Kelet Magyarország, 2014. szeptember (71. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-16 / 216. szám
2014. SZEPTEMBER 16., KEDD KELET Visszapillantó: a lapcsánkafesztivál képekben Nyfrcsaholy határában kedves, alkalomhoz illő invitálás fogadta a tócsní- ra és kikapcsolódásra éhes vendégeket Lovak közé csapott a klsbfró, így indult útnak, hogy közhírré tegye a lapcsánkafesztivál programjait Egyes bográcsozók férfias ízekkel „fűszerezték” a főztjüket FOTÓK: RACSKÓ TIBOR Interjú: Hamis! Péterrel, Nyfrcsaholy polgármesterével A polgármester hálás a nyírcsaholyiak szere- tetéért és megbecsüléséért. nyírcsaholy. Hanusi Péter 2006-ban, 29 évesen került a polgármesteri székbe a nyír- csaholyi választópolgárok jóvoltából. 2010-ben nem volt kihívója, és a most következő, őszi önkormányzati választásokon sem lenne. Megyénk egyik legfiatalabb településvezetője azonban úgy döntött, a csaholyiaktól megértést, a szalkaiaktól bizalmat kérve a fény városában „száll ringbe” a polgármesteri posztért. Mi áll a döntése hátterében? HANUSI PÉTER: Egyszerűen arról van szó, hogy lakóhelyemen, Mátészalkán változásra, fejlődésre, közösségépítésre van szükség, pártom, a Fidesz-KDNP pedig bennem látja e célok megvalósulásának a kulcsát. Sokéves vezetői rutinom van, úgy ismerem a várost (és annak megannyi gondját, problémáját), mint a tenyeremet, ugyanakkor rengeteg jó gyakorlat, siker és hasznos tapasztalat van a tarsolyomban. Az elmúlt években Nyírcsaholyban sikerült egységet, összefogást teremteni, megerősíteni a közösséget, száműzni a mihaszna politikai kakaskodásokat. Immár mindenki a település érdekét és jövőjét tartja szem előtt, segít, amiben csak tud. Ezt szeretném megvalósítani Mátészalkán is a lakosság, az önkormányzati képviselők és az országgyűlési képviselőnk Hanusi Péter a szerkesztőségünkben támogatásával. Mindenki polgármestere szeretnék lenni, elvtelen kompromisszumok nélkül. A jó gazda gondosságával elvégzett munkában, a nyugodt, de céltudatos építkezésben hiszek. Csak így érhető el, hogy Mátészalka újra Szatmár fővárosa legyen! Hogyan sikerült ennyire vonzóvá és fiatalossá formálni pár év alatt Nyírcsaholyt? hanusi Péter: Közös erőfeszítéssel, jó csapattal, szakértelemmel, remek pályázatokkal és á kormánypárt támogató hátszelével. Amiket megígértünk, vállaltunk, azokat FOTÓ: SIPEKI PÉTER teljesítettük. Nyolc év alatt több mint félszáz sikeres pályázatunk volt, 1,6 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett Nyírcsaholyba! Sikerült megdupláznunk a falu költségvetését, minden használatban lévő közintézményünket felújítottuk. Mesés eredmény a vadonatúj Benedek Elek Általános Iskola, a XXI. századi, modern, jól felszerelt intézmény a település gyermekeinek második otthona. Nincsenek beiskolázási gondjaink, mert Csaholy nem elöregedő.. település. Megújult az idősek nappali otthona, felújítottuk az orvosi rendelőt és az óvodát, a polgármesteri hivatalt bővítettük és akadálymentesítettük. A szennyvízberuházás, a Mátészalkát és Nyírcsaholyt összekötő kerékpárút, a faluközpontban létrehozott közösségi tér szintén beszédes eredmény. A közfoglalkoztatottak értékteremtő munkát végeznek, pezseg a közösségi, a kulturális, a sportélet. Megfiatalodott a település! Ki lesz az utódja? HANUSI PÉTER: Egyedüli polgármesterjelöltként a művelődési ház igazgatója, Mihálku Attila alpolgármester indul Nyírcsaholyban függetlenként, a Fidesz-KDNP támogatásával. Alapos, lelki- ismeretes, közösségi ember, aki elkötelezett a falu fejlődése mellett. Az ő személye garancia arra, hogy az általam elkezdett fejlesztési, közösségépítési munka tovább folytatódjon. Nem féltem Nyírcsaholyt, mert jó kezekbe kerül a staféta, és nemcsak fennmaradni akar ez a kiváló, összetartó közösség, hanem fejlődni is. Hálás vagyok az itt élőknek, ugyanígy szeretném kiérdemelni a mátészalkaiak bizalmát is. km-pi Névjegy Név: Hanusi Péter ___________ Végzettség: GATE GTK - munkavállalási tanácsadó szak; Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem - személyügyi szakértő, HR-menedzser; Miskolci Egyetem - jogász szak (államvizsga előtt)____________________ Családi állapot: nős, két gyermeke van Munkahelyek: 200Í-2006 között Területi Kórház Mátészalka - humánpolitikai osztályvezető; 2006 óta Nyírcsaholy polgármestere (2. ciklus) Új vezetőség és megújuló sportpálya A településvezetésnek szívügye az utánpótlás-nevelés, 10 millió forintból újul meg a csaholyi sportpálya. nyírcsaholy. A nyírcsaholyi sportegyesülettel közösen az MLSZ-hez nyújtott be pályázatot az önkormányzat a labdarúgópálya felújítására. Törekvésüket siker koronázta: a 10 millió forintos költségvetésű beruházás 70 százalékát támogatási forrásból, a fennmaradó összeget saját erőből fedezi a csaholyi helyhatóság. Zsatku Attila, a sportegyesület vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: a Nyírcsaholy USE 2013 decemberében választott új vezetőséget. Beszáll az önkormányzat is- Célunk az utánpótlásfoci újraindítása a Bozsik-program keretében, valamint a pálya mihamarabbi felújítása az ön- kormányzat segítségével.- A sportbarátok régi álma válik valóra ezzel. Augusztusban kaptuk a hírt, hogy nyert a pályázatunk. A polgármesterünk és a képviselő-testület sportbarát hozzáállásának hála, a megvalósításhoz szükséges 30 százalékos „önrész” sem jelent majd gondot - mondta Zsatku Attila. km A nyírcsaholyiak joggal büszkék a fiatal focistáikra: az ifi- és a felnőtt csapat is a megye ll-es bajnokság élvonalában szerepel, minden meccsen tudásuk legjavát nyújtják fotó: olvasónktól Közös fotó őrzi a berekfürdői találkozó emlékét FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Ráleltek a hagyomány- őrzés sikerreceptjére NYÍRCSAHOLY. Színes gratulációcsokorral és elismerő oklevéllel tért haza a közelmúltban rendezett XXIV. Berekfürdői Országos Nyugdíjas Találkozóról a nyírcsaholyi idősek klubja énekkara. A lelkes közösség fő célja a hagyományőrzés, a múlt értékeinek átörökítése.- Ennek jegyében részt vettünk már hagyományos disznóvágáson, lekvárfőzésen, de nagyszüleink receptjei alapján sütöttünk kenyeret és kalácsot is. A kulturális értékeinket az énekkarunk csillogtatja meg egy-egy fellépés alkalmával - mesélte Bohán- né Edit klubvezető. km A györteleki Csizmadia Zoltán Árpád 2014. július 4-én született. Szülei: Csizmadiáné Bocz Anikó és Csizmadia Zoltán. A mátészalkai Mándi Zselyke 2014. április 17-én született. Édesanyja: Tisza Mónika, édesapja: Mándi József. A balkányi Keczán Lili 2013. december 24-én született. Édesanyja: Keczánné Bihari Ibolya, édesapja: Keczán Miklós. Az ibrányi Oláh Jázmin 2014. március 26-án született. Édesanyja: Vinrád Dalma, édesapja: Oláh Attila Az ibrányi Ambrus Milán 2013. október 22-én született. Édesanyja: Ambrusné Batta Ildikó, édesapja: Ambrus Andnrás. Az aranyosapáti Kovács Lili 2014. március 19-én született. Édesanyja: Kovácsné Szilágyi Judit, édesapja: Kovács Ottó. Mindössze ennyit kérünk, és a gyermek képe ingyenesen megjelenik a Kelet-Magyarországban! Küldjön nekünk babafotót! Egy gyermek érkezése a legnagyobb boldogság a család életében. Arra biztatjuk a büszke szülőket, nagyszülőket, küldjenek nekünk egy hagyományos vagy digitális képet az új családtagról (legfeljebb egyéves korig), mellékelve hozzá a legfontosabb információkat: a gyermek és mindkét szülő nevét, a baba születési helyét és idejét, a pontos lakcímét és telefonszámát. A fotókat a kelet@inform.hu e-mail címre vagy a szerkesztőség címére (4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.) várjuk.