Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-17 / 243. szám

2014. OKTÓBER 17., PÉNTEK Gazdaság 11 Egy átfogó mezőgazdasági rendszer Uj üzletágakat épít és 350 millió euró összér­tékben kezdett beru­házásokba a Nitrogén- művek Zrt. Budapest. A magyar agrári- umban egyedülálló integrált szervezetet hozott létre a Nitrogénművek Zrt., amely a vetőmagtól a terménykereske­delemig átfogóan szolgálja ki a mezőgazdasági termelőket, agrárgazdaságokat, gazdákat - jelentette be Bige László el­nök-vezérigazgató a napokban tartott sajtótájékoztatón. Teljes ismeret a piacról Az új rendszerről többek kö­zött elmondta: jobb termés- eredmények elérését, költ­séghatékonyabb gazdálkodást tesz lehetővé, és az eddigi műtrágyagyártás mellett vetőmag- és növényvédő- szer-értékesítéssel, valamint terménykereskedelemmel is foglalkoznak.- Cégünk alapelve a folya­matos megújulás, innováció, Alapelvünk a folyamatos megújulás ésazinno- . - váció. BIGE LÁSZLÓ éá M ezért úgy láttuk, hogy ma már nem elég, ha csak műtrá­gyagyártással foglalkozunk, hanem egy olyan cégre van szükség, amely a teljes nö­vénytermesztési folyamatot átfogja és kiszolgálja.- Mivel a 2009-ben létreho­zott Genezis Partnerhálózat szakmailag képzett munka­társai teljes ismerettel rendel­keznek a magyar piacról, és az ország teljes területét lefedik, kézenfekvő megoldás volt a már meglévő értékesítő háló­zat továbbfejlesztése és az új üzletágak létrehozása - nyilat­kozta Bige László.- Az új vetőmag üzletágunk az elérhető nagyszámú hibrid és fajta vetőmag helyett sokkal inkább a minőségi termékekre fókuszál, illetve arra, hogy a hazai klímának és termeszté­si körülményeknek megfele­lő vetőmag legyen elérhető a gazdák számára, mégpedig legjobb ár/érték arányban.- Elképzeléseinket a piac visszaigazolta, hiszen az idei vetésszezonban kikerült Gen­ezis repce vetőmagot több mint 1500 hektáros vetéste­rületen vetették el, a teljes el­adást tekintve pedig több mint 10%-os piaci részesedést sike­rült elérnünk - tájékoztatott Suba Péter, a Nitrogénművek Zrt. kereskedelmi vezérigazga­tó-helyettese. Jelentős költségmegtakarítás- Az új terménykereskedelmi üzletágunk napi szinten kap­csolatot tart a magyarországi és a környező országok feldol­gozóival, továbbá a nagykeres­kedőkkel.- Ennek eredményekép­pen nemcsak versenyképes árakat tudunk nyújtani a nö­vénytermesztők számára, de folyamatosan információk­kal látjuk el őket a teljes pi­acra vonatkozóan. Ez pedig Folyamatos beruházások, fejlesztések Az új üzletágak létrehozása mellett jelenleg is folynak be­ruházások, amelyek összér­téke meghaladja a 350 millió eurót. A 2017-ig megvalósuló fej­lesztések közül folyamatban van egy új, 1.500 tonna/nap kapacitású salétromsavüzem építése, amelyhez egy új tar­tálypark telepítése is kapcso­lódik. Már folyik az ammónia­üzem kapacitásbővítése is, amely napi 1.200-tonnáról 1.650 tonnára növeli az am­móniatermelési kapacitást, és amelynek eredményeként a gyár évi műtrágya termelése a jelenlegi egymillió tonnás volumenről 1 millió 650 ezer tonnára emelkedik. Sor kerül a Pétisó-üzem teljes rekonstrukciójára és kapacitásának bővítésére, és egy új, 2.000 tonna/nap ka­pacitású granuláló üzem is belép majd a termelésbe. A tervek szerint 2015-ben meg­épül egy nagy kapacitású csomagoló üzem, illetve egy 50.000 tonnás, síkraktárral ellátott logisztikai központ. Az új üzletágak kiszolgálására pedig a cég 115 kamiont vásá­rol, melynek leszállítása már folyamatban van. Mindezek eredményekép­pen a Nitrogénművek Zrt. Európa legkorszerűbb műtrá­gyagyára lesz, és mintegy 215 új munkahely jön létre. Nagyívű tervekről számolt be az agrárszektorban a Nirtogénművek Zrt. vezetősége fotó: magánarchívum komoly segítséget jelenthet annak eldöntésében, mikor érdemes értékesíteni termé­nyüket. Mivel a cég a vetéstől a terményértékesítésig lefedi a növénytermesztés teljes fo­lyamatát, így a termelési lánc lecsökkentésével a gazdák je­lentős költségeket takaríthat­nak meg - mondta Suba Péter. Az új üzletágak mellett a zrt. továbbra is nagy hang­súlyt fektet a műtrágyater­melésre, hiszen közel 70%-os piaci részesedésével az or­szág vezető műtrágyaellátója. A cég az elmúlt években összesen 30 milliárd forintot fordított fejlesztésekre, bőví­tésekre; európai összehason­lításban a magyarországi mű­trágya-felhasználás továbbra is a középmezőnyben van. Az éves szinten 59 kg/ha felhasznált nitrogén-ható­anyaggal szembetűnően elma­radunk a tőlünk nyugatabbra lévő országok tápanyag-után­pótlási gyakorlatától. Vezető a műtrágyagyártásban Ez pedig azt jelenti, hogy a hazai mezőgazdaság műtrá­gya-felhasználásában még jelentős potenciál van mind a gazdák, mind a Nitrogén- művek számára, ami éves szinten a műtrágyapiac 4-5%- os növekedését jelentheti - mondta el Bige László.- A minőségi növényter­mesztés érdekében számos tápanyag-utánpótlási kísér­letsorozatot végez a cég. Ezek közül legjelentősebb a két évvel ezelőtt országosan elin­dított 500-ak Klubja, amely a Nitrogénművek Zrt. szakmai irányításán alapuló modern műtrágyázási kísérletsorozat.- A kísérletben részt vevő gazdák számára adott földte­rületre és növényi kultúrára szabottan kidolgozzuk a táp­anyag-utánpótlási technológi­át.- A vizsgálati eredmények pedig magukért beszélnek, hiszen a 2013-as betakarítású repceeredmények alapján a 2,16 tonna/ha termőkapaci­tást sikerült 3,93 tonna/ha-ra növelni, ami mintegy 150 ezer forint többletjövedelmet ered­ményez hektáronként - tájé­koztatott Suba Péter. km A Nitrogénművek Zrt. A Nitrogénművek Zrt. Magyarország piacvezető műtrágyaellátója, és az egyetlen magyar ammónia- és műtrá­gyatermelő kapacitásokkal is rendel­kező nitrogénműtrágya-gyártó cége. A Bige Holding Csoport tagjaival együtt­működve Genezis márkanév alatt egyesítette a komplett tápanyag-után­pótlást biztosító műtrágyatermékeket, és 2009-ben létrehozta a Genezis Partnerhálózatot, amely több mint 10 000 magyar termelőt ér el, lefedve ezzel a teljes magyar piacot. Örömmel értesítünk mindenkit, hogy KUKNYÓ MARCELL kiscsoportos nagy óvodás 3 éves lett. Boldog születésnapot kíván neki szerető családja. Séta egy nemes célért! A NatuiComfort _ Kft. is csatlako- J zott a Nyírvidéki ' •»'»•**- — Kisvasút meg- mentéséért folyó sétához. A szeptember 28-ai érték­mentő sétán nagy örömmel vett részt a NaturComfort Kft. csapata, mivel a cég is indított egy saját sétálós prog­ramot NATÚRA névvel, melynek keretében minden olyan városban (a régió 8 városában), ahol irodát működtetnek, szerveznek különböző sétákat, túrákat. Napjainkban sajnos sokan elhanyagolják a kellő mér­tékű testmozgást, pedig ez nagyon fontos, hiszen az egészségmegőrzés szempontjából alapvető, hogy az Hitvallásuk szerint a fájdalom nem lehet akadály, ezért mindig visznek magukkal Magyar Családi Balzsa­mot is, melynek segítségével min­den kedves résztvevő élvezheti a természet szépségét, és testi-lelki feltöltődés után, kellemes élmé­nyekkel gazdagodva térhet haza. ízületeink kellő mozgásnak legye­nek kitéve. Rendelje meg gyulladáscsökkentő, fájdalom- csillapító Védőpajzs Csomagunkat 6000 Ft-ért! A NaturComfort Kft. az egyetlen olyan cég, amely telefonon keresztül értékesíti a Magyar Családi Balzsamot! Rendelje meg most csomagunkat, és gondoskodjon ízületei és immunrendszere védelméről! 8 06-42/726-706, 06-20/508-9690 Más kedvezményekkel össze nem vonható. Az akció 2014. október 31-éig érvényes. Hétköznap volt, és csupán két tanú. Nem volt hatalmas vendégkoszorú. A vidám ősz meg Isten odafent hallotta, amint mondtuk az Igent! SOLTÉSZ MÁRIA ÉS KICSÁK JÓZSEF 1964. október 17-én kötött házasságot Nyírcsaholyban. 50. házassági évfordulójuk alkalmából köszönti őket a család! LASKAI GYULÁNAK és feleségének, MARIKÁNAK 44. házassági évfordulójuk alkalmából gratulálunk és jó egészséget kívánunk: Gyula, Marica, Misi és unokátok, Csabika. d 1 V

Next

/
Thumbnails
Contents