Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-05 / 257. szám
2014. NOVEMBER 5., SZERDA KELET A rózsaszín szemüveg Olvasom a NAV közleményét, amit az USA kontra hazai korrupció ügyében adtak ki. Ebben arra kérik a média szereplőit, ne lehetetlenítsék el az adóhivatal munkáját azzal, hogy valótlanságokkal és a sugalmazásokkal foglalkoznak. A hatóság hosszú hallgatás után szólalt meg, többek közt ezt írják: „a NAV bízik abban, hogy a hiteles tájékoztatás érdekében a sajtó munkatársai az alaptalan vádak mellett a feketegazdaság elleni fellépés eredményeiről is beszámolnak”. Bár még csak néhány éve keresem újságíróként a kenyerem, számos olyan helyzetbe kerültem már, mikor az addig megszokott újságíró-riportalany viszony éles fordulatot vett azért, mert kizökkenve a hétköznapi mederből kissé veszélyesebb vizekre eveztünk. Amikor nem a sikertörténetekről, a beruházásokról és a fejlesztésekről, vagy a nagy rajtaütések felől érdeklődtünk, nyomban megváltozott a beszélgetés légköre. Hirtelen úgy néztek ránk, mintha más bolygóról érkeztünk volna. Mert én azt gondolom, a hiteles újságíró az objektivitásra törekszik. Mindig, minden körülmények között. És ha tetszik, ha nem, van úgy, hogy le kell vennünk az orrunk hegyéről a rózsaszín szemüveget. gergely.tarnavolgyi@)kelet.hu Rekord lehet azEU-s kifizetésekben BUDAPEST. Magyarország október 31-éig 1364 milliárd forint európai uniós forrást fizetett ki, ami az időarányos terv 93 százalékos teljesülését jelenti - mondta Csepreghy Nándor helyettes államtitkár. Kiemelte, hogy a tapasztalatok szerint az éves kifizetések több mint fele az év utolsó két hónapjában realizálódik, így jó esély van arra, hogy Magyarország ismét rekordot döntsön a kifizetések tekintetében. mti 1,6 Az ipari termelői árak havi szinten 0,1 százalékkal, éves szinten 1,6 százalékkal nőttek szeptemberben az Európai Unióban (EU) - közölte az Eurostat. A18 tagállamból álló eurózónában 0,2 százalékos volt a havi és 1,4 százalékos az éves szeptemberi növekedés a becslés szerint. Havi szinten az EU-ban az energetikai szektorban 0,6 százalékkal nőttek a termelői árak. Emlékezés a nemzeti gyásznapon Budapest. Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbocra engedték Magyarország nemzeti lobogóját kedden reggel az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 58. évfordulóján, a Parlament előtti Kossuth téren. A kegyelet kifejezésére a lobogó egész nap félárbocon maradt. ÉM Orbán Viktor miniszterelnök és Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök Magyarország nemzeti lobogójának felvonásán fotó: mti, ksz EU: Lelassul a növekedésünk Az Európai Unió kissé borúlátóbb növekedésünk ügyében fotó: ékn Brüsszel alacsony hiányra, csökkenő állam- adósságra számít. BRÜSSZEL Az Európai Bizottság arra számít, hogy az államháztartás hiánya Magyarországon a következő években végig a 3 százalékos küszöbérték alatt marad, az államadósság 20l6-ra 1,7 százalékponttal csökken, a gazdasági növekedés pedig 3,2 százalékról fokozatosan 2 százalékra mérséklődik - derül ki a brüsszeli testület által kedden közzétett, úgynevezett őszi gazdasági előrejelzésből. A GDP az idén Brüsszel szerint még 3,2 százalékkal bővül, jövőre a növekedés 2,5 százalékra, 2016-ban 2 százalékra lassul. Alacsony munkanélküliség A költségvetés hiánya az idei évre várt 2,9 százalékos mértékről 2015-re a GDP 2,8 százalékára, a rákövetkező évben pedig 2,5 százalékára mérséklődik. A dokumentum azzal számol, hogy a magyar államadósság az idén a bruttó hazai termék 76,9 százaléka lesz, 2015-re 76,4 százalékra, 2016-ban pedig a GDP 75,2 százalékára csökken. A brüsszeli prognózis megerősíti a múlt héten benyújtott költségvetési törvényjavaslatban szereplő 2,5 százalékos növekedési várakozást, de a magyar kormány 2015-re 2,4 százalékos GDP arányos deficittel és 75,4 százalékos adósságszinttel számol. Az elemzés arra is kitér, hogy a munkanélküliség várhatóan 8 százalék alatt stabilizálódik, az infláció pedig az előrejelzés szerint 3 százalékra növekszik. Külön kiemeli a dokumentum, hogy a magyar gazdasági növekedés az év első felében messze felülmúlta a várakozásokat, a bruttó állóeszköz-felhalmozás pedig kiemelkedően, 16,8 százalékkal nőtt. A magán- és állami beruházások felfutását ugyanakkor jórészt egyszeri intézkedések magyarázzák, amilyen például az uniós források gyorsabb felhasználása, és a jegybank növekedési hitelprogramja. Az előrejelzés részben az egyszeri intézkedések növekedésösztönző hatásának elmúlásával magyarázza a gazdaság lefékeződését is. A bővülés hajtóereje továbbra is a belső kereslet marad, de a beruházásokról a fogyasztás felé tolódik a hangsúly. A jelzáloghitelezés új szabályai növelik majd az emberek elkölthető jövedelmét azáltal, hogy a bankoknak vissza kell téríteniük azokat a bevételeiket, amelyekről törvény mondja ki, hogy tisztességtelenül jutottak hozzá. A prognózis arra számít, hogy az export növekedése a külső kereslet mérséklődése miatt lassulni fog, míg az import a belső fogyasztás erősödésének köszönhetően növekszik majd. Nyomott infláció A dokumentum arra is kitér, hogy a munkanélküliség stabilizálódik és a foglalkoztatás is bővül a magánszektor mellett a közfoglalkoztatás jelentős hatására. A bérek növekedése a bizottság szerint mérsékelt lesz, de az alacsony infláció miatt ez reálértéken jobban lesz majd érezhető. A jelenleg a nyomott importált infláció mellett az alacsony élelmiszerárak és a rezsicsökkentés miatt gyakorlatilag nulla százalékos pénzromlás jövőre 2,5, 2016-ban pedig már 3 százalékos lehet. ÉM Nemzetközi lapszemle Választási dilemmák... Kolozsvár. A magyar szavazók előtt álló dilemmáról és a magyar jelöltek gyenge szerepléséről cikkeznek az erdélyi magyar lapok a romániai elnök- választás első fordulója után. A Krónika cikkírója úgy véli, Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) jelölt, kormányfő az első fordulóban elért tízszázalékos előnyével sem érezheti biztos győztesnek magát a jobboldali Klaus Johannissal szemben. A cikkíró szerint az első fordulóban a magyar szavazókat megszólító Kelemen Hunornak és Szilágyi Zsoltnak csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) „kemény magját” sikerült szavazásra bírnia. mti Bürokrácia: csökkentve Szerdán visszavonják az internetadó-javas- latot, 200 ezer forintig változatlan maradhat a cafeteria adója. BUDAPEST. A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy 200 ezer forintos összegig ne változzon a cafeteria adószintje - közölte Rogán Antal kedden Budapesten, a Fidesz-KDNP- frakció ülése után, amelyen áttekintették a jövő évi költségvetési és adótörvény-javaslatot. A tanácskozásról tartott frakcióvezetői beszámoló szerint az internetadó-ja- vaslat visszavonása szerdán várható. Emellett a kormány- párti képviselők azt kérték a kabinettől, hogy a bürokrácia területén is legyen rezsicsökkentés. A jövő évi adótörvény-előterjesztéssel kapcsolatban a politikus sajtótájékoztatóján jelezte: a kormány képviselője a gazdasági bizottság szerdai ülésén nyújtja be a távközlési adó tervezett kiterjesztésének visszavonásáról szóló javaslatot. A parlament november 18-án tehát úgy fog szavazni a jövő évi adócsomagról, hogy az már nem tartalmazza a távközlési adó kiterjesztését - tette egyértelművé. A cafeteriáról szólva - amelynek adóterhe az adótörvény-javaslat alapján jelentősen nőne - a frakcióvezető elmondta: sávos módosítást kezdeményeznek. A 200 ezer forint feletti résznél csökkenthető ez az adóelőny, és megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy a béren kívüli juttatás 200 ezer forint fölé eső részét csak rekreációs célra, belföldi turizmusra vagy meleg ételre lehessen felhasználni - részletezte. Ezerforintos A magán-pálinkafőzés adózásával kapcsolatos módosítások ugyancsak szóba kerültek. A frakció kikötötte a kormánynak, hogy - az Európai Bíróság döntése miatt szükséges - ezerforintos átalányadót csak önkormányzati körben lehessen kivetni, az nem az állami adóhivatal hatáskörébe tartozik - ismertette a frakcióvezető. mti ©ANATOatéma Szemerkényi Réka, a miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója és Peter Round, az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) fegyverzeti és technológiai részlegének egyik vezetője beszélget a budapesti NATO szakkonferencián. FOTÓ: MTI, BRUZÁK NOÉMI m Szobor Széchényi Imrének Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter beszédet mond gróf Széchényi Imre agrárpolitikus mellszobrának avatási ünnepségén Budapesten, a Földművelésügyi Minisztérium előtt. FOTÓ: MTI, KOSZTICSÁK SZILÁRD Feljelentik Nyers Rezsőt Budapest. A Jobbik alelnöke feljelentést tesz Nyers Rezső, az MSZP első elnöke ellen felbujtóként elkövetett emberölés, jogellenes fogva tartás és bűnpártolás miatt Nagy Imre és társai kivégzésével összefüggésben. Novák Előd ezt kedden közölte, amikor mécseseket gyújtott Biszku Béla házának kerítésénél a volt politikus áldozatainak emlékére és megismételte: az állambiztonsági múlt nyilvánosságát, a volt kommunista vezetők közéletből való kitiltását és a kommunista luxusnyugdíjak megvonását követelik. mti Hamarosan lezárulhat a norvég vizsgálat BUDAPEST. A Norvég Civil Támogatási Alap felhasználása ügyében indított norvég vizsgálat november végére zárulhat le. Az eredményeket nyilvánosságra hozzák, így azokhoz bárki hozzáférhet - mondta Töve Skarstein budapesti norvég nagykövet. Azzal kapcsolatban, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban közölte, meghívják a norvég kormány illetékeseit a helyzet rendezésére, a nagykövet kijelentette, az illetékes norvég miniszter nem fogadta el a meghívást. Töve Skarstein azt mondta, bár ismerik az ügyben született Kehi-jelentést, a saját vizsgálatukat veszik majd figyelembe. Senki sem bűnös, amíg a bűnössége be nem bizonyosodik - tette hozzá. Úgy vélte, bár az ügy kedvezőtlen hatással van a magyar-norvég kapcsolatokra, mindkét ország tisztában van vele, hogy ez nem járhat hátrányos következményekkel a két ország közötti együttműködésre, mti Devizaárfolyam (2014.11.04.) PÉNZNEM ____árfolyam változás Euró 309,08 +0,83 USA dollár 247,05 +0,41 Svájci frank 256,44 +0,72 Angol font 395,11 +0,39 Román lej 69,95 +0,10 Ukrán hrivnya 19,00 +0,03 Horvátkuna 40,32 +0,11 Lengyelzloty 73,13 +0,10 fc http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB 2 Mindenfelől