Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-08 / 235. szám

2014. OKTÓBER B., SZERDA KELET Fiataloknak 11 A gazdik és kutyáik együtt léptek színre fotó: pusztai Sándor Izgalmas bemutatók a fesztiválon NYÍREGYHÁZA. Sok állatbarátot vonzott szombaton Nyíregy­házán az érkerti állatfesztivál, ahol többek között a Magyar Ebtenyésztők Országos Egye­sületének látványos engedel- mességi bemutatóját élvez­hették a látogatók. A gazdik a kutyakozmetikai bemutató segítségével megtudhatták, miként csinosíthatják ked­venceiket. KM Nyílt nap a Kossuth-gimiben NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban október ló­én, pénteken 8 órától nyílt napra várják a negyedik és nyolcadik osztályos tanuló­kat és szüleiket. Az érdeklődők betekint­hetnek az iskolai életbe, in­formálódhatnak a külkap- csolatokról és testvériskolai rendszerről, a szakkörökről, a továbbtanulási lehetőségek­ről. KM Az ismert stylist a divatot demokratikus köztársaságként kezeli. nyíregyháza. Azt hiszem, erre mondják, hogy erős kezdés: a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház első nagyszínpadi be­mutatója ebben az évadban a Hair című musical volt. A rendező-koreográfus Ladá­nyi Andrea munkáját mások mellett Lakatos Márk stylist segítette, akinek egyáltalán nem okozott nehézséget, hogy néhány bakancs, zokni és eső­kabát kivételével minden fe­kete és fehér volt. Sem a szín­padkép, sem a díszletek, sem a szereplők ruhája sem volt színes, de ez nem volt zava­ró, sőt, talán sokaknak fel sem tűnt.- Minden színnek van lega­lább ötven árnyalata, ezért ez a fajta megoldás egyáltalán nem okozott problémát - mondja a stylist, aki szerint ha van egy erős rendezői koncepció, az megkönnyíti a dolgát és ebben az esetben is erről volt szó. Ennyi a titok Lakatos Márk öltöztetett már híres és kevésbé híres embe­reket, felelt televíziós produk­ciók szereplőinek öltözékéért, saját tévéműsorában divat­tanácsokkal látja el a szerep­lőket, a napokban megnyílt budapesti üzletét pedig ne­mes egyszerűséggel boldog­ságboltnak nevezi, mert a höl­gyek elérhető áron juthatnak ruhákhoz, kiegészítőkhöz és ami nagyon fontos: személyre szabott tanácsokhoz. Munkáival közvetve és köz­vetlenül is alakítja a divatot, annak ellenére, hogy mint mondja, nincs küldetéstuda­ta.- Annak persze nagyon örülök, ha azt látom, hogy Magyarországon fejlődik az öltözködéskultúra, de sem a műsoraimnak, sem a könyve­imnek nem ez az elsődleges céljuk. A divatban nincsenek kőbe vésett szabályok, persze lehet és érdemes is tanácsot adni. Az üzletemnek is azért adtam a Style Republic nevet, hogy érzékeltessem: a divat és M víziós show-ról, vagy színházi előadásról, nem szabad olyan öltözéket ráerőltetni a szerep­lőkre, amiben nem érzik jól magukat, mert az a produkció rovására is mehet. Tisztelnünk kell egymás munkáját, szerin­tem ennyi a titok. Lakatos Márk azt mondja, sorsszerű, hogy stylist lett.- Koráb­b a n , ^ ff sokkal inkább múlik az igé­nyességen és a tudáson: min­denkinek tisztában kellene lennie azzal, mi áll jól neki. Való igaz, ma Magyarorszá­gon nincs könnyű helyzetben az, aki a megszokottól eltérő stílust érez magához közel, mert a társadalom nem elég érett ahhoz, hogy elfogadja a másságot - ez érvényes az öltözködésre, a vallásra és a szexu­ális irányultságra m egyaránt. Azt hi­Új gyorsétterem alapkövét helyezték el gondolom, zottseg kérdés, «*«»,• #* a stílus egy demokratikus köz­társaság. Egy színházi előadás esetében az a fontos, hogy a produkción belül egység jöj­jön létre, figyelni kell a szí­nészre és a karakterre is. Azt vallom, hogy legyen szó tele­nem is létezett ilyen szakma - ami­kor az anyukám meg­hallotta, hogy stylist vagyok, azt sem tudta, mit is csinálok valójá­ban -, ezt ma már a leg­többen velem kötik össze. Azt Lakatos Márk FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM ijk szem, vidámabbnak w kellene lennünk, és ezek a problémák is megoldódnának. km-sza Májusban átadják a cég harminckettedik hazai éttermét. nyíregyháza. A több éves ke­mény előkészületi munka végre meghozta gyümölcsét! - hangzott el kedden az In- terit-Invest Kft. és a Fusion Zrt. közös sajtótájékoztató­ján Nyíregyházán, ahol az ország legújabb Burger King gyorséttermének alapkövét helyezték el. Az Interit-Invest Kft. ügyvezetője, dr. Kovács Géza hangsúlyozta: a beruhá­zással a város gazdagodik, a cég pedig hosszú távra tervez a szabolcsi megyeszékhelyen. Kiérdemelt beruházás- A város fejlettségi mutatói kiválóak, nem volt kérdés, hogy az ország harmincket­tedik éttermét itt teremtsük meg. Kellemes a helyszín, a lakosok megérdemlik a legmodernebb Burger King éttermet - fogalmazott az üzemeltető Fusion Zrt. ve­zérigazgató-helyettese, Dara Zsolt, majd hozzátette: az újabb nagyszabású beruhá­zással Nyíregyháza tovább fejlődhet.- A városlakók mellett az ide érkező turistáknak is nagy örömére szolgálhat majd az ét­terem, amely 2015 májusában készül el, és előreláthatólag 25 alkalmazottat foglalkoztat - folytatta Dara Zsolt. km-sa Dara Zsolt ás dr. Kovács Géza FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A támogatás feltétele a javuló teljesítmény SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. A kormány összesen 11 ezer diákot támogat 1,8 milliárd forinttal az Útravaló ösztön­díjprogram középiskolai és érettségi alprogramja kereté­ben. Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társa­dalmi felzárkózásért felelős államtitkára október 7-ei, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az Űt a középisko­lába és az Út az érettségihez alprogramban 5500-5500 diák kap segítséget a tanul­mányaihoz. A juttatás összege elérheti a havi 15 ezer forintot is, cseré­be jó és egyre javuló teljesít­ményt vár el a diákoktól kor­mány. A program keretében szakképzés megszerzéséhez vagy akár egyetemi diplomá­hoz segítik a diákokat. mti A jólöltözöttség nem pénzkérdés

Next

/
Thumbnails
Contents