Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-27 / 250. szám
2014. OKTÓBER 27., HÉTFŐ 4 Tollpréba KELET Minden szó, amit a doktortól hallott, ott csengett a fülében, az ultrahang-felvétel pedig mintha a retinájába égett volna... ILLUSZTRÁCIÓK: THINKSTOCK Filmszakadás... Azt érezte, mintha ezernyi pillangó szárnyait egyszerre lebbenve szellőt gerjesztene... tollpróba, A kismama hatalmas mosollyal az arcán lépett ki a kórház bejáratán. Úgy érezte, hogy ez élete legboldogabb napja. Soha nem kapott még olyan jó hírt, mint a mai: kisfia lesz! Az elsőszülött! Minden szó, amit a doktortól hallott, ott csengett a fülében, az ultrahang-felvétel pedig mintha a retinájába égett volna... Látta születendő gyermekét, kisfiát, akit a szíve alatt hord. Azt érezte, mintha ezernyi pillangó szárnyait egyszerre lebbenve szellőt gerjesztene, amely úgy simogatja a lelkét, mint bársony a bőrt. Öröme oly határtalan volt, hogy úgy tűnt számára, mintha megszűnne körülötte a világ. Még az utcán lévő emberek arcára is mosolyt csalt a nő pozitív kisugárzása. Miközben örvendezett, a járda széléhez közeledve a táskájában a mobilja után kutatott, hogy minél hamarabb elújságolhassa férjének a csodálatos hírt. A közlekedési lámpa eközben pirosat mutatott a gyalogosátkelőnél, az autók pedig csak úgy suhantak az úttesten. A nő megállt, mintha egy pillanatra kizökkent volna emelkedett lelki állapotából, de csak megtalálta a telefont, amit olyan nagyon keresett. Tárcsázott, és amint a füléhez emelte a készüléket, azonnal lelépett a járdáról egyenesen az úttesten robogó kocsik elé... Bumm! Egy szempillantás alatt megtörtént a tragédia, elütötték. A sofőr nem számított rá, hogy a nő kilép elé, s már képtelen volt megállítani ajárművet... Filmszakadás... A következő kép egy kórházi ágy, lélegeztető gép szuszo- gása, csövek, infúzió, gyógyszerszag és a családtagok látványa az ágya körül, iszonyatos fájdalom egész testében, de főleg a hasában. Pár pillanatig szinte rémálomszerű a kép, ekkor egy nővér lép az ágyhoz, arrébb terelve mellőle az embereket, majd infúziós tasakot cserél. Még ekkor sem teljesen tiszta a fiatal asszony tudata, de abban a minutumbam amint az ápoló kilép a látómezejéből minden megváltozik. Elfordítja a fejét egy picit és látja, hogy ott áll a férje kisírt szemekkel, megtörve, magába roskadva. Meredt tekintettel bámul maga elé, majd mikor észreveszi, hogy ébren van -a felesége, odalép hozzá, leül az ágy szélére és megfogja a kezét. Könnyei, mint két patak folynak végig arcán, nem szól semmit, csak néznek egymásra hosszú percekig teljesen némán, s eközben minden világossá válik. Tudatosul, hogy az a pici élet, az a kisfiú, amely három órával ezelőtt még ott fejlődött a testében nincs többé... Nem fog rugdosni, nem fog forgolódni a hasában, nem fog álmatlan éjszakákat okozni neki, s nem fogja meglátni a világot. Nem lesz óvodás, nem fog szaladgálni a többi gyermekkel, nem fogja megélni a csalódásokat vagy a pozitív élményeket. Nem lesz szerelmes, nem lesz belőle ügyvéd, orvos, vagy mérnök, mert Ő sajnos mindig csak az ő meg nem született kisfiúk marad... GUTIÁDÁM Az utolsó szó jogán: vajon a hűség is eladó? TOLLPRÓBA. Bírák ültek kemény asztalok mögött, a teremben a zsarnokság őrködött. Súlyos vádak az ég felé szöktek, s a vádlott maga a szerelem lett. Roppant a kalapács, s a hatalom intett:- Az utolsó szó jogán a vádlott beszélhet! Néma csend suhant a földre, s a vádlott bátran nézett a vádlók szemébe.- A reszkető védelem nem éppen kenyerem, mentegetőzni sosem volt kedvem. Vádolnak ármánnyal, csúfságos csalással, huncut mosolynak messze ragyogásával. Vádolnak önzéssel, skótsággal, de megkérdék egyszer is, mért járok magánnyal? Érezték egyszer is csak egyet ölelve, többé az életben mást már nem keresve? Kemény az élet, tudom én jól, csak ki tipor, törtet jut előbbre, de vajon a hűséget megvehetik-e? A hiúság vádját is rám ruházták, s ímé, most bevallom: mindegyik leányom hiúságra tanítom. A szépség, ha adott, mutassa bátran, de kívül-belül tiszta ragyogásban. Kacér tekintetre is tanítom, kellemre, bájra, szép mozgásra, de csak az igaz szívű embernek nyíljon meg a szíve zárja. Okítom kapni, s adni is a szépet, legyen boldogság annak is ki nézhet. Okítok ifjút is tiszta szeretette, küzdésre, harcra, s gyöngéd figyelemre. Nem kérek sokat, s nem is keveset. Csak az életből egy hosz- | szú gyökeret. Hajtanék fiúnak, hajtanék a lánynak, szerelmet adnék szépnek és csúnyának. S bizony vádolhatnak cifra sorokba szedve, csak az nem emelne szót, ki már rátalált az j igaz szerelemre. Ennyit szólott, s nem to- | vább. E pár szót sem magáért, hanem azért a bizonyos első j boldogságért. S ekkor megnyílott a terem ajtaja ablaka, s a könnyező lelkek mind beosona. Nem volt ott többé zsarnokságnak helye, a bírák- | nak is bizony meglágyult a szíve. A szerelem mosolygott, s tovább lépkedett, útján a j magány társául szegődhetett. Elkísérte messze, a horizonton tűiig, útközben talán még megérintett valakit. TÖRÖKIPAPP ERZSÉBET Bessenyeiné Zita Sóstói emlékem A Sóstó könnye a félsziget és a tó, Körötte megbújva ölelkezik Sóstó, Fákat hajszol a szél és süvítve elvágtat, Összebújva csókolóznak a bokrok és az árnyak, Krúdy-padok ülnek, búsan, mélán, halkan, Az eredeti padot én még csodálhattam, Krúdy-emlék lebeg e varázsos táj mögött, Ködös hajnal fehér szürkesége mögött, Látom képzeletben a Sóstói vígságot, Aranyszínbe ömlő sóstói világot, Gyertyák szürke fényét, varjak káro- gását, Szeretők csókjait, s anyák aggódását, Halk cigányzenét és összebújt sóvárgást, Zárt-ablak mögötti kacajok fojtását, Suhogó szoknyákat, bódult nyakkendőket, Szerelmes légyottot és fáradt emlékeket, Legyen áldott e tó melyet szerelem fog, Tartja ölelésben e borongós kort, Büszke szép sok emlék csónakázik rajta, Még ma is ugyanazt a szerelmet akarja. O Szeretnéd, ha mások is elolvasnák, amit papírra vetsz? Akkor küldd ei | verseidet, rövid novelláidat (maximum 3000 karakteres terjedelemben) az AlexandraXsaki@kelet.hu email címre, és lapunkban megjelentetjük azokat. <§) Sonja Pepperdine: A jelenben Menjek-e elibed, szép legény? Rohanjak karjaidba futva? Jövő titkát nem tudva, hullámzó múltam magam mögött hagyva. Csendes patak mellett apró madarak dallama szól, Hold fele néz le rám kertemben, tekintete féltő, egyben reményt keltő. Egy részem szerető család körében maradna, másik énem karjaidba futva csókolna. Pagonyi Szabó János: Vörös iszap - Kolontárra és Devecserre emlékezve Vörös álom, vörös hajnal... Vörös lányok, vörös hajjal. Vörös Nap tör vörös égre, Vörös tónak vörös réme. Vörös lámpák, vörös lényég... Vörös támlák, vörös fények. Vörös borban vörös arcok... Vörös rózsák, vörös sarcok. Vörös bárók vörös joggal! Vörös kutyák vörös foggal! Vörös szőnyeg, vörös vágyak, Vörös képek, vörös gátak. Vörös reggel, vörös nappal... Vörös ördög vörös habbal... Vörös vércse vörös égben: Vörös gázok, vörös mérgek. Vörös iszap, vörös roham... Vörös tenger, vörös folyam. Vörös ember, vörös állat, Vörös utcák, vörös házak. Vörös mezők, vörös terek... Vörös fantom, vörös szerep. Vörös árral vörös sodor... Vörös ésszel vörös modor! Vörös falu, vörös város, Vörös minden, vörös sár most! Vörös zagyban vörös szavak... Vörös átok vörös marad! Vörös gyermek, vörös felnőtt! Vörös hantok, vörös felhők. Vörös könnyben vörös szemek! Vörös vésztől vörös sebek! Vörös érben vörös vércsepp! Vörös testben vörös kincsek! Vörös erő, vörös hittel, Vörös remény, vörös szív kell! Vörös tájon vörös égbolt... Vörös veszély, vörös éj volt! Vörös márvány: vörös emlék... Vörös mécsben vörös láng ég! Ismeretlen ismerős a kisvárosi kávézóban Lencsés Károly Kérdőjelek Létezésem nyitjáért Egómban túl mélyre ástam Elszabadult a Démon Átkom, hitvány kíváncsiságom Füleimet két tenyérrel hiába fogtam Üvöltve sóhajtott belém kérdésre kérdést Üvöltött: A kiút önámítás illúzió! Zokogtám: Korbácsolj, taníts! Üvöltött: A gyógyulás remény! Zokogtam: Szenvedek! Segíts megérteni az isteneket! Adj esélyt, egyedül nincs utam, így nem merek! Zokogtam: Nincsenek bennem csak kérdőjelek. Lennél te a más Most is csak vágyom Voltam már egyedül Hosszú nekem egy perc Másnak gyorsan elrepül Próbálom gondolatban Magam így úgy összerakni Tépett füzetbeírni És hinni, hogy írni gyógyír Lenne e más az orvosság? Ha te lennél én, én lennék te Te lennél más, lennél e Magány... Nyiss a világra és a csodákra, és nyisd ki a szemed! tollpróba. Bizonyára mindannyian ismerjük azt a mondást: nem látja a fától az erdőt. És biztos vagyok abban is, hogy már sokan beleestünk ebbe a hibába, mindegy, miről is van szó. Mindenki hibázik, de vajon milyen áron? És ez az ár vajon megfizethető-e? Elkerülhető-e a hiba, vagy a sors akarja, hogy a hibáink által észrevegyük azt, ami eddig is ott volt az orrunk előtt? Talán... Hajnal volt. A kisváros kezdte levetni éjszakai ruháját. A Nap sugarai a város utcáin egyre jobban bemerészkedve vidáman játszadoztak az épületek falain. Nancy Evans eme napsugarak édes és meleg cirógatására ébredt. Hosszan nyújtózkodott az ágyában, majd felült és megigazgatta hosszú haja rakoncátlan tincseit. A lány üdének érezte magát, pedig éjfél is elmúlt, mire elnyomta az álom. Visszagondolt az éjszakára, majd mosolyogva indult el a fürdőszobába. Fél óra múlva a kávézóban kell lennie.- Szia Nancy! Végre megérkeztél! - Robert, a lány főnöke már várta Nancyt. - Nagyon sokan vannak. Azonnal állj be a pulthoz!- Igenis főnök! Parancsára!- és a lány úgy szalutált, mint egy katona, majd beállt a pult mögé egyik kollégája, Chris mellé.- Látom, jó volt az éjszakád!- súgta oda Chris a lánynak.- Igen...- Még mindig a chates barátod?- Semmi közöd hozzá! - és Nancy kivitte az egyik asztalhoz a rendelést, miközben érezte, hogy Chris őt nézi, de ennek nem tulajdonított nagy jelentőséget. A nap gyorsan eltelt, sorra jöttek a vendégek, nem nagyon volt idő lazsálásra.- Ez szép kis nap volt! - Chris az utolsó elmosott poharakat tette a helyére, míg Nancy a padlót mosta fel.- Igen, az volt - a lány már alig várta, hogy otthon legyen és újra beszélhessen az internetes barátjával.- Nem vagy valami bőbeszédű. Mesélj már!- Chris, tudod, hogy eddig is elmondtam mindent - és Nancy leült a férfi mellé. - Te vagy az egyetlen barátom ebben a kisvárosban.- Mert magadba zárkózol és nem engeded, hogy közel kerüljenek hozzád. Vagyis bocsánat! Egy embert közel engedtél magadhoz. Nem félsz ettől a chates dologtól? Hogy ez az egész csak egy kamu? Egy kamu fickó? Vagy lehet, hogy egy pszichopata bűnöző?- Chris, te lázas vagy? - a lány megfogta a férfi homlokát. - Miért aggódsz ennyire értem? Aranyos vagy, de úgy érzem, ez a srác más, mint a többi.- Jó, akkor nem aggódom...- Ez nem volt túl őszinte, de vegyük úgy, hogy elhiszem - és a lány átölelte Christ. Teltek-múltak a napok és Nancy rávette a chates barátját, hogy végre személyesen is találkozzanak a munkahelyén, a kávézóban. A lány nagyon izgatott volt, hiszen még soha nem látta a férfit. Mi lesz, ha Chris tényleg igazat mondott neki? Hogy egy pszichopatával áll szemben? Vagy ha az egész csak kamu és átverték? De próbált nem erre gondolni. Az ismertetőjel egy Westlife CD lesz. Nancy várt és várt, de a vendége nem akart megérkezni. Nagyon szomorú lett, és nem volt kedve semmihez, de a vendégeket mosolyogva ki kellett szolgálnia. Aztán az egyik asztalnál meglátta a CD-t, majd egy férfit leülni, aki háttal volt neki. Odament hozzá és amikor meglátta, teljesen ledöbbent. Annyira meglepődött, hogy meg sem tudott szólalni.- Tudom, hogy nem engem vártál, vagy nem engem szerettél volna, de itt vagyok és most már vállalom magam - mondta a férfi. Nancy nem szólt semmit csak átölelte Christ. Most döbbent rá, hogy a férfi sokkal többet jelent a számára, mint azt eddig hitte. VICTORIA F. BROWN Nancy rávette a chates barátját, hogy végre személyesen is találkozzanak a kávézóban
