Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-27 / 250. szám

2014. OKTÓBER 27., HÉTFŐ Erzsébet királynő és rövid üzenete, kivetítve FOTÓ: GETTY IMAGES Közönség előtt üzent a Twitteren a királynő multimédia. Elküldte első sze­mélyes Twitter-üzenetét a brit uralkodó. Ez akkor történt, amikor pénteken a 88 esz­tendős II. Erzsébet királynő nyitotta meg a londoni Tudo­mánytörténeti Múzeum új, Information Age című nagy­szabású kiállítását, amely az információs korszak fejlődésé­nek legjelentősebb mérföldkö­veit mutatja be. Az uralkodó - 93 éves fér­je, Fülöp edinburghi herceg társaságában - megtekintette a kiállítást, majd lan Blatch- ford, a múzeum igazgatója megkérte, hogy az udvar már korábban létrehozott, @Bri- tishMonarchy címen követ­hető Twitter-oldalán küldje el első üzenetét. A királynő 600 meghívott vendég előtt tette közzé a kö­zösségi portálon, hogy örö­mére szolgál az Information Age című kiállítás megnyitása a „@ScienceMuseum”-ban. Az uralkodó az „Elizabeth R.” szignóval látta el élete első személyes Twitter-üzenetét. A királynőről - aki a II. világ­háború idején, 18 éves herceg­nőként autószerelői képesítést szerzett, és a brit hadsereg teherautóit javította - régóta köztudott technikai érdeklő­dése és az is, hogy egyáltalán nem idegenkedik az internet és a mobiltávközlés legújabb eszközeinek használatától sem. Öles szalagcímek adták az alattvalók tudomására, amikor II. Erzsébet királynő 2003-ban elküldte első sms-üzenetét, két évre rá megvásárolta első iPod multimédiás lejátszóját, tavalyelőtt pedig megrendelte első iPad táblagépét is. MTI Rosszul lépett Egy szemfüles operatőr kapta lencse­végre, ahogy a háttérben fotózó férfi nagy figyelmetlenségében belepoty- tyan a vízbe. O További videók video.szon.hu- Bolldog. O További viccek humor.szon.hu James Blunt itt is turnézik BUDAPEST. Napjaink popzenéjé­nek egyik kiemelkedő sztárja, James Blunt ad koncertet hét­főn a Papp László Budapest Sportarénában. A brit előadó tavaly megjelent Moon Land­ing című lemezének turnéja keretében lép fel. A legtehetségesebb dalszer­ző-előadók között számon tar­tott 40 éves James Blunt eddig négy stúdióalbumot készített, mintegy 17 millió lemezt adott el világszerte. MTI ■ Október a parkban Szeles az idő, de azért ezt a kései napsütést még kiélvezem! FOTÓ: GETTY IMAGES A mosoly országával érdemelte ki a díjat BUDAPEST. Boncsér Gergely kapta Az évad operettszínésze, Nádasi Veronika pedig Az évad musicalszínésze díjat a Buda­pesti Operettszínházban, ahol a magyar operett napja alkal­mából adtak át elismeréseket. Az operettszínház és a Musica Boncsér Gergely Hungarica Kiadó kezdeménye­zésére 2002 óta október 24- én, Lehár Ferenc (1870-1948) halálának és Kálmán Imre (1882-1953) születésének év­fordulóján ünnepük a magyar operettet. Hagyomány az is, hogy több kategóriában a magyar operett estéjén adják át a Bu­dapesti Operettszínház díjat. Boncsér Gergely A mosoly országa főszerepében nyúj­tott teljesítményéért kapta az elismerést. Nádasi Veroni­kának különösen az Elfújta a szél című előadásban, Suellen O’Hara szerepében nyújtott teljesítményéért adták a díjat. Az operettnagydíjat a szín­ház örökös tagjának, Szinetár Miklós rendezőnek ítélték oda. MTI Megérte jól viselkednie Silvio Berlusconinak RÓMA. Jó magaviseleté ered­ményeként büntetéscsökken­tésben részesül, és a kiszabott ítélet határideje előtt befejezi a közmunkavégzést Silvio Ber­lusconi volt olasz kormányfő, aki vissza akar térni az aktív politikai életbe, és részt akar venni a következő olasz vá­lasztásokon. Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) jobbközép párt elnöke az általa birtokolt egyik kereskedelmi televízió- adón maga közölte, hogy feb­ruár 15-én befejezi a közmun­kavégzést. Jó magaviseleté miatt a bíróság a büntetésé­ből elengedett majdnem négy hónapot - tette hozzá. A volt olasz kormányfőt adócsalásért jogerősen egy év közmunkavégzésre ítélték. Silvio Berlusconi idén május 9-én kezdett el dolgozni a Mi­lánótól nem messzi Cesano Bosconében levő Szent Család nevű idősek otthonában. A 78 éves politikus hetente egyszer négy órát dolgozik az otthon­ban, ahol a magatehetetlen, Alzheimer-kórban szenvedő idős betegek ápolásában segít. Egyetlen egy alkalommal sem halasztotta el a közmunkavég­zést. MTI B Sportos Adelina, a csinos diáklány szabadidejében szeret sportolni, hiszen tudja, hogy az egészségmegőrzés egyik fontos eleme a rendszeres mozgás. fotó: janics attila On tényleg idegenvezető? Megvédi a turistákat az önjelöltek ajánlataitól a prágai helyhatóság. PRÁGA. Hatósági engedélyhez és szakmai vizsgákhoz kíván­ja kötni a városi idegenveze­tést Prága önkormányzata. Ezzel szeretnének véget vet­ni annak az áldatlan állapot­nak, amikor az önjelölt „ide­genvezetők” tucatjai naponta rendszeresen zaklatják aján­lataikkal az óvárosi téri Orloj alatt összegyűlt turistákat. Az új rendelet szerint a jö­vőben csak azok folytathat­nak idegenvezetői tevékeny­séget Prágában, akik kiváltják az engedélyt, és leteszik a szakmai vizsgát. A nyilvános­ságra hozott információk sze­Ezt idegenvezetés nélkül is érdemes megnézni: U Fleku söröző fotó: getty rint a város vezetése egyúttal kijelöli azokat a helyeket, ahol az idegenvezetők ajánla­tokat tehetnek a turistáknak, illetve csoportoknak. Jelen­leg Prágában az idegenveze­téshez semmiféle engedély nem szükséges. Ezt sokan kihasználják, és olcsó aján­lataikkal elviszik a turistákat a szakképzett, s így drágább idegenvezetőktől. Egyre több a panasz arra, hogy ezek az önjelölt idegenvezetők alig ismerik a város, az ország tör­ténetét, s a tényeket gyakran megmásítják, kitalációkkal traktálják a turistákat. Az idegenvezetők szövet­sége üdvözli Prága döntését - jelentette ki Hana Fuková, a szövetség országos vezető­je. A döntésnek viszont csak akkor lesz haszna, ha az ille­tékesek ellenőrizni is fogják a rendelet betartását - mondta. Az önkormányzat szerint 2500 személy végez idegen- vezetői munkát Prágában, de közülük csak 800-an aktívak egész évben vagy az egész nyá­ri turistaszezonban. mti Reklám, virtuális pénzzel Az ötlet ez lenne: a ki­csik sok kicsinél hirdes­senek! multimédia. Jelenleg több mint egymilüó applikáció érhető el az iOS App Store-ban. Átlagos áruk 1,92 dollár, de nehogy azt gondoljuk, hogy ebből meg­gazdagszanak a programozók. A bevételek ötven százalékán 25 fejlesztő osztozik. A hozzáértők szerint ennek legfőbb oka, hogy túl nagy a „zaj” a piacon, ahol a kis, füg­getlen cégek nem tudják hal­latni a hangjukat, hiszen app- ükádóik hirdetésére már nincs pénzük. Ezt ismerte fel a most 23 éves Ted Nash, és megalapí­totta startupját, a Tapdaq-ot. Ötlete az, hogy a Tapdaq-hoz csatlakozó független progra­mozók kapjanak egy összeget az oldal digitális valutájából, amit más független alkalma­zásokban megjelenő hirdeté­sekre költhetnek. Mivel egyre szélesebb a Tapdaq-közösség, egyre több potenciális felhasználó ér­tesül az applikációról, ami egyébként valahol a store el­dugott zugában semmi publi­citást nem kapna. ÉKN Pénz, szerelem, horror-dalban Budapest. Az abszurd helyze­tek hatják át a Tudósok zene­kar új stúdióalbumát. A dr- Máriás által vezetett népszerű dzsessz-avantgárd-punkrock formáció az Éljen a Petőfi Rá­dió! című anyagot október 29- én mutatja be a fővárosi A38 hajón. A zenekar 1986-ban a Vajda­ságban alakult, és sokáig trió­ban játszottak. 2012-ben csat­lakozott Tövisházi Ambrus, az Amorf Ördögök és az Erik Sumo Band egykori, a Péterfy Bori & Love Band jelenlegi ve­zetője, billentyűs, elektronikai felelős, producer. Az Éljen a Petőfi Rádió! című új anyagon az éneklő, alt sza­xofonon és trombitán játszó frontember a pénz, a szerelem, a horror, az emberi butaság történeteit meséli el. MTI KILÉT \ J ’UmmimJm cmRwbSíS wiwwiiíw"iWl Megér egy mosolyt-Hogy hívják a jókedvű kutyát? -??? A nap videója ! KELET W MAGVABORSZÁG V UTAZZON VElUNKl 411-111 J WWW.EOTflXJNYlREGYHAZA.HU HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents