Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-03 / 255. szám
2014. NOVEMBER 3., HÉTFŐ KELET Pekingben, a Madárfészek névre keresztelt olimpiai stadionnal a háttérben FOTÓK: MAGÁNARCHlVUM Interjú: Marik Sándorral, a Kelet-Magyarország nyugalmazott főszerkesztő-helyettesével A „Tiltott városba” is bepillanthatott Beszélgetőpartner Nyéki Zsolt Kevés nyugdíjas élete pezseg úgy, mint lapunk egykori főszerkesztő-helyettesének, Marik Sándornak: könyveket ad ki, lapot szerkeszt, és olykor a világ másik felére utazik, hogy lássa az unokáját. Ha jól tudom, most több apropó is kínálja a visszatekintést. MARIK SÁNDOR: Az idén sok „kerek” évforduló volt a családban. Márciusban hetvenéves lettem, a nevezetes napot az utóbbi tíz évben megjelent írásaim legjavából szerkesztett Árnyalatok című új kötetem bemutatójával ünnepelhettem. A további jeles dátumok: negyvenöt éve kötöttünk házasságot Puhl Marikával, gyermekünk, Sándor negyven esztendős, tíz éve házas - felesége, Sally, neurobiológus kutató unokánk, Henrik hamarosan ötéves lesz. Mindezeket együtt ünnepeltük a fiataloknál, New Yorkban. Tíz éve ment nyugdíjba, s nem unatkozott... MARIK SÁNDOR: Az én tíz évem - nehezen írom le a nyugdíjas jelzőt - nagyon gyorsan elrepült. Talán azért, mert az egészségem rendben van, s kedvemre való újságírói munka is volt mindvégig. Ha véletlenül mégsem, az utóbbi években, amióta Budapesten élünk, a taksonyi kiskert bőven adott elfoglaltságot. Kell is a mozgás a jó levegőn - nem beszélve a megtermelt saját zöldség, gyümölcs fogyasztásának öröméről. Tehát, köszönöm az érdeklődést, jól vagyok! így tervezte, gondolta a megérdemelt pihenést? MARIK SÁNDOR: Amikor a Kelet-Magyarország szerkesztőségétől elköszöntem - ahol 1965-2004 között voltam újságíró, szerkesztő, s írtam több mint tízezer cikket -, csak vázlatos elképzeléseim voltak a jövőről. Nyíregyházi, ungvári, szatmárnémeti kollégákkal szerkesztettem a Hármashatárt, majd egy pályázat nyerteseként az EuroKapocs-EuroClip Köz- alapítvány hírlevelét, utóbbit magyar, ukrán, angol nyelven, végül az Észak-alföldi Régió című információs mellékletet, amely három megye napilapjaiban havonta-kétha- vonta jelent meg. Mindhárom lehetőségnek volt varázsa és szakmai kihívása is, ezeket akartam folytatni, végül a túl gyorsan változó politikai környezet áldozatául estek. Volt-e kedvenc munkája az eltelt egy évtized alatt? MARIK SÁNDOR: A Sza- bolcs-Szatmár-Beregi Szemle felkérése lett az igazi ajándék számomra. A megye negyedéves folyóirata főszerkesztőjének 2004 tavaszán Németh Péter történészt, a megyei múzeumi szervezet korábbi igazgatóját nevezték ki. Új stábot szervezett, amelynek tagja lettem; a természettudományok népszerűsítését és a szerkesztői munka egy részét vállaltam. Legcélravezetőbbnek az interjú műfaja kínálkozott: mutassuk be a Magyar Tudományos Akadémia doktorait, akik közül akkor tizenketten dolgoztak a megyében. Ebből indultunk ki, s közben más témákkal is bővült a sorozat. Volt miből merítenie, amikor összegzéseken gondolkodott. marik Sándor: Huszonhárom interjú jelent már meg, amikor 2011-ben megszűnni látszott a 46. évfolyamot megért Szemle, és egy szervercsere következtében az internetről is eltűntek a számok. Nagyon sajnáltam „szellemi édes gyermekeimet”. Kötetbe ösz- szegyűjtve „A lefényképezett gondolat” címmel kiadtam valamennyit. Ennek pénzügyeit feleségem, Marika vette kézbe - nélküle nem jelenhetett volna meg a számomra kedves New York - a Metropolitan Művészeti Múzeum teraszán; háttérben Manhattan magasházai és a Central Park könyvet. Majdnem egy évi tetszhalált követően aztán mégis folytatódhatott a Szemle élete. Ismét új csapattal, Karádi Zsolt szerkesztésében; örömömre így továbbra is írhatok interjúkat. És az nagyon jólesik, hogy régi lapom, a Kelet az utóbbi időben ismét kér tőlem írásokat. Az utóbbi évekből maradtak élő emlékek? marik SÁNDOR: Szinte minden interjúpartneremmel megmaradt valamilyen kapcsolatom. Nemrégiben például Demény Pál Györggyel, az Egyesült Államokban élő demográfussal jöttünk Nyíregyházára. Most 82 éves, az utóbbi 75 évben csak egyszer, a rendszerváltás idején járt szülővárosában, hivatalos iratért. Most felkerestük a szülőházát a Csillag utcában - éppen bontották, de a nagyszobák méretes ajtóit, az udvaron álló koros hársfát felismerni vélte. Volt más érdekes munkám is. A Kölcsey Lapcsoport kísérlete 2005 végétől 2007 elejéig tartott Urbán Lajos igazgatóval. A Kölcsey TV, a Megyei Napló és tíz városi lap (köztük Mátészalka, Vásárosnamény, Nyirbátor, Balkány, Nagyhalász) vett részt ebben. Szép dizájnt terveztünk, közös érdeklődésre számot tartó, megyei cikkeket is közöltünk, próbáltuk kihasználni a különböző szintű médiumok szinergiáit. A Klubhálót, amelyhez főmunkatársnak hívtak, a budapesti Pallas Páholyban szerkesztik. Zöldi László, az Élet és Irodalom, a Népszabadság korábbi főszerkesztő-helyettese, kitűnő szerkesztő, főként főiskolai médiaszakos hallgatóiból szervezett ügyes csapatot, országos hálózatot. Új, friss hang volt az online médiában- sajnos, az utóbbi időben csak takaréklángon, alig-alig működik. Talán e változatos munkának köszönheti, hogy 2011-ben elnyerte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll Életműdíját... MARIK SÁNDOR; Szakmai kitüntetésben részesülni, újságíróként Aranytollat kapni valóban nagy öröm, újabb lendületet adott jó témák felkutatásához. Meglehetősen mobilis életet él- a szó átvitt és igazi értelmében is. MARIK SÁNDOR: Utazásaim közül Pekinget említeném. Közvetlenül az olimpia előtt tudósíthattam a Klubhálót a kínai fővárosból. Nagy élményt jelentett a sok új sport- létesítmény, a „Tiltott város”, a Nagy fal, és - megkóstolni a híres pekingi kacsát. Az utóbbi időben viszonylag gyakran írok cikkeket az Egyesült Államokból. Ennek családi oka van: Sándor fiúnk 1997-ben a budapesti Corvinus Egyetem ötödéves közgazdászhallgató cserediákjaként a Missouri Állami Egyetemre mehetett fél évre. Jól tanult, beilleszkedett, professzorai javasolták: pályázzon meg egy amerikai ösztöndíjat mesterképzésre. Megnyerte, korszerű ismereteket szerzett. Mi is az ő szakterülete? MARIK SÁNDOR: Internetes marketing szaktárgyakat tanult, az ezredfordulón ez még Amerikában is ritka volt. Olyannyira, hogy a második évben már tanított is. Az egyetemtől kapott szabadkártyával dolgozott egy évig Los Angelesben. Hamarosan állandó tartózkodási és munkavállalási engedélyt szerzett. Akkor még reméltük, haza jön. Meg is történt - amerikai feleséggel, tíz napra. Ez már előre vetítette a jövőt. Amikor NeW Yorkba költöztek, megszületett az utód, és vettek egy erdei házat a Hudson folyó völgyében, már biztosak lehettünk, hogy belátható időn belül nem lesz haza- település. Jelenleg az egyik leglátogatottabb internetes gazdasági portál, a Business Insider marketingigazgatója. Ez a karrier az Önök életét is befolyásolta. Pontosan hogyan? MARIK SÁNDOR: Számunkra mindez azt jelentette, hogy éves szabadságunkat szinte mindig családi látogatással töltöttük, előbb Missouriban, később Kaliforniában, tíz éve pedig New Yorkban, Manhat- tanben. Rengeteg élményben volt részünk. Láthattunk rózsakarnevált Pasadenában, autóshowt New Yorkban, tudósíthattam a Keletet a Világkereskedelmi Központ ikertornyainak lerombolásáról éppúgy, mint Fucsovics Márton sikeréről, amelyet az USA nyílt teniszbajnokságán Flushing Meadowsban ért el. Nemrégiben elfoglaltuk fiunk miénknél kisebb, de jó helyen fekvő budapesti otthonát, s eladtuk a nyíregyházi lakásunkat. S innen hidalják át a kontinentális távolságot, kihasználva a technika adta lehetőségeket... MARIK SÁNDOR: Kialakult a vasárnapi közös reggelik gyakorlata: mi ugyan ritkán nézünk televíziót, karácsonyra mégis vettük egy nagyképernyős, internetképes készüléket. Hétvégeken New York-i reggel 8-kor bekapcsoljuk a Skype-ot, s úgy helyezkedünk el, mintha egy asztalt ülnénk körül, s elkezdődik a családi terefere hétezer kilométert áthidalva. Nagy öröm, amikor az unoka (magyar állampolgár is!) beköszön: „Jó reggelt Nagyi, Nagyapa!” A legkisebb változást, az új asztalterítőt is észreveszi, s megjegyzi: „Szép kék szoba!” Elmondja az óvodában újonnan tanult verset, mi is tanítunk neki új magyar szavakat, megmutatjuk a közösen ültetett rózsatőről behozott virágot. És búcsúzáskor könnybe lábad a szemünk... Az Árnyalatok című kötet címlapja
