Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-18 / 244. szám
2014. OKTÓBER 18., SZOMBAT Német nyelven vitatták meg a régió helyzetét nyíregyháza, Budapest. Hazánkba látogatott az osztrák köztársasági elnök, Heinz Fischer október 15-én. Ausztria nyíregyházi tiszteletbeli konzulja, dr. Barabás László is részt vett az osztrák és a magyar államfő találkozóján. Az este megrendezett fogadás egyúttal a közelgő osztrák nemzeti ünnepről (október 26.) is szólt. Dr. Wolfgang Waldner nagykövet szerint számára az államfői látogatás, a nemzeti ün-* nép és a fogadás olyan, mintha egyszerre lenne karácsony, húsvét és a születésnapja is. A fogadás keretében volt mód arra, hogy a régió tiszteletbeli konzulja megbízójával, az osztrák államfővel külön is beszéljen a régió, és benne Nyíregyháza helyzetéről, osztrák kapcsolatairól és saját munkájáról. Barabás László tárgyalt az államfői kísérethez tartozó szövetségi igazságügy-miniszterrel és a burgenlandi tartományfőnökkel is. A Magyar- országra májusban kinevezett osztrák nagykövet megígérte, a közeljövőben Nyíregyházára látogat. KM Az osztrák államfő és a tiszteletbeli konzul (jobbra) kézfogása FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM Az ősz köszöntésével erősítik a közösséget ÚJFEHÉRTÓ. Fesztivállal búcsúztatják a vénasszonyok nyarát, és köszöntik a közelgő őszt szombaton Újfehértón, azonban az Összefogás Újfehértóért Kulturális Egyesület igazi célja a szórakoztató programmal az, hogy közelebb hozza egymáshoz a város lakóit, erősítse a település közösségét. A Nonprofit Közösségi Szolgáltató Házban 10 órakor nyitja meg a fesztivált Nagy Sándor, a város polgármestere, majd kézműves bemutatókat- bőrműves, kovács, nemezes- láthatnak az érdeklődők. Várostörténeti kiállítás nyílik 11 órakor Élhető városunk - Újfe- hértó címmel, közreműködik a Gyöngyvirág népdalkor. A délután során bemutatkozik a Tengertánc néptáncegyüttes, az Újfehértói Fúvósok Egyesülete, a Dongó együttes, a Pila Acoustic Band, majd a programot 16.30 órakor a Szikes zenekar zárja a Nyírség táncegyüttes kamaracsoportjával. KM Hajnali baleset: sodródott, borult NYÍREGYHÁZA. Lesodródott az úttestről, majd a szántásba csapódott és az oldalára borult péntek hajnalban egy terepjáró a 4-es számú főúton Újfehértó és Téglás között. A járműben egy 48 éves férfi utazott, aki súlyosan megsérült, a mentők kórházba szállították. Az újfehértói önkormányzati tűzoltók a gépjárművet áramtalanítot- ták, valamint a terület megvilágításán és a helyszín biztosításán dolgoztak - tudatta Dóka Imre, a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. KM Böjté Csaba később tartja meg az előadását fotó: km-archIv Böjté helyett Kovács Ágnes NYÍREGYHÁZA. Édesanyja betegsége miatt elmarad Böjté Csaba október 18-án 14 órára meghirdetett programja. Helyette Kovács Ágnes, a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon vezetőjének előadását hallhatják az érdeklődök - tájékoztatott a Móricz Zsigmond megyei könyvtár. km PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL Fidesz. - Az MSZP-nek és szövetségeseinek köszönhetően az elmúlt évtized egyik leglejáratóbb kampánya volt az idei. A szocialista párt polgármesterjelöltje győzelemmel felérő vereségként aposztrofálta a saját választási kudarcát, annak ellenére, hogy Nagy Lászlót 8 éve nem választja meg senki semminek, gyakorlatilag most is nemet mondtak rá a városlakók, csupán a választási rendszer jóvoltából tagja a képviselő-testületnek. Ideje lenne valami új elfoglaltság után néznie a jövőben, mert ha ez így folytatódik, az MSZP kiírja magát a nyíregyházi közgyűlésből - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Fesztóry Sándor. A Fidesz nyíregyházi szervezetének alelnöke elvesztett körzetéről is szólt. - Ezeket az embereket közvetve és közvetlenül is becsapták. Három választási kifogást nyújtottam be, mindhármat helytállónak találta a helyi és területi választási bizottság. A kampányígéreteket pedig fejben fogom tartani, és időről időre visszatérek rájuk. Reagálás: „a stílus maga az ember. Mondhatnám, hogy az alelnök úrnak savanyú a szőlő, de inkább azt látom, hogy egy politikai haláltusa, ami lezajlik Fesztóry Sándorban. Inkorrekt, és a politikai tisztesség látszatát is kerüli azzal, hogy olyan választási bizottsági döntésekre hivatkozik, melyeket a Debreceni ítélőtábla jogerősen elutasított” - reagált a Fidesz sajtótájékoztatóján elhangzottakra Nagy László. A nyíregyházi tehetség tavaly a Mentorházig jutott, az idén pedig rátett egy lapáttal. NYÍREGYHÁZA. Nagy Richard nem adja fel. Tavaly az X-Fak- torban a Mentorházból még nem jutott tovább, ezúttal viszont ott lesz a negyedik évad első élő show-jában szombat este. A nyíregyházi Zrínyi-iskola magántanulója kellő önbizalommal várja az újabb megmérettetést. A könnyeit sem rejtette el- Teljesen más visszatérni, mint amikor első alkalommal a mentorok elé álltam. Egyedül Little G volt csupán, aki először látott, a többiek tudták, milyen voltam tavaly. Ehhez képest kellett valami újat és többet adnom nekik, bizonyi- tani, hogy megértem a feladatra. A családom, a barátaim biztosak voltak benne, hogy nem adom fel könnyen az álmomat. Nem lehetett kérdés, hogy visszatérek-e.- Az utóbbi szűk egy évben próbáltam minél több élményt magamba szívni és tanulni. Nem feltétlenül szakmailag, sokkal inkább az életről. Alföldi Róbert azt mondta később, hogy ez meglátszott az idei produkcióimon, érettebb lettem. Az eddigi győztesek 2010 - Vastag Csaba 2011- Kocsis Tibor 2012- Oláh Gergő _ 2013 - Danics Dóra Alföldi Róbert mentoráltja a három Borbély Nagy Richárd a könnyeit sem rejtette el. Tényleg ennyire szentimentális alkat lenne?- Nem jellemző rám a sírás, de ezúttal az egésznek teljesen más volt a tétje számomra, mint előző évben. A mentorházas zokogás annak köszönhető, hogy hatalmas súly tűnt el a vállamról egy pillanat alatt. Remélem, az élő show-k Richárd: Nagy (felül), Szabó (alul) és FOTÓ: RTL KLUB, KOVÁCS TAMÁS alatt is sikerül bizonyítanom, hogy érettebb lettem, és sokáig jutok a versenyben. A mentorok állítják, hogy talán az idei az eddigi egyik legerősebb versengés. így még nagyobb megtiszteltetés a legjobb tizenhárom között énekelni az X-Faktor színpadán. Little G Weevil Andelic Jonathant, Horányi Julit és Nem lehetett kérdés, hogy visszatérek-e, nem adom fel könnyen... NAGY RICHÁRD Kállai-Kiss Zsófit választotta a 25 év felettiek kategóriában, a tiszta lapot pedig Horváth Krisztiánnak adta. Szikora Róbert a lányok közül Ilyés Jeni- fert, Jakab-Péter Izabellát és Tóth Andit viszi magával az élő showba, tiszta lapos versenyzője Krizsma Gwendolin lett. Tóth Gabi a csapatok közül a Pálinka Republiknak, a Spoonnak és a Tha Shudras- nak szavazott bizalmat, tiszta laposként pedig a Rosewood zenekarnak adott még egy esélyt. Alföldi Róbert döntése alapján a fiúk közül Borbély Richárd, Nagy Ricsi és Szabó Richárd mutathatja meg magát szombaton, a tiszta lap pedig Benjié. A tiszta lapos versenyzőkből a nézők dönthetik el szavazataikkal, ki állhat szombaton tizenharmadikként az RTL Klub stúdiójának színpadára. km-ltl Középső szektor A Nyíregyházán élő Nagy Richárd kinek szurkol a két futballcsapat közül: a Spartacus- nak vagy az MTK-nak?- A középső szektorban foglalnék helyet. A szívem a Nyíregyházához húz, viszont a bátyám az MTK-ban focizik... A „Királynő” nyitja a Cantemus-koncerteket Kvízmegfejtés 1796-ban a harcok és vészek által elnéptelenített településre Bessenyei György, akkori megyei másodalispán Zemplén megyéből, Varannó környékéről tót lakosokat telepített. Hová? d) Márokpapiba NYÍREGYHÁZA. Az ősz nemcsak a tanév, a színházi évad kezdetét jelenti, hanem a koncertek szezonját is. Október 18-án 18 órakor megkezdődik a Nyíregyházi Cantemus Kórus 2014-2015. évi kórusbérleti sorozata is a Kodály-iskola hangversenytermében. Az idei program a „Nő a zenében” címet kapta, s öt koncertet hallhatnak az érdeklődők. A szombati koncert „Királynő” címmel a legendás angol uralkodó, Erzsébet királynő (VIII. Henrik és Boleyn Anna lánya) alakja köré szerveződik. Zeneszerzők egész sora komponált a szűz királynő tiszteletére műveket, melyek a Thomas Morley által 1601- ben kiadott Triumphs of Oria- na című könyvében láttak napvilágot. A 25 darabból álló sorozat minden kompozíciója a „Long Live Fair Oriana!” (Sokáig élj, szépséges Oriana!) mondattal zárul, mely közismerten Oriana néven utal a királynő alakjára. A hangverseny műsorát részben e kötet darabjaiból állították össze a szervezők, megidézve azokat a zeneszerzőket, akik Erzsébet királyi udvarához tartoztak, s jelentősen befolyásolták az angol zenei életet. A koncerten közreműködnek a Cantemus kórus együttesei, valamint a Custos Consort és Dinyés Soma. A hangversenyen Szabó Soma vezényel. Jegyek és bérletek korlátozott számban kaphatók a koncert előtt a helyszínen! (Nyíregyháza, Vay Á. krt. 18.) km <§> Megszépülő imaház Megújul Nagydoboson a baptista imaház. A szakemberek beépíthető tetőteret is kialakítanak az új helyiségek számára. FOTÓ: RACSKÓTIBOR Ügyeletes állatorvosok Október 18-én és 19-én a következő állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdai-záhonyi térségben dr. Sás István (06-30/968- 1107), a baktalórántházi térségben október 19-én dr. Baraksó Sándor (06- 70/220-4175), a nyíregyházi kerületben vasárnap dr. Gubicz Pál (06-30/955- 3463), a tiszalöki vonzáskörzetben vasárnap dr. Kokas Gyula (06-20/414- 2880), a mátészalkai kerületben dr. Szabó Ervin (06-30/9635-486), a csengeri térségben dr. Bokor Gyula (06-30/349-6189), a nyírbátori kerületben vasárnap dr. Szabó Sándor (06-30/2894-131), a fehérgyarmati térségben vasárnap dr. Péterffy Árpád (06-30/324-0271), a vásárosnaményi vonzáskörzetben vasárnap dr. Ulbrecht Sándor (06-30/206-8157). Időskori jóléte a mai megtakarításain múlik Ön végiggondolta már, hogy mivel szeretné tölteni nyugdíjas éveit? A statisztikák tanű- sága szerint jelenleg egy 65 éves ember átlagosan 16 évet tölt nyugdíjban Magyarországon, és ez a szám folyamatosan növekszik. Ma már kevesen vitatkoznak azzal a ténnyel, hogy megtakarításra van szüksége annak, aki nem szeretne idős korában élet- színvonal eséssel szembe nézni. Az öngondoskodásra azért van szükség, mert a többi európai államhoz hasonlóan Magyarország is az elöregedés problémájával küzd. A becslések szerint 2030-ra a 65 év felettiek aránya a népességen belül eléri a 20 százalékot, 2050-ben pedig a nyugdíjasok várhatóan korábbi keresetüknek mindössze 65,5 százalékát fogják kézhez kapni nyugdíjként. Érdemes minél előbb elkezdeni a nyugdíjcélú megtakarítást, annál is inkább, hiszen idén januártól az állam adójóváírás- S sál is ösztönzi a nyugdíjbiztosításokat - aki S él ezzel a lehetőséggel, akár 130 ezer forintot is kaphat, a törvényi feltételek szerint. A www.ingnyugdljbizt0sit4s.hu oldalon mindenki pár kattintással kiszámíthatja, hogy életkorától függően mekkora összeggel célszerű megtakarítást indítania. Ráadásul az ING Biztosító Motiva Nyugdíj- biztosítása a garantált kifizetést nyújtó hagyományos verzió mellett immár befektetési egységekhez kötött formában is elérhető, így mindenki igényeinek megfelelő nyugdíjbiztosítást választhat. A szakemberek kifejezetten azoknak ajánlják a befektetési egységekhez kötött terméket, akiknek több mint 10-15 éve van a nyugdíjig, hiszen ez az időtáv már lehetőséget ad a befektetési kockázatok folyamatos csökkentésére a nyugdíjkorhatár eléréséig. E célra a termékhez céldátum eszközalapok választhatók, melyek esetén a portfolió átrendezésének feladatát az ING Biztosító befektetési szakemberei végzik el: a céldátum eszközalapokban a részvényektől folyamatosan, negyedévente átrendeződik a portfolió összetétele a kevésbé kockázatos kötvények és pénzpiaci eszközök irányába. Ez jó megoldás azok számára, akik nem zárkóznak el a részvényektől, de nem kívánnak napi szinten foglalkoz ni befektetéseikkel. HIRDETÉS Nagy-esély az élő show-ban a uAa,.Ai tű!»*..--------KELET--------ilr ijclw. itt. 1.I1 iiíjpijii