Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-18 / 268. szám

2014. NOVEMBER 18., KEDD KELET Negyvennyolc óra a színjátszás bűvöletében Az amatőr színjátszás fontos szerepet tölt be Mátészalka kulturális életében. Mátészalka. - Erre építve több rendezvényt hívtunk már élet­re, többek között a Felnőtt Amatőr Színjátszó Találkozót, ami az elmúlt 15 esztendőben igen jelentős eseménnyé nőt­te ki magát - tudatta Zsoldos Judit, a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház művelődésszervezője. No­vember 21-22-ére egy olyan rendezvényt álmodtunk meg, ami az amatőr színjátszás sze- retetére és annak értékköz­vetítésére épül. Olyan 48 órát kínálunk, ami telis-tele lesz színházzal!- Minden bizonnyal vidám perceket szerez a közönségnek a szlovákiai Fülek városából érkező Apropó Kisszínpad di­ákserege, akik a rájuk jellemző ötletességgel és életszeretettel népies ihletésű pikáns törté­neteket játszanak el, vagy a debreceni Kuckó Művésztanya és Utcaszínház csapata, akik­nek nem kell a szomszédba menniük egy kis nevetésért és neveltetésért. Erdély szívé­ből, Szentegyházáról érkezik a Ködszurkáló Kisszínház, s egy ironikus művel, Sütő András Advent a Hargitán című drá­májával áll a színpadra. Má­tészalkát egy nemrég alakult kétszemélyes „társulat”, a GONDOLAT Kamara képvise­li. Ahogyan nevük is sugallja, gondolkodtatni szeretnének, ezért nem is választhattak vol­na jobb darabot, mint az olasz drámaíró, Aldo Nikolaj Éljen az ifjú párcímű egyfelvonásosát. Ezt az előadást pedig egy kiál­lítás teszi teljes egésszé, hiszen Czine Árpád fényképezőgépé­vel végigkísérte a próbafolya­matot, a megszületett képeket pedig Olvasópróba címmel lát­hatja a közönség. km Jalla napi menüajánlata: Rendezvények, ­Reszelttészta-leves, esküvők g tökfőzelék, sertéspörkölt lebonyolítását, | ------------------------------------------ hidegtálak g Napi levesajánlatunk mellé és külön is l#4r •­rendelhetők frissensült ételek kedvező áron! KeSZlieset s.íjfa*. vállaljuk. A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft. kiszállítással: 750 Ft. d Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 650 Ft @ Képek, életek A héten még megtekinthető Kokas Karolina „Életek, sorsok a pillanat tükrében” című szociofo- tó kiállítása a Plaza Fotóstúdió Galériájában. fotó: sipeki Péter Az elhurcolásra emlékeznek Kárpátalja. Hetven évvel ez­előtt, 1944 novemberében a sztálini munkatáborokba hurcolták a kárpátaljai ma­gyar férfilakosság zömét. E szomorú esemény emlékére szerveznek nemzetközi tu­dományos konferenciát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán november 2l-én, pénteken 10 órától. A „Málenykij robot” 1944 - az elhurcolások éve ren­dezvény második napján, november 22-én, szombaton 9 órakor Munkácsról indul az emlékmenet, amely a Szoly- vára irányított kárpátaljai férfiak által megtett út egy szakaszán vezet végig. km Holnap is elkezdődhet A fejedelem feleségéről szól nyIrsátor. „Ismerjük Lo- rántffy Zsuzsanna igazi arcát, alakját?” címmel tart előadást november 19-én a nyírbátori múzeumban dr. Tamás Edit, a sárospataki Rákóczi Múzeum igazgatója. A kulturális központban dél­után fél 5-kor kezdődő prog­ram része a Báthori István Mú­zeum „Beszélgetések múltról, jelenről és jövőről” című előa­dássorozatának. KM Színház* és moziműsor November 18., kedd Móricz Zsigmond Színház 10 óra: Seherezádé (Művész Stúdió, Pumukli bérlet) _ 10 óra: Az anyu én vagyok (Nagyszín­pad, Berzsenyi bérlet) __________ 14 óra: Az anyu én vagyok (Nagyszín­pad, Eötvös bérlet) Krúdy Art Mozi 17 óra 45: Egy szerelem története: a pő (amerikai romantikus dráma) 19 óra 30: Csillagok között (magyarul beszélő angol-amerikai sci-fi) Amikor egy gyermek elhiszi, hogy a világ megváltoztatható. nyíregyháza. Mindenki éle­tében vannak olyan filmek, amelyek évek múlva - vala­milyen titkos hívószóra - elő­bukkannak, s egy képsor vagy egy mondat arra készteti az embert, hogy újra megnézze. így jártam a 2000-ben ké­szült Ä „jövő kezdete” című filmmel, s valószínű, nem a parádés szereposztás, az égési sérülései miatt cinikus­sá váló tanár (Kevin Spacey) és az alkohollal, valamint a mindennapi megélhetéssel küszködő, a gyermekét egye­dül nevelő anya (Helen Hunt) között lassan kibontakozó szerelem története, hanem egy idealista hetedikes gye­rek „álma” fészkelte be magát mélyen a szívembe. Trevor (Haley Joel Osment) az osztálytársaival ellentétben komolyan veszi a házi fela­datot és elhiszi, hogy a világ megváltoztatható. Ehhez a (fantasztikus) gyermeki lélek és logika szerint csupán három emberen kell segíteni, és meg kell ígértetni velük, hogy kö­szönetképpen ők is segítenek három-három másik rászoru­lón, és a szeretetmátrix elve­zet oda, hogy megválthatjuk a világot, mert csodák igenis történhetnek. Trevor nem adja fel az álmát, és újabb se­gítőakciót tervez, miközben nem is sejti, tettei mekkora hatással lesznek mindannyiuk életére. Vajon a „továbbadni a jót”, tényleg csak utópia lehet a XXI. században? km-bm A tanár és a diák - a szerelmi szálat is Trevor szövi a filmben fotó: internet (J)“' □xxa KLUB K GDUNATV GST0RY4 GNYTV 05.50 Ma reggel 09.00 A szenvedélyek lángjai® Kolumbiai szappanopera 09.50 Főzni útón-útfélen Angol ismeretterjesztő sorozat Martin Dorey nem szakács, csak imád főzni. Ezen kívül szerelmes a lakóautójába. A szörfözés mellett a legkedve­sebb elfoglaltsága pedig a kó­borlás. S hogy mi sül ki mind­ebből? Egy rendkívül szóra­koztató lakóautós gasztronó­miai kaland! 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.15 Sporthírek 1220 Időjárás-jelentés 12.30 Srpskiekran 13.00 Unser Bildschirm 13.25 A világörökség kincsei Német ismeretterjesztő sorozat 13.45 Ég, föld, férfi, nő© Rex Rómában® Mitterer felügyelő felesége halá­lát nem tudta kiheverni. Halála óta egy ketyegő időbomba. Főnö­ke, Malatesta jól tudja, miért teszi ki magát továbbra is ennyL.16.35 14.45 Zorro© Kolumbiai kalandfilmsorozat 15.30 Charly, majom a családban® Német családi filmsorozat 16.20 Híradó + 16.35 Rex Rómában® Osztrák- német-olasz bűnügyi tévéfilmsorozat 1725 Híradó 17.40 Ridikül® 18.30 Maradj talpon!® 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek 20.05 Időjárás-jelentés 20.15 Magyarország-Oroszország Barátságos labdarúgó mérkőzés 22.35 Az ESTE 23.10 Híradó 2320 Sporthírek 23.30 Agapé® Magyar tévéfilm 23.55 A régi házban® 00.30 Rex Rómában® Osztrák- német-olasz bűnügyi tévéfilmsorozat (J)M2 07.05 Rupert Maci kalandjai 07.30 Noddy kalandjai 07.45 Állatkert a hátizsákban 08.15 Lóti és Fűti 0820 Maja, a méhecske 08.40 Patrick, a postás 08.55 A legkisebb Ugrifüles 09.05 Nyuszi Péter 09.15 OzieBoo! 0925 Peppa malac 09.30 Manó Benő 09.50 A Barkács Kölyökklub 10.00 Meséli nekem! 10.10 Marcelino© 10.35 Tudáscseppek © 10.45 Tatonka történetei © 11.00 Jacques Cousteau © 1120 Arthur© 11.55 Lucky Luke© 1220 Kiscsirkék© 12.45 Rocky és Bakacsin ® 13.35 Egyszer volt© 14.00 Lucky Luke© 14.25 Arthur® 14.50 Tudáscseppek © 14.55 Jacques Cousteau © 1520 Tatonka történetei © Bosszú-Hatalom® Emily birtokában van egy aláírás nélküli levél, amelyet valószínűsít­hetően Barnes bíró munkatársa küldött Clarke-nek, leleplezve a bí­ró szerepét az... 21.35 15.35 Marcelino© 16.00 Tudáscseppek © 16.05A Barkács Kölyökklub 1620 Peppa malac 16.30 Manó Benő 16.40 Állatkert a hátizsákban 17.15 Lolka és Bolka vakációja 1725 Lóti és Fűti 17.30 Maja, a méhecske 17.40 Patrick, a postás 18.00 A kockásfülű nyúl 18.10 OzieBoo! 18.15 Mesélj nekem! 18.30 Stop! Közlekedj okosan! 18.30 Vízipók-Csodapók 18.40 Nyuszi Péter 18.55 Alex a dzsungelben 19.00 Mélytengeri mentőcsapat 19.15 Raju, a riksa 1925 Noddy kalandjai 19.40 Rupert Maci kalandjai 20.10 Híradó 20.50 Boston Legal® 21.35 Bosszú-2. évad® 2220 Maradj talpon! ® 23.15 Ridikül® 00.00 Az A38 Hajó® 04.10 Barátok közt® Magyar filmsorozat 04.40 Segítség ^bajban vagyok! © Magyar realitysorozat 05.30 Top Shop 06.00 Jó reggelt, skacok! ® 07.35 RTL Híradó-Reggel Az RTL II esti híradója 08.08 8.08 -Minden Reggel® •• Élő magazinműsor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro-Show 12.45 Brandmánia® Márkákról, hirdetési iparról, nézői szokásokról, trendekről 13.15 ízesélet — Mautner Zsófival® Gasztronómiai magazin 13.35 Reflektor® Sztármagazin 13.55 Fókusz® Közszolgálati magazin 1420 Éjjel-Nappal Budapest @ Magyar filmsorozat 15.45 Segítség, bajban vagyok!® Amentatlsta® Gentry kisvárosában holtan talál­nak egy szövetségi védő Ügyvédet. Jane Fischer ügynökkel lát a nyo­mozáshoz. amelyet egy helyi far­mon kezdenek. 21.25 16.50 Dr. Tóth® Tippek és tanácsok az egészséges élethez 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 18.55 Fókusz® Közszolgálati magazin 19.25 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 20.50 Barátok közt® Magyar filmsorozat 2125 A mentalista® Amerikai krimisorozat 2220 RTL Híradó Késő esti kiadás Az RTL II esti híradója 22.50 XXL század-a legendák velünk élnek® 23.30 Reflektor® Sztármagazin 23.45 Hazudj, ha tudsz! ® 00.50 EgészségKalauz® Egészség- és életmódma­gazin 01.30 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek Mert mindenkiben van muzsi­kus lélek! 0625 Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 09.30 Stahl konyhája ® 09.35 Babapercek© 09.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután hírműsor 1225 Aktív® magazinműsor 14.00 Walker, aTexas-ikopó© Amerikai akciófilm-sorozat 15.00 A gonosz álarca ® Amerikai filmsorozat 16.00 Magánnyomozók @ Magyar doku-reality sorozat 17.00 A Macska® Amerikai-mexikói filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 1920 Jóban Rosszban® Magyar filmsorozat 20.10 Bumm!® kvíz-show Abébislntér® Noah a szomszéd három kűlykére vigyáz. Amikor a barátnője rácsö­rög, hogy kis anyagért cserébe szexre is hajlandó, beindulnak a hormonok... 22.00 20.50 Családi Titkok® Magyar reality sorozat 22.00Abébisintér® Amerikai vígjáték Noah nem az a kimondott bébicsősz alkat, demégerreis kapha tó egy kis zsebpénz re­ményében. A szomszéd három kölykére kell vigyáznia. Nincs is gond mindaddig, amíg a bulizó barátnője rá nem csörög hogy egy kis anyagért cserébe szex­re is hajlandó lenne. 23.00 Közben: Kenósorsolás 23.40 Tények Este hírműsor 0025 Aktiv® magazinműsor 00.45 Sportos sportműsor 00.55 Kelj fel komám, ne aludjál!® Magyar filmszatíra 0225 A Macska® Am.i-mexlkól filmsorozat 03.15 A gonosz álarca © Amerikai sorozat 05.25 Gazdakör © 05.40 Híradó 06.00 Kárpát expressz 06.30 Hír­adó 06.35 Roma magazin 07.00 Domovina Szlovák nyelvű nemze­tiségi magazin 0730 Híradó 0735 Közbeszéd 08.05 Magyar elsők 08.30 Híradó830 08.35100 képa XXszázadrót©08.50 A világ kertjei 09.00 Közvetítés a Parlament ülésé­ről 16.00 Múzeumtúra - francia mód- ra®1630Térkép 17.05 Emily®7/4: Túl közel a Naphozl8.00 Híradól835 Közbeszéd 19.05 Fekete macska ® 19.55 Don Matteo © 20.55 Hí­rek 21.00 Dunasport 21.10 Bomlott Boudu beköltözik © 2250 Kultikon © 23.10 Konstans ® 00.40 Vers 00.45 Himnusz 0045 Hírek GATV 6.30 ATV START reggeli politikai és közéleti vitaműsor Benne Híradók: 630,730 8.05 Start+ 8.30 ATV Híradó 8.40 Egyenes beszéd 935 Csatt politikai 10.30 Hazahúzó 11.35 Laci bácsi konyhája 12.00 ATV Híradó 1230ATV START 14.10Start+Benne: ATV Hírek 1545ATV Hírek 1550700- asklub®1625 Húzós közélet műsor Rónai Egonnal 1655 Világhíradó 17.05 Fórum 17A5ATVHiradól8.05 Sport- percek 18.15Fóruml8A5ATV Híradó 1920 Időjárás 19.25 Egyenes beszéd 20.35 Doku 2130 Friderikusz 2225 ATVHÍradó22.50Világhlradó 23.05 Hazahúzó2355 ATV Híradó 0.15 VP lághíradó 025 Vidám vasárnap b!o^alett^3TOpzartÉ^Ou Híradó 8.05 Magyarország élőben 9.05 Garázs 930 dobál 10.00 Hír­adó 10.30 Kommentár nélkül 11.05 Civil kaszinó 12.00 Déli Híradó 13.05 Lapzárta1330 Paletta1405Páholy 1430 Befutó szabad stiluslS.OO Hír­adó 1530 Versus 16.05 BBC HardTalk 1630 Paletta 17.00 Híradó1730Zöld övezet 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben - benne: Lapzárta 21.00 Híradó 212130 Riasz­tás ©22.00 Híradó22.30 Zöld öve­zet 23.05 Magyarország élőben G FILM+ 09.10 Agatha Christie: Gyöngyöző ci­án @11.10 Mint 13.00 Másodpercek­re a haláltól © 14.50 Wasabi - Mar mint a mustár ® 16.40 Az igazság ára © 19.00 Az ördög jobb és bal ke- _ ze © 2120 S.W.A.T.: Tűzveszély I ® ’ Amerikai akciófllm 23.05 Gyilkos fo­lyó l ® Amerikai akcióthritler 00.55 Halálos kitérő 3. ® Amerikai horror 02.45 Gyilkos folyó® 06.00 A gumimacik © 06.30 07.00 Kacsamesék ® 07.30 Dal­las © 08.35 Párizsi helyszínelők @ 0935 NCIS® 10.35 NCIS® 1135 1230 Született feleségek © 1330 1435Afarm,ahol élünk©15.40 Vá­ratlan utazás @1645 Hír241655Vá­ratlan utazás © 17.55 Hir2418.00 19.30 Született feleségek @20.30 Hír2421.00SzexésNewYork®2130 Csak barátok © 2320 Szex és New York®23.50 Dallas® 00.50 Lost -Eltűntek® G DISCOVERY C. 06.00 0630 Hogyan készült? 07.00 Állítólag... oaoo 08.30 Trükkös tu­domány 11.15. rész 09.00 Kanadai rak­tárárverések I. Meglepetések 0930 Király kacatok 10.00 Kincsek a ga­rázsból Talált kincs 10.30 Elveszve - eladva! 1.9. rész 11.00 Raktárvadá­szok III. 9 rész 11.30 Konténervadá­szok 1.6. rész 12.00 A drágakőbáró I. Taposóaknák 13.00 Embervadászat I. Dél-Afrika 1400Ausztrál kamiono- sok 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 Autókereskedők 17.00 Állítólag... IX. Titanic - A Kérdés 18.00 Csupasz túl­élők I. Panama 19.00 Kanadai raktár- árverések I. Qrangville1930 Elveszve - eladva! 1.12. rész 20.00 Raktárvadá­szok Ili. 6. rész2030Csomagcsaták IV. Man Cave aukció 21.00 Állítólag... Au- tós mítoszok22.00 Ne próbáld ki ott­hon! 23.00 Attraktor Úszó erő2330 Attraktorl. epizód G FÉM 3 06.50 Szerelmes Anna 0720 Sze­relmes Anna ® 08.45 Tények Reg­gel 0920 FEM3 CAFÉ ©1U0 Kuzey Güney - Tűz és víz © 12.40 Magán- nyomozók 13.45 Magánnyomozók © 1450 Családi Titkok © 15.50 Shopping Királynők ® 16.55 FEM3 café ajavából @1755Család csak egy van®1855Anagyházalakitásl955 A nagy házalakítás® 21.00 Született szinglik ©22.00 Chéri - Egy kurtizán szerelme®2350 Tények GCOOLTV 09.00 Medicopter 117 © 10.00 Baywatch @ 11.00 Knight Rider © 12.00 A mentalista © 12.50 Medicopter 117 © 13.45 Cobra 11 © 1440 Cobra 11 ® 15.35 CSI: A hely­színelők © 16.30 CSI: Miami hely­színelők © 17.20 Dr. Csont ® 18.15 Showder Klub ©19.15 Gyilkos elmék © 20.15 A mentalista © 21.10 Dr. Csont © 22.10 CSI: New York-i hely­színelők © 23.05 Vámpfrnaplók ® 00.00 Gyilkos elmék® 0630 Híradó0655Rá-Adás minden ami a hírek mögött van ©07.30 Hír­adó 0755 Dorina kérdez...® 08.00 Lelátó benne: Fatum Nyírsuli - MTK rűplabdamérkőzés sportmagazin © 0930Senora női magazin © 10.00 Képújág © 18.00 Híradó 1825 Hír­egyháza Közéleti magazin © 19.00 Híradó 19.25 Dorina kérdez... © 19.30 Alkotás utca Kulturális maga­zin © 20.00 Híradó 20.25 Lelátó benne: Nyíregyháza Spartacus - Szol­nok labdarúgómérkőzés sportmagazin 22.00 Híradó2220 Hlregyháza Köz­életi magazin ©23.00 Képújság eeühhoi 630 Party Zó na-videoklipek@7.00 Híradó 725 35 perc © 8.00 Híradó 830 Munkakör® 9.00 Híradó 9.30 Képújság 1730 Party Zóna © 18.00 Híradó 1825 35 perc @19.00 Hír­adó 19.30 Aszcendens©20.00 Hír­adó 2025Film: Halhatatlan légiós© 22.00 Híradó222 5 35 perc ©22.55 Állati - ism. ©23.25 Himnusz GNAT. GEO. 06.00Gyáróriások 0655Tolvaj mal­mok 0725Azigazság.ésami mögötte van 0820 Brilliáns állati elmék 09.10 HoigászokÁsza4.részlO.OO Cápaem­berek 10.50 Gyáróriások 1140 Óriás­halak 1230Brilliáns állati elmék 1320 Az igazság, és ami mögötte van 1410 Hoigászok Ásza 4. rész 15.00 Cápaem­berek 1550Óriáshalakl640 Gyáróri­ások 1730Az igazság, és ami mögötte van 1820 Brilliáns állati elmék 19.10 Gyáróriások20.00Országút a pokolba -USA: Jeges viszonyok@2050Alasz­ka bozótpilótái 2140 Tengermélyi ka­landok Bob Ballarddal 22.30 Extrém horgászok 2320 Kutyaváros 00.10 Légikatasztrófák © 01.00 Országút a pokolba© öCLASS FM 06.00 Morning Show 10.00 Class Kí­vánságműsor Abaházi Csabával 15.00 Class Délután Vágó Pirossal 20.00 Class Mix White Boy-jal 20.00 Class Night Szani Rolanddal 22.00 Class Kultúra 23.00 Class Dance Chart White Boy-jal ÖMR1-KOSSUTH 6.00180 perc 9.00 Napközben 930 Hírek 10.00 Krónika benne: Sport. Idő­járás. 10.30 Hírek kb.1052 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely Szerkesztő: Felszeghy Csaba Műsorvezető: Farkas Erika Felelős szerkesztő: Markovits Fe­renc 11.30 Hírek 11.32 Vendég a ház­nál 12.00 Déli harangszó 12.01 Kró­nika 12.23 Sportvilág 12.30 ütköző délben 13.00 Hírek 13.06 Rádiószín­ház 1330Tanúlm lesztek! 1400Hírek 1405 Arcvonások1430 Hírek 1434 Tér-Idő 15.00 Krónika benne: sport 15.10 XX. századi történelem 15.35 Közelről 16.00 Krónika 1630 Hitek 16.40 Hangtár 1645 Közlekedés 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők 1730 Krónika T7.54 Sportvilág 18.00 Ütkö- ző este1830 Határok nélküll9.00 Hí­rek 19.07 Sportvilág 1925Tetten ért szavak 19.30 Családi sáv 21.00 Hí­rek 21.05 Belépő 2130 Rádiószín­ház 22.00 Krónika 2220 Sportvilág 22.30 A nap története 22.57 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arc­vonások 23.36 Tér-Idő 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Talpra ma­gyar közben: 630 Hítpeicek 7.00 Hí­rek. Időjárás. Közlekedés 730 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek. Idő­járás. Közlekedés830 Hírek. Időjárás. Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közle- kedésl0.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.02 Sporthírek 10.03 Petőfi összes Műsorvezető: Leirer Tímea (10.13) Sza­bó Tamás (13.16). közben: 11.00 HP rek. Időjárás. Közlekedés 11.02 Sport­hírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedésl3.02 Sporthírek1400Hírek. Időjárás. Közle­kedés 15.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 15.02 Sporthírekl6.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.03 Egész úton hazafe- lé a Petőfi Rádióval közben: 17.00 Hí­rek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sport­hírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 19.00 Hitek. Időjárás. Közlekedés 19.02 Sporthírek 19.03 Kultúrfitnesz Műsorvezető: Horváth Gergely 20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 21.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés22.00 Hitek. Idő­járás. Közlekedés 22.03 Urban Zóna 23.00 Eleven G VIASAT3 07.05 Monk - Flúgos nyomozó © 07.55 Kettős ügynök © 08.50 Szívek szállodája 0945 Sütimester 11.00 Amerikai mesterszakács © 11.55 Monk - Flúgos nyomozó © 12.55 Gyilkos számok © 1335 CSI: A helyszínelők @1455CSI:Ahelyszí- nelők ©15501630Castle ©17.50 Sütimester19.001935 Jim szerint a világ ©20.05 2035 Két pasi - meg egy kicsi ©21.00 És eljő a sötétség... 2255 CSI: A helyszínelők - @23.55 Égető bizonyíték © 0135 Kettős ügy­nök @0245 03.35Mkos számok - amerikai krimisorozat © A műsorváltozás jogát a televízió­éi rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni. rx , "7» Korlátlan 8Vf“id. ^ n'lStfO / svédasztalos 1 Yor^ ételfogyasztás PB K/ » Menü a Nyhiz?^fcul^;50- svédasztalról iiimayifíi F * fb.me/bistrocorner Saltos gvrostáhl-PKIil _____í,!°°0fJÍK"t ^ Hétfőtől szombatig Bistroburger sült burgonyávabúMlp ingyenes vüipipázás ^ 11.00-18.00-ig. Hamburger sült burgonyával: S23S1 V w órától J, HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents