Kelet Magyarország, 2014. december (71. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-06 / 284. szám

780226 2014. DECEMBER 6., SZOMBAT 6 Hazai tájakon KELEr Dióhéjban Fvet zár az ízületi klub. A nyíregyházi Izületi Betegek Klubja az évzáró fogla­kozását december 9-én, kedden 15 órától tartja a Zay Anna szakközépiskolában (Család utca 11. sz.). Tüskés sarok Nem érdekli a galambot, hogy szép lett az iskola NYÍREGYHÁZA. A galambok - ahogy mondani szokták nagy ívben tesznek rá. Már­mint az embereknek arra a szemet gyönyörködtető lát­vánnyal végződött aprólékos munkájára, amellyel fölújí­tották a híres Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumot. Alig került le ugyanis a ta­karófólia és az állványzat a műemlék épületről, alig tá­rulkoztak föl megszépült fa­lai, még el sem hangzottak az avatóbeszédek, de a pimasz galambok már oda is tele­pedtek a műemléksárgából patyolatfehéren kiemelkedő párkányokra, ablakkeretekre. A mások munkáját álta­lában tisztelő - megkockáz­tatom, az állatokat is nagy­részt kedvelő - emberek csak állnak, bámulnak, és sajog a szívük, midőn látják, hogy az egyébként nem gyűlölt galambok, tesznek minden szépre, jóra, úgymond ma­gasról tojnak az egészre. Azt már láthattuk a Korona Szálló, vagy a Takarékpalota esetében, hogy a tüskés há­lók kihelyezése nem sokat ér. Talán solymászokkal kellene egyezséget kötni, hogy ido­mított madaraikkal elrettent­sék a belvárosból ezeket az elszemtelenedett burukkoló- kat. GB Fenn a magasban a pimasz galambok fotó: galambos Béla Kaptak is, s még adtak is kisvárda. Az ünnepvárás je­gyében Kisvárdára is elláto­gatott a Mikulás. A sétálóut­cában megépült a Mikulás Kisvárdai pillanatkép a Mikulással Háza, ahol szerdától péntekig várta az érdeklődőket a Miku­lás. A Mikulás Gyárban pedig leadhatták a város lakói és a gyermekek az általuk felaján­lott ajándéktárgyakat. Ezeket ajándékokat rászorult csalá­dok és gyerekek kapják meg. A Mikulást meglátogató gyerekek, óvodás és iskolás csoportok verssel, énekkel köszöntötték a város Mikulá­sát, aki szaloncukorral aján­dékozta meg őket. v. p. Balmazújváros Város Német Nemzetiségi Önkormányzat „Német falusi közösségi ház kialakítása - HAGYOMÁNYOK HÁZA” című, ÉAOP-2.1.1/A.I-12-2012-0060 azonosító számú projektje az Új Széchenyi Terv Turisztikai Attrakciók és szolgáltatások fejlesztése című pályázati kiírás keretében elnyert pályázata A Balmazújvárosi Német Nemzetiség 2015 januárjától megnyitja Németfalusi közösségi házát, a Hagyományok Házát, ahol:- történeti kiállításokkal,- gasztronómiai bemutatókkal,- tematikus filmszínházzal,- rendezvény- és konferenciaterem bérbeadásával,- kulturális programokkal,- könyvtárral,- helyi művészek időszaki kiállításaival várja kedves látogatóit. Hagyományok Háza Balmazújváros, Kossuth utca 21. Tel.: Pénzesné Tóth Márta 30/313-50-62 Szatmár több református templomában információs terminál segíti a turisták tájékoztatását az épületek múltjával, történetével kapcsolatban. fotó: m. magyar László gk m ■■ WW ##■ I ■■ ■■ A jovorol közösen gondolkodnak TISZAESZLÁR. Szociológiai kér­déseket, társadalompolitikai problémákat vitatnak majd meg a résztvevők azon a ta­nácskozáson, amelyet a tisza- eszlári művelődési ház nagy­termében rendeznek meg december 6-án 10 órától. Alulról jövő civil kezdemé­nyezés indította el a közös gondolkodást, hiszen sokan aggódnak az ország népessé­gének csökkenése, valamint a külföldön munkát keresők magas száma miatt. Többen úgy vélik továbbá, hogy szá­mos probléma vár megoldásra az oktatásügyben és az egész­ségügyben is. A rendezvény főszervezője Nagy Tibor, Ti- szaeszlár polgármestere, aki egyben a politikai fórum leve­zetője is lesz. KM Bélyeggyűjtők ünnepe A korábbi évekhez hasonlóan alkalmi bélyegzőt használ majd most is a kihelyezett posta fotó: archIv Ügyeletes állatorvosok December 6-án és 7-én a követke­ző állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdai-záhonyi tér­ségben dr. Pokol László (06-30/438- 6876), a baktalórántházi térségben dr. Kozák Gyula (06-30/968-6833), a nyíregyházi kerületben dr. Sipos Ka­talin (06-30/639-0222) ésdr. Rideg Ádám (06-30/721-7734), a tiszalöki vonzáskörzetben dr. Bodnár József (06-30/324-3023), a mátészalkai körzetben r. Becsky György (06- 30/9980-229), a csengeri térségben dr.Fetykó János (06-70/2781-665), a nyírbátori körzetben dr. Karászi Pál (06-20/9113-858). Az ünnepség után cse­rebere is várja a keleti országrész ifjú filatelis- táit. TiszADADA. Negyedik alkalom­mal rendezi meg december 7-én a Tiszadadai Művelődési Házban a Dunától keletre mű­ködő bélyeggyűjtő szakkörök részére a Szabolcsi Bélyeg­mikulás című fila-kulturális rendezvényt a Tiszadadai Gyermek Bélyeggyűjtő Szak­kör. A találkozóra Budapest­ről, Hódmezővásárhelyről, Debrecenből, Nagykállóból, Nyíregyházáról, Nyíradony- ból és Nyírtelekről érkeznek szakkörök. Köszöntőt mond majd Mizser Zsolt, Tiszadada pol­gármestere, Csatlós Árpádné, az Intenetes Bélyeggyűjtő Klub elnöke, aki a Magyar Fi- latéliai Tudományos Társaság tagja, és Gidófalvy Péter szak­író, a Szabolcsi Bélyegújság főszerkesztője. A kis gyűjtők részére szer­vezett Mikulás-ünnepség után bélyegcserebere, börze és bélyeges foglalkozások lesznek. A Magyar Posta jó­voltából 10 és 13 óra között kihelyezett posta is üzemel majd alkalmi bélyegzővel, km KELET-MAGYARORSZÁG- EISSMANN HUNGÁRIA KUPA Er a Til Eissmann Group Automotive ORSZÁGOS PÉNZDÍJAS A boldog óvodások fotók: óvoda NYIRSUU A tornával kapcsolatban érdeklődni és nevezni lehet az alábbi elérhetőségeken. Dajka László Nyírsuli Kft., 06-30/700-2158, vagy e-mail: nyirsuli2@nyirsuli.hu weboldal: www.nyirsuli.hu /kispálya, ill. a ritaxsutkai@kelet.hu e-mail címen. Legyen előfizetőnk, olvasson minket naponta! TEREMLABDARUGO­TORNA NYÍREGYHÁZA, Bujtosí Szabadidő Csarnok 2015. január 2-3-4. Á f rtrn -i knf ■ m • —- -í v • A torna helye: BUJTOSI SZABADIDŐ CSARNOK Nyíregyháza, Géza u. 8-16. Nevezési díj: 25 000 Ft / csapat Nevezhető létszám: 15 fő/csapat Nevezési határidő: 2014. december 22. (nevezések elfogadása az első 40 csapatig beérkezési sorrendben) Díjazás: A torna teljes díjazása 500 000 Ft értékben 1. helyezett csapat: 200 000 Ft + vándorserleg + serleg + oklevél 2. helyezett csapat: 100 000 Ft + serleg + oklevél 3. helyezett csapat: 50 000 Ft + serleg + oklevél 4. helyezett csapat: 25 000 Ft + serleg + oklevél Különdíjak: : Gólkirály, Legjobb kapus, Legjobb játékos A torna lebonyolítása: A 40 benevezett csapatot tíz négyes csoportra osztjuk, a csoportokban körmérkőzések után továbbjut a csoport két első helyén végzett 20 csapat a január 4-ei egyenes kieséses döntőbe, ahol eldől a végső sorrend. A mérkőzéseket 60x30 m-es pályán, 5x2 m-es kapukkal, palánkra játszva, 2x12 perces rendszerben, 6+1 fős csapatokkal bonyolítjuk. A torna résztvevői: A tornán bárki minden megkötés nélkül részt vehet, de kizárólag egy csapatban. A tornán mindenki saját felelősségére szerepel. Géberjéni csöppségek elismerése géberjén. Emlékezetes levelet kapott a géberjéni Örökzöld Óvoda. A feladó az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárgy „A mi utcánk, a mi jövőnk” rajz-, fotó- és családi pályázat díjazása. Ehhez írta a következőt Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős állam­titkár: „A beérkezett 2100 pályamű közül az értékelő bi­zottság különdíjra javasolta a géberjéni óvodában készített munkájukat”. KM-LTL A díjazottak Oklevéllel és ajándékkártyával gazdagodtak az óvodások: Farkas Erik, Habarics Jázmin, Máté Csenge, Magos Ádám, Varga Csenge Jázmin, Weigman Anouk A nyertes munka Emlékezés NYfREGYHÁZA. Tolnai Klári mű­vésznőre és nyíregyházi évei­re emlékeznek Nyíregyházán december 9-én 16 órától a Művész stúdióban. km HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents