Kelet Magyarország, 2014. szeptember (71. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-12 / 213. szám
2014. SZEPTEMBER 12., PÉNTEK KELET Sport 11 ■■■■■■■Ml i Új csapattal kezdi A Nyír-Flop Holding Nyíregyháza együttese nem adná alább a tavalyi bronzéremnél. kézilabda. Vasárnap elkezdik. A Népligetben rajtol a Nyír- Flop Holding Nyíregyháza NB I B-s férfi kézilabdacsapata. A felkészülésről, a tervekről Varga Zsolt szakmai igazgatóval váltottunk szót.- Összességében pozitívan tudok nyilatkozni a hét hetes felkészülésről - kezdte Varga Zsolt. - Elvégeztük a tervezett munkát, a fizikait és taktikait egyaránt. Nem volt könnyű, foként az utóbbi, hiszen a tavalyi csapatból heten távoztak és nyolc új játékos érkezett, azaz szinte új csapatot kezdtünk építeni. Ez pedig nem megy egyik napról a másikra, így ahhoz, hogy óramű pontossággal működjön a A hangulat remek, a játékosok jó közösséget f* « f alkotnak. Vy VARGA ZSOLT ■ gépezet, szinte az egész őszi szezonra szükség lesz, ám ezzel tisztában voltunk. Szerencsére a komolyabb sérülések elkerülték a csapatot, így ez nem hátráltatta a munkát. Élvonalbeli ellenfelek Ezzel nem volt gond, ám a tervezett edzőmeccsek közül jó pár elmaradt. Pedig ezekre éppen az új játékosok miatt nagy szükség lett volna.- A felkészülési mérkőzéseket eleve úgy terveztük, hogy erősebb csapatok ellen vértezzük fel magunkat a pontvadászatra - folytatta a beszélgetést Varga Zsolt' - A balmazújvárosi tornán például mindhárom ellenfelünk hazája élvonalában szerepel. Játszottunk még az NB I-es Mezőkövesddel, a szlovák első osztályban szereplő Kassával.- A legnagyobb gond az volt: a magyar NB I mellett a szlovák és román élvonalban is már az elmúlt héten elkezdődött a bajnokság, így a felkészülésünk utolsó előtti hetében ilyen ellenfelék már nem jöhettek szóba. Szerettünk volna játszani a szatmárHm atot csapat lesz a feljutó Füzesabony és Algyő, valamint a három NB I-es klub U23-as csapata közül a mezőkövesdi és az orosházi. A bajnokság kiemelkedő csapatának a tavaly is bajnokaspiráns Eger mutatkozik, a hevesiek válogatott kerettagokkal erősítettek. Minden bizonnyal ismét kemény ellenfél lesz a Békés és a Fradi; előre lefutott meccs aligha lesz a szezonban. Jó közösség, elszánt játékosok- A tervünk az első négy között végezni, természetesen a tavalyi bronzérem árnyékában ismét dobogóra szeretnénk majd lépni. Nem lesz könnyű, de a játékunk folyamatosan javuló, a hangulat remek, a játékosok jó közösséget alkotnak és elszántak - így Varga Zsolt. KM-ML Kaplonyi Zoltán (4) a Nyír-Flop Holding Nyíregyháza új csapatkapitánya FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Stáh, keret németi és a nagyváradi román második ligás együttesekkel, ám ezek a találkozók végül nem a mi hibánkból, de meghiúsultak.- Azért játszottunk a múlt héten a nyírbátoriakkal, akik igen sportszerűen vállalták a találkozót. Erre a hétre nem terveztünk edzőmeccset, ez már a Fradi elleni nyitányra történő ráhangolódás. Az előző bajnokságban szép eredményként a harmadik helyen zárt a nyíregyházi együttes. A Keleti csoport mezőnye természetesen változott, hiszen a Balmazújváros feljutott, voltak kiesők és feljutok.- Ismét erős a mezőny, új Szakmai Igazgató, vezetőedző: Varga Zsolt. Másodedző: Bécsi János. Technikai vezető: Hanufer Sándor. Masszőr Bakó Tivadar. Csapatorvos: dr. Kovács Róbert. __ Kapusok: Boczák Komét, Kőrizs István, Nagy Levente. Mezőnyjátékosok: Balda Ákos, Bécsi János, Braun Brúnó, Gubó Alex, Kaplonyi Zoltán, Marian Kleis, Kurbely László, Kozma Norbert, Pánczél Zoltán, Peter Tumidalsky, Tóth Balázs, Varga László. Három percig világbajnok volt a mérki erőemelő Orosi Tamás és Rácz Dávid is ötödik lett a korosztályos erőemelő világbajnokságon. ERŐEMELÉS. Kitettek magukért a Mérk Kinizsi SE ifjú titánjai a nemrégiben Orosházán rendezett ifjúsági és junior erőemelő világbajnokságon. Orosi Tamás az ifiknél az 59 kg-osok között lépett dobogóra. Szűcs Sándor tanítványa jól kezdte a guggolást, a fekvenyomás viszont nem igazán jött össze. A felhúzásban másodikra teljesítette a 167,5 kilót, a zárógyakorlatára feltett 172,5 kiló kis híján ösz- szejött, végül összetettben a várakozásnak megfelelő ötödik helyen zárt 445 kilóval, amivel fél mázsával (!) szárnyalta túl egyéni csúcsát. Rácz Dávid szintén az ifiknél, de a 74 kilósok mezőnyében indult. Dávid és riválisai már a guggolásban hatalmas csatát vívtak a 250 kilóval. A zsűri elsőre megadta Hárman álltak neki a súlynak, elsőként Dávid próbálkozott és hatalmas erőfeszítéssel fel is állt, a bírák pedig 2:1 arányban elfogadták a gyakorlatot. Az amerikai ellenfele szintén felállt a teherrel, ám Dávid könnyebb testsúlyával megelőzte... volna, ám időközben jött a rossz hír, hogy a zsűri megváltoztatta ítéletét és nem érvényesítette a mérki versenyző eredményét. A fekvenyomás kezdése elhúzódott, Dávid izmai lemerevedtek, így a kezdősúlyt jelentő 175 kiló csak másodszorra sikerült, a fogásnemben bronzot jelentő 180 kiló pedig nem jött össze. A felhúzás maratoni vetélkedésében a mérki sportoló megérezte a nyári deréksérülését, így csak a 215 kilóig jutott. Összetettben végül klubtársához hasonlóan az ötödik helyen végzett.- A srácok megtapasztalhatták, milyen egy világverseny 0 r T § \ t * * ^- kezdte a vébé összegzését Szűcs Sándor, a mérkiek mestere. Keményen kell összpontosítani- Itt nem dobálják az aranyérmeket, minden helyezésért kőkeményen meg kell küzdeni, ami rendkívüli összpontosítást igényel. Tamás előtt le a kalappal, hiszen ebben a súlyOrosi Tamás (balra) és Rácz Dávid FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL csoportban most mutatkozott be, és éppen élete első világ- versenyén. Ennek tükrében megsüvegelendő a hatalmas egyéni rekord. Idő kell hozzá, hogy rendesen beleerősödjön a súlycsoportba, ám sok sikert érhet még el az 59 kilóban.- Dávidnak az idén az áprilisi Európa-bajnokság után ez volt második nagy erőpróbája - folytatta Szűcs Sándor.- A ranglista és az elvégzett munka alapján az ötödik helynél előrébb vártuk, ám végül mégsem vagyunk elkeseredve. Guggolásban gigászi csatában három percig a fogásnem világbajnoka volt a két és fél mázsával, fekvenyomásban alig maradt el a dobogótól. Dávid ismét bebizonyította, hogy a súlycsoport élmezőnyéhez tartozik. km Vigyázz rám is! Németh Mirjam KELET Vigyázzunk a gyerekekre! Erőemelés Korosztályos világbajnokság ifjúságiak. 59 kg: 1. Satake Yusuke (japán) 600 kg (235,145,200), 2. Ruslan Balabanov (orosz) 573 kg (215,158,200), 3. Igor Dorokhin (ukrán) 520 kg (202,5,127,5,190), 4. Murata Motoki (japán) 465 kg (160,145,160), 5. Orosi Tamás 445 kg (165,112,5,167), 6. Stefan Strasser (osztrák) 435 kg (160,92,5,182,5). ______________________________________________ 74 kg: 1. Tristan Pelitire (amerikai) 672,5 kg (250,187,5,235), 2. Vladislav Slaikovskii (orosz) 662,5 kg (247,5,182,5,232), 3. Klaudijus Malevskis (litván) 652,5 kg (242,5,180,230), 4. Nicola Degiampietro (olasz) 637 kg (245,140,252,5), 5. Rácz Dávid 622,5 kg (232,5,175, 215), 6, Erén Kayadan (görög) 612,5 kg (225,172,5,215) Sarosi esőben tekert negyedikként célba KERÉKPÁROZÁS. A Tisza-tó és a körülötte lévő gátrendszer ideális a kerékpárosok számára, hisz minimális az autóforgalom, és nagyon szép helyeken lehet tekerni. így volt ez a napokban a harmadik Tisza Tó Maraton kerékpárversenyen, amelyen a nyíregyházi Vini- Bike Kerékpáros Egyesület tizenöt tagja pattant nyeregbe. A többség a 135 km-es távot választotta, amelyen az eső sem kímélte a versenyzőket. A nagy tempó miatt hamar többfelé szakadozott a mezőny, az élbolyban Sárosi Endre, Kovács Máté és Karászi Zoltán tudott tekerni; sajnos Dallos Dániel és Horváth Zsolt defektet kaptak. Sárosi Endre végül összetettben a negyedik helyen végzett, korcsoportjában pedig második lett. Kovács Máté az U23-as Sárosi Endre összetettben a negyedik helyen végzett fotó: vinibike korcsoportban az első helyen zárt. A féltávon (65 km, egyszer kellett körbetekerni a Tisza-tavat) Tógyer Ferenc a negyedik helyen végzett, km * Hungária ■ ■ -i- ; Az On partnere a vasút-logisztikában Vasúti árufuvarozás a környezettudatosság jegyében