Kelet Magyarország, 2014. december (71. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-22 / 297. szám

2014. DECEMBER 22., HÉTFŐ KELET Kárpátaljai karácsony, amikor a szó is tabu volt NYÍREGYHÁZA. December köze­pén állítják a város központi terén mindenki fenyőfáját, amit valahol a Tatár-hágó kör­nyékén fosztottak meg éltető gyökereitől. Az agonizáló er­dei szépség mellette három álszorgoskodó töri a betont, a negyedik, a „főnök” körülöt­tük toporog. Néhány ráérő ott bámészkodik, közöttük én is.- Már ilyen hamar állítjátok a karácsonyfát? Messze van még a pravoszláv karácsony - mon­dom kölcsönös üdvözlés után a „főnöknek”.- Bizony - reflektál, - változ­nak az idők, már most állítjuk, mert itt kell lenni a magyar ka­rácsonyra. Szívmelengető volt a válasz, de nekem még volt kérdezni valóm.- Mondd csak: nem kár ezért az egészséges, gyönyörű fáért? Hisz van itt a téren több hozzá hasonló élő fenyőfa, fel lehe­tett volna azokat díszíteni. A karácsonyfa a város főterén állt- Sose sajnálja. Van annyi az erdőben, mint a nyű. Meg aztán, ha ezekre bíznám a dí­szítést - mutatott alárendeltje­ire, - biztos letörnének néhány ágat. Emelődaru csoszogott a térre. A munkások hurkot ve­tettek a fa „nyakára”, a gép megemelte, a betonba vá­gott sebbe csúsztatta, majd kavicsokkal, rögökkel körül­bástyázták, döngölték, s a fa mozdulatlanságba merevedett- beteljesedett a sorsa. Az alsó ágakat lenyesték, két méternyi vásznat feszítettek a csonkra, rajta ukránul: Boldog új évet! Boldog karácsonyt!- Miért nem írtátok ki ma­gyarul is a köszöntéseket? - szegeztem a rendezőnek.- Habár van ott hely, de már nem jutott rá festék. Talán majd jövőre...- Mikor meg volt festék, ak­kor hely nem volt. DR.SZÖLLŐSY TIBOR ILLUSZTRÁCIÓK: THINKSTOCK A világ legszebb ajándéka A történet írója 50 év­vel ezelőtt karácsony­kor tanulta meg, hogy mi a legfontosabb az életben. VÁSÁROSNAMÉNY. Szegények voltunk, de mindig volt mit ennünk és mindig volt tiszta vasalt ruhánk, ha foltozott is. A télapó hozott egy-két cso­koládét és egy zacskó sava­nyú cukrot, de karácsonykor nálunk nem volt szokás az ajándékozás. A feldíszített ka­rácsonyfa volt az ajándékunk. 1964. december 24., dél­után. Tízéves voltam. Éppen a cipőmet bokszoltam, ami­kor apám megkérdezte, hogy hova készülök.- Jön a többi fiú is és me­gyünk megint kántálni - vála­szoltam.- De esik a hó, hideg is van, inkább maradj itthon a jó me­legben.- Dehogy maradok, hiszen akár 5 forintot is megkereshe­tek. Apám a zsebébe nyúlt, ki­vette a pénzt és megszámolta.- Ez csak 4 forint 20 fillér. Ha neked adom, akkor itthon maradsz?- Hát jó, nem bánom, vá­laszoltam. Gondoltam, ezért legalább nem kell gyalogolni a hidegben. Segítettem apámnak a fe­nyőfát belefaragni a tartóba. Bevittük a tisztaszobába és együtt felöltöztettük. Apám megmutatta, hogyan kell a pi­ros cérnával, párosával össze­kötni a konzumszaloncukrot, miközben ő felrakta az Ukraj­nából örökölt üvegdíszeket. Tizenhárom éves nővérem anyámnak segített a kony­hában, 2 éves húgom pedig a gyerekágyban játszadozott. A spóron főtt a finom orjaleves és a töltött káposzta, a sü­tőben pedig a mákos és diós tekercs. Csodálatos illatok ter­jengtek az egész házban. Dédnagymamám didereg­ve, havas ruhában érkezett meg a templomból. Lerázta magáról a havat, levette kesz­kenőjét és leült a spór mellé egy hokedlire, hogy felme­legedjen. Eközben anyám és nővérem megterítettek és asztalhoz ültünk. Csendben megvacsoráztunk. Akkor még nem volt divat evés közben beszélgetni. Anyám leszedte az asztalt, majd feltett egy tál mákos és diós kalácsot. Apám behozott egy üveg házi bort, és nekem is töltött egy kis pohárkával. Televíziónk nem volt, rádiót is ritkán hallgat­tunk, így beszélgetni kezd­tünk. Lázadozó korban lévő nővérem dédnagymamám­hoz fordult és megkérdezte:- Na, és miről prédikált a pap az istentiszteleten?- Csak a családról, a szere­tettől és a békességről - felel­te ő. És ezzel elindult egy csodá­latos beszélgetés, egy csodá­latos este. Nővéremmel tátott szájjal hallgattuk a szebbnél szebb történeteket születés­ről, házasságról, családról, szeretetről, boldogságról. Már nem emlékszem, mit ál­modtam akkor éjjel, de reggel valahogy minden más volt. Szikrázóan sütött a nap, vakí­tott a fehér havas táj. Az előző esti történetek jártak a fejem­ben. Előszedtem a 4 forint 20 fillért, kimentem apámhoz, aki éppen fát fűrészelt, és szó nélkül, lesütött fejjel nyújtot­tam felé. Apám egy darabig nézte, majd szintén szó nél­kül elvette és megsimogatta a buksimat. Felnéztem rá, és akkor láttam, hogy könnyes a szeme. Reggeli után jól felöltöz­tem, elővettem a szögvasból összetákolt szánkómat, és a többi fiúval és lányokkal elin­dultunk szánkózni a töltésol­dalra. Útközben dicsekedtek, hogy kinek mit hozott a Jézus­ka. Elemmel működő kattogó lemez-géppisztolyt, szirénázó lendkerekes autót, alvóbabát, holdrakétát. Én nem szóltam semmit, de tudtam, hogy az én ajándékom volt a legszebb a világon. dancsbéla A mindent gyógyító bobajka A karácsonyi csomag: a postás kétszer csenget Hogy milyen is az igazi testvéri szeretet, azt nagyon jól példázza ez az 1948-as karácsonyi emlék. nyíregyháza. A nagyszoba mennyezetén függ kará­csonyfánk: napraforgó- góré, melybe karácsonyfa ágakat szurkált édesapa szög segít­ségével. Az ágakon bronzra festett dió, s szaloncukorként színes papírba csomagolt papírbél. A sparhelt tetején mákos guba melegszik. A szabó asztal tetején hat kicsi gyermek ücsörög. Édesanya kinyitja a sparhelt ajtaját, fát rak rá, a lobogó tűz megvilá­gítja a hat ragyogó szempárt. Egy szempár sokkal jobban csillog. Édesanya odalép, s azt mondja: „Hiszen Te lázas vagy, Jolikám!” A gyermekek mozgolódnak, rendetlen­kednek, a legkisebb gyermek megszólal: „Mindenki csü­csülni, a bobajka Csonyikájé, hogy megdoduljon!” A történetet édesanyám, „Csonyika” mesélte, s én azt kérem a Jézuskától, hogy „doduljon meg”, s még szám­talan karácsonyi ünnepen le­gyen a bobajka csakis az övé! KOCSIK ERIKA Egy szempár jobban csillogott a többinél A nyugdíjas korosztály­ról az ünnepek közeled­tével sem feledkeznek meg. NYÍREGYHÁZA. Szokványos napnak indult ez is, mint a többi. Édesapám kelt fel elő­ször a családban. Kinézett az ablakon és szomorúan látta, hogy borongós téli napra éb­redt. Lement a postaládához kivette aznapi újságot. Szobá­jában leült a fotelba és olvas­ta az aznapi híreket. Lassan ébredeztünk. Mindig együtt ültünk le reggelizni, amióta már nem siettünk munkába. Az étkezőben ültünk, amikor hirtelen csengettek. Édesapám nyitott ajtót. Előtte állt a postás, aki kér­dezte, itthon van-e a felesé­ge, mert csomagot hozott. Átvette a csomagot, amin nagy betűkkel ennyi állt: NYÍREGYHÁZA. Letette édes­anyám ágyára és folytatódott a reggeli. Később édesanyám körül állva megnéztük, hogy mi van a dobozban. Kibont­va egy kedves levél adta tud­tunkra, hogy ez a nyugdíjasok karácsonyi csomagja. Mond­tam édesapámnak, hogy Ő is fog kapni, mire ez volt a véleménye, hogy bizonyára különbet. Ekkor megint egy csengetés. Felkaptuk a fejünket és édesapám az ajtóhoz indult. Arcán boldog mosollyal és egy csomaggal jött vissza. Édesanyám felbontotta és megelégedetten nyugtázta, hogy a párjával együtt ugyan­azt kapták. BODNÁR MÁRIA Egy meglepő karácsonyi, egyben születésnapi dal SZAKOLY. Az én legkisebb uno­kám hamarabb tudott dan- olni, mint beszélni. Janóka két évvel ezelőtt még csak egypár, számára fontos szó­val kommunikált. Mint min­den évben, szétszóródott, de összetartó családommal karácsonykor körülálltuk a szépen feldíszített fenyőfát, és énekelni kezdtünk. A két és fél éves Janóka egyszerre csak csöndre intett, és hibát­lan dallamban ellallalázta a „Kis karácsony, nagy kará­csony” kezdetű dalt! Meglepetésünkben a két nagyobb, óvodás lánykau­nokámmal együtt könnyes szemmel nevettünk a „legki­sebb” karácsonyi ajándékán, ami nekem egyben 60 éves születésnapi köszöntő is volt. BÁLLÁ GÉZA OTTÓNÉ A nagypapa Jézuskája pátroha. December 24-én mindig kimegyünk a lányom­mal és öt gyermekével a te­metőbe a nagypapa sírjához, ahol elhelyezik a pici kará­csonyfát a saját készítésű dí­szeikkel. Négy éve történt, hogy 23-án megkérdezte tőlem a legkisebb unokám, aki a papáját csak a testvérei elbeszéléseiből ismeri, hogy: „Mama, a papa Jézuskája is hoz nekem ajándékot?” A torkomat a sírás fojtogatta, meg sem tudtam szólalni, a lányom segített, annyit felelt: „Biztos találsz majd a fa alatt valamit a papától is”. Azó­ta valamilyen csoda folytán mindig előkerül egy kis sze­rény ajándék, s unokámnak ez a legkedvesebb, mert azt a nagypapa az égből küldte. BOTRÁGYISÁNDORNÉ A javíthatatlan(?) ünnepi fényfűzér Szerzőnk a karácsonyi égősorok szerelme­se - emellett kitartó, nagyon kitartó... SERKESZ. Mindig nagyon vár­tam a karácsonyt kiskorom­ban. Persze minden gyerek szereti a karácsonyt, de én nem az ajándékbontást vár­tam, hanem a fadíszítést. Mindig izgatott voltam, amikor végre lekerül­tek a szekrény tete­jéről a díszekkel teli dobozok. Számomra felértek a kincses lá­dákkal. A sokféle forma, szín, csillogás elkáprázta­tott. Ám nem lenne a fenyő karácsonyfa, ha csak díszek lennének rajta. Akkor lesz teljes, ha felkerül rá az égősor is. Csavargatás, tapogatás... Tizenkét éves lehettem, ami­kor egyszer karácsony napján derült ki, hogy nem működ­nek az izzók. Kétségbeestem, hogy mi lesz most. Édes­anyám azt mondta, hogy vé­gig kell nézni az összest, hogy kiderüljön melyik égett ki. Szerencsére volt két pótégő a dobozban így ki lehetett cse­rélni a rosszakat. Rögtön magamra is vállaltam a feladatot, miután megmutatták, hogy milyen hibát is kell keresni. Tüzetesen átvizsgáltam az égősort, több­ször is, de egy ki­égett izzót sem találtam. Oda­vittem édesanyámhoz, aki ellenőrizte munkám. Ugyan­arra a megállapításra jutott. A másik lehetőség, mondta, hogy a kilazult égőfe­jeket picit csavarjuk szorosabban az égőtesthez, va­lószínűleg eny- nyi a gond. Ezt a munkát már a felnőttek végezték, én meg türelmetle­nül ültem Valamelyik nem világít... de me­lyik lehet az? a földön és figyeltem, mikor gyúlnak ki a fények. Sajnos ez a művelet sem sikerült, nem tudták megjavitani. Mégiscsak működik? Gondoltam, majd én megol­dom a problémát. Átnéztem újra és újra, legalább egy órán keresztül még egyedül bíbe­lődtem vele, de nem jártam sikerrel én sem. Aztán mér­ges lettem a kudarc miatt, felálltam és a földre dobtam az égősort, ami azonnal vi­lágítani kezdett. Én pedig örömömben tapsoltam, hogy mégiscsak műkö­dik és azt kiabáltam, hogy megjavítottam. Mindenki rajtam nevetett és utána fel­tettük a fára az izzókat. Na­gyon boldog voltam, hogy mégis csak karácsonyfa lett a fenyőfából. Azóta pedig minden évben megkérdezik tőlem, hogy megjavítottam-e már a fény- füzért. HAJNALÉVÁ

Next

/
Thumbnails
Contents