Kelet Magyarország, 2014. szeptember (71. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-22 / 221. szám
2014. SZEPTEMBER 22., HÉTFŐ KELET Sport 11 ■■■■■■■■■■a Pars a nyolcvan métert ostromolta ’' *v i ,i i Pars Krisztián az idény utolsó versenyén is alaposan kitett magáért FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Az olimpiai bajnok nagyobbat dobott Nyíregyházán, mint egy héttel korábban a Kontinentális Kupán. atlétika. Tavaly csak szemlélődött, szombaton azonban már versenyzett is a Nyírség Kupán Pars Krisztián. Az ötödik alkalommal megrendezett nyíregyházi dobóversenyen kalapácsvető olimpiai bajnokunk ki is tett magáért, hiszen valamennyi dobásával a nyolcvan métert ostromolta. Öt érvényes kísérlete közül végül a 79-30 méteres volt a legnagyobb, ami így az idény végén, a Dobó SE versenyzőjének utolsó hivatalos 2014-es fellépésén teljesen elfogadható. Olyannyira, hogy nagyobbat dobott, mint egy héttel korábban a marokkói Marrákesben, ahol az Euró- pa-válogatott tagjaként nyerte meg a Kontinentális Kupát 78.99-es vetésével. Ezúttal nem volt, aki megszorongassa, de önmaga ellenfeleként is alaposan kitett magáért. Szentesi siker diszkoszban A Tiszavasvári úti dobóbázison a gyermektől a veterán korosztályig valamennyi korcsoportot megmozgató viadal másik fő versenyszáma a férfi diszkoszvetés volt. Az olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán betegség miatt végül távolmaradt, így a két nyíregyházi élversenyző a szentesi Seres Andrással, valamint a francia Ferdinando Nicotrával vívott különharcot. Végül az 59.07-ig jutó Seres legyőzte a Nyírsuli két fiatalját, akik közül Káplár János (56.60) a székesfehérvári csapatbajnoksághoz hasonlóan újra felülmúlta a junior Európa-baj- nok Szikszai Róbertét (55-30). A francia vendég 50.28-cal a negyedik lett, a veterán világbajnok Bacskó Sándor (49-26) végzett az ötödik helyen. A korosztályukban a világ legjobbjai közé tartozó dobóink közül láthattuk a gerelyhajító Rivasz-Tóth Norbertét (ifjúsági, 72.08 méter), a kalapácsvető Gyurátz Rékát (junior, 64.51) és a több versenyszámban is induló kalapácsvető Halász Bencét (junior, 74.12). No, meg fiatalokat és időseket, a Nyírség Kupa kedvéért más sportágból visz- szatérő versenyzőket, akik mind-mind megmérettették magukat a szokott módon remek hangulatú gálaversenyen. És ha a nyíregyházi dobók vezetőedzőjén, Kerekes Lászlón, valamint lelkes csapatán múlik, akkor jövőre minden bizonnyal újra megrendezik a viadalt. Talán még a mostanitól is rangosabb és népesebb mezőnnyel. km-bt Okos megoldás QovcsW Libolo édesítőtabletta ► 1200 db ► 0,17 Ft/db LIBOLO Süßstoff 199 1200 TajMelterv 40% alkoholtartalom Perwoll mosószer duopack* ► 4-féle »2x3 liter ► 500 Ft/liter 2x3 liter HrenokréJ ?e* Netto Ü-, tömeg: 2009 7 OZ Krem o Ura OLCSÓBB'. Kakaós krémmel töltött ostyo qo*vJlte UkrfHl» és forqalmozzo Produced by Hercesteiif von 100% gyümölcstartalom Me Lintock Scotch Whisky ► 0,7 liter » 2713 Ft/liter Wake up almaié ► 100% gyümölcstartalom ► 1 liter Sissy Trappista ► 2-féle ► 300 g ► 1830 Ft/kg Baromfi csemege kolbász ► 400 g ► 698 Ft/kg Baromfi csemege kolbász------ ■■ 2014. szeptember 22. hétfő - szeptember 24. szerda Runny Töltött ostya ► citromos, kakaós, mogyorós ► 200 g ► 795 Ft/kg (BeneQ rszági Penny Market üzletben *Az árak a 2014 szeptember 18-át megelőző Penny Market fogyasztói árak. jlhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termek őz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt, ndők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szives megértésüket köszönjük! www.penny.hu Történelmi idegenbeli siker a Barcika ellen teke. Reálisan nézve az első győzelmi eséllyel nézett szembe a Nyíregyházi TK, a szuper- ligás férfi tekecsapat az újonc Kazincbarcika egri albérletében lépett fel. Úgy is kezdte a szombati mérkőzést az NYTK, hogy nyerni akar, hiszen Szlo- venszki Tibor 600 fa fölé jutva megközelítette a pályacsúcsot (öt fával maradt el tőle), és nyolcvan fás előnyhöz juttatta csapatát, miközben Ráski János is csak az utolsó szettben maradt le a pontról. A második sorban is szükség volt az egyéni pontra, amit Mogyorósi Péter szállított, kompenzálva Szegő Levente elszalasztott lehetőségét. Az utolsó pár száz fás nyíregyházi előnyről indult, és mivel Hacker Dezső felülmúlta ellenfelét és Finta Zoltán is állta a sarat, már a harmadik szettek után kiderült, hogy megszületett a nyíregyházi tekecsapat első idegenbeli szuperligás győzelme, km-bt Szuperliga: 4. forduló Kazincbarcikai TSE-Nyíregyházi TK _____________3-5(3239-3352) NYTK: Szlovenszki T. 607 (1 pont), Ráski J. 528, Mogyorósi 569 (1), Szegő 516, Finta 555, Hacker 577(1). Ifi: 3-1 (915-881). Pontszerző: Varga II Imre 485. Ők érték el a nyíregyházi tekesport első szupertigás idegenbeli sikerét FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Uj főtitkár és új elnökségi kosárlabda. Személyi változásokról is döntött nemrégi- ] ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg j megyei Kosárlabda Szövetség elnöksége. Sallai István személyében új, dinamikus, J lendületes, a sportágban naprakész főtitkárt választottak, és mivel az NB I. A csoportos kerethez tartozó játékvezető volt eddig a megyében a Játékvezetői Bizottság elnöke, ezért megüresedett posztjára Gergely Csaba került. Ő az, aki eddig is a bírók képzését szervezte. Az eddigi főtitkár, Zentai Levente a továbbiakban is segíti utódja munkáját, emellett szakterületén az utánpótlásnevelésben kapott feladatot, ő lett az utánpótlás-referens, a „Dobd a kosárba!’’-program koordinátora. A fegyelmi bizottságot továbbra is dr. Mészáros Attila vezeti, a versenybizottság elnöke pedig Szulics Zsolt lett. A Balogh Béla elnök vezette elnökség tagja lett Zentai Levente, a tagságról lemondott Tisza András helyére pedig a tiszavasvári tagszervezet képviseletében Leányvári Attilát választották. Rajtuk kívül Makrai László, Sitku Ernő, Máté János, Farkasinszki Gyuláné és Móré Zoltán tagja a testületnek. km Sallai István a meccsek mellett a szövetség apparátusát is vezeti FOTÓ:ÉM