Kelet Magyarország, 2014. december (71. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-22 / 297. szám
2014. DECEMBER 22., HÉTFŐ KELET Kárpátaljai karácsony, amikor a szó is tabu volt NYÍREGYHÁZA. December közepén állítják a város központi terén mindenki fenyőfáját, amit valahol a Tatár-hágó környékén fosztottak meg éltető gyökereitől. Az agonizáló erdei szépség mellette három álszorgoskodó töri a betont, a negyedik, a „főnök” körülöttük toporog. Néhány ráérő ott bámészkodik, közöttük én is.- Már ilyen hamar állítjátok a karácsonyfát? Messze van még a pravoszláv karácsony - mondom kölcsönös üdvözlés után a „főnöknek”.- Bizony - reflektál, - változnak az idők, már most állítjuk, mert itt kell lenni a magyar karácsonyra. Szívmelengető volt a válasz, de nekem még volt kérdezni valóm.- Mondd csak: nem kár ezért az egészséges, gyönyörű fáért? Hisz van itt a téren több hozzá hasonló élő fenyőfa, fel lehetett volna azokat díszíteni. A karácsonyfa a város főterén állt- Sose sajnálja. Van annyi az erdőben, mint a nyű. Meg aztán, ha ezekre bíznám a díszítést - mutatott alárendeltjeire, - biztos letörnének néhány ágat. Emelődaru csoszogott a térre. A munkások hurkot vetettek a fa „nyakára”, a gép megemelte, a betonba vágott sebbe csúsztatta, majd kavicsokkal, rögökkel körülbástyázták, döngölték, s a fa mozdulatlanságba merevedett- beteljesedett a sorsa. Az alsó ágakat lenyesték, két méternyi vásznat feszítettek a csonkra, rajta ukránul: Boldog új évet! Boldog karácsonyt!- Miért nem írtátok ki magyarul is a köszöntéseket? - szegeztem a rendezőnek.- Habár van ott hely, de már nem jutott rá festék. Talán majd jövőre...- Mikor meg volt festék, akkor hely nem volt. DR.SZÖLLŐSY TIBOR ILLUSZTRÁCIÓK: THINKSTOCK A világ legszebb ajándéka A történet írója 50 évvel ezelőtt karácsonykor tanulta meg, hogy mi a legfontosabb az életben. VÁSÁROSNAMÉNY. Szegények voltunk, de mindig volt mit ennünk és mindig volt tiszta vasalt ruhánk, ha foltozott is. A télapó hozott egy-két csokoládét és egy zacskó savanyú cukrot, de karácsonykor nálunk nem volt szokás az ajándékozás. A feldíszített karácsonyfa volt az ajándékunk. 1964. december 24., délután. Tízéves voltam. Éppen a cipőmet bokszoltam, amikor apám megkérdezte, hogy hova készülök.- Jön a többi fiú is és megyünk megint kántálni - válaszoltam.- De esik a hó, hideg is van, inkább maradj itthon a jó melegben.- Dehogy maradok, hiszen akár 5 forintot is megkereshetek. Apám a zsebébe nyúlt, kivette a pénzt és megszámolta.- Ez csak 4 forint 20 fillér. Ha neked adom, akkor itthon maradsz?- Hát jó, nem bánom, válaszoltam. Gondoltam, ezért legalább nem kell gyalogolni a hidegben. Segítettem apámnak a fenyőfát belefaragni a tartóba. Bevittük a tisztaszobába és együtt felöltöztettük. Apám megmutatta, hogyan kell a piros cérnával, párosával összekötni a konzumszaloncukrot, miközben ő felrakta az Ukrajnából örökölt üvegdíszeket. Tizenhárom éves nővérem anyámnak segített a konyhában, 2 éves húgom pedig a gyerekágyban játszadozott. A spóron főtt a finom orjaleves és a töltött káposzta, a sütőben pedig a mákos és diós tekercs. Csodálatos illatok terjengtek az egész házban. Dédnagymamám dideregve, havas ruhában érkezett meg a templomból. Lerázta magáról a havat, levette keszkenőjét és leült a spór mellé egy hokedlire, hogy felmelegedjen. Eközben anyám és nővérem megterítettek és asztalhoz ültünk. Csendben megvacsoráztunk. Akkor még nem volt divat evés közben beszélgetni. Anyám leszedte az asztalt, majd feltett egy tál mákos és diós kalácsot. Apám behozott egy üveg házi bort, és nekem is töltött egy kis pohárkával. Televíziónk nem volt, rádiót is ritkán hallgattunk, így beszélgetni kezdtünk. Lázadozó korban lévő nővérem dédnagymamámhoz fordult és megkérdezte:- Na, és miről prédikált a pap az istentiszteleten?- Csak a családról, a szeretettől és a békességről - felelte ő. És ezzel elindult egy csodálatos beszélgetés, egy csodálatos este. Nővéremmel tátott szájjal hallgattuk a szebbnél szebb történeteket születésről, házasságról, családról, szeretetről, boldogságról. Már nem emlékszem, mit álmodtam akkor éjjel, de reggel valahogy minden más volt. Szikrázóan sütött a nap, vakított a fehér havas táj. Az előző esti történetek jártak a fejemben. Előszedtem a 4 forint 20 fillért, kimentem apámhoz, aki éppen fát fűrészelt, és szó nélkül, lesütött fejjel nyújtottam felé. Apám egy darabig nézte, majd szintén szó nélkül elvette és megsimogatta a buksimat. Felnéztem rá, és akkor láttam, hogy könnyes a szeme. Reggeli után jól felöltöztem, elővettem a szögvasból összetákolt szánkómat, és a többi fiúval és lányokkal elindultunk szánkózni a töltésoldalra. Útközben dicsekedtek, hogy kinek mit hozott a Jézuska. Elemmel működő kattogó lemez-géppisztolyt, szirénázó lendkerekes autót, alvóbabát, holdrakétát. Én nem szóltam semmit, de tudtam, hogy az én ajándékom volt a legszebb a világon. dancsbéla A mindent gyógyító bobajka A karácsonyi csomag: a postás kétszer csenget Hogy milyen is az igazi testvéri szeretet, azt nagyon jól példázza ez az 1948-as karácsonyi emlék. nyíregyháza. A nagyszoba mennyezetén függ karácsonyfánk: napraforgó- góré, melybe karácsonyfa ágakat szurkált édesapa szög segítségével. Az ágakon bronzra festett dió, s szaloncukorként színes papírba csomagolt papírbél. A sparhelt tetején mákos guba melegszik. A szabó asztal tetején hat kicsi gyermek ücsörög. Édesanya kinyitja a sparhelt ajtaját, fát rak rá, a lobogó tűz megvilágítja a hat ragyogó szempárt. Egy szempár sokkal jobban csillog. Édesanya odalép, s azt mondja: „Hiszen Te lázas vagy, Jolikám!” A gyermekek mozgolódnak, rendetlenkednek, a legkisebb gyermek megszólal: „Mindenki csücsülni, a bobajka Csonyikájé, hogy megdoduljon!” A történetet édesanyám, „Csonyika” mesélte, s én azt kérem a Jézuskától, hogy „doduljon meg”, s még számtalan karácsonyi ünnepen legyen a bobajka csakis az övé! KOCSIK ERIKA Egy szempár jobban csillogott a többinél A nyugdíjas korosztályról az ünnepek közeledtével sem feledkeznek meg. NYÍREGYHÁZA. Szokványos napnak indult ez is, mint a többi. Édesapám kelt fel először a családban. Kinézett az ablakon és szomorúan látta, hogy borongós téli napra ébredt. Lement a postaládához kivette aznapi újságot. Szobájában leült a fotelba és olvasta az aznapi híreket. Lassan ébredeztünk. Mindig együtt ültünk le reggelizni, amióta már nem siettünk munkába. Az étkezőben ültünk, amikor hirtelen csengettek. Édesapám nyitott ajtót. Előtte állt a postás, aki kérdezte, itthon van-e a felesége, mert csomagot hozott. Átvette a csomagot, amin nagy betűkkel ennyi állt: NYÍREGYHÁZA. Letette édesanyám ágyára és folytatódott a reggeli. Később édesanyám körül állva megnéztük, hogy mi van a dobozban. Kibontva egy kedves levél adta tudtunkra, hogy ez a nyugdíjasok karácsonyi csomagja. Mondtam édesapámnak, hogy Ő is fog kapni, mire ez volt a véleménye, hogy bizonyára különbet. Ekkor megint egy csengetés. Felkaptuk a fejünket és édesapám az ajtóhoz indult. Arcán boldog mosollyal és egy csomaggal jött vissza. Édesanyám felbontotta és megelégedetten nyugtázta, hogy a párjával együtt ugyanazt kapták. BODNÁR MÁRIA Egy meglepő karácsonyi, egyben születésnapi dal SZAKOLY. Az én legkisebb unokám hamarabb tudott dan- olni, mint beszélni. Janóka két évvel ezelőtt még csak egypár, számára fontos szóval kommunikált. Mint minden évben, szétszóródott, de összetartó családommal karácsonykor körülálltuk a szépen feldíszített fenyőfát, és énekelni kezdtünk. A két és fél éves Janóka egyszerre csak csöndre intett, és hibátlan dallamban ellallalázta a „Kis karácsony, nagy karácsony” kezdetű dalt! Meglepetésünkben a két nagyobb, óvodás lánykaunokámmal együtt könnyes szemmel nevettünk a „legkisebb” karácsonyi ajándékán, ami nekem egyben 60 éves születésnapi köszöntő is volt. BÁLLÁ GÉZA OTTÓNÉ A nagypapa Jézuskája pátroha. December 24-én mindig kimegyünk a lányommal és öt gyermekével a temetőbe a nagypapa sírjához, ahol elhelyezik a pici karácsonyfát a saját készítésű díszeikkel. Négy éve történt, hogy 23-án megkérdezte tőlem a legkisebb unokám, aki a papáját csak a testvérei elbeszéléseiből ismeri, hogy: „Mama, a papa Jézuskája is hoz nekem ajándékot?” A torkomat a sírás fojtogatta, meg sem tudtam szólalni, a lányom segített, annyit felelt: „Biztos találsz majd a fa alatt valamit a papától is”. Azóta valamilyen csoda folytán mindig előkerül egy kis szerény ajándék, s unokámnak ez a legkedvesebb, mert azt a nagypapa az égből küldte. BOTRÁGYISÁNDORNÉ A javíthatatlan(?) ünnepi fényfűzér Szerzőnk a karácsonyi égősorok szerelmese - emellett kitartó, nagyon kitartó... SERKESZ. Mindig nagyon vártam a karácsonyt kiskoromban. Persze minden gyerek szereti a karácsonyt, de én nem az ajándékbontást vártam, hanem a fadíszítést. Mindig izgatott voltam, amikor végre lekerültek a szekrény tetejéről a díszekkel teli dobozok. Számomra felértek a kincses ládákkal. A sokféle forma, szín, csillogás elkápráztatott. Ám nem lenne a fenyő karácsonyfa, ha csak díszek lennének rajta. Akkor lesz teljes, ha felkerül rá az égősor is. Csavargatás, tapogatás... Tizenkét éves lehettem, amikor egyszer karácsony napján derült ki, hogy nem működnek az izzók. Kétségbeestem, hogy mi lesz most. Édesanyám azt mondta, hogy végig kell nézni az összest, hogy kiderüljön melyik égett ki. Szerencsére volt két pótégő a dobozban így ki lehetett cserélni a rosszakat. Rögtön magamra is vállaltam a feladatot, miután megmutatták, hogy milyen hibát is kell keresni. Tüzetesen átvizsgáltam az égősort, többször is, de egy kiégett izzót sem találtam. Odavittem édesanyámhoz, aki ellenőrizte munkám. Ugyanarra a megállapításra jutott. A másik lehetőség, mondta, hogy a kilazult égőfejeket picit csavarjuk szorosabban az égőtesthez, valószínűleg eny- nyi a gond. Ezt a munkát már a felnőttek végezték, én meg türelmetlenül ültem Valamelyik nem világít... de melyik lehet az? a földön és figyeltem, mikor gyúlnak ki a fények. Sajnos ez a művelet sem sikerült, nem tudták megjavitani. Mégiscsak működik? Gondoltam, majd én megoldom a problémát. Átnéztem újra és újra, legalább egy órán keresztül még egyedül bíbelődtem vele, de nem jártam sikerrel én sem. Aztán mérges lettem a kudarc miatt, felálltam és a földre dobtam az égősort, ami azonnal világítani kezdett. Én pedig örömömben tapsoltam, hogy mégiscsak működik és azt kiabáltam, hogy megjavítottam. Mindenki rajtam nevetett és utána feltettük a fára az izzókat. Nagyon boldog voltam, hogy mégis csak karácsonyfa lett a fenyőfából. Azóta pedig minden évben megkérdezik tőlem, hogy megjavítottam-e már a fény- füzért. HAJNALÉVÁ
