Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-20 / 245. szám

2014. OKTÓBER 20., HÉTFŐ 2 Mindenfelől KELET Jegyzet Ladányi Tóth Lajos Tíz afgán és a dominó Ezek az illegális migránsok! Afganisztánból Magyarorszá­gig jutottak csak el a határsér- tők, holott álmaik netovábbja Nyugat-Európa volt. Ám lefülelték őket, és eldőlt a do­minó. És csak borul, borul... Noha a határrendészeti szervek felkészültek, stabil és mobil hőkamerákkal, földön, vízen és levegőben egyaránt szemmel tartják az ember- csempészeket és azokat, akik olykor azt sem tudják hol vannak, mégis próbálkoznak a tiltott határátlépéssel, a pénz ugyanis nagy úr. Jelen esetben a tíz ázsiai A pontból szeretett volt eljutni B-be per kopf pár ezer dollár fejében. A beteljesülés helyett idegenrendészeti eljárás indult ellenük, akik menekültstátuszt kértek. Kabul közelsége helyett mindegyikőjük kábul, a rendőrség pedig üti a vasat, míg meleg, és halad a forró nyomon. Kilencen őrizetben, hatan pedig szabadlábon védekezhetnek embercsem­pészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával. Egyikőjük a közösségi portá­lon dobta fel a magas labdát: az árulkodó fotóiról sütött a jólét, az ékszerek, a kötegnyi pénz még inkább meggyőz­te a nyomozókat. Az illető alighanem a szabadságot is kicsempészte az életéből. ladanyi@kelet.hu Három hét alatt elkeli tűnniük a plakátoknak Budapest. Három hetük van az önkormányzati és nemzetisé­gi választáson induló jelöltek­nek és jelölőszervezeteknek, hogy eltávolítsák a kampány időszakában közterületeken elhelyezett plakátjaikat. Ha nem távolítják el időben, az önkormányzatoknak kell el­járniuk. Az önkormányzatok a határidő lejárta után maguk is eltávolíthatják a plakátokat, majd annak költségét kiszám­lázhatják. MTI Eddig csaknem kétszázan vették igénybe a diplomás gyedet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért fele­lős államtitkára. Novák Kata­lin emlékeztetett arra, hogy a havonta mintegy bruttó 70 ezer forintos juttatás a felső­fokú képzésben részt vevő fiatalok gyermekvállalásának ösztönzésére vezette be a kormány. Decemberben dönt az MSZP az átalakításról Budapest. Országos pártértekezletet hívott össze december 13-ára az MSZP országos választmánya, a tanácskozáson a párt átalakításáról és az új baloldali politika főbb irányairól dönt a párt - közölte az országos választmány elnöke szombaton Bu­dapesten, a testület ülése után tartott sajtótájékoztatón. Botka László szerint az idei három választást pártja elveszítette, de az is világos, hogy a választók az MSZP-t bízták meg azzal, „hogy az orbáni rendszer baloldali alternatíváját építse fel”. Hangsú­lyozta, a következő két hónapban rakják le az új MSZP alapjait. Bejelentette azt is, hogy szegedi polgármesterré történő új­raválasztása miatt összeférhetetlenség miatt csütörtökön le­mondott parlamenti mandátumáról, a választmány pedig úgy döntött, hogy a parlamenti helyet Gőgös Zoltán, a párt elnök- helyettese kapja. MTI Botka László (képünkön) parla­menti helyét Gőgös Zoltán veszi át FOTÓ: MTI Politikai sci-f i a választási siker Orbán Viktor sajtófőnökével, Havasi Bertalannal (balra) érkezett a választási kampányértékelőre fotó: mti Orbán Viktor: a példát­lan győzelem után a munkahelyteremtés és a köznevelés megújítá­sa a cél. Budapest. Példátlannak, le­fegyverzőnek, „már-már a politikai sci-fi világába tarto­zó” fantasztikus győzelem­nek nevezte a Fidesz-KDNP önkormányzati választási sikerét Orbán Viktor minisz­terelnök, a Fidesz elnöke a kormánypárt önkormányzati választási kampányát értéke­lő vasárnapi rendezvényen Budapesten. Úgy fogalma­zott: az elmúlt fél év esemé­nyei - a három Fidesz-KDNP-s választási siker - „a jövő hori­zontján egy egészséges lel­kű, sikeres nép képét állítják elénk”. Az összefogás győzött a széthúzás felett - jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint az idei három választás az or­szágról szólt, és bebizonyoso­dott, hogy a magyarok hosszú távon is lehetnek egységesek. Orbán Viktor arról is be­szélt, hogy „az ország csak akkor nyerhet, ha munká­ba áll”, a jólét alapja csak a munka lehet, és szerinte a Fi- desz-KDNP azért nyerte meg a választást, mert ezt sikerült bebizonyítania. Ezzel össze­függésben kijelentette: a kor­mány célja, hogy legkésőbb 2018-ra egyetlen jövedelem- pótló támogatásra se legyen szükség Magyarországon, mert elérik, hogy mindenki­nek legyen munkája. „Ennek nyomait már látnunk kell a holnap benyújtandó költség­vetési törvényjavaslatban is” - mondta a kormányfő a jelen lévő Varga Mihály nemzet- gazdasági miniszterhez for­dulva. Feladatként határozta meg egyúttal, hogy a Fidesz bebizonyítsa, képes a vala­mikori szocialista iparváro­sokban modern európai ipari központokat teremteni. „A jövőnk az iskolákban dől el” Orbán Viktor jelezte, a mun­kahelyteremtés mellett a másik kiemelt feladat 2015­ben a köznevelési rendszer megújítása lesz, amit - fogal­mazott - áramvonalasítanak, felfrissítenek, mert „a jövőnk az iskolákban dől el”. A cél az, hogy Európa legjobb iskola- rendszerét alakítsák ki a kö­vetkező években „a gazdasá­gi miniszter támogatásával” - magyarázta. A pártelnök-miniszterelnök végül úgy szólt a kormány­pártok megválasztott polgár- mestereihez és képviselői­hez: „öt évetek van arra, hogy elvégezzétek a munkátokat, kegyelmi állapot ez”. „Ti vagytok a mi politikai közös­ségünk derékhada, rajtatok áll a mi közös jövőnk, ezért szerénységet és alázatot ké­rek tőletek. Nem voltak elég alázatosak Munkára, alázatra és szerény­ségre kérte a Fidesz-KDNP megválasztott polgármeste­reit és képviselőit Kosa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke is. A Fidesz önkormányzati kampányának vezetője be­szédében azt mondta: a Fi­desz-KDNP nagy győzelmet aratott egy héttel ezelőtt. Kosa Lajos szerint ahol ve­szítettek, ott nem voltak alázatosak, nem szolgálat­nak fogták fel a bizalmat. Ha ugyanis valakit megválasz­tanak polgármesternek, kép­viselőnek, akkor „a kettes portásnak is előre köszönünk (...), mindenkinek megállunk az utcán” - fogalmazott, hoz­zátéve, hogy „nincs baloldali utca, jobboldali vizes árok” vagy éppen „LMP-s gallyazási feladat”. mti Londoni kvóta a bevándorlásra LONDON. Vasárnapi brit sajtó- értesülés szerint éves kvóta megállapításával korlátozná az EU-társállamokból érke­ző munkavállalók számát a brit kormány. Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönő elnöke a BBC-nek azonban kijelentette, ösz- szeegyeztethetetlen lenne az uniós jogszabályokkal az EU-n belüli szabad mozgás „bármi­lyen önkényes akadályozása”. A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap kormányforrásokat idéz­ve azt írta, hogy London az évente kibocsátható társada­lombiztosítási kártyák szá­mának, illetve érvényességi határidejének korlátozásával kívánná kordában tartani az Európai Unió más országaiból érkezők bevándorlását, mti Beutazási tilalom: név nélkül Szijjártó Péter: a ma­gyar kormány a nyitott­ság és átláthatóság pártján áll. BUDAPEST. A kormány és a Kül­gazdasági és Külügyminisz­térium teljes nyilvánosságot szorgalmaz az Egyesült Álla­mok által meghozott beuta­zási tilalom ügyében - mond­ta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombati sajtótájékoztatóján. A kül­ügyi tárcavezetője megerősí­tette: telefonon tájékoztatta a parlamenti pártok frakcióve­zetőit, egyedül Vona Gábort nem sikerült elérnie, Gyön­gyösi Mártonnal, a párt kép­viselőjével tudott beszélni. Szijjártó Péter azt mondta: a parlamenti pártokkal, köz­tük az ellenzékiekkel is egyet­értve teljes nyilvánosságot szorgalmaz az ügyben. Szijjártó Péter azt mondta: André Goódfriend, a budapes­ti amerikai nagykövetség ide­iglenes ügyvivője tíznél keve­sebb magyar állampolgárról beszélt, aki nem léphet be az Egyesült Államokba, de neve­ket nem közölt. Azzal kapcso­latban, hogy az ügyvivő egy nyilatkozatában kormányta­gok érintettségéről ejtett szót a beutazási tilalommal ösz- szefüggésben, kijelentette: az amerikaiak kormánytagokat nem tájékoztattak arról, hogy ne utazhatnának az Egyesült Államokba. Szijjártó Péter kiemelte: na­gyon komoly ügyről van szó, amelyben sem találgatások­nak, feltételezéseknek, „ho­mályosításnak” nincs helye. Magyarország továbbra is vár­ja, hogy minél előbb bocsás­sák rendelkezésére azokat a - budapesti amerikai nagy­követség közleménye által - hitelesnek nevezett infor­mációkat, amelyek alapján az Egyesült Államok kormánya korrupció vádját fogalmazta meg magyar állampolgárok­kal szemben - tette hozzá. Vizsgálatot kértek A baloldali ellenzéki pártok tájékoztatást és vizsgálatot kértek a magyar kormánytól. Hétfőre összehívta az Or­szággyűlés nemzetbiztonsági bizottságát Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke. Az MSZP külügyi bizottságának tagjai saját testületükben a külügyminisztert hallgatnák meg az ügyben. mti # Gyászmenet Szombaton temették el Váradi Andrást az etyeki temetőben. Az Együtt-PM szövetség alcsútdobozi polgármester- és kép­viselőjelöltjét az önkormányzati választást megelőző éjszaka gázolta halálra egy osztrák rendszámú autó. fotó: mti, m.z. cal Mass ^idálymentesség PÚK! © Rehab Critical Mass Rehab Critical Mass néven szerveztek felvonulást szomba­ton Budapesten a fogyatékkal élők. Képünkön Kiss Csaba főszervező nyilatkozik az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt a belvárosi Akadémia utcában. fotó: mti, marjai jAnos A gép mellett robbant a rakéta Berlin. A német szövetsé­gi hírszerző szolgálat (BND) értékelése szerint oroszba­rát szeparatisták okozták a júliusban Kelet-Ukrajnában lezuhant malajziai utasszállí­tó repülőgép katasztrófáját - írta a Der Spiegel című német hírmagazin vasárnap. A BND szerint oroszbarát szakadárok .zsákmányoltak egy Bük tí­pusú légvédelmi rakétarend­szert egy ukrajnai katonai tá­maszpontról, és kilőttek vele egy rakétát, amely közvetle­nül a maláj légitársaság gépe mellett robbant fel. A kataszt­rófát ez a robbanás okozta, mti Lapszemle A Le Monde című francia balliberális újság a The Budapest Beacon című angol nyelvű honlapra hivatkozva azt írta, hogy az amerikai nagykövetség által kor­rupciógyanú miatt tíz magyar személyiség ellen elrendelt beutazási tilalmat az Egyesült Államok elnöke hagyta jóvá. „Az egy uniós és NATO-tagállammal szembeni precedens nélküli intézkedést a magyar média az Orbánt érintő washingtoni ingerültség egyik újabb jeleként ér­telmezte, miután (a kormányfőt) az amerikai vezetők most már nyíltan bírálják a demokratikus szabadságjogok korlátozása, de az ukrán válságban az Orosz­ország melletti nyilatkozatai miatt is" - hangsúlyozta a tudósító. Joelle Stolz megemlítette, hogy az Orbán-kormány elleni újabb washingtoni támadás nem derült égből érkezett villámcsapás, a felhők hónapok óta gyülekeznek. Ennek jele volt, hogy Bili Clinton volt, majd Barack Obama jelenlegi elnök is azon országok táborába sorolta Magyarországot, amelyek nem tulajdonítanak jelentőséget a demokratikus szabadságjogoknak. A Le Monde megemlítette azt is, hogy a tisztújítás alatt álló Európai Bizottság egyelőre alig reagált. A brüsszeli növekedő aggodalomnak viszont egyik jele, hogy az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a „határon átnyúló tevékenységet folytató befektetők” mezőgazdasági földterület-használatára vonatkozó jogaival kapcsolatban. A lap szerint az Orbán-kormány számára a washingtoni csapás jelentős vereséget jelent a belpolitikai téren aratott győzelemsorozat után. Devizaárfolyam (2014.10.17) PÉNZNEM_____árfolyam változás Euró 307,36 -1,17 USA dollár 239,51 -1,57 Svájci frank 254,50 -1,18 Angol font 385,78 -0,07 Román lej 69,55 -0,15 Ukrán hrivnya 18,57 -0,12 Horvátkuna 40,11 -0,14 Lengyel zloty 72,67 -0,42 H http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents