Kelet Magyarország, 2014. december (71. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-03 / 281. szám
KELET 2014. DECEMBER 3„ SZERDA Jegyzet Mónika Fillérjeink Kutatok az emlékeimben. Azt szeretném felidézni, amikor a hiper- és szupermarketek egyre tovább tartottak nyitva, majd az életünk részévé vált a vasárnapi shoppingolás. A ’90-es évekből azt a momentumot keresem, amikor a hitben verhetetlen politikusok azért kardoskodtak, hogy a hetedik napot bizony pihenésre teremtette az Úr. Nem találom. Az egyszer már elutasított, majd újra előkerült ötletet leporolták, és szeretnék, ha ujjongva fogadnánk a javaslatot. Nem értem, miért nem örvendezik mindenki; talán mert egy korábbi felmérés szerint a magyar lakosság 48 százaléka vásárol a hét utolsó napján? S igen jelentős bevétellel gyarapítja az üzleteket, az államot, arról már nem is beszélve, hogy a hétvégi meló több pénzt jelent az amúgy is „agyonfizetett” kereskedelmi alkalmazottaknak. Mert ugye erre van törvényünk, most meg lenne arra, hogy otthon üljenek, örüljenek a szabadnapnak, de ezért nem fizetnek; ebből kenyérre sem futja. Ha a politikát csinálok kijönnének a „való világba”, talán meghallanák: az emberek nem élnek olyan jól, pláne ha alkalmazottak, hogy akár egyetlen forintról lemondjanak. És ezt tudják a gyerekek, akiknek az anyukája és apukája vasárnap is dolgozik. monika.bednarik@kelet.hu Karácsonyi vásár, szezonális ellenőrzéssel BUDAPEST. A fogyasztóvédők megkezdték a karácsonyi szezonhoz kötődő ellenőrzéseket - jelentette be Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: fontos a vásárlók biztonságának garantálása, a szabályokat megszegők kiszűrése. MTI Nagy teljesítményű geotermá- lis erőmű épül Battonyánál 116 millió euró befektetésből. A „Dél-Alföldi EGS erőmű” projekt 39,3 millió euró uniós támogatást kapott az innovatív, megújuló energiák előállítását támogató NER300 program keretéből - jelentette be Gaj- da Róbert Békés megyei kormánymegbízott. A projektet a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt fejlesztési programnak nyilvánította. Honvéd-rendőr együttműködési megállapodás BUDAPEST. Együttműködési megállapodást kötött a Honvédelmi Minisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság. A. szerződés lehetővé teszi a két szervezet szorosabb és hatékonyabb együttműködését többek között tűzszerészeti, búvár, missziós, katasztrófavédelmi, rendészeti, földi és légi kutatási feladatokban. A szerződés kiterjed békeidőszaki és a különleges jogrendi feladatokra. mti Honnan volt a pénz? - elrendelték a bécsi számla zárolását BUDAPEST. A Központi Nyomozó Főügyészség Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének februári, gyanúsítotti kihallgatásakor elrendelte a politikus bécsi bankszámlájának ideiglenes zár alá vonását - mondta Nagy Andrea, a KNYF szóvivője az Ország- gyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi zárt ülése után. Múlt pénteken Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke kezdeményezte, hogy a testület ülésén tárgyalják a Simon-ügyet, hogy megtudják, az MSZP volt elnökhelyettese milyen forrásból tudott befizetni a közelmúltban 128 millió forint adóhátralékot. Nagy Andrea elmondta: mivel a zár alá vételt külföldi bankszámlán lévő összegre kellett elrendelni, ahhoz, hogy a bíróság megalapozottan tudjon dönteni, jogsegély kérelmekre volt szükség. A bíróság szeptember 10-én rendelte el a bécsi bankszámlán lévő vagyon zár alá vételét, és a határozat november 17-én a másodfokú bíróság döntésével emelkedett jogerőre. mti Mi lehet a háttérben? Vlagyimir Putyin fotó: getty images Új helyzetet teremt, hogy Moszkva nem kezdi el a Déli Áramlat gázvezeték építését. Brüsszel Oroszországnak a Déli Áramlattal kapcsolatban hozott döntése után további lehetőségek után kell néznie, hogy Magyarország biztonságos energiaellátását hosszú távon meg lehessen oldani - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek. Más lehetőségek A tárcavezető - aki részt vesz a NATO külügyminisztereinek brüsszeli találkozóján - kiemelte: Oroszországnak joga volt meghozni a döntést a Déli Áramlatról, és Magyarország ezt a döntést tudomásul veszi. Brüsszelben a miniszter úgy nyilatkozott, nem szeretne spekulációba bocsátkozni arról, hogy mi állhat a döntés hátterében, mert ezt az ügyet ahhoz túl komolynak tartja. Hangsúlyozta: Magyarország energiaellátásának biztonsága érdekében további lehetőségeket kell keresni, és e lehetőségek között kiemelt helyen szerepel az Azerbajdzsánból a déli folyosón keresztül érkező gáz Közép-Európába juttatása. Ugyanakkor ez csak egy a lehetőségek közül, és bár ennek nagy szerepet szánnak, most további lehetőségek után kell nézni, hogy Magyarország biztonságos energiaellátását hosszú távon meg lehessen oldani - tette hozzá Szijjártó Péter. A tárcavezető Brüsz- szelben kifejtette, hogy Ilham Aliyev azeri elnök budapesti látogatásán késznek mutatott arra, hogy az úgynevezett Déli Energiafolyosón keresztül szállítsanak gázt Közép-Euró- pába, ám ebben kiemelt szerepet kapnak azok az összekapcsolási pontok, úgynevezett interkonnektorok, amelyek jelenleg még nem, vagy csak részben léteznek. Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn jelentette be: Oroszország a jelenlegi körülmények között, az Európai Unió ellenkezése miatt nem tudja megkezdeni a Déli Áramlat gázvezetéktervének megvalósítását, ezért az orosz energiahordozók forgalmát a jövőben más célállomások felé irányítják. Politikai reakció Több hazai párt is értékelte a Déli Áramlattal kapcsolatos új fejleményeket. Ezek közül Gyurcsány Ferenc szavait idézzük. A DK elnöke szerint aki „az egyre gyengülő és elszigetelődő” Oroszországra építi Magyarország külpolitikáját, az kudarcra ítéli saját hazáját. Szerinte a keleti nyitás politikája akkora léket kapott, ami már süllyedéssel fenyeget, ezért arra szólítják fel a miniszterelnököt, hogy „fejezze be a kalandozások korát”. MTI Kérdéseka korrupcióról BUDAPEST. Az Állami Számvevőszék legfőbb feladatának tekinti a közpénzek megvédését, a korrupcióval szembeni ellenálló képesség, az integritás erősítését; a korrupció elleni küzdelem leghatékonyabb módja a védettség kialakítása - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke kedden sajtótájékoztatón. Az ÁSZ kedden bemutatta 2014-es integritásfelmérését. Domokos László elmondta: a mintegy 1580 kitöltő közintézményből 953 tavaly és az idén is válaszolt az ÁSZ 155 kérdésére. Ez alapján a számvevőszék megállapította, hogy esetükben a korrupciós kockázatok kismértékben csökkentek, a kontrollok szintje pedig ezzel egyidejűleg emelkedett. Domokos László elmondta: „a kérdés nem az, hogy létezik-e korrupció, hanem az, hogy be tudjuk-e azonosítani a korrupciós veszélyeztetettséget és rendelkezünk-e olyan védelmi rendszerrel, amely ellenállóvá teszi a szervezetet és az egyént”. Kiemelte: az integritásfelmérés ezekre a kérdésekre ad választ. MTI Nyugdíjasok: szükség lenne a munkájukra A Fidesz adóváltozásokkal ösztönözné a nyugdíjasok munkavállalását. BUDAPEST, Ez az Országgyűlés keddi ülésén került szóba, napirend előtt. Tuzson Bence (Fidesz) azt mondta: akár adójogi szabályokat is módosítani kell, hogy ösztönözzék a nyugdíjasok munkavállalását. Közölte: olyan ösztönző rendszert kell Magyarországon kidolgozni, amely miatt a nyugdíjasoknak érdemes lesz - főleg a hiányszakmákban - a munka területére visszatérni. Elmondta: évekkel ezelőtt még az jelentette a problémát, hogy a fiatalok bizonyos munkaköröket nem tudnak betölteni a nyugdíjasok miatt, most viszont pont fordított a helyzet: vannak olyan hiányszakmák, ahol szükség van a nyugdíjasok munka- vállalására is. Fontosnak nevezte a közmunkára fordított források növelését, valamint azt, hogy munkahelyteremtő iparvállalatok jöjjenek az országba. Mit üzen a piac? Czomba Sándor, a nemzet- gazdasági tárca munkaerő- piacért felelős államtitkára a foglalkoztatás területén további teendőként jelölte meg a szakképzés átalakítását, a felsőoktatás munkaerőpiachoz való igazítását. mti Új érv a zárva tartási vitában: nő a forgalom BUDAPEST. Az MSZP szerint 20 ezer munkahely szűnhet meg a vasárnapi zárva tartás miatt. Lukács Zoltán, a párt képviselője az Országgyűlés ülésén foglalkozott a KDNP a kereskedelmi egységek vasárnapi zárva tartására vonatkozó javaslatával. Hozzátette: most 40 ezer olyan munka- nélküli van, aki ezelőtt a kereskedelemben dolgozott, és mindössze 2000 az üres álláshely. Úgy látja: a munka törvénykönyvében kellett volna a munkavállalói jogokat biztosítani, és nem kellett volna megengedni, hogy elvegyenek tőlük pótlékokat. Hozzátette: az EU tagállamai közül 15 országban semmilyen szabályozás nincs, a német és a francia kormány most javasolja a szabályozás puhítását. Rétvári Bence közölte, úgy tűnik, hogy az MSZP végleg lemondott arról, hogy baloldali pártnak tartsák. Mint mondta, Ausztriában, Németországban, Belgiumban szinte pontosan ugyanilyen a szabályozás, Ausztriában 1962 óta minden kísérletet visszavertek annak módosítására. Közölte, a kevesebb munkaidő nem befolyásolja a forgalmat, amely jövőre is nő reményeik szerint 2-3 százalékkal, ez azt jelenti, hogy több dolgozóra lesz szükség. Utalt arra, hogy a törvényjavaslatot állítása szerint alapos konzultáció előzte meg. MTI <@> E-mobilitás, testközelből Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára egy Renault Twizy típusú elektromos autóban, a Jedlik Ányos Klaszter „Nemzeti innováció a hazai e-mobilitásban” című konferencián tartott sajtótájékoztatón az MTA Természettudományi Kutatóközpontjában, december 2-án. fotó: mti, soós lajos <§> Fogyatékkal élő emberek világnapja Dani Gyöngyi paralimpikon, kerekesszékes vívó edz az UTE Király utcai edzőtermében. Az ENSZ 1992-ben nyilvánította december 3-át a fogyatékkal élő emberek világnapjává, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, vagy katasztrófa következtében fogyatékossá vált emberek problémáira. A hírhez kapcsolódik a kormányszóvivő, Kurucz Éva bejelentése: a kormány az idén 86 milliárd forintot fordít a fogyatékkal élő emberek támogatására. FOTÓ: MTI Tárgyalóasztalhoz ültetnék a kormányt BUDAPEST. Az LMP azt követeli, hogy a kormány egyeztessen a szakszervezetekkel a jövő évi minimálbér összegéről - mondta az ellenzéki párt társelnöke, miután kedden tárgyalt a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével. Schiffer András közölte: a szakszervezet és annak elnöke, Balogh Béla is azt követeli, hogy a jövő évi minimálbér mértéke érje el a létminimumot. Schiffer Ánd- rás a multik és a kizsákmányolás törvénykönyvének nevezte a munkát szabályozó kódexet, amely szerinte - és Balogh Béla szakszervezeti elnök szerint is- tragikus helyzetet teremtett a munkavállalói jogok és az érdekképviseletek szabadsága terén, lehetetlenné téve az általános sztrájkot. Mesterségesen szorítják le a bérszínvonalat azok a munkahelyek- jellemzően a közszférában -, amelyek állások megszüntetése után közfoglalkoztatottakat alkalmaznak - jelentette ki Schiffer András az egyre nagyobb méreteket öltő dolgozói szegénységről szólva. mti Devizaárfolyam (2014.12.02.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 306,40-0,26 USA dollár 246,38 +0,40 Svájci frank 254,42-0,48 Angol font 387,04 + 1,34 Román lej 69,19 +0,06 Ukrán hrivnya 16,31-0,04 Horvát kuna 39,92-0,03 Lengyel zloty 73,60 +0,23 & http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB