Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-11 / 262. szám

FÜGGETLEN NAPILAP KEDD 2014. NOVEMBER 11. A reggeli bo- rongós, ködös Idő egész nap megmarad. REGGEL DÉLBEN ESTE A baleset helyszíne FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Hat sérült három autóban rohod. Hétfő hajnalban egy Volkswagen mikrobusz tar­tott a 49-es úton Vaja felől Ro­hod irányába. A ködös időben a 4l-es főútnál nem adott el­sőbbséget a jobbról, Nyírma- da felől érkező Opelnek, és összeütköztek. A rossz látási viszonyok miatt egy Peugeot vezetője későn vette észre az összetört járműveket, és az Opel elejének ütközött. A mentők hat sérültet szállítot­tak kórházba. szon-ps Cegléden nyerni szeretnének nyíregyháza. Vasárnap még Diósgyőrben fociztak kemé­nyen a Nyíregyháza Spartacus sportolói, kedden pedig már Cegléden kell ismét helytáll­niuk. Mint Mátyus János ve­zetőedző lapunknak elmond­ta, nem túl szerencsés egy bajnoki mérkőzés után ilyen közeire tenni egy Liga-kupa mérkőzést, de ez már meg­másíthatatlan tény, így nincs is értelme foglalkozni vele. A Szpari Cegléden nyerni szeret­ne, s azok is lehetőséghez jut­nak, akik eddig kevesebbszer jutottak szóhoz. /9. KM Kukorica A kukorica terméseredménye Magyarországon ezer tonna GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH Tartalomból Megyei tükör ________________________5. Hazai tájakon _______________________6. Sajtó és tanulás _____________________8. Sport 9., 10., 11. Bojkott: felemás helyzet Az orosz embargó gaz­dasági hatásai különfé­leképpen jelentkeznek. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Oroszország augusztus elején rendelt el importtilalmat az ellene szankciókat alkalmazó országokból származó gyü­mölcsre, zöldségre, hús- és haltermékekre. Lapunk kíváncsi volt arra, a nyár végi rendelkezés milyen hatással volt szűkebb pátri­ánkra. A megyei érdekeltség­gel bíró Tranzit-Ker Zrt. pél­dául „vastagon érintett”.- A kisebbik probléma az, hogy nem mehet ki egy deka áru sem az oroszokhoz, a na­gyobb baj viszont, hogy ez ne­gatív irányban befolyásolta az európai eladási árakat. Gya­lázatosán alacsony azoknak a kacsa- és libaterméknek az ára, amit a magyar, a lengyel, a német vagy éppen a francia termelők eredendően az orosz piacra szántak - mondta Szabó Miklós vezérigazgató. A hazai konzervgyártók szerencsésebb helyzetben vannak, mert őket nem érinti hátrányosan Oroszország élel­miszer-beviteli tilalma.- A bojkott nem terjedt ki a zöldség-gyümölcs kon- zervekre, így a korábban rögzített feltételekkel és ütemben szállíthatjuk ki a termékeket - mondta Szórá- di Sándor, a tyukodi Szatmári Konzervgyár Kft. ügyvezető igazgatója. /3. km Kis restaurátorok Hurrái Üres a cumisüveg - Csergő Árpád vezető állatgondozó az egyik „pótmamája” a kis zsiráfnak FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Nyolcszor etetik naponta a kicsit nyíregyháza. Az odaadó gon­dozásnak és a 3 óránkénti etetésnek hála, a november elején született kis zsiráf a kritikus állapoton már túl van, azonban a kritikus idő­szakon még nem. Nagy volt az öröm, amikor a vártnál egy héttel hamarabb megérke­zett a zsiráftehén, Bogi első borja. A meglepően könnyű vemhesség és ellés után jött az ijedtség, hiszen az ötéves mama nem szoptatta a kicsi­nyét, így az vészesen legyen­gült, és megszűnt a szopási reflexe is. Hétfőn megnyug­vással láttuk, megjött a „csöppség” étvágya, nu. km Immár előzetes letartóztatásban nyíregyháza. A megyei fő­ügyészség indítványára a nyo­mozási bíró hétfőn elrendelte annak az idős férfinak az elő­zetes letartóztatását, aki az el­múlt héten egy baltával meg­ölte feleségét. A tiszadobi férfi november 7-én veszekedés közben egy baltával többször a fején megütötte a nőt, aki életét vesztette. A gyanúsított előzetes letartóztatását azért rendelték el, mert tartani le­het attól, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne vagy elrejtőzne. km nyíregyháza. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. - az Országos Közutak Kezelési Szabályzatá­nak előírásai szerint - minden évben november 10-én áll át a jövő év március közepéig tartó téli üzemmódba. Bár a tavaszias novemberi időjárás miatt még nincs szükség be­avatkozásra, a társaság mind a 93 mérnökségén lezajlottak a gépszemlék. A következő hónapokra több mint 530 fővel növelte munkavállalóinak számát a közútkezelő, így már 4500-an dolgoznak váltott, 12 órás mű­szakokban közvetlenül a téli útüzemeltetési feladatok ellá­tásán, koordinációján.- Rendbe tettük és beüze­meltük a speciálisan téli fel­adatokat ellátó gépeinket, téli felszereléssel láttuk el univer­zális járműveinket - jelentet­te be Szamos István hétfőn, a hagyományos megyei télindí­tó sajtótájékoztatón. /5. km A fal felé nézett a szerelmespár hyíregyháza. Megfordított festmény várta az érdeklődő­ket pénteken Nyíregyházán a Pál Gyula Teremben, egy másik alkotásnak pedig csak a címét és a szerzője nevét lehetett elolvasni, magát a szénrajzot már nem lehetett látni. Az ok: egyesek szerint mindkét alkotás túllépett egy bizonyos határt. Az a különös ebben az egészben, hogy a ki­állítás témáját éppen a tabuk adták, s eleve úgy hirdették meg, hogy csak tizennyolc éven felüli látogatókat várnak. A két érintett művész bánatos, mert nem botrányt akartak, a többiek persze örülnek a nem mindennapi reklámnak. /6. km Mentőhelikopter szállította el a sérültet fotó: pusztai Sándor Lezuhant az állványról dögé. Hétfő délután Dögén egy építkezésen egy férfi leesett a 8-10 méter magas állványról. Az életveszélye­sen megsérült férfit hosszas ápolás után tudták szállítható állapotba hozni a kisvárdai mentők. Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, ami egy kis földútra szállt le. KM Befejeződött a Jósa András Múzeum restaurátor tábora, melyben a tanulók megismerkedhettek e szakma alapfolyamataival, a kerámia rajzolásával és javításával, valamint a néprajzi vastárgyak csiszolását és tisztítását is kipróbálhatták, fotó: sipeki Péter Dienes Gábor és Makovecz Imre mátészalkai találkozása Felavatták a Szentpé- tery Zsigmond Kulturá­lis Központ és Színház új galériáját. Mátészalka. - Gigantikus te­hetségek találkoztak Mátészal­kán - legalábbis virtuálisan, mert mind Dienes Gábor Mun- kácsy-díjas festőművész, mind Makovecz Imre Kossuth-díjas építész immár az égieket bol­dogítja sugárzó tehetségével. Ha nézték odafentről a novem­ber 7-ei rendezvényt, ami a fel­újított Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház csodálatos épületében talált otthonra, akkor bizonyára elé­gedetten mondogatták, hogy jó kezekben hagyták értékes örökségüket - mondta el ér­deklődésünkre Buzogány Béla színművész-igazgató a Dienes Galéria avatóünnepségén, mely egyúttal Makovecz Imre Templomok című kiállításá­nak megnyitója is volt.- Dienes Gáborral, sógo­rommal nem csupán az ifjú­ságunkban szövődött rokoni szálak, hanem a megismer­kedésünket követően hamar kialakult mély barátságunk kapcsolt össze egy életre, s egy halálra - emlékezett a fes­tőművészre Galambos Béla kollégánk. /3. KM A megnyitót különleges színházi performansz Is színesítette FOTÓ: CZINE ÁRPÁD Megkezdődött a téli időszámítás a Közútnál « Zay-hét: emlékezés a névadóra Egy héten át programokkal emlékeznek a névadóra a nyír­egyházi Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakközépisko­la és Kollégium tanárai, diákjai. Hétfőn a megnyitó után több kiállítást is láthattak a fiatalok. fotó: pusztai Sándor Anita szabad- i idejében ke­rékpározni és úszni szeret a w legjobban. 16. OLDAL KunNAPLÓ LXXI. ÉVFOLYAM, 26? "*M, ÁRA: 120 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 96 FT Márton napkor is maradunk a finom csirke­comboknál. % SZABÓ VIKTÓRIA 3. OLDAL

Next

/
Thumbnails
Contents