Kelet Magyarország, 2014. szeptember (71. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-09 / 210. szám

2014. SZEPTEMBER 9., KEDD 6 Hazai tájakon Röviden Püspöki szentmise. Kétszáz éves immár Oroson a Szent Kereszt nevet viselő római katolikus plébániatemplom. Az évforduló alkalmából Bosák Nándor megyéspüspök mutat be ünnepi szentmisét szeptember 14-én 10 órakor. ■ Népi játékok A modern korhoz szokott fiataloknak újdonságot jelentenek a dédszülők korának játékai. A közelmúltban Nyírtasson lehetett kipróbálni ezeket a játékokat, fotó: m. magyar László Kirándultak, kincsekre vadásztak a Mátrában kótaj. Emlékezetes, élmé­nyekkel teli hetet tölthetett el a Mátra egyik mesés környe­zetében lévő táborban nyáron a kótaji István Király Baptista Általános Iskola 66 tanulója, akik közül a legtöbben hátrá­nyos helyzetű diákok. Az időjárás is kedvezett a fiataloknak, hiszen míg az itt­honiak csak panaszkodtak a felhőkre, addig a táborozok élvezték a napsugarak éltető hatásának minden percét az árnyas fák között. Parádfürdő és a tábor tulaj­donosai, Irénke néni és Vili bácsi évek óta visszavárják a kótaji gyermekeket, és szaka­vatott természetjárók módjára vezették be a Nyírségből érke­zett ifjakat a Mátra csodálatos növény- és állatvilágába. A tábor lakói nem unatkoz­tak, egymást érték a jobb­nál jobb programok: játékos szellemi és zenei vetélkedők; kincsvadászat, akadályver­seny a falu utcáit bebarangol­va, nevezetességeit megismer­ve; kézműves foglalkozások, melyeken ajándéktárgyakat készíthettek szeretteiknek a gyerekek; sport, játék; elem­lámpás számháború az esti szürkületben; szalonnasütés; karaoke és az elengedhetetlen diszkó töltötték ki napokat. A tanulók véleménye sze­rint a legjobb program végül a csapatok színpadi bemutatko­zása volt, ami a „Bandák há- borognak” elnevezést kapta. A hét megkoronázása pedig a diákok számára a bükkszéki strandolás volt. km Kitárja ajtaját-kapujat a Kölcsey-gimnázium NYÍREGYHÁZA. A továbbtanulás kérdése egyre jobban foglal­koztatja a 8. osztályos diáko­kat. Hogy teljesebb képet kap­janak a középiskolai életről, a mindennapok munkájáról a döntés előtt álló fiatalok, nyílt tanítási napot rendez a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium szeptember u-én, csütörtökön 8 órától 13.15 órá­Vigyázz rám is! Salamon Nándor László ig az intézmény iránt érdeklő­dő nyolcadikosoknak és szü­leiknek. A vendégek tanítási órákat látogathatnak, vala­mint tájékoztatót hallgathat­nak meg az iskola munkájáról. A tornateremben 17 órától a szülők számára tart tájékozta­tót Márk Attila Olivér igazgató a felvételi eljárásról, a követel­ményekről és a képzésről, km Vigyázzunk a gyerekekre! KELET wmmmmmmm Büntetés helyett ajándékozás • - Y « ■ A v« .. .­. w Kiara Mikó Gábortól kapott a biciklijére első és hátsó lámpát is FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ A nyírturai önkormány­zat által felajánlott lámpákat tehették fel a járművükre a biciklisek. NYfRTURA. Fényvisszaverő mellényben rendőrök és pol­gárőrök tűntek fel Nyírtu­ra több pontján is az elmúlt pénteken a délutáni órákban. Bár néhány személygépkocsi sofőrjét is igazoltatták, való­jában azonban főleg a kerék­párosokra vártak. A bringások pedig mintha csak megérez­ték volna, messzire elkerülték az ellenőrző pontokat, holott éppen most nem kellett volna ezt tenniük. Lehetett ugyanis bármilyen hiányosan felsze­relt a bicikli, a rendőrök ezért most senkit sem büntettek meg, hanem éppen ellenkező­leg, „ajándékot” adtak. Egyre korábban sötétedik- Az elmúlt hetekben több helybeli biciklis is helyszíni bírságot kapott a rendőrségtől azért, mert nem volt az előírá­soknak megfelelően felszerel­ve a kerékpárja - tudtuk meg Mikó Gábor polgármestertől, aki szintén tagja a polgárőr egyesületnek, s részt vett a jó­tékonysági akcióban.- A helybeliek sérelmezték a büntetést, hiszen a szerény anyagi helyzetben lévő csa­ládoknak minden forintra szükségük van, ugyanakkor viszont valóban fontos, hogy Fontos, hogy a bicikliken legyen elöl és hátul lámpa, hiszen min­denkit hazavárnak' MIKÓGÁBOR a kerékpárok megfelelően ki legyenek világítva, hiszen egyre korábban sötétedik, s mindenkit hazavárnak. Ezért gondoltuk úgy a kemecsei rendőrőrs parancsnokával, hogy figyelemfelhívási akci­ót szervezünk, s most nem büntetünk, hanem a kerékpá­rosokat megajándékozzuk az­zal, ami hiányzik a járműről.- Az idő múlásával aztán csak belefutottak a kerékpá­rosok az ellenőrzési pontokba. Volt, akinek csak első, volt, akinek csak a hátsó lámpája hiányzott, de arra is volt példa, hogy egyáltalán nem volt vilá­gítással felszerelve a jármű. Fontos a csengő is Stefkó Jánosné biciklijéről a „fél” csengő hiányzott.- Új a biciklim, a közelmúlt­ban kaptam az unokámtól, de valaki lecsavarta a csengő tetejét, így használhatatlan. Nem tudtam mire vélni ezt az ellenőrzést, de most már örü­lök, hogy erre jöttem, hiszen fontos az is, hogy legyen jó csengő a biciklin. Kovács Csaba a kislányával, Kiarával biciklizett, amikor leintették a rendőrök. Bár az édesapa járműve rendben volt, gyermeke biciklijén nem volt sem elöl, sem hátul lámpa. - Nappal szoktunk biciklizni, sötétedéskor már nem - ma­Mikó Gábor polgármester ké­résünkre értékelte is a polgár­őrség és a rendőrség pénteki közös akcióját.- Úgy gondolom, sikeres volt ez az együttműködés, s jól sikerült az ajándékozás, a lakosság kedvezően fogadta gyarázta az édesapa, de be­látta, soha nem lehet tudni, hogy éppen mikor ül kerék­párra a kislány. - Az igazság az, gondoltam rá, hogy kelle­ne lámpa, de mindig elmegy fontosabb dolgokra a pénz. Jó ötletnek tartom, hogy az önkormányzat ajánlott fel lámpákat ehhez az akcióhoz, s örülök annak is, hogy a rend­őrség most az emberbarát, se­gítőkész oldalát mutatta meg a közlekedőknek. km-mml az ötletet. Ugyanakkor saj­nos a sikeresség azt is jelenti, hogy sok a hiányosság a bi­cikliken. Éppen ezért a jövő­ben többször is lesz hasonló kezdeményezés, hiszen vala­mennyiünknek fontos, hogy ne legyenek balesetek. Lesz még hasonló akció Műhelynapot is ren­deztek a lekvárfőző verseny egyik kísérő- programjaként Szat- márcsekén. szatmárcseke. Színes prog­rammal várta az érdeklődőket az idén is Szatmárcsekén a nemzetközi szilvalekvárfőző verseny, amit a közelmúltban rendeztek meg. Egyenlő esélyek Ebben az évben is rengeteg csapat és település méret­te meg magát ezen a rangos nemzetközi eseményen. A remek hangulatú versenyen a fehérgyarmati lekvárfőzők öregítették a legfinomabb szil­valekvárt. A szilvalekvárfőzés mellé a Nemzeti Agrárszaktanácsadá­Lekvárfőzés közben sí, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet „Tudástár - egyenlő esélyek jó gyakorlata” című műhelynappal kapcsolódott be, amellyel a szakmai prog­FOTÓ:SIPEKI PÉTER ramok sorát kívánták bőví­teni, annál is inkább, mivel a falusi közösségek, a hátrányos helyzetű csoportok, ifjúsági korosztályok körében végzett fejlesztőmunka tapasztalata­iról, jó gyakorlatairól volt szó leginkább. Baracsi Endre, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei referense is aktívan részt vett a helyi aktivációs műhelyna­pon, amit a megyében már második alkalommal rendez­tek meg. Szakmai együttműködés A Szatmárcsekén megrende­zett műhelynap egyik legfőbb célja, hogy az IKSZT címbirto­kos szervezetek munkatársai, segítői, a régiókban tevékeny­kedő szakmai-módszertani támogatást biztosító szerve­zetek megvitassák az együtt­működés lehetőségét, kicse­réljék a tapasztalatokat, így ip segítsék egymás munkáját az elkövetkező időszakban. KM A falusi közösségekről is tanácskoztak Segít a polgárőr Vetélkedőn adhatnak számot közlekedési ismereteikről a tiszada- dai diákok. TISZADADA. Az új tanév kez­detével robbanásszerűen megnövekedett a forgalom az általános iskoláknál, füg­getlenül attól, hogy városban vagy községben található-e az oktatási intézmény. így történt a tiszadadai Hol­ló László Általános Iskolánál is, hiszen az intézményben tanuló kisdiákok jelentős ré­sze kerékpárral jár be az is­kolába a település külterületi részeiről. Pente Pál polgárőr szívesen segít a gyerekeknek minden reggel átkelni a község forgal­mas főutcáján. Az általános iskola peda­gógusai is nagyon fontosnak tartják a gyermekek helyes közlekedésre nevelését, az így szerzett tudásukról éven­te adnak számot a tanulók egy KRESZ-vetélkedő kereté­ben. A tanintézet egyébként sa­ját kerékpárokkal is rendelke­zik, amelyekkel egyrészt ki­rándulnak tanulók, másrészt pedig gyakorolnak is rajtuk a tiszadadai alsós és felsős ne­bulók. KM Pente Pál határozottan leállítja az autóforgalmat, ha iskolás gyerek érkezik a tanintézet elé fotó: tárnái László

Next

/
Thumbnails
Contents