Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-04 / 256. szám

16 Képes krónika 2014. NOVEMBER 4., KEDD ■ Jamie Oornan és Amelia Warner fotó: getty images Perrel fenyeget az erotikus regény írója LOS ANGELES. Mozgósította ügyvédeit E.L. James, A szür­ke ötven árnyalata című világ­hírű erotikus trilógia szerzője, mert egy brit rendezvényszer­vező a regények motívumai alapján szeretne nagyszabású partikat rendezni. A Coventryben élő Tina Winters súlyos jogi lépések­kel lesz kénytelen szembe­sülni, amennyiben valóban A szürke ötven árnyalata jegyé­ben zajlanak le a már meghir­detett erotikus bulik. „Nem értem ezt az egészet” - mond­ta a kétségbeesett Winters a Birmingham Mailnek. „Az egész világon hivatkoznak A szürke ötven árnyalatára, divatshow-kat rendeznek a trilógia alapján, ebből élnek a szexshopok, de csak én kap­tam fenyegető levelet az ügy­védektől. Ez olyan, mint Dá­vid és Góliát harca. Pedig azt hittem, az írónő örülni fog az ingyenreklámnak.” Nos, E.L. James szemlátomást nem örül az ingyenreklámnak. Az írónő kemény üzletasszony is, aki odafigyel arra, ki és ho­gyan aknázza ki az általa írt erotikus trilógiát. Ezért lett ő az egyik producere az első regényből készült filmnek is, amelynek javában tartanak az utómunkálatai. Nemrég hozzáforgattak néhány je­lenetet a felvett anyaghoz, mert James nem volt teljesen elégedett az eredménnyel. A J film főszereplői Jamie Dor- | nan és Dakota Johnson, uip Megér egy mosolyt A kis molylepke először repül ki a - Nagyon örültek nekem, mert szekrényből. Amikor hazaér, megkérdi mindenki tapsolt. tőle az anyókája. O További viccek humor.szon.hu- Na, milyen odakint? A nap videója Repül a mogyi! Egy baseballmeccsen hogyan is juttas­sa el a mogyoróárus a portékáját az ínyencségre vágyó szurkolóhoz? Naná, hogy egy jól célzott dobással! O További videók video.szon.hu Egy vonaton 29 bevándorló győb. Egyetlen vonaton 29 | Ausztriába tartó illegális be- I vándorlót fogtak el a rend- ; őrök a hétvégén - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság saj­tóügyeletese. Kilenc ember koszovóinak, tíz szírnek, há­rom-három afgánnak, illetve palesztinnak mondta magát. Még vizsgálják, hogy véletle­nül utazott a 29 ember együtt, vagy a csoport tagjainak vala­mi köze van egymáshoz, mti ® Vanessa kutyával Vanessa Mae ezen a képen kutyára cserélte a hegedűt. FOTÓ: GETTY IMAGES KHET Közönségdíjat kapott a Trash Rómában Elnyerte a legjobb fia­taloknak szóló alkotás díját. LOS ANGELES. Két díjat is kapott a Római Filmfesztiválon a Rooney Mara fotó: getty images kétszeres Oscar-díjas Stephen Daldry új műve, a Trash. El­nyerte a közönségdíjat, és ennek a produkciónak ítélték oda az Alice nella citta-díjat is, amely a legjobb fiatalok­nak szóló alkotásnak jár. A Trash Andy Mulligan ma­gyarul is olvasható regényé­ből készült, hősei kamaszok, akik abból tartják el család­jukat, hogy a szeméttelepen guberálnak. Egyik nap egy tárcára buk­kannak, amelynek tartalma annyira fontos, hogy a kor­rupt rendőrség hajtóvadá­szatot indít utánuk. A Bra­zíliában forgatott film két amerikai sztárja Martin Sheen és Rooney Mara. (Trash - ha­zai bemutató: 2015. január 8.) UIP Ilyen, ha dől a berlini fal - Fischer Ivánnal Budapest. Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a berlini Konzerthaus zeneigazgatóját kérte fel a né­met kormány, hogy november 9-én, a berlini fal leomlásának 25. évfordulója alkalmából ter­vezze meg és vezényelje le az ünnepélyes megemlékezést a berlini Konzerthaus nagy­termében - közölte hétfőn a fesztiválzenekar. A ünnepé­lyes megemlékezésen részt vesz Angela Merkel kancellár és Joachim Gauck államfő. A meghívottak között jelen lesz Mihail Gorbacsov, az egykori Szovjetunió elnöke és Németh Miklós volt magyar miniszter- elnök is - áll a közleményben, amely szerint Fischer Iván egyelőre nem árult el részle­teket a tervekről. Kiemelték, hogy a BFZ 1989. augusztus 18-án adott koncertje történel­mijelentőségűvé vált. Azokban a napokban „na­gyon nagy izgalom volt Buda­pesten, mert itt volt az a több száz NDK-s menekült, akik előbb megszállták a követsé­geket, utána pedig befogadta őket a Máltai Szeretetszol­gálat, és nem lehetett tudni, hogy mi lesz velük” - idézte fel Fischer Iván. mti www.szon.hu További képek és videók ■» Vagány Rena nyíregyházi lány, aki szeret szabadon dönteni a dolgai­ról; akik ismerik, talpraesett, vagány csajnak tartják. * FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Te ismered az Apple-t? Az Apple 39,3 millió iPhone-t értékesített az elmúlt negyedévben. multimédia. Néhány észbontó tény, ami megmutatja, valójá­ban mekkora cég is az Apple. Az Apple készpénzvagyona 155 milliárd dollár. Ha szétosz­tanák az Egyesült Államok 316 millió állampolgára között, mindenkinek jutna belőle 490 dollár. Ebből a pénzből 2384 darab Gulfstream G65OS iker-sugárhajtóműves repü­lőgépet lehetne vásárolni. És még maradna egy marék apró a feltankolásukra is. Az Apple 39,3 millió iPhone-t értékesí­tett az elmúlt negyedévben, amiből minden kanadai állam­polgárnak jutna egy-egy da­rab. Ha az Apple nem multina­cionális nagyvállalat, hanem ország lenne, övé lenne a 27. legnagyobb nemzetgazdaság, amivel Belgium és Venezuela között helyezkedne el. Az Apple és az őt követő legna­gyobb nyilvánosan működő társaság, az ExxonMobile ér­téke között 221 milliárd dollár a különbség. Ebből a pénzből 1601 darab F-22-es harci repü­lőgépet lehetne venni a Lock­heed Martintól, darabonként 138 millió dollárért. Az Apple 12,9 millió iPad- et adott el az utolsó negyed­évben. A cég minden egyes munkavállalójára jutna ebből 258 darab. Az Apple várha­tóan 30 millió darabot ad el okosórájából a következő két évben. Feltételezve, hogy minden órát 350 dollárért hoznak forgalomba, 10,5 mil­liárd dolláros bevételre tesz­nek szert, ami vetekszik Nica­ragua teljes gazdaságával, ékn Elképesztő adatok FOTÓ:GETTYIMAGES Bob Geldof az ebola ellen Az ír énekes már toboroz­za a vállalkozókat a de­cemberi megjelenéshez. Budapest. Bob Geldof negye­dik változatban is elkészítené a nagy sztárok közreműkö­désével először éppen har­minc éve megjelent Do They Know It’s Christmas? című kislemezt. A The Hollywood Reporter értesülése szerint a lemez bevételét az ebola-jár- vány elleni küzdelemre fordí­tanák Nyugat-Afrikában. Geldof állítólag a közel­múltban állt neki a csapat szervezésének, e-mailben fordult egy sor sztárhoz, hogy szálljanak be a vállalkozásba. Ez egyelőre még nem volt for­mális felkérés, csak a potenci­ális érdeklődők számát akarta felmérni. A Do They Know It’s Christ­mas? című számot Geldof írta, és harminc éve adták elő elő­ször. Az akkor verbuválódott csapat tagja volt Bono, George Michael, David Bowie, Paul McCartney, a Duran Duran és Boy George is. A dal a brit slá­gerlisták élére került. mti A fény, a hang és a tánc örvénye Budapest. A nézői reakciók megfigyelése az egyik cél­ja Jefta van Dinther holland koreográfus és táncos elekt- rosokk-táncra, lüktető tech­nozenére, sokkoló fény- és hanghatásokra épülő Grind című előadásának, amelyet szerdán láthatnak az érdeklő­dők a Trafó Kortárs Művésze­tek Házában. A produkcióban összefonó­dik a fény, a hang és a tánc, az egyes területek határai el­mosódnak, és nincsen fősze­replő. Az előadást a szinesz- tézia inspirálta, az a mentális rövidzárját, amikor az egyik érzékszervre ható benyomás egy másik érzékszervet is ak­tivál. A Grind műfaja az ins­tallációhoz közelít: a hang és a fény teljesen átveszi az irá­nyítást a térben, MTI KELET-TAXI W UTAZZON VELÜNK! 1 Hl »TT s. I ' 1 ~ \ ~Í ^ A ; 'IJ *'"i 1 ■^ v ^ F* HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents