Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-30 / 253. szám
2014. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK KELET danko@kelet.hu Kelet kvíz Mióta természetvédelmi terület a Fényi erdő, a Nyírség egykori erdőségének utolsó foltja? a)1949 b)1975 c) 1967 d) 1954 A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Mécsláng az elhunytak emlékére A korrózió okozhatta a régi síremlék „vesztét” AZ ELŐFIZETŐ t KÉRDEZ > A SZAKEMBER VÁLASZOL Az alkalmazottak veszélyesnek találták a sírhelyet. nyíregyháza. - Nemrég otthon jártam a családomnál látogatóban. Annak rendje és módja szerint a nagyit Id- vittem a nyíregyházi Északi temetőbe a családi sírokhoz, ahol megdöbbentő látvány fogadott - írja olvasónk, aki így folytatja: „Azt tudtam eddig is, hogy akiknek ebben az évben lejár a sírhelyük, azoknak egy emlékeztető cetlit hagynak a sírkövön. Tudtam azt is, hogy olykor-olykor a fejrészt le is fektetik a temető dolgozói. Az viszont nem értem, hogy mindezt miért úgy kell véghezvinni, hogy közben megrongálják a sírt - olvasható a panaszos elektronikus levelében, aki egy fényképet is csatolt e-mail-jéhez, melyen jól látható a beszakadt sírbolt. Kivizsgálták az esetet Természetesen megkerestük Szekrényes Andrást, a szóban forgó nyíregyházi temető igazgatóját, aki kivizsgálta az esetet, majd lapunknak azt mondta: a nyíregyházi temetőben folyamatosan ellenőrzik a sírhelyeket, a síremlékeket. Az ebben az évben lejáró sírhelyekre az idén februárban helyezték ki a újraváltá- sára vonatkozó felhívásokat.- Még valamikor a nyár elején a sírkövek állapotát is ellenőrizték a kollégáim, megnézték, hogy azok be vannak-e szabályosan csapolHasznos tudnivalók A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez egyre több kérdés érkezik, hogy van-e általános szabályozás a temetők rendjét, a sírmegváltást, a fizetendő díjakat tekintve. Első és legfontosabb tudnivaló, hogy a sírhely megváltással nem szerezzük meg a tulajdonjogát a területnek, csak rendelkezési jogot szerzünk felette. A rendelkezési jog idejét jogszabály határozza meg. Eszerint az alábbi lehetőségek állnak rendelkezésre: a temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama (használati idő) nem lehet kevesebb, mint a koporsós betemetés, illetve rátemetés napjától számított 25 év, sírbolt (kripta) esetén 60 év, urnafülke és urnasírhely esetén 10 év, urnasirbott esetén 20 év. Ezeknél az időszakoknál önkormányzati rendelet, vagy temetőszabályzat hosszabb időtartamot is meghatározhat, ezen kívül lehetőség van a lejárat után meghosszabbításra, újraváltásra. Mind a megváltást, mind az újraváltást a temető tulajdonosánál lehet kezdeményezni, a dijak tekintetében nincs egységes szabályozás. hiába Ha az ember elér egy bizonyos kort, óhatatlanul egyre többször gondol az elmúlásra. Mert sehogy sincs jól kitalálva ez a dolog. Élünk és meghalunk... De miért? Örök kérdés, örök rejtély. Azóta kutatja az okot, az okozatokat az első ember, mióta tudatára ébredt ennek a csodának és fájdalomnak. Sok mindent hívott támaszul, hogy legyőzze félelmét. Vallások, eszmék, dogmák, tudományok nyújtanak utat, segít a hit, de tény: aki elment, tovább már csak az emlékezetünkben, a szívünkben él. A fájdalom, a gyötrelem különösen akkor erős, ha közvetlen hozzátartozónktól kell végső búcsút vennünk. Mi itt maradunk. Hitetlenkedünk, hogy ez megtörténhet. Emlékeket idézünk, összeszoruló szívvel jutnak eszünkbe az együtt töltött évek, s ott motoszkál lelkünk mélyén a kérdés: mindent megtettünk? Melyik kívánságát lehetett volna még teljesíteni? Nem bántottuk meg egy-egy rosszul megfogalmazott szóval? Mi segít? A méltó gyász mellett a tőlük tanultak megerősítése, azon értékek elraktározása, amiket adományoztak nekünk - így nyerhet bizonyságot, hogy nem éltek hiába. Amíg létezünk, mindig itt lesznek velünk, ha nem is fizikai valóságukban, de segítenek lélekben, megóvnak, irányt mutatnak, erőt adnak, hogy méltók legyünk mi is a végső megmérettetésnél. S ha rohanunk is, ha agyunkat, szívünket megbénítják a hétköznapi gondok, legalább ilyenkor, október végén álljunk meg egy sóhajra, egy fohászra. A virág, a gyertyák apró lángja idézze meg a sírban nyugvót. S jusson eszünkbe, mi a dolgunk, mit kell másként tennünk, hogy az utunkon felemelt fejjel végig tudjunk menni, mert a gránit sírkövek is elporladnak egyszer. Sokan látogatnak ki halottak napja előtt a temetőbe, hogy rendbe tegyék szeretteik sírját fotó: racskó tibor si vállalat igazgatója, s hozzátette: mivel vasárnap már nem korlátozzák a vezetőket, elképzelhető, hogy a rendőrség szünetelteti a behajtást, ha szükséges, de mihelyst csökkent a forgalom odabent, újra megnyitják a kapukat az autósok előtt.- A gondnokságon egész nap a látogatók rendelkezésére állunk: a hétvégén is újraválthatják a sírhelyeket, útbaigazítást, felvilágosítást kérhetnek, kollégáink minden további nélkül segítenek az érdeklődőknek. Az elmúlt években mindenszentek környékén megsokszorozódtak a temetői tolvajok, de nem volt ritka a (véletlen vagy szándékos) sírrongálás sem.- Tavaly az önkormányzat hat kamerát szereltetett fel, minden egyes bejáratot és a temető több részét is figyeljük, de már magánszemélyek is helyeztek ki kamerákat. Azt tapasztaljuk, hogy ezeken a pontokon jelentősen visszaesett a vandalizmus és a lopások száma, de a sírkert többi pontján is kevesebb az ilyen jellegű probléma. Arra is volt már példa, hogy ezeknek a térfigyelő berendezéseknek köszönhetően sikerült a hatóságnak elfogni a renitenske- dőket. És ha ez nem volna elegendő, október 30-ától november 4-éig a közutakon, valamint a temetők környékén egyaránt fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak. A rendőrség munkatársai szükség esetén forgalomirányítással, tájékoztatással, útbaigazítással segítik a közlekedőket. Befejeződtek a városi temetöfelújftások- Ebben az évben mind az Északi temető, mind a Hősök temetője megújult: előbbi esetében az utakkal együtt helyreállították a ravatalozó tetőszerkezetét, de a bemosó park rekonstrukciós munkálatai is befejeződtek, már csak a fasorok rendbetétele van hátra - mondta el szerdán dr. Kovács Ferenc. Nyíregyháza polgármestere hozzátette: a Hősök temetőjében megújult a díszkapu és a kerítés, 240 új síremléket helyeztek el, míg 300-at renováltak és 2800-at megtisztítottak, mindez egy felfrissült sétánnyal egészült ki - ezt november 25-én adják át megemlékezés keretében. Mindkét beruházás 20-21 millió forintból valósult meg.- Befejeződött a borbányai temető bővítése is 32,3 millió forintból, a szakemberek elkészültek a vízvezeték, az út és a kerités építésével (a felújítás további 10 millió forintból valósult meg). Október 31-én felszerelik a haranglábat, helyére kerül a lélekharang, halottak napja utánra már csak a területrendezés és a fásítás marad - tudatta a megyeszékhely első embere.- Lakott területen kívül és belül egyaránt fokozottan figyeljenek az úttest mellett haladó, valamint a kijelölt gyalogos átkelőhelyek, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra - kérte Fedor Rita rendőrségi szóvivő. Segítő akció- Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ebben az időszakban megnő a gépkocsifeltörések, zseblopások száma. Azt kérjük, hogy autójukat gondosan zárják be, értékeket ne hagyjanak a gépjárműben, lehetőleg a kijelölt, őrzött és kivilágított parkolóhelyeket vegyék igénybe.- Fokozottan ügyeljenek a KRESZ betartására, értékeiket lehetőleg hagyják otthon, irataikat, pénzüket táskájuk vagy ruházatuk belső zsebében tartsák, csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyire feltétlenül szükségük van, ne tárolják bankkártyájuk mellett annak PIN kódját, és fokozottan figyeljenek csomagjaikra- tanácsolta Fedor Rita.- A rendőrség munkáját a közterület-felügyelet szakemberei is segítik, akik október 27. és november 2. között mindennap 8-20 óráig látnak el szolgálatot. Az akció része a temetői látogatottsághoz kapcsolódó árusítási tevékenység jogszerűségének ellenőrzése, a jogosulatlanul kereskedők kiszűrése és szankcionálása- tudatta Parillák Gabriella, a nyíregyházi polgármesteri hivatal sajtófőnöke. KM-CSA Ahol az Idén lejár a megváltási időszak, ott figyelmeztető cetlit hagynak FOTÓ: RACSKÓ TIBOR va, illetve van-e a temetőben balesetveszélyes síremlék. Szekrényes András hozzátette: az olvasó által említett sírhelyre februárban került ki a felhívás az újraváltásról.- Egy későbbi ellenőrzés során azonban a sírkövet balesetveszélyesnek találták. A fejrész és a mellette lévő két díszítőelem ragasztása elengedett, ezért a kollégák a két elemet, valamint a fejrészt lefektették a fedlapokra - amelyek ekkor még a helyükön voltak -, így elhárítva a balesetveszélyt.- Ezután az történt, hogy a sírban található fedlaptar- tó vas, ami már igen-igen korrodált állapotban volt, eltört, és ezért esett be a sírkő belsejébe a két díszítőelem és a fejrész - közölte a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat igazgatója, Szekrényes András. KM-TG Nem éltek Szombaton és vasárnap reggel héttől este nyolc óráig várják a látogatókat a nyíregyházi temetőkben. szabolcs-szatmár-bereg. November elsején, az üdvözült lelkek ünnepnapján, elterjedtebb nevén mindenszentekkor útra kelünk, hogy elhunyt szeretteink tiszteletére és emlékére mécsest gyújtsunk a sírkertekben. Ahogy az ország összes településén, úgy Szabolcs-Szatmár-Bereg és a megyeszékhely minden temetőjében meghosszabbított nyitva tartással várják a látogatókat. Kamerákkal a tolvajok ellen- Szombaton és vasárnap reggel héttől este nyolc óráig róhatják le kegyeletüket a látogatók a szeretteik nyughelyeinél Nyíregyházán. Főként az Északi temetőben számítunk nagy forgalomra, ezért ide november 1-jén 10 óráig hajthatnak be autóval a látogatók, akiknek ll óráig el kell hagyniuk a sírkertet a gépjárműveikkel - tájékoztatta lapunkat Szekrényes András, a megyei temetkezéA gondnokságon egész nap a látogatók delkezésére állunk. SZEKRÉNYES ANDRÁS Megkérdeztük Ön hogyan készül a mindenszentekre? VERES JÁNOSNÉ: Alaposan szét fogok nézni vásárlás előtt! SZALMÁSISZINTIA: Különleges látványa fényben fürdő temető. SZENTPÉTERI ZSANETT: Fontos nekem a mindenszentek. KOVÁCS DÓRA: Ne feledkezzünk el a sirok gondozásáról! TOROKNEGADNAI ANDREA: A mécsesek már megvannak... NAGY-KRAUSZ MARIANN: Nylrtassra és Kál- mánházára utazunk. Veres Jánosné (Nyíregyháza): - Több hozzátartozóm nyugszik a paposi temetőben, az én utam hozzájuk vezet. A gyertyákat, mécseseket még nem szereztem be. A kínálat gazdag, alaposan szét fogok nézni, hol mennyiért árulják az ilyen portékákat. Szalmá- si Szintia így válaszolt: - Már megvásároltuk a mécseseket, a virágokat aznap, frissen fogjuk beszerezni. Sötétedés után különleges látványt nyújt ilyenkor a fényben fürdő temető. Szentpéteri Zsanett is az esti órákban szeretné felkeresni elhunyt hozzátartozói síremlékét a családjával szombaton. - A gyertyagyújtás mindig az én feladatom, fontos számomra mindenszentek napja - tette hozzá. Kovács Dóra hangsúlyozta: november elseje arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne feledkezzünk el elveszített szeretteinkről, és sírjaik gondozásáról. - Sokan sajnos csak ilyenkor mennek ki a temetőbe, így nem csoda, hogy egy-egy mécses még májusban is ott „virít” a sírokon... Törökné Gadnal Andrea már megvette a mécsesekét, a virágokat közvetlenül a temetőlátogatás előtt szerzi majd be. Nagy-Krausz Mariann két vidéki temetőbe fog ellátogatni a családjával hétvégén. - Bízom benne, hogy az emlékezés mécsesei, virágai nem esnek majd a tolvajok zsákmányául, km-pi ■ Templomrestaurálás Vámosorosziban Hamarosan végeznek a szakemberek a vámosoroszi református templom restaurálásával - a tervek szerint még az idén újra birtokba vehetik a hívek. fotó: sipeki Péter