Kelet Magyarország, 2014. december (71. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-20 / 296. szám

2014. DECEMBER 20-, SZOMBAT__________________________________________ KELET Hallatlanul jó hatások Hallga, csak halga: akik őrzik a Jézus születésnapjára emlé­kező, a IV. században keletke­zett hagyományt, azok halat készítenek karácsony estére. Az évszázadokon át előírt szentestei szigorú böjtöt csak fél évszázada enyhítette a Vatikán. Azóta másféle ételek is fogyaszthatok, ám a leg­több helyen nem hiányozhat a megtért és megkeresztelt ember szimbóluma, hal sem. Hallomásból tudjuk: a népha­gyomány is ad magyarázatot a karácsonyi halevésre. A fürge hal az új esztendőben hasonló haladásra serkenti az ünnepi asztalt körülülő családot, és a halpikkelyek - miként a bab, borsó, lencse és mák is - bő­séget Ígérnek a ház népének a következő esztendőre. Múlté lesz a halvér: a karácsonyi halevés szokása valamennyi európai keresztény ország­ban elterjedt. Érdekes, hogy a bojtos ételnek számító hal karácsonyi fogyasztása afrodiziákum tulajdonságai­nak is köszönhető, amelyet a tudomány is igazolni látszik. Hallatlan, mik vannak: A rendszeres halhúsevést a benne lévő többszörösen telítetlen zsírsavak, például az omega-3 miatt valamennyi kardiológiai diétás tanácsadó javasolja. Bebizonyosodott, hogy a szívvédő tulajdonsá­gú omega-3-zsírsav közepes mennyiségű hal formájában történő bevitele egyharmad- dal csökkenti a szívelégtelen­ség rizikóját. Meglepő módon azonban az ennél nagyobb mennyiségű hal formájában bevitt zsírsav fogyasztása már nem véd, miként akkor sem, ha táplálékkiegészítő formájá­ban vették magukhoz a svéd vizsgálat résztvevői. Férfi társaimat villanyozhatja fel az az amerikai kutatás, amely szerint az omega-3 zsírsavak javítják a hímek nemzőképes­ségét. Emberek, hát kell ennél nyomosabb érv?! bela.galambos@kelet.hu Virtuóz gálaest lesz a Kodályban NYfREGYHÁZA. A Virtuózok ko­molyzenei tehetségkutató műsor legkiválóbb versenyzői adnak koncertet december 30-án 19 órától a Kodály-isko- la hangversenytermében. A fellépők között lesz a vásáros- naményi kötődésű Gyöngyösi Ivett is, aki a saját kategóriáját megnyerte, az pedig lapzár­tánk után derült ki, hogy a fi­náléban hogy szerepelt. km Hallal várjuk a karácsonyestét Árak Alma: 70-200 Ft/kg Dió: 1200-2300 Ft/kg Hal: 600-1500 Ft/kg Fok hagy mi 700-1500 Ft/kg Gombi 600-1200 Ft/kg Mák: 900-1500 Ft/kg Méz: 1500-2400 Ft/kg Tojás: 20-48 Ft/db Halfogyasztá­sunk negyede a karácsonyi időszakra tehető. RADÓCZI JÁNOS Szabó Mihályné, ahogy ő fogalmaz, „a legrégebbi bú­tordarab a piacon” - 1985 óta árul zöldséget. Egy hiján harminc karácsonyi vásárlási rohamot élt már meg, nincs tehát tapasztalat híján. Ő is azt mondja, jóval kevesebben vásárolnak, mint az elmúlt években.- A mák és a dió a legkelen­dőbb, minden más úgy fogy, mint az év többi részében. A mák kilója 1600, a dióé 2300 forint, ilyenkor kétszer any- nyit vesznek az emberek, mint máskor - mondja a ke­reskedő hölgy, aki természe­tesen maga is süt mákos és diós bejglit karácsonykor. Pontosabban már vasárnap, mert a jövő hét eleje még a munka jegyében telik. Egyébként pénteken nem volt egyszerű a csarnokban jönni-menni: nemcsak azért, mert hatalmas volt a tömeg, de tét azért is, mert a vásárlók nagy része tálcányi to­jásokkal - az ár 33 és 48 forint között mozog - egyensúlyozott, és landolt néhány a lábak alatt. Egy rég nem látott ismerősbe is belebotlottam, aki nem vitt közelebb a „mi a hagyomá­nyos ünnepi menü?” kérdés megválaszolásához; közölte ugyanis, hogy náluk lazac és sült nyúl lesz a menü, termé­szetesen fehérborral. km Szárnyas elvétve kerül az ünnepi asztalra, ser­téshús viszont igen - a multiktól beszerezve. NYfREGYHÁZA. - Éves halfo­gyasztásunk negyede a ka­rácsonyi időszakra tehető, ami összefügg a vallási ha­gyományokkal, melyek sze­rint a karácsony viliája böjti nap, amelybe a keresztény­ség egyik jelképe, a hal húsa természetesen belefér - utal az ilyentájt már megszokott vásárlási csúcsra a Szabolcs Halászati Kft. ügyvezetője. Radóczi János a kereslet-kí­nálat helyzetéről szólva el­mondta: - Hiába tartozik a hal a legegészségesebb élelmisze­rek közé, Magyarországon az egy főre eső halfogyasztás egy­szerűen nem „hajlandó” 4 ki­logramm fölé emelkedni, ami meglehetősen messze van az Európai Unió hozzánk képest öt-hatszoros átlagától. Ráadá­sul ennek a szűk négy kilónak is majd’ a fele tengeri hal. A ponty előnyei- A hazai tógazdaságokban előállított éves haltermés ma­radéktalanul el is fogy, a táp­lálkozás-élettani szempont­ból kívánatos, komoly fogyasztásnöveke­déshez szükséges mennyiséget a jelenlegi kapaci­tásokkal meg sem tudnák termelni. A jelenleg legnépszerűbb - mondhat­ni karácsonyi - halfajunk, a ponty kétségtelen előnye, hogy kvázi biotermék, hiszen a halastavakban, extenzív körül­mények között, gabonatakar­mányon neveljük. A háziasszo­nyok fő kifogása vele szemben a szálka, amelyen a saját fel­dolgozónkban úgy igyekszünk segíteni, hogy a kézzel filézést követően másodpercek alatt géppel végezzük a fiié szálka­mentesítését, s az élőhal-igé- nyeken túl így is szállítjuk az üzletláncokba. Nem csupán a haltermelő mondatja velem, de érdemes volna nekünk, ma­gyaroknak is hetente legalább egyszer egészségvédő hatásá­ról is egyre ismertebb halhúst fogyasztani. Mákjuk van- Pulyka? Ez egy amerikai kitaláció, nem kell sen­kinek - hentesekhez illő, velős vélemény a nyíregyházi pi­accsarnok V A legnépszerűbb karácsonyi halunk a ponty húsboltjainak túloldaláról. Nincs jókedvük, ennek meg­felelően a hús helyett csupán információra éhes újságíró­nak sem örülnek túlságosan. Azt mondják, a vásárlók jó, ha a felét költik an­nak, mint amit ta- v a 1 y . 1 Név« nélkül j| annyit -j elárul­nak, hogy leginkább a sertés- h ú s fogy - karaj vagy dagadó -, aki szárnyast tesz a karácso­nyi asztalra, az kacsát vesz. Egy vásárló átlagosan 3 ezer forintot hagy a húsboltok­ban, amibe a kilónkénti 5999 forintos hízott libamáj ne­hezen fér bele...- Tegnap este láttam a híradóban, hogy az egyik multiban féláron kínálják a nyers húst, mi ezzel nem tudunk ver­senyezni és nincs is ér­telme - mondja az egyik hentes, és az még kide­rül, hogy a füstölt áru, a töltött káposzta és a hur­ka-kolbász páros viszony­lag jól fogy, de már ér­keznek is a vevők, akik arra a kérdésre, hogy mi kerül az asztal­ra, egyszerű választ ad­nak: ami­re pénz van. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Ajándékokat is kaptak a diákok i—J J U ''A a [ FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Jó célt szolgál a támogatás Sporteszközöket kap­tak az ilki iskolások az „Esélyt az Ifjúságnak” Alapítványtól. NYfREGYHÁZA. Gyermekzsivaj- tól volt hangos pénteken a Jósa András Múzeum, az ün­neplőbe öltözött kislányok és kisfiúk az „Esélyt az Ifjúság­nak” Alapítvány karácsonyi ünnepségre érkeztek, amely egyben adományátadás is volt. A Tornyospálcai Általános Iskola ilki tagintézményében novemberben volt egy cső­törés, és a tornaszertárban tárolt sporteszközök jelentős része tönkrement, használha­tatlanná vált.- Arra kértük az alapít­vány, ha tud, támogassa az új sportszerek beszerzését, amely nagy segítség a min­dennapos testnevelésórák megtartásában, és sokat je­lent a 139 diákunknak is, akik közül 106 hátrányos, 59 pedig halmozottan hátrányos hely­zetű - elevenítette fel az előz­ményeket Deák Csaba, az ilki Bethlen Gábor tagintézmény vezetője, s a terem sarkában elhelyezett rengeteg labdára szegeződött minden tekintet, amely a több százezer forin­tos támogatás része.- Adakozni jó! Legyünk há­lásak, hogy adhatunk, hogy adni tudunk, ami nemcsak az adományozónak jelent örö­möt, hanem annak is, aki kap­ja - fogalmazott Kozma Pé­ter, az „Esélyt az Ifjúságnak” Alapítvány kuratóriumának elnöke. A karácsony pedig akkor igazán szép, ha van meglepe­tés. Ez sem maradt el, ugyanis a szponzoroknak köszönhe­tően az ilki iskolásokat a tá­mogatáson felül is megaján­dékozták, és az ünnepségen részt vevő minden gyermek­nek jutott édesség, könyv és más ajándék is. km-bm Kelet kvíz A település neve az aramenus eredetű „a vigasztalás fia" értelmű sze­mélynév, amelyet legkorábban 1288-ban említettek. a) Balsa b) Mérk c) Barabás d) Rápolt A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük Önöknél mi lesz az ünnepi menü? KISS GYULA: A BÁRKÁNYI WIES- KRÁMOS ISTVÁN: kedvemért lapos, azaz LAWA: Az ostyatörés Szenteste halászlé és sertéshús is lesz. tipikus lengyel szokás, rántott hal a menü. HORVÁTH ÉVA: HÉRI TAMÁS: A legfon- KARAKÓ-KULCSÁR Halászlé és bejgli a tosabb, hogy együtt a JUDE Most is a hal vendégségben. család. kapja a főszerepet. 0 Szakszervezetek az éhezés ellen Az MSZOSZ, társszakszervezetek és önzetlen vállalkozások közösen tartottak ételosztást pénteken a Szakszervezetek Háza előtt Nyíregyházán. fotó: racskó tibor Erősítik a partnerséget NYÍREGYHÁZA. A Kelet-Ma- gyarországi Fiatalokért Ala­pítvány Szabolcs megyei civil információs centrum valósítja meg „A partnerség erősítése Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében” projektet, amelynek célja a civil szervezetek műkö­désének szakmai támogatása, fenntarthatóságuk megőr­zése. A projektzárón elhang­zott: partnerségi információs napokkal, kistérségi tanács­adásokkal, kurzusokkal tettek eleget elképzeléseiknek. KM Kiss Gyula a lányáékkal tölti az ünnepeket. „Lesz halászlé, töltött káposzta, a kedvemért lapos (sertés) hús, az unokáim kedvence, a sült csirke és per­sze bejgli - diós, mákos, sőt, kakaós”. Bárkányi Wieslawa lengyel karácsonyon vesz részt egy Zakopanéi panzió­ban: „Az ostyatörés tipikus lengyel szokás. Nem szoktak húst enni, mi tizenkét hal­fajta közül választhatunk, és lesz a mi mákos bobájkánkra hasonlító desszert is”. Krámos Istvánéknál szenteste halászlé és rántott hal a menü.. „25-én a tyúkhúsleves után a sültek következnek, 26-án a töltött csirke, a pulyka és a dagadó csiklandozza az ínyeket”. Horváth Éváék az idén vendég­ségbe mennek: „Halászlé és bejgli biztosan lesz, emellett minden olyan finomság az asztalra kerül, amit a család szeret”. Héri Tamáséknál ha­gyomány a mézeskalács-há­zikók készítése a gyerekek­kel. „A halászlé és kacsasült a kedvenc. A kicsik is kiveszik a részüket a sütésből, a főzés­ből”. Karakó-Kulcsár Juditék- nál mint mindig, most is a hal kapja főszerepet. „Készítek még csirkét, és persze salátát is” - tette hozzá mosolyogva. KM-LTL

Next

/
Thumbnails
Contents