Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-18 / 244. szám

2014. OKTÓBER 18., SZOMBAT 16 Képes krónika KELET Az egyik ifjú tatu A miskolci tatupárban meg lehet bízni Miskolc. Igen megbízható szü­lőknek tekinthetők a miskol­ci nagy szőröstatuk, hiszen mióta párba álltak, minden évben nyár végén-ősz ele­jén várható, hogy utódokkal gyarapodik a család. Ennek megfelelően az idén már har­madik alkalommal örülhettek kistatuk születésének Miskol­con. A két kölyök gyorsan nö­vekedik, így két hónaposán már naphosszat az odújukon kívül tartózkodnak, és már alig kisebbek anyjuknál. A kölykök az első egy hó­napban ki sem nagyon dugták az orrukat az odújukból, sőt, amikor anyjuk kijött táplál­Megér egy mosolyt Egy cseh férfi elmegy a szemorvoshoz. A szemész mutatja neki a szemvizs­gáló táblát, a következő betűkkel: CVKPNWXSCZ. A nap videója Tévedtek Nem volt kedvük a harmadikról lecipelni a kanapét. ___________ O További videók video.szon.hu A szertelen vidámság tovább folytatódik ­A boszorkányvadászok már vuduzni is fognak a második részben. Budapest. Javában tartanak a nagy sikerű Boszorkányva­dászok című horrorvigjáték folytatásának előkészületei. FOTÓ:VT kozni, ő is betakarta utódait az odúba tett alomanyaggal. Ezt a természetben is mindig gon­dosan elvégzik a nőstények, amikor a föld alatti üregben a kölykökre egy kis földet kapar­nak, hogy a ragadozók ne tud­janak könnyen rájuk találni. A két kölyök közel egy hó­napos volt, amikor szemük kinyílt - ekkortól kezdve már bátrabbak lettek, és egyre többször jöttek ki az odúból is felfedezni környezetüket. Most pedig, amikor már el­múltak két hónaposak is, elég bátrak lettek ahhoz, hogy az idejük nagy részét az odún kí­vül töltsék. ÉKN Jeremy Renner fotó: getty images Tommy Wirkola, az előző rész rendezője ezúttal csak a forgatókönyv megírását vál­lalta el, de azt ígéri, megle­petésben így sem lesz hiány. „Teljesen átmegyünk vudu- ba, a producerek imádják az ötletet, jövőre kezdődik a for­gatás” - árulta el a norvég fil­mes. A vudura való utalás azt jelentheti, hogy életre keltett halottak, azaz zombik képez­hetik a fő problémaforrást a folytatásban, ami nem állna messze Wirkolától, hiszen a szertelenül vidám Náci zom­bik című kultfilmmel lett vi­lághírű. Jeremy Renner, a Boszor­kányvadászok férfi főszerep­lője nagyon szeretne szere­pelni a második részben is, de egyelőre nem keresték, uip Visszatérhetnek a száműzött villamosok-El tudja olvasni?- El tudom-e olvasni? Már jártam is ebben a faluban! _________ O További viccek humor.szon.hu Rózsaszín tangában NEW YORK. A 32 éves Andrew Walls közönséges vastagbél­tükrözésre ment az amerikai delaware-i kórházba, ahol a protokollnak megfelelően el­altatták. A kolonoszkópia után azonban nem alsónemű nélkül ébredt fel, hanem egy szűkös, tangára emlékeztető rózsaszín női bugyiban. Gary Nitsche, a sértett ügyvédje pert indított a kórház ellen. mti Sanghaj. A tömegközlekedés zsúfoltságának enyhítésére visszatérnek a villamosok a kelet-kínai Sanghaj utcáira, ahonnan az 1970-es években tűntek el ezek a járművek. A városi közlekedési bizott­ság bejelentése szerint a jövő­ben a 24 milliós várost szél- tében-hosszábán átszelnék a villamossínek, melyek teljes hossza megközelíti majd a 800 kilométert, nem sokkal maradva ef a 2020-ra 22 vo­nalra bővülő metróhálózat hosszától. A tömegközlekedési háló­zat bővítésére részben éppen a metró véges kapacitásai miatt kényszerül a város, a világ leghosszabbjának szá­mító metróhálózat ugyanis jelentős mértékben már nem bővíthető. Sanghajban az első villamosok 1908-ban jelentek meg, a hálózat 1925-ben már 25 vonalon, 328 szerelvénnyel üzemelt. Az 1950-es évekre aztán a villamosok a hálózat nem megfelelő karbantartása miatt mind kényelmetleneb­bé, veszélyesebbé váltak és lassúnak is számítottak, az 1970-es évekre végül a háló­zatot csaknem teljes egészé­ben felszámolták. mti ■ Nagy játékos Niki Nagykállóban él, programtervező informatikus szakon végzett, s szabadidejében szívesen játszik számítógépes szerepjátékokkal. fotó: sipeki Péter Amiért Drakula vámpír lett MégaSzulejmánelőtt visszatérnek a hódító törökök. Budapest. A nép, azaz a nézők akarata kikényszerítette, hogy a Szulejmán című sorozat visz- szatérjen a képernyőre - nor vember 19-én lesz a nagy nap! -, így a néhány hete nagyon felbőszült rajongótábor most már megnyugodhat, nem kell egy hónapot várni ahhoz, hogy turbános harcosokat lát­hassunk görbe karddal. Jövő héten kerül nálunk a mozikba Az ismeretlen Draku­la, amely a török háborúk ko­rába kalauzol: a 15. század má­sodik felében játszódó sztori Sarah Gadon és Luke Evans, a két főszereplő FOTÓ: GETTY IMAGES valós történelmi eseményekre alapozva eleveníti fel a havas­, alföldi fejedelem, Vlad Tepes legendáját. A látványos akció-fantasy- ban a havasalföldi fejedelem azért szövetkezik a sötét ha­talmakkal, és válik vámpírrá, hogy megvédhesse családját és országát az oszmán törö­köktől. Vlad Tepes, azaz Dra­kula (Luke Evans) ellenfele a hódító Mehmed szultán, akit Dominic Cooper alakít zseni­álisan. A látványos harci jelenetek­ben bővelkedő Az ismeret­len Drakula igen jól startolt a külföldi mozikban, a hetven- millió dollárból forgatott szu­perprodukció első hétvégéjén több mint nyolcvannyolcmil­lió dollárt hozott a konyhára. UIP Megdöntötték az elméletet WASHINGTON. Az általánosan elfogadott elméletek szerint a vulkanikus aktivitás a Hol­don évmilliárdokkal ezelőtt megszűnt, ám a legújabb amerikai kutatások arra utal­nak, hogy még a dinoszau­ruszok korában, „alig” 100 millió éve is voltak kisebb működő tűzhányók az égites­ten. A feltételezések szerint a vulkanikus aktivitás „fény­kora” a 3,5 milliárd-l milliárd évvel ezelőtti időszakra esik. Ezt az elméletet némiképp megkérdőjelezték az Apol- I0-15 asztronautáinak 1971-es megfigyelései, akik egy fura vulkanikus képződményről készítettek felvételeket. A tu­dósok úgy vélték, hogy az Ina elnevezésű képződmény egy izolált vulkánkitörés ered­ménye, miközben a Holdon már „elszenderedtek” a tűz­hányók. MTI Jönnek a „zombiteherautók” térképeket, a fedélzeti kame­rákat, a lézerradarokat és a mesterséges intelligenciát, és autonóm járművei már több mint egymillió kilométert tet­tek meg. Sven Beike, a Stanford Au­tóipari Kutatási központjának ügyvezető igazgatója szerint a fejlesztés nem lóverseny, mégis a legtöbb autós kon­szernnek megvan a maga el­képzelése. Az autonóm járművek iránt a hadsereg is érdeklő­dik: az év elején egy „zom- biteherautókból” álló flot­ta döcögött keresztül Fort Hoodon; ezek voltak az ame­rikai hadsereg legújabb kí­sérleti járművei, amelyeknek azt a feladatot szánják, hogy az emberi személyzet veszé­lyeztetése nélkül söpörjék ki a konfliktus sújtotta térsége­ket. ÉKN ■ Kétértelmű kutya Velem aztán jól bevásároltak! FOTÓ: GETTY IMAGES Nemcsak a Google, de az autógyárak is fejlesz­tik az autonóm jármű­veiket. multimédia. A média renge­teget foglalkozik a Google által tervezett vezető nélkü­li járművekkel, ezért aztán könnyű azt gondolni, hogy másokat nem foglalkoztat a probléma. A Google kom­binálja a 3D-s „Street View” 1

Next

/
Thumbnails
Contents