Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-29 / 252. szám
2014. OKTÓBER 29., SZERDA KELET A szervezők trófeamustrával is várják a látogatókat illusztráció: ékn Nem kell vadászni az érdekes programokra VÁSÁROSNAMÉNY. A Felső-Ti- sza-vidéki Vadgazdák Egyesülete vadásznapra hívja a vadászat szerelmeseit október 30-án, csütörtökön. A vá- sárosnaményi (Szabadság tér 25.) esemény fővédnöke nem más, mint dr. Semjén Zsolt, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, miniszterelnök-helyettes. Az egész napot átölelő változatos programok reggel nyolc órakor gím-dám trófeamustrával kezdődnek, és ekkor veszi kezdetét a hivatásos vadászok megyei versenye is. Ezután a Beregi Tisza Vadásztársaság ünnepélyes keretek közt átad egy vadonatúj vadászházat, az eseményen jelen lesz dr. Jámbor László, a magyar vadászkamara elnöke is. A hangulatos programok és az ebéd mellé természetesen jó muzsika is dukál, erről a Mohos-Menti Vadsztársaság dalárdája gondoskodik. Délután a szakma elméleti része kerül az előtérbe, hiszen 14 órától egy gímszarvas konferencia kezdődik. km-tg TERMÉSZETGYÓGYÁSZ KÉPZÉS! Az Egészségügyi és Természet- gyógyászati alapmodulok elvégzése után az alábbi végzettségek szerezhetők meg:- Fitoterapeuta,- Fülakupunktúrás addiktológus- Alternatív mozgás és masz- százsterapeuta- Akupresszőr- Életmódtanácsadó és terapeuta- Reflexológus TÁVOKTATÁSBAN IS! Bővebb információ, jelentkezés: Konnektív Felnőttképző Kft. Tel.: 46/342-617; 70/361-3446 www.konnektiv.hu rf Felnőttképzési nyilvántartási szám:0Ö493/2011 A mátészalkai vállalkozás helyben teremtene munkát a fiataloknak A cég a gyakorlati oktatás mellett később álláslehetőséget is kínálna. MÁTÉSZALKA. A Smart Metering - az okos mérés, valamint a Smart Grid - az okoshálózat, még gyerekcipőben járnak Magyarországon, de elterjedésüket követően rohamos térnyerésük várható, mind Magyarországon, mind pedig az Európai Unióban. Új kihívás előtt a szakma Ennek következtében pedig egyértelmű, hogy a közszolgáltatói iparág - a méréstechnikától az adatkezelésig - egy új kihívás előtt áll. Egy olyan kihívás előtt, amelynek egyik legfontosabb momentuma a fogyasztók számára a rezsi csökkenéséhez Regis Metens, a MOM Vízméréstechnikai Zrt. vezérigazgatója a keddi konferencián ismertette, hogy milyen lehetőségekkel jár a Smart Metering a fogyasztók, az üzemeltetők, valamint a szolgáltatók számára. vezethet a fogyasztási szokásaik optimalizálásán keresztül. A fent említett kihívásokra érdemes időben felkészülni. Többek közt ennek a felkészülésnek az előkészítése volt a keddi mátészalkai konferencia Kiemelte, hogy a duális képzés bevezetésével az a céljuk, hogy a fiatalokat a megyében tartsák; a gyárban történne a szakmai gyakorlati oktatás, amely a későbbiekben munkahellyé válna számukra. szervezőinek a célja, na meg az, hogy egy asztalhoz ültesse a szolgáltatókat, az állam képviselőit, az érintett intézményeket és a gyártókat. Seszták Oszkár, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke megnyitójában kiemelte a megyei területfejlesztési tervben rejlő lehetőségeket. Elmondta, hogy bár országos viszonylatban hátrányos helyzetből indulnak, mégis mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ország legkeletibb régiója versenyképes lehessen, mind munkaerő-piaci, mind pedig gazdasági szempontból. A Csökkenhet a rezsink is ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN MOM Zrt. stratégiájával tud azonosulni, hiszen ő is fontosnak tartja azt, hogy a régió fiataljai számára perspektívát tudjanak mutatni. km Okosmérő készül Timár Dávid, a MOM Zrt. értékesítési vezetője tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a MOM Zrt. nem csak az egyetlen vízmérögyártóként van jelen a hazai piacon - merthogy sokan csak így beszélnek róluk. Már okosmérőket is készítenek - a víz-, a gáz-, az áram- és a távhőszolgáltatás területén is. Prezentációjában kiemelte, hogy nemcsak a magyar piacra, hanem jelentős exportra is készítenek különböző mérőket. Hozzátette: igyekeznek megtenni mindent annak érdekében, hogy az üzemeltetők számára jól használható berendezések a fogyasztók számára is hasznosak legyenek. PénzSztár: Nyíregyházán selejteznek Sikeresen véget értek a pénzügyi verseny előselejtezői. NYÍREGYHÁZA. A 648 négyfős csapatból a legjobb 100 jutott a területi elődöntőkbe a PénzSztár Második Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny internetes előselejtezőiből. Ők október 30-án 20 helyszínen - a 19 megyében és Budapesten - selejtezőkben mérik össze tudásukat. A verseny október 30-ai selejtezőinek házigazdái a takarék- szövetkezetek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei adóigazgatóságai lesznek. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei versenyt az idén is a Szabolcs Takarékszövetkezet szervezésében rendezik meg. A megyei selejtezőkből 28 csapat jut tovább a november 13- ai regionális középdöntőbe. A versenysorozat döntője december 11-én, Budapesten lesz, ahol a fődíjért már csak a legjobb négy csapat küzdhet meg. km KÖZLEMÉNY Nyírderzsben 2 szobás gáz -és cserépkályhásfűtéses lakás sürgősen eladó. Érd.: 30/456-8298. 773180 FÖLD, KERT Nyíregyháza déli részén földet rérelnék vagy vennék 1 ha fölött magas áron. Tel.: 70/515-0733. 771954 GÉP, SZERSZÁM Eke Rábaverk váltva forgatós háromfejes műtrágyaszóró 4 q bírású eladó. 06-20/410-7455. _________________________________772395 K 25-ös traktor, 2 db hátsó kerék eladó. Érd.: 0670/4242-236. 772811 Kombinator dupla rögtörős 260-as függesztett, 260-as függesztett tárcsa, kétfejes magasszáru mély szántó eke eladó. 30/316-5828. _________________________________773153 MTZ 82-es első híd eladó vagy elcserélném MTZ 50-re vagy pótkocsira. Csak papíros érdekel. Érd.: 30/458-2343. ___________773115 MTZ-re emelővilla és sorközművelő kerék eladó. Érd.: 20/325-5177. ___________773353 7 csillagos rendsodró, állatszállító, MTZ kerék 15,5x38-as 2 db, daráló, orrsúly, keréksúly, szöghajtőmű, targoncavilla, IFA vonófej, és kardán. Érd.: 0630/ 2948-560. 773106 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel terhelt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. ________________________________________770961 JÁRMŰKERESÉS A Rodi Autó Kft. törött, totálkáros, ép autót vásárol 200ER-ig. Szállítás megoldható. 06-20/250- 8061 _________________768661 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Dióbelet veszek. Házhoz megyek. Ár: 1000-1200 Ft/kg. Tel.: 06-20- 5861-594 ______________772883 Ipari és étkezési,burgonya illetve őszi árpa eladó. Érd. 0630/638- 52 98. 773092 ÁLLAT Eladó fiatal 3 - 3,5 kg-os hízott pecsenyekacsák 1500 Ft/db áron. Nem letojt, ingyenes szállítással. Érd.: 0630/653-4692. 773348 Eladó 40 db malac, fajtatiszta magyar nagy fehér Tiszabezdéden. Érd.: 30/251-0573 v. 30/814- 3652. 773322 Felszámolás miatt eladóvá vált 6 db fiatal magyar tarka fejős tehén négyesmentes állományból. Érd.: 0620/260-9479. _________773364 Frissen tisztított saját nevelésű csirke konyhakészen megrendelhető, ingyenes házhozszállítással. 20/376-0973. __________762188 Hízott libamáj, kacsamáj ingyenes házhoz szállítással rendelhető fris- sen. Érd.: 0620/493-4607. 773112 Hízó 1 db nagysúlyú eladó. Érd.: 0630/526-3809. _________773200 Kukorcián nevelt, szabadtartású 5 és 6 kg-os idei libák eladók, élve 3000 Ft/db, pucolva, konyhakészen 4000 Ft/db. 4 db-től ingyenes házhoz szállítás. Érd.: 0630/350- 9048. _________________773310 Nyírbátorban vágó pecsenyekacsa eladó. Érd.: 0630/456-8298. _________________________________773171 Továbbtenyésztésre alkalmas német óriás bak nyulak eladók. Érd.: 0630/280-1275. 773247 Tyúkvárár légy éves vörös tollazatú tojótyúkok eladók, ár:600 Ft/db. Kisvárda Kereszt út 26. Érd. 0645/ 405-523 és 0630/9635-640. _________________________________772727 10 db 40 - 45 kg-os süldő, Vásárosnaményban eladó. Érd.: 0620/338-5076. _________773103 2 db 170 kg-os húsjellegű hízó eladó. Ár: 500 Ft/kg. Érd.: 0630/ 858-3172. 773100 ELADÓ NEMESBODZA CSEMETE 1 ÉS 2 ÉVESEK, NETTÓ 100 FT- TÓL 250 FT-IG. ÉRD. 06-70-772- 3416 772601 Gyümölcsfa oltványok: alma kajszi meggy őszibarack szilva termelőtől eladók. 70/703-7982 650/db-tól. 773327 IPARI ALMA FELVÁSÁRLÁS KAMION TÉTELBEN, HELYSZÍNI FIZETÉSSEL, 11 FT/KG ÁRON. ELSZÁLLÍTÁSRÓL GONDOSKODOM. TEL. 06-70- 772-3416 772609 Vetőmag! Fémzárolt Hungaro tátikáié vetőmag kapható. Kruppa- Mag Kft. Kisvárda.Tel.: 30/ 4524265 770358 EGYÉB ELADÁS Erdei köbméteres tűzifa tölgy, bükk 19000 Ft-tól. Mérhető! Ingyenes szállítás! 0620/933-2395 772897 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Műanyag és fa f| nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. Lukács-Ablak Kft. 1 3 Nyíregyháza-Oros j|Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650 MUNKAHELYET KÍNÁL Nyír-Flop-Holding Kft. nyíregyházi székhelyű, építőipari kivitelezéseket végző cég keres magasépítési és mélyépítési referenciákkal rendelkező' Feltétel; • építőmérnök, építészmérnök diploma ■ B kát. vezetői engedély Feladatkör: építés szervezése, kivitelezés lebonyolítása Jelentkezés fényképpel ellátott részletes szakmai önéletrajzzal: Ü Nyíregyháza, Derkovits u. 119/A. NÖVÉNY Cukorrépa eladó. Érd.: 0620/247- 8709. 773380 1 fő Mezőgazdasági Gépszerelői, 1 fő Éjjeli Őri állás betöltésére keresünk munkavállalókat. JU-KO Kft. 4531 Nyírpazony, Túrái u. 3.Tel.: 06-30-61-93-331. ________773381 gépjárművezetőket keresünk NYÍREGYHÁZI TELEPHELYŰNKRE: _______ ■ min. „B" kategóriás jogosítvány, ■ elsősorban nyíregyházi lakhely. • ,,C” kategóriás jogosítvány előnyt jelent. Érdeklődni: 30/768-3030 NVÍRMADAI TELEPHELYŰNKRE: _C" kategóriás logositvány és GKI kártya Érdeklődni: 30/472-5941 Korai munkakezdéssel hírlapkézbesítőt keresünk Nyírkáta területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni a 06-20/958-9917-es telefonszámon 9-17 óráig. rFelvételre keresünk nehéz fizikait munkára nől-férfl BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT győri telephelyre munkakörbe 12 órás műszakokra. Utazás, szállás, étkezés megoldott. _ Érd.: H-P.: 08-12 és 13-17 óráig. Tel.: 06-20/956-1497 J OKTATÁST VÁLLAL Angol felsőfokú csoport indul 31- én! London Nyelviskola 30/911- 6567 ___________________________773337 Angol újrakezdő indul 30-án!40 óra/24900Ft. London Nyelviskola 42/400-412 ____________773334 Induló képzések! Villanyszerelő, Kazánfűtő, Hegesztő (láng, ív, CO, AWI) Nyírség Szakmai Továbbképző Kft. 42/311-220, 0630/ 9556 934 Nysz: 15-0165-05 772336 Asztalos üzembe keresünk rakodó és bútor összeszerelő munkatársakat. Érd: munkanapokon 16.00- 18.00-ig, Kisbútorgyártás Nyíregyháza Tünde u, 10/a. ______773047 Gumiabroncsot szerelni és centírozni tudó munkatársat keresünk azonnali belépéssel. Tel: 06-30-9788-561 773328 KÖZLEMÉNY A dombrádi Gyermekmisszió Alapítvány megköszöni a részére felajánlott SZJA 1%-ot 293.368 Ft-ot, mely összeget az ifjúsági hitélet támoga- tására használtunk fel. _____773038 VEGYES Akác tűzifa erdőgazdálkodótól 1800 Ft/q kuglizva,nyárfa 1000 Ft/q, szállítás megoldható.70/552-29B0. 765560 Akác, alma, nyár, fenyő tűzifa eladó 1000 Ft-tól, kiszállítással. Erdőt, fasort keresek. 70/674-0009. 771507 Akác, alma, tölgy, nyár tűzifa eladó. 30/780-3405. 773370 Akác, tölgy, nyár tűzifa eladó kis és nagytételben. Fehérgyarmat és környékére ingyenes kiszállítás. Mindenféle erdőt, fasort vásárolok. 70/580-5454. ___________773372 Fűnyírást,kaszálást,fakivágást,dara bolást,nem dönthető veszélyes fák vágását vállalom. 06-20-9983-598 _________________________________771030 GYÜMÖLCSÖST VÁSÁROLNÉK MÁNDOK KÖRNYÉKÉN. 06-30- 905-0644 _____________770236 Szén kapható. Lignit, dió, kocka szállítási lehetőséggel is. Tel.: 20/ [ 4759-760.______________768692 Tar Tűzifa Kereskedés Ibrány akció, akác, tölgy, bükk gyertyán mérle- gelve eladó. 20/574-6189. 773344 Tűzifa akác, nyár, 1000 Ft/q-tól. Szállítás megoldható. Papp Érdé-1 szét 20/932-9588. _______771537 Női fodrász otthonában elkészíti frizuráját. Idős néniknek otthonban is. Hívjon bizalommal. Tel.: gn/anR-onsn -.„„o Mérni c A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. értesíti Tisztelt tíYÖtSÉCL’fZ , Felhasználóit, hogy Balsa községben 2014. október 30-án reggel 09:00 órától déli 12:00 óráig fő vízmérő és tolózár beépítés miatt ivóvízhiányra kell számítani. Szíves türelmüket és megértésüket előre is köszönjük! 3 I NYÍRSÉGVÍZ Zrt. J "S' LAKÁSELADÁS Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! Lí-Mf