Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-14 / 240. szám

2014. OKTÓBER 14., KEDD Készüljenek fel, kérem! Dühös vagyok. Még mindig. Méghozzá azért, mert értékes | perceket, félórákat veszteget­nek el az életünkből, akik úgy vállalkoznak felelősségteljes pozíció betöltésére, hogy abszolút felkészületlenek. A vasárnapi választások alatt a Beregben barangol­tunk az egyik fotós kol­légával, igyekeztünk minél több kistelepülésre betérni, hogy a hangulatjelentésünk teljes legyen. A legtöbb helyen azonban értetlenség, felesleges feszültség fogadott minket, ugyanis a bizottsági elnökök csak a legritkább esetben voltak tisztában a saját és a sajtosok jogaival. Jöttek-mentek körülöttünk az ikszelők, családok gyer­mekekkel, nagymamákkal, mi pedig álltunk, kezünk­ben a fényképezőgéppel, és arról próbáltuk meggyőzni a jegyzőkönyvvezetőket, a biztonsági embereket és a szavazatszámlálók vezetőit, hogy itt és itt bizony készít­hetünk képeket, ott és amott { pedig tisztában vagyunk vele, hogy nem. Kedves bizottsági elnökök! Kérem, ne hátráltassák a munkánkat a tájékozatlan­ságukkal! Tegyenek nekünk egy szívességet, ha már ilyesfajta ambíciót éreznek magukban: készüljenek fel! Lesz rá öt teljes évük... Alexandra.Csaki@kelet.hu Csempészetben is a minőség számít? súdapest. A cigaretta magyar- országi feketepiacának ará­nya már meghaladja a 12 szá­zalékot; a legszembetűnőbb változás a külföldön legáli­san gyártott, de kifejezetten csempészek által forgalma­zott cigaretták hazai jelenlé­tének növekedése - derül ki a GfK Hungária felméréséből. A NAV erről kiemelte, nem vál­tozott lényegesen az illegális cigarettapiac aránya a tavalyi második félévhez képest, mti A gyerekek száma szerint bontva tovább nőttek a ke­reseti különbségek az első félévben a tavalyihoz ké­pest Magyarországon - de­rül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss elemzésé­ből. A hivatal adatai szerint a három vagy több gyerme­ket nevelők keresete a gyer­mekkedvezmény miatt csak­nem havi 50 ezer forinttal ér többet, mint a gyermektele­neké. Pálffy Ilona fotó: mti Köszönet mindazoknak, akik segítettek a választásban BUDAPEST. Megfeszített munkát végeztek a választási szervek, a helyi és területi választási irodák munkatársai - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke hétfői, budapesti saj­tótájékoztatóján. Az NVI elnöke megköszönte a választás lebo­nyolításában részt vevőknek az elvégzett munkát. Mint mond­ta, az országban rendben lezajlott a 2014. évi önkormányzati és nemzetiségi választás. Az NVI elnöke a választási eredmények érdekességeiről szólva elmondta: a települések 77 százaléká­ban (2448 településen) független polgármestert választottak. Az önkormányzati választáson 44,29 százalék volt a részvétel. A Győr-Moson-Sopron megyei Gyalóka nevű településen a 62 választópolgárból 61 volt szavazni, Tornabarakony választásra jogosult 60 lakosa közül 59 szavazott, Bödeházán 41-ből 40. Kiemelkedő Kisasszonyfa, ahol a 221 választópolgárból 197-en választottak, és Tiszabura, ahol 920-ból 841-en szavaztak, mti „Ez a győzelem az egész országé” Október végére lesz kinevezés Budapest. Mikor nevezik ki a felsőoktatásban a kancellá­rokat? Ezt tudakolta az Or­szággyűlésben Hiller István (MSZP). Elmondta, hogy a kormány szeptember elejére ígérte ezt, de egyetlen helyen sem sikerült kinevezni kancel­lárt. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumá­nak parlamenti államtitkára azt mondta, az egyetemi ve­zetők kevésbé ütöttek meg ilyen kritikus hangot, mint az ellenzéki képviselők. A rekto- j rok azt mondták, várják meg, j milyen tapasztalatokkal jár a rendszer. Felidézte, múlt hé­ten pénteken Orbán Viktor mi­niszterelnök azt mondta, hogy október végére születnek meg a kinevezések. Hiller István j nem fogadta el a választ, az Országgyűlés igen. mti í A vasárnapi választást értékelték a parlament­ben, napirend előtt. A címben idézett mondat a kormányfőtől való. BUDAPEST. Óriási fölénnyel győzött a Fidesz-KDNP a va­sárnapi önkormányzati vá­lasztáson, ez a győzelem pe­dig az egész országé - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a parlament hétfői plenáris ülésén. A kormányfő napi­rend előtti felszólalásában a néppárti politika folytatását ígérte, és úgy fogalmazott, ideje magunk mögött hagyni az ideológiák korszakát. Azért győzött az egész or­szág, mert a választás vég­eredménye és következménye egy sohasem tapasztalt mé­retű összefogás, együttmű­ködés és egység, márpedig az európai politika elmúlt hatvan évéből tudható, hogy egy or­szág akkor emelkedhet fel, ha egységes - fogalmazott beszé­dében a kormányfő a helyha­tósági szavazás másnapján. Orbán Viktor szerint ha jól használják fel az egység ere­jét, ha kitartanak „a valamit valamiért politikája” mellett, ha nem engednek „a valamit semmiért politikájának”, ak­kor eljuthatnak a teljes foglal­koztatáshoz. Ezzel kapcsolat­ban ismertette: míg 2010-ben 3,6 millióan dolgoztak, és 1,8 millióan fizettek adót, addig ma 4 millióan dolgoznak, 4 millióan fizetnek adót, a gaz­dasági növekedés 3 százalék felett van, a munkanélküliség pedig 8 százalék alatt. Külön megjegyezte, hogy - csak a roma közösség saját kimu­tatása szerint - 57 ezer olyan roma család van, amely most először vállalt munkát. Hangsúlyváltást A Kereszténydemokrata Nép­párt (KDNP) frakcióvezetője szerint a baloldalnak nem sikerült kitörnie a vesztesek pozíciójából az önkormány­zati választáson. Harrach Pé­ter a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva többek között arról beszélt a plenáris ülésen, hogy a szét­esés - ami szervezeti problé­ma - mellett identitásválság is régóta gyötri a baloldalt, a kisember képviseletéből a munkaadók, a pénzvilág kép­viseletére „álltak rá”. Sikerként értékelte a va­sárnapi önkormányzati vá­lasztást a kormánypártok részéről a fideszes Rogán Antal, aki szerint az ellenzéki pártok harmadszor kaptak in­tőt a választóktól idén. A kor­mánypárti frakcióvezető azt mondta, a siker egyértelmű, a Fidesz-KDNP jelöltjeinek nagy többsége győzött. A Jobbik frakcióvezető­je a munkahelyteremtés, az önkormányzatiság és a ma­gyar-cigány együttélés terü­letén szorgalmazott hang­súlyváltást. Vona Gábor azt mondta: a kormány számos intézkedését a Jobbik prog­ramjából vette át. Az MSZP frakcióvezetője szerint ha a politikai több­ség nem kapcsolódik tár­sadalmi többséghez akkor nincs valódi, sikeres, erős Magyarország. Tóbiás József a kormányfő napirend előt­ti felszólalására reagálva azt mondta, a kabinet az elmúlt négy évben kiüresítette az önkormányzatiság eszméjét. Az LMP szerint Magyaror­szág nem lehet függő, szolida­ritáshiányos, kiszolgáltatott ország, hanem esélyteremtő, független, megújuló Magyar- országra van szükség. Schiffer András, a párt frakcióvezető­je bírálta, hogy a kormányfő szerinte szélsőjobboldali gaz­daságpolitikát követ. Szavai szerint jólétet nem lehet sem hitelre, sem kizsákmányolás­ra alapozni. mti <§> Adjanak hangszereket! Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke egy papírból készült hegedűt mutat a szeretetszolgálat és a Symphonia Alapítvány szegénységben élő gyerekek javára hirdetett országos hangszergyűjtő akciót bemutató sajtótá­jékoztatón október 13-án. fotó: mti, kovács tamás Figyelem: viszik atankokat BUDAPEST. A Közös fellépés 2014 gyakorlat keretében a héten több ütemben harcko­csikat, páncélozott csapat- szállítókat, teherautókat és konténereket szállítanak majd vasúton Hajmáskérről Tatára, Hajdúhadházra és Hódmező­vásárhelyre - közölte a Hon­védelmi Minisztérium (HM) hétfőn. A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnok­ság és alárendelt katonai szer­vezetei őszi, kilenc nemzet részvételével zajló kiképzési sorozata szeptember 8-án kez­dődött és október 17-éig tart a Bakonyban. mti Meglepődött, de nagyon örül az új Nobel-díjas Párizs. Jean Tirolé francia köz­gazdász meglepődött, de na­gyon örül, hogy neki ítélte az idei közgazdasági Nobel-díjat a Svéd Királyi Akadémia. „Az irodámban dolgoztam, ami­kor felhívtak. Először nem is hittem el” - mondta a 61 éves díjazott. A díjat a francia köz­gazdásznak a piaci erők elem­zéséért ítélték oda hétfőn, mert Jean Tirolé „rávilágított, hogyan kell értelmezni és szabályozni olyan iparágakat, amelyekben csak néhány erős cég tevékenykedik”. mti Jean Tirolé fotó: nobelprize.org Devizaárfolyam (2014.10.13.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 305,45 -1,12 USA dollár 240,99 -0,96 Svájci frank 252,66 -0,66 Angol font 387,56 -1,13 Román lej 69,36 -0,24 Ukrán hrivnya 18,68 0,00 Horvátkuna 39,93 -0,17 Lengyel zloty 72,89 -0,45 © http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents