy mondta, ezek mellett tanítok is, van négy gyermekünk, jönnek az unokák, gyarapodik a család. Minden tíz évemnek voltak nagyon komoly sikermomen­tumai, ehhez is gratuláltak azok, akik a születésnapomon köszöntöttek. Én is úgy tekin­tek erre, mint egy életműre. KM-BT Az emberek jogaiért harcol FOTÓ: A SZERZŐ Tanítani szeretett volna Szőllősi Gábor, meg sem fordult a fejében, hogy jogvédő legyen. Rövid időn belül két díjat is átvehetett 2014-ben Bu­dapesten az Érpatakon élő Szőllősi Gábor. Először a Wal- lenberg-díjat kapta meg janu­árban az antiszemitizmus, a rasszizmus és az intolerancia elleni küzdelem érdekében végzett munkájáért, márci­usban pedig a Radnóti Miklós antirasszista díjat ítélték meg a számára. Mi mindent kell tenni, hogy az ember ilyen elismeréseket kapjon? szőllősi Gábor: A hivatalos in­doklások úgy szóltak, hogy a kisebbségekért végzett mun­kámat ismerik el ezzel a két díjjal. Ugyanakkor nemcsak a kisebbségben lévő szemé­lyekért dolgozom, hanem az elnyomott, nem roma szár­mazású emberek érdekét is képviselem. Hogy mi mindent csinálok? Ha kell, a fiatalkorút elkísérem rendőrségi kihall­gatásra, segítek gyámhivatali vizsgálatoknál, a gyermekel­helyezéseknél megnézem a jogszerűséget, a jogi hátteret, de segítettem már 70 éves bácsinak is az ellene indított polgári peres eljárásban. Mindezek az ügyek nem igényel­nek jogi képesítést? szőllősi Gábor: Én csak össze­kötő vagyok, segítek az iratok összegyűjtésében, rendezésé­ben, majd azokat elküldöm a Társaság a Szabadságjogokért elnevezésű jogvédő nonprofit szervezetnek, s majd annak a Szőllősi Gábor jogászai segítenek a szakmai munkában. Mit jelent önnek ez a két díj? szőllősi Gábor: Számomra ez nagy megtiszteltetés, hiszen elismerése, visszaigazolása annak a munkának, amit teszek a megyében, illetve lakóhelyemen a halmozottan hátrányos helyzetű em­berekért. Hogyan lesz egy matematika-fi­zika szakos tanárból emberjogi aktivista? SZŐLLŐSI GÁBOR: Nem volt szándékomban politizálni, tanítani szerettem volna. La­kóhelyem általános iskolájá­ban töltöttem a külső tanítási gyakorlatomat 2010-ben, s aztán az élet úgy hozta, hogy jogvédői tisztségbe sodród­tam. Amíg fontos Wallenberg emléke, amíg van jelentősége az anti­fasiszta küzdelemnek, az azt jelzi, hogy van még tennivaló ezen a téren. Nem léptünk volna előbbre semmit sem az elmúlt 70 évben? szőllősi Gábor: A személyes véleményem szerint nem jutottunk előbbre. A problé­mák léteztek a szocializmus éveiben is, csak akkor a társadalom egyes rétegei még nem távolodtak el egymástól messzire, s ezért nem jelent­keztek a gondok olyan élesen. Az elmúlt 25 évben azonban akkora a mélyszegénység, a kilátástalanság az országban, hogy szélsőséges irányba viszi el az embereket, főleg a fiatalokat. A politikai pártok is kihasználják ezt a remény­telennek látszó helyzetet, bűnbakot keresnek, valakit ki kell kiáltani hibásnak, s ez mostanában általában a roma lakosság. Vallom: ha egy roma elkövet valamilyen bűncse­lekményt, kapja meg a bünte­tését, de ne azért büntessék, mert roma. km-mml

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents