Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-13 / 264. szám
2014. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK 8 KM-autó KELET Autóipari innovációs központok sokasága Budapest. Magyarországon a legnagyobb járműgyártó vállalatok és beszállítóik többsége jelen van, a kormány célja, hogy 2018-ig 20 autóipari innovációs központ legyen az országban - mondta el az autóipari szakkiállításon Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az idén immár második alkalommal rendezték meg az Automotive Hungary járműipari szakkiállítást Budapesten. A kiállításon olyan cégek vettek részt, mint az Audi Motor Hungária Kft., a Magyar Suzuki Zrt., a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., az Opel Magyarország Kft. és számos beszállítói, valamint kutató-fejlesztő cég, járműipari informatikai vállalat. Varga Mihály szerint fontos találkozópontja a kiállítás a magyar autóipari szereplőknek. Magyarország kiemelt érdeke, hogy a járműgyártás megőrizze az elmúlt évek lendületét, a piacon 726 vállalat működik, amelyek közvetlenül 120 ezer munkalehetőséget biztosítanak, és az autóipar adta a 2013-as bruttó hazai termék 10 százalékát, az export 18 százalékát. A miniszter szerint a piac kihívásaira az ágazat új termékekkel és technológiai fejlesztésekkel válaszol, Magyar- ország mostanra az európai gépjárműgyártás egyik központjává vált. MTI íme, a vadonatúj sport-szabadidő autó fotó: internet Jövőre indul az új Vitara hazai sorozatgyártása ESZTERGOM. Az 1988-ban útjára indított Suzuki Vitara eleganciájával, főként városi autózásra szabott formatervével, kompakt, könnyű kezelést lehetővé tevő méreteivel, remek autópályás és országúti utazási kényelmével, illetve őszinte tereptulaj- donságaival komoly hírnévre tett szert. A Vitara története során többször változott a karosszéria mérete és a hajtáslánc. Most, több mint negyed századdal az első modell bemutatója után a Vitara-örökség egy vadonatúj sport-szabadidő autóban ölt testet. A minden ízében megújult Vitara a kor követelményeinek megfelelően kisebb elődjénél. Az új modell a Suzuki Allgrip négykerekes csúcstechnológiáját, továbbá a legkorszerűbb biztonsági és telekommunikációs megoldásokat is felvonultatja. Mindezeken felül személyre szabható di- zájnjával az új Vitara leendő tulajdonosainak lehetőséget ad az önkifejezésre is. Az új Vitara sorozatgyártása 2015-ben indul a Magyar Suzuki esztergomi gyárában, a modell ezt követően kerül piacra Európa-szerte. A későbbiekben a Suzuki a modellt globális kompakt sport-szabadidő autóként exportálja majd a világ számos pontjára. KM Nyíregyháza 4400, Kosbor u. 3. Aktuális akciók: www.bauMax.hu NOVEMBER 14-15-16-AN VÁSÁROLJON KEDVEZMÉNYES KUPONNAL! Megéri Ragyogó munka a fényezés A Csősz-Platán Cégcsoport Rákóczi úti Karosz- széria Centrumában vadonatúj a modern fényezőfülke. nyíregyháza. Ha tippelni kellene, kevesen tudnák pontosan megsaccolni, hogy valójában mennyibe kerül egy Olaszországban készült, a XXI. századi igényeknek tökéletesen megfelelő fényező- fülke. Nos, 23 812 500 forintot kóstál a speciális szerkezet, amelyben mindig lehet fényezni a munka minőségét. A szakképzési pályázati támogatás azért is indokolt, mert a cégcsoport tizenhárom fényező és tizenhat karosszérialakatos-tanulót alkalmaz. Ha valaki kompetens az előző két évtized folyamatában, akkor az Kelenföldi László, ka- rosszériaműhely-vezető. Wartburggal kezdődött- Pontosan két évtizede dolgozom a cégnél, tizenkilenc éve vezetem a részleget. Autófényező az eredeti szakmám, úgyhogy tudom, átérzem a mostani változás jelentőségét. A Rákóczi úti Karosszéria Centrumban üzembe helyezett fényezőfülke az elődjéhez képest feleannyi gázt, villamos energiát használ, viszont dupla annyi a termelékenysége. Akár egy kisteherautó is kényelmesen elfér benne. Emlékszem, húsz esztendeje én fényeztem az első gépjárművet itt, mégpedig egy Wartburgot. Nem ma volt...- Kárcentrumunknak széles körű a szolgáltatása: ide tartozik a telephelyen belüli helyszíni kárfelvétel, kárügyintézés, kárszámítás, az autómentés éjjel-nappal, Húsz éve én fényeztem az első járművet itt... KELENFÖLDI k-w LÁSZLÓ Ahol mindig lehet fényezni a munka minőségét fotó: a szerző javítási időre bérautó biztosítása kedvezménnyel, karosszériajavítás mérőrendszerrel ellátott húzatópaddal, a gyár által előírt méretek alapján, a gyárival megegyező fényezési technológia (Nexa Auto- color fényezési rendszerrel), javítás gyári és utángyártott alkatrészekből, igény szerint garanciával, szélvédőcsere akár egy nap alatt, autókozmetika, műanyagjavítás, -fényezés, optikai spoilerek szerelése, fényezése, karosszériajavítás és -fényezés, kipufogó szerelése és javítása, bérautó-, csereautó-szol- gáltatás, karambolos, hiteles autó esetén banki ügyintézés - taglalta Kelenföldi László. A nagyobb magyarországi biztosítótársaságokkal kötött szerződések révén telephelyükön végzik a helyszíni Elérhetőségek Csősz-Platán Cégcsoport 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Tel.: 42/597-654 Fax:42/597-667 E-mail: platan@iplatanautohaz.hu 4700 Mátészalka, Jármi u. 67. Tel.: 44/500-700 Fax: 44/500-707 E-mall: mszalka@platanautohaz.hu Internet: www.platanautohaz.hu Kelenföldi László kelenfoldil@csoszkft.hu karrendezes@csoszkft.hu kárfelvételt a kárszámítással együtt.- A kárfelvételt követően, a kárfelvételi jegyzőkönyv alapján Audatex kárszámítási rendszerrel javítási kalkulációt készítünk, amiben a gyár által előírt javítási idő, normatívák szerepelnek. A gépkocsit, amennyiben műszaki állapota engedi, a javítás megkezdéséig tovább használhatják. Amint megérkeznek a javításhoz a szükséges engedélyek, azonnal el tudjuk kezdeni a karosszéria javítását, fényezését.- Garanciás gépjárművek esetében a gyár által vállalt átrozsdásodási garancia csak akkor él tovább, ha a javítást a márkaszerviz végzi a gyár által előírt technológiával és gyári alkatrészekkel. Ameny- nyiben ez nem valósul meg, a gépkocsi elveszíti a gyár által vállalt garanciát. A kárügyek intézése egyike az autókkal kapcsolatos legösszetettebb műveleteknek.- A kárbejelentés, a kárfelvétel gördülékeny lebonyolítása mind-mind olyan feladat, mely gyakran leküzdhetetlen akadálynak tűnik az átlag autós számára. Cégünk éppen ezért vállalja a teljes körű biztosítási kárügyintézést bármely autótípusra, akár lízingelt, akár saját, akár céges tulajdonú autóról van szó - említette Kelenföldi László, aki régi motorosnak számít a szakmájában. Végezetül megjegyezte, hogy akkor végeztek jó fényezőmunkát, ha nem lehet észrevenni a javítást, azaz az a legnagyobb elismerés számukra, amennyiben észrevétlenek maradnak. KM-LTL Tetőtől talpig maszkban Személyesen is meggyőződhettünk arról, hogy a vizes, oldószermentes festékrendszerrel környezetkímélő a fényezés.- Naponta a sérüléstől függően négy-öt autó a kapacitása fülkének. A fényezést maszkkal, tetőtől talpig beöltözve végzi kollégánk. Mi magunknak neveljük ki a fényező-utánpótlást, köszönhetően az Inczédy György Szakközép- és Szakiskolával kialakított ideális kapcsolatnak - fogalmazott Kelenföldi László. Kultúrpalotába tér vissza, s megújul az NYVTV Az AGÓRA projekt befejezéshez közeledve a Város-Kép Kft. szerkesztőségei is csomagolnak, és az egyéves albérletből visszaköltöznek a Váci Mihály Kulturális Központba. Abba az emblematikus épületbe, amely évtizedek óta otthona a jövőre harminc esztendős Nyíregyházi Televíziónak, az idén jubiláló, húszéves Nyíregyházi Naplónak, s legújabban a nyíregyháza, hu városi webportálnak. A média egy modern kultúrpalotában foglalja el újra a régi helyét, ahol minden a XXI. század igényeinek megfelelően lett kialakítva, úgy, hogy újságíró-oktatási célokat is szolgálhasson a jövőben. Maga a költözés komoly logisztikai szakértelmet igényel, hiszen az utóbbi években beszerzett korszerű, megújuló eszközpark áttelepítését folyamatos működés közepette kell megoldani. Közben a csatorna dizájnja is változik: az elkövetkező hetekben egyre többet találkozhatnak majd az óriásplakátokon már látható új lógóval, és a mű- / sorok úpszülető főcímeivel. A műsorkészítést pedig a / már digitális adásvezérlő és a variálhatóságában is / újszerű stúdió szolgálja a jövőben. / SZÉCHENYI Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap MAGYARORSZÁG Kormánya BEFEKTETÉS A JOVOBE HIRDETÉSEK