Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-21 / 246. szám
2014. OKTÓBER 21., KEDD GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS "Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DAGONYA SÁNDOR kisvárdai lakos 78 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2014. október 22-én (szerdán) lesz 14 órakor a Dögéi úti temetőben. Gyászoló család Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Fájó szívvel tudatjuk, hogy GABULYA PÁL mandabokori lakos rövid szenvedés után elhunyt. Emlékét örökké megőrizzük. 771829 A Rozsréti Részönkormányzat. Ha egy könnycsepp gördül végig az arcunkon, Az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon. Bennünk él egy arc, s egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha, senki el nem vehet. Fájó szívvel tudatjuk, hogy MAJOROS ISTVÁNNÉ (Erika néni) tanárnő 79 éves korában rövid ideig tartó súlyos, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. Temetése 2014. október 27-én 15 órakor lesz az Északi temető Főbejárati ravatalozójából. Gyászoló családja Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megjelentethetik: http://www.kelet.hu I -------------------------------------------——--------------------------------------Gyászközlemények felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. ______________42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér l. 44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi térj>. __ 42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37. 42/404-938 Szomorúfüz Temetkezés Nyíregyháza, Dózsa György u. 70. 42/781-227 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. 42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 30/27-17-004 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-011- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Tarpa, Kossuth u. 25. 45/488-005- Vaja, Damjanich u. 70. 44/585-040- Tiszakerecseny, Lenin u. 7. 45/705-304- Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070- Mátészalka, Kossuth u. 41. ' 44/502-535 Tiszavasvári Takarékszövetkezet- Ibrány, Lehel u. 3. 42/200-227- Kótaj, Kossuth u. 17. 42/208-314- Tiszabercel, Vásártér u. 5. 42/204-679 R-Port Informatika Kft. Újfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. 45/425-214 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L.u. 28. 45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. 30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400 Gyémántház Biztosítási Bróker Kft.- Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304- Nagykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939- Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976- Fehérgyarmat, Petőfi u. 11. 70/321-2211- Baktalórántháza, Vasút u. 7. ___________________ _____ „ 70/933-1974 Hifinet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544 ___- Ibrány, Szabolcs u. 17.____________________ ____________20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger,JHősökterei. _________ __________44/444-024 „LILA” Mezőgazdasági és Iparcikk Üzlet Kállósemjén, Kossuth u. 132. 42/255-121 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100 Számítástechnikai üzlet Baktalórántháza, Köztársaság tér 20/205-4688 Sky Travel 4600 Kisvárda, Csillag u. 29. Tel./Fax.: 45/403-967,70/455-3954 Ladomérszki Gránit 4465 Rakamaz, Temető út 5.6.7 +36 70 239-24-85 __________________________________________________________________________________________:_______________________________I 4 ,y 4 < MEGEMLÉKEZÉS Soha nem halványul szivünkben emléked, Soha nem szűnik meg lelkünk gyásza érted. YfjjjpT Köszönjük, hogyéltél, hogy minket szerettél, Nem hagytál itt minket, csak előre mentél, így múlnak el napjaink csendesen, Míg magadhoz nem ölelsz minket szeretteidet. Emlékezünk BRÁZ DEZSŐNÉ (Ica Mama) halálának egy éves évforulójára. Gyászoló lánya és a család 771704 Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk ID. KÁCSOR SÁNDOR volt nagyhalászi lakos halálának 25. évfordulójára. A gyászoló család. ’71QR0 OKTATÁST VÁLLAL Eszperantó kéjizés indul szombat: 8.30-13.00. Érdeklődj: Big Ben Nyelviskola, 42/400-813. Nysz: 01090-2009 771127 Német újrakezdő képzés indul csütörtök: 17.00-20.00. Érdekló'dj: Big Ben Nyelviskola, 42/400-813. Nysz: 010é0-2009 771119 VEGYES Akác, alma, nyár, fenyő tűzifa eladó 1000 Ft-től, kiszállítással. Erdőt, fasort keresek. 70/674-0009. 771507 Akác, alma, tölgy, nyár tűzifa eladó. 30/780-3405. 771575 Akác, tölgy, nyár tűzifa eladó kis és nagytételben. Fehérgyarmat és környékére ingyenes kiszállítás. Mindenféle erdőt, fasort vásárolok. 70/580-5454. __________771578 Almafa kis- és nagytételben eladó 1400 Ft/q, mérlegelve. Érd.: 0670/251-6925. 771580 — Szén kapható. Lignit, dió, kocka szállítási lehetőséggel is. Tel.: 20/ 4759-760. 768692 Női fodrász otthonában elkészíti frizuráját. Idős néniknek otthonban is. Hívjon bizalommal. Tel.: 30/906-2080 210478 wwwJielefi.hu 15 KELET t <% Hálás szívvel mondunk köszönetét, hogy felejthetetlen halottunk KOVÁCS ISTVÁN nyugalmazott törzszászlós temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. Külön köszönet a Magyar Honvédségnek a tiszteletadásért. Gyászoló család 770923 Megállt egy szív, mely élni vágyott, nr pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott \ \ / / Nélküled üres és szomorú a házunk, V’ V nem h'ssz“^ ^°Ky téged hiába várunk. Fájó szívvel tudatjuk, hogy CSIZMARIK MIKLÓSNÉ szül. Szabó Eszter volt kótaji lakos 57 éves korában szíve örökre megpihent. Temetése ^ 2014. október 22-én, 15 órától lesz a kótaji temető ravatalozójából t római katolikus szertartás szerint. . A gyászoló családja. ! _____ Iliik Kiwi Sun Solárium Nyíregyháza Búza utca 34. Sport Presszó Záhony Új élet utca 8. Kozmetika Gyulaháza Petőfi 1. All Inclusive Szépségszalon Kisvárda Krúdy park 1. Dragon Tatto Tetováló Stúdió Kisvárda Krúdy park 12. Magic Palacsintázó és Kávézó Kisvárda Mártírok utca 7. Hubertus Presszó llk Petőfi utca 52. Betyár Csárda és Panzió Záhony 4-essz. főút Eldorádó Pizzéria Fehérgyarmat Szolnoki utca 2/b Sarki Gyros Büfé Fehérgyarmat Damjanich utca 2. Piros Tulipán Presszó Panyola Szombathelyi utca 33. Kiwi Sun Solárium Kisvárda Szent László utca 17. Kraszna Vigadó Kocsord Hunyadi utca 62/a Big Bull Presszó Vásárosnamény-Vitka Kiss Ernő utca 65. Gólya Presszó és Fogadó Ópályi Rajk László utca 15. Belvárosi Pizzéria Mátészalka Hősök tere 2. Városkert Étterem és Kávézó Nagykálló Mártírok utca 9. Tuti Gyros Nagykálló Szabadság tér 4. Sarok Kocsma Nyírbátor Kossuth utca 55. Mamma Mia Pizzéria és Étterem Kisvárda Szent László utca 21. Muskátli Presszó Nyíregyháza Bujtosutca 28. City Burger és Pizzabár Nyíregyháza Kossuth utca 27. Retró 76 Pizzéria Nyíregyháza Petőfi tér 1. Páholy Főzelék és Szendvicsbár Nyíregyháza Hősök tere 15. Aphrodite Szépségszalon Nyíregyháza Körte utca 22. Ati Bátyó Étkezdéje Nyíregyháza Belső krt. 30. New Yankee Chicken Burger Bár Nyíregyháza Váci utca 15. Szamóca Fagyizó Nyíregyháza Rákóczi utca 4. Helló Turista Szálló Kisvárda Mátyás király utca 105. Angel Cukrászda és Pizzéria Tuzsér Rákóczi utca 23. Cimbora Presszó Komoró Ungvári utca 31. Erdei Korcsma Pátyod Kossuth utca 52. ■»■■■■ KELET V « l