Kelet Magyarország, 2014. december (71. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-10 / 287. szám

2014. DECEMBER 10., SZERDA BnÄrt--------------------------KELET A gólokkal nem maradtak adósak Az őszi szezont nem ott zárta a Kisvárda, ahol a bajnokságot szeretné, a csapat a kupában menetelt. LABDARÚGÁS. Miután május végén eldőlt, hogy kénytelen búcsúzni a másodosztálytól a Kisvárda Master Good, a csa­patnál nem sokáig nyaldosták a sebeket, hanem az NB III-as bajnokság megnyerését, az azonnali visszajutást tűzték ki célul. A játékoskeret ala­posan kicserélődött, de olyan futballisták érkeztek, akiknek a jelenléte miatt sokak szerint erősebb kerettel vágott neki az új évadnak a Várda, mint amilyennel az NB II-ben sze­repelt. És bár egy ideig való­ban úgy tűnt, csak az lesz a kérdés, hogy mekkora előny­nyel nyeri meg a bajnokságot Révész Attila legénysége, a jól szereplő Putnok kihasználta a szabolcsiak három botlását, így végül a második helyen fordul a társaság a tavaszra. Ugyanakkor az őszi hajrában négypontos hátrány az utolsó fordulóra egyetlen egységre csökkent. Az elejét átvészelték- Elégedett vagyok az őszi sze­zonnal - jelentette ki Révész Attila, a kisvárdaiak szakmai igazgatója. - Még akkor is, ha a tabellán nem ott állunk, ahol majd a végén szeret­nénk. Ugyanakkor a szezont teljes egészében vizsgálva azt kell mondanom, hogy jól teljesített a csapat, és ebben a bajnoki szereplés mellett a kupamenetelésünk is benne van. Nagyon sok volt a vál­tozás a keretben a nyáron, emiatt tartottam a kezdéstől, de a két NB I-es ligacsapat el­leni meccsünkből jól jöttünk ki, hiszen nyertünk ellenük, bár az összeszokatlanság hi­ányából eredő hibák még érezhetőek voltak. Később sikerült megtalálni az ideá­lis játékrendszert, ami nagy különbségű győzelmekkel is párosult. A szakvezető a szezon ele­jén meghirdette az egyre di­vatosabb, a világbajnokságon több válogatottól is látott há- romvédős szerkezetet. Aztán a későbbiekben mintha mó­dosított volna az elképzelé­sein. Háromból négy védő- Valóban három védővel kezdtünk, ehhez hátul is meg­voltak az embereink, illetve kellő számú csatár is a ren­delkezésünkre állt - vázolta a taktikai repertoárt a szakmai igazgató. - Az elején kellően stabilak voltunk, aztán gon­dok akadtak a védekezéssel, hiszen többször is úgy nyer­tük meg a meccseket, hogy két-három gólt kaptunk. Emi­att visszaálltunk a négyvédős szerkezetre, és az egyik, ere­detileg belső védőnket rend­szerint a középpályán foglal­koztattuk. Sikeresen, hiszen ebben az időszakban nyer­tünk hét-egyre a Jászberény ellen, és hét-nullra Tiszaújvá- rosban. Ezzel a váltással egyi­dejűleg a korábbi csapataiban szélsőt játszó Nagy Róbert töltötte be a második ék sze­repkörét, az ő játékát is át kel­lett alakítani, ami gólokkal és gólpasszokkal is párosult. Fura, hogy egy csapat úgy második a tabellán, hogy 14 fellépése közül mindösz- sze hármat nem tudott meg­nyerni. A győzelmek között akad öt-, hat- és hétgólos kü­lönbségű is, a csapat pedig Kisvárdai kitekintő Az NB III-as futballcsapat mutatói Az őszi mérleg: 2. Kisvárda 14 11 2 1 49-13 35 Hazai pályán: 2. Kisvárda 8 7 1 32-8 22 Tdegéhben: 2. Kisvárda 6 4 1 1 16-5 13 A házi góllövőlista: 14 gólos: Marko Milovac. 10 gólos: Erős Gábor. 8 gólos: Nagy Róbert. 4 gólos: Hegedűs Tibor, Myke Bouard Ramos. 3 gólos: Fodor András, Kardos Norbert. 2 gólos: Módis Dávid. 1 gólos: Brankovics Péter. Meggyőződé­sem, miénk a legjobb csa­pat ebben a csoportban. RÉVÉSZ ATTILA barcikával szemben hét pont az előnyünk. A novemberben műtött kameruni Mboussira tavasz- szal nem számíthat a szakmai stáb, de vajon kell-e pótolni egy másik légióst, a brazil Myke Bouard Ramost? Egy biztos, rajtunk végig volt és lesz is egyfajta nyomás, a Putnok viszont végig teher nélkül játszhatott, ami ta­vaszra változni fog, hiszen az éllovasnál az elvárások is megváltoztak, és az ellenfe­lek is másként készülnek az ellenük vívott meccsekre. Az viszont pozitívum, hogy a fő riválisunknak tartott Kazinc­Marko Milovac (balra) a góljai, Minczér Tibor (jobbról a második, takarva) a szezon hajrájában nyújtott teljesít­ményéért dicsérhető fotó: pusztai Sándor a meccsei felén, vagyis hét alkalommal ért el legalább négy, de inkább öt, hat vagy hét gólt. Az egyedüli csalódás- Ezért is mondom, hogy nem lehetek elégedetlen a szerep­lésünkkel - erősítette meg ko­rábbi kijelentését Révész Atti­la. - A kupában is haladtunk előre, de a Cegléd és a Nyír­egyháza kiejtése után is az erősebb riválisok közül kap­tunk ellenfelet a következő bajnoki fordulóban, és Cigán- don, valamint a Hatvan ellen csak döntetlenre futotta az erőnkből, mert a kettős terhe­lést nehezen bírtuk el. Ugyan­akkor az egyetlen egyértelmű csalódást keltő meccsünk a kazincbarcikai volt, ekkor minden összeesküdött elle­nünk. Sérülések és eltiltások miatt több alapemberünk is hiányzott, ez volt az egyedüli olyan mérkőzésünk, amikor a két fiatal szerepkörét me­zőnyjátékosok töltötték be. Az egyetlen vereségünk után némileg leszakadtunk a Put- noktól, de a szezon végére azért változott a helyzet. A tabellát a tizedik forduló­ig a kisvárdaiak vezették, így a csapatnál tudják jól, milyen üldözöttnek és üldözőnek lenni. Melyik a nagyobb te­her? Teher, az mindig van- Azt szeretnénk, ha a mi ne­vünkkel kezdődne a tabella, ennek sokáig meg tudtunk felelni - felelte Révész Atti­la. - Meggyőződésem, hogy miénk a legjobb csapat eb­ben a csoportban, és ezt be is kell tudnunk bizonyítani. Hátúira igazolnának- Csatárunk az MTK-nál kezdi meg a felkészülést, innentől kezdve a fővárosiak játékosá­nak számít, de van rá esély, hogy a következő szezonra kölcsönben visszatérjen hoz­zánk, hiszen mi is azt sze­retnénk, ha hozzásegítene bennünket a feljutáshoz - így Révész Attila.- Nagy változásokat nem tervezünk a keretben, csak annyit, amennyit a lehetősé­geink megengednek. Két-há­rom futballistára lenne szük­ségünk, elsősorban fiatal védőkre, mert Mboussi mel­lett a szezon elején az eltiltott Volodimir Kornutjakra sem számíthatunk. A kupában is vár ránk feladat, a Szolnokkal vívjuk a negyeddöntőt, és tud­juk, a visszavágót követi majd a putnoki rangadónk. Addigra ki kell okoskodnunk, hogy mi­ként súlyozzuk majd a mér­kőzéseket, nyilván az addigi eredmények is meghatározzák majd a döntésünket. km-bt Nagyszerű kiszolgálás Nézzük, ki lett Kisvárdán az ősz játékosa!- Nincs ilyen - válaszolta Révész Attila. - Többen is jól teljesítettek, a szezon végé­re leginkább Minczér Tibor lendült játékba, aki az utolsó négy-öt mérkőzésen a me­zőny legjobbjának bizonyult. Marko Milovac tizennégy gól­ja önmagáért beszél, de azért mögötte-mellette volt egy remek kiszolgálószemélyzet. Rajtuk kívül elégedett lehetek még Fodor András, Nagy Ró­bert, Erős Gábor, Yves Simp- lice Mboussi, Hegedűs Tibor és Kardos Norbert teljesítmé­nyével, persze nekik is akad­tak kisebb hullámvölgyeik. Most a hajrában indult be a csengeri henger Ez az élmény egy életre szól Száznyolcvan szabolcsi edző, játékos tekintheti meg a helyszínen a ké- zilabda-kontinenstorna mérkőzéseit. KÉZILABDA. A Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei Kézilab­da Szövetség támogatásával csütörtökön közel 160 után­pótláskorú gyerek szerezhet életre szóló élményt a deb­receni Főnix Csarnokban a Románia-Ukrajna, majd ezt követően a Norvégia-Dánia női Európa-bajnoki csoport- mérkőzésen. futsal. Továbbra is bevehe­tetlen a csengeri katlan. A futsal NB II Keleti csoport 12. fordulójában a szatmáriak ezúttal a REAC-Sportiskola SE ellen győztek - sorrend­ben hatodik hazai sikerüket aratva. A szezon eddigi talán legizgalmasabb összecsapá­sán hétfő este a második já­tékrész hajrájában indult be a henger: az utolsó öt percben öt gólt szerzett a házigazda. Az újabb három pont meg­szerzésével a Csenger meg­szilárdította hatodik helyét a táblázaton. A másik megyei együttes, a Nyírgyulaj pénteken lép pá­lyára - Gödöllőn. KM NB II Keleti csoport 12. forduló Csenger-REAC-Sportiskola SE 8-3 (1-1) Csenger, 500 néző, v.: Szabó F. Csenger: Szabó J. - Balogh P„ Pankotai l„ Bodó R„ Mándl L. Csere: Béltekl L, Szilágyi L, Csaholyi Cs., Gaál K„ Balogh Á„ Katona R, Juhász P„ Molnár R. Játékos-edző: Szilágyi Sándor. Gól: Mándi L. 3, Balogh P. 2, Bodó R. 2, Pankotai I. Hatodszor is diadalünnep volt Csengerben fotó: kákos Dávid Sztárok testközelből A megyei szövetség elnök­sége még szeptemberben tárgyalt arról, hogy segíteni szeretné a megyében kézilab­dázó fiatalokat abban, hogy testközelből élhessék át a ma- gyar-horvát közös rendezésű kontinenstorna hangulatát. A kezdeményezés ered­ménye, hogy a megyei szö­vetség száznyolcvan belé­pőt vásárolt és osztott szét a Szabolcsban élő, és a sportág utánpótlás-nevelésével fog­lalkozó egyesületek részére. Az elnökség úgy gondolja, vissza nem térő alkalom és lehetőség, hogy világsztáro­kat láthassanak játszani a fi­A vasárnap még egymás ellen játszó ukrán és a dán válogatott csütörtöki meccseit is megnézik a szabolcsi fiatalok fotó: derencsényi István ataljaink. A vezetők hite sze­rint a meccsek színvonala és hangulata még erősebbé teszi a kézilabdázás iránti elköte­lezettségüket, és megfelelő motivációerősítő lesz a sze­mélyes fejlődésük elősegíté­sében. A megyei szövetség elnök­sége 2013-as megválasztásá­tól kezdve kiemelt hangsúlyt helyez a megyei utánpótlás­nevelésre és -erősítésre, mind játékos, mind játékvezetői téren. Számos futó program és jövőben megvalósuló ren­dezvény szolgálja ezt a célt. Legközelebb 2015. február 6-8. lesz fontos dátum ebben a tekintetben, ekkor rendezik a HUN-IOR nemzetközi után­pótláskupát a megye több településén - tájékoztatott dr. Teschmayer Gábor, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei szövetség elnöke. km Három csapat egy ponton belül AS2TTAUTENISZ. Az ŐSZÍ szezon utolsó fordulója után a dobo­gón álló három csapat, a Má­tészalka, a Trió-Maxi-Nyíregy- háza és az Apagy SE IV között három pont a különbség a me­gyei csapatbajnokságban, km Megyei csb Hotel Fenyves megyei csapatbajnokság, 11. forduló ■•mtimummetmmmm Trió-Maxl-Nylregyháza-ZáhonylVSC 11-7 Győztek: Németh T, Joó Z. 4-4, Zolcsák, Hegedűs E. és a Németh T, Zolcsák páros 1-1, illetve Petró L, ifj. Petró L, Sütő L. 2-2, az ifj. Petró L, Lovácsi páros 1. Apagy SE IV-Nylrbátori ASE Ili 11-7 Gy.: Kiss Z. 4, Benga 3, Oszlánszki L. 2/2, Papp S. és a Benga, Kiss Z. páros 1-1, illetve Szeles K. 3, Veress A. 2, Farkas V. és a Tóth T„ Farkas V. páros 1-1. ATC Nagykálló-VItka SE 11-7 Gy.: Hriczu 4, Szák 3, Papp S^Mészáros A., a Papp S., Hriczu és a Szák, Mészáros A. páros 1-1, illetve Bányász Zs. 3, Orosz F„ Lakatos Sz. 2-2. — ____-_______L—______ Mátészalkai MTK-Fehérgyarmati VSEII 16-2 Gy.: Mikes J., Hudák I., Lukács B. 4-4, Nagy N. 2, a Lukács B„ Hudák I. és a Mikes J„ Nagy N. páros 1-1, illetve Bodó Á., Varga K. 1-1. Nylrpazony SE-Kék SE 3-15 Gy.: Tarkó 2, Lippai Cs. 1, illetve Pásztor T. 4, csiszár L. 3, Szöllősi B„ Tóth T. 2/2-2/2, László J. 2, a Csiszár L, Tóth T. és a Szöllősi B., Pásztori páros 1-1. Nyírtét! KSE-Ajak SE 0-18 Gy.: Filep I, Bacsó A., Szabó J., Spekker L. 4-4, a Filep I, Bacsó A. és a Szabó J.. Spekker L páros 1-1. ____________________ A bajnokság állása:!, Mátészalka 20 pont, 2. Trió-Maxi-Nyíregyháza 20,3. Apagy SE IV 19,4. Záhony 15,5. Nagykálló 15,6. Nyírbá­tori ASE Ili 10,7. Ajak 8,8. Vitka 8,9. Kék 7, 10. Fehérgyarmati VSE II4,11. Nylrpazony 2, 12. Nyírtét 0.

Next

/
Thumbnails
Contents