Kelet Magyarország, 2014. szeptember (71. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-09 / 210. szám

mkßm W S - J Í KELET 2014. SZEPTEMBER 9., KEDD li«* ::Wtm£ß ■WHIBHmE Láthatatlan burok Véget ért a seregszemle... Kicsit olyan érzés, mint ami­kor hosszú idő után először utazunk haza nagyon messzi­ről. Szükségünk van néhány napra, hogy hozzászok­junk az otthoni légkörhöz. Felejthetetlen időt töltünk együtt a szeretteinkkel, s amikor a végéhez közelít a látogatás, egyszerre várakozó és szomorkás a csomagolás. Hüppögős búcsú, bágyadt zötykölődés és néhány napos honvágy után azonban feltöl­tődve, mosolygósán térünk vissza a mindennapokba. Egy láthatatlan burokkal körülvéve, amit csak lassan koptatnak el az apró-cseprő gondok. Kis szerencsével pont akkorra, amikor ismét felharsannak a vidorgásra hívó trombiták. A napi két-három színda­rab-dózis havi egyre reduká­lódik, ami nem is gond, így lesz idő rendesen megemész­teni a látottakat, elraktározni a jót, átlépni a feledhetőn. Kis szerencsével nem marad­nak el az új ismerősök sem, akikkel együtt nevettünk, alkudoztunk vagy éppen bosszankodtunk kilenc na­pig. Bevallom, kicsit hiányoz­nak, ahogy a szakállas fickó is, aki mindig csendre intett minket a büfé előtti lépcső- fordulóban, ha a kamarában már elkezdődött a délutáni előadás. Igen, még ő is... Alexandra.Csaki@ketet.hu Jól megy a Swift: túl a 4 milliós határon TATABÁNYA, A Suzuki Motor Corporation augusztusban el­adta Swift modelljéből a négy­milliomodik darabot, miután kilenc éve a Swiftet világstra­tégiai modellként alakították át - közölte a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezető­je, Ruska Viktória. Az autót 2004 novemberében vezették be Japánban, majd Magyar- országon, Indiában, Kínában és Malajziában is megindult a termelés és az értékesítés, mti Két hónap csökkenés után augusztusban 309 millió eu- róval nőttek az ország deviza- tartalékai és elérték a 35,534 milliárd eurót - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A nemzetközi tar­talékok szintje 1,752 milliárd euróval felülmúlta a múlt év végit, beleértve a márciusi 2,409 milliárd euró növeke­dést, amely a 3 milliárdos dol­lárkötvény-kibocsátás ered­ményeként következett be. Nagyon sok jelölés érkezett a legjobbak legjobbjainak járó díjra Budapest. Minden eddiginél több, mintegy 900 jelölt közül választották ki az idén a Prima Primissima Díj jelöltjeit, azaz a Príma díjasokat. A legtöbb jelölést - százharmincat - a ma­gyar színház és filmművészet kategóriában kapták - jelentette be Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriu­mának elnöke. A magyar szellemi élet, művészet, tudomány, sport jeles képviselői számára odaítélt díjra tíz kategóriában három-három főt jelölt az alapítvány kuratóriuma, közülük a december 5-ei díjátadó gálaest előtt választják ki a Príma Pri- missimákat. Csányi Sándor közölte: a díjra minden évben egy­re több jelölés érkezik, idén már 900 név közül kellett válasz­tania a kuratórium tagjainak. A Prima díjasok 5 millió forint, a Priipa Primissimák 15 millió forint jutalomban részesülnek, a közönségdíj értéke is 15 millió forint. A közönség szeptember 30-ától szavazhat a www.primaprimissima.hu honlapon. MTI Csányi Sándor Máshol és máshogyan ad majd a kormány Kiszámolták: olcsóbb lett a tanévkezdés Tanévkezdés: első osztályos diák fotó: mti, koszticsák szilárd A család- és ifjúság­ügyekért felelős állam­titkár elmondta, miért és hogyan. Budapest. Kevesebbe kerül az iskolakezdés a családoknak a kormány intézkedéseinek köszönhetően, mint a koráb­bi években - a család- és ifjú­ságügyért felelős államtitkár szerint. 730 ezer gyerek családja Novák Katalin hétfői, buda­pesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a mostani tanévkez­déskor 730 ezer gyerek csa­ládjának nem kell egyáltalán fizetnie a tankönyvekért. Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a családi adókedvezmény kiterjesz­tése, a tankönyvcsomagok olcsóbbá tétele, valamint a közétkeztetési támogatás és a szeptemberi újabb re­zsicsökkentés mind olyan lépések, amelyek nagyban megkönnyítik a családoknak az egyébként komoly anyagi megterhelést és kihívást je­lentő iskolakezdést. Jelezte, azok a családok, akiknek még nem jár ingyenesen a tan­könyv, ötödével fizetnek ke­vesebbet most, mint egy éve. Tájékoztatása szerint a köz- étkeztetésben részt vevő gye­rekek harmadának egyáltalán nem kell fizetnie, a diákok több mint fele pedig kedvez­ményt kap. Novák Katalin szerint a pedagógusi életpályamodell bevezetése is pozitív hatással lehet a diákokra és a család­jaikra, hiszen a pedagógusok motiváltabbak lesznek, az is­kolákban pedig minden nap 16 óráig biztosítják a gyerekek felügyeletét. mti Budapest. A magyar kormány versenyképes, hatékony, fenntartható és rugalmas fel­sőoktatást szeretne, olyat, amely valódi értékeken nyug­szik, és ebben nagyon fon­tos az állami szerepvállalás - mondta az emberi erőfor­rások minisztere a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) tan­évnyitóján hétfőn. Balog Zoltán kifejtette: az átalakításnak racionálisnak kell lennie, és lehet, hogy egy szak nem öt, hanem két helyen indul majd, de ott az eddigieknél magasabb szín­vonalon. Rögzítette: pénzt nem vesznek el, csak máshol és máshogyan adnak majd. Figyelembe veszik a gazda­sági szféra, Magyarország érdekeit Kárpát-medencei és „világdimenzióban” gondol­kodva - mondta, hozzátéve: figyelembe veszik egy-egy intézmény saját profilját és a területi szempontokat is. Fontos, hogy ahol nincs al­ternatívája a felsőoktatásnak, ott ne szűnhessen meg kép­zés - hangsúlyozta a minisz­ter, és megjegyezte: a bolo gnai rendszert tíz év után fel­ül kell vizsgálni. E téren is már elkezdődött a munka - jelezte Balog Zoltán, aki kitért a dok­tori iskolák megerősítésére is. A miniszter jelezte: szep­temberben folyamatosan ne­vezik ki a kancellárokat, és bízik benne, kulcsemberei lesznek a felsőoktatásnak. Az új rendszer nem befolyásolja az oktatási és kutatási auto­nómiát, az önkormányzati rendszerű működést - tette hozzá. A kancellár egyfajta menedzserként segíti az in­tézményeket, hogy képesek legyenek saját forrásokra is szert tenni - mondta Balog Zoltán, megemlítve, hogy a felsőoktatási intézmények éves pénzforgalma mintegy 480 milliárd forint, amiből a kormány 170 milliárdot bizto­sít. MTI • A bolognai rendszert tíz év után felül kell vizsgálni. BALOG ZOLTÁN Nagy rendőri erők, és szűkszavú közlemény Vigyázz rám is! Vigyázzunk a gyerekekre! Házkutatást tartottak hétfőn az Ökotárs Ala­pítványnál. Az ellenzék szerint koncepciós eljá­rás folyik a civilek ellen. BUDAPEST. A Készenléti Rend­őrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés, valamint jogo­sulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének gyanúja mi­att indított eljárás keretében hétfőn házkutatást tartott az Ökotárs Alapítvány budapes­ti Irodájában - közölte az Or­szágos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI érdeklődésére. Az eljárás ismeretlen tettes ellen indult. Bővebb tájékoztatást a nyomo­zás érdekeire hivatkozva nem kívánt adni a rendőrség. Sajtóhírek szerint a rend­őrség nagy erőkkel szállt ki hétfő reggel a Norvég Civil Támogatási Alap forrásait ko­ordináló Ökotárs Alapítvány budapesti irodájához, és ház­kutatást tartottak. Kehi-fel]elentés A Magyar Nemzet szeptem­ber 3-ai számában tette közzé azt az értesülését, hogy a Kor­mányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által „a norvég alap ellenőrzése során vizsgált egyik szervezet hat év alatt csaknem százmillió forint kölcsönt adott tizenhét civil egyesületnek, illetve alapít­ványnak úgy, hogy a gyanú szerint erre nem volt enge­délye. Az ügyben büntető- feljelentés született, és piac­felügyeleti eljárás indult.” A Kehi ezután az MTI érdeklő­désére közölte: a Kormányza­ti Ellenőrzési Hivatal jogosu­latlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az országos rendőrfőkapitánynál, illetve piacfelügyeleti eljárást kez­deményezett a Magyar Nem­zeti Banknál. Azt azonban, hogy mely szervezetről van szó, nem közölte. Csepreghy Nándor, a Minisz­terelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős he­lyettes államtitkára májusban jelentette be, hogy a Minisz­terelnökség felkéri a Kehit a Norvég Alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára. Hozzá­tette: az átfogó vizsgálat célja, hogy tisztázzák, megáll-e az a magyar kormányzati gyanú, amely szerint a norvég alap hazai felhasználásakor áttéte­lesen politikai szervezeteket vagy hozzájuk szorosan kötő­dő civil szervezeteket támo­gattak. És a CÖF-nél? A tegnapi fejlemények meg­szólalásra késztették az ellen­zéki pártokat. Az MSZP szerint sem jogi, sem eljárási indoka nem le­het annak, hogy a készenléti rendőrség tagjai szállják meg egy civü alapítvány irodáját. Bárándy Gergely, az Ország- gyűlés törvényalkotási bizott­ságának szocialista alelnöke azt közölte, hogy egy üyen ak­cióval szerinte megfélemlítik a .teljes civil szférát. Jogállamban még egy esetleges törvénysér­tés gyanúja sem indokolja a rendőrállami gyakorlatot idéző fellépést - fogalmazott a politi­kus. Bárándy Gergely egyúttal kitért arra is: az akció a Norvég Civil Alap pályázatait kezelő Ökotárs Alapítványnál zajlott, ugyanakkor a kormányt támo­gató Civil Összefogás Fómmot még sosem érte üyen vagy eh­hez hasonló támadás. Az Együtt-PM politikai koncepciós eljárás részének tartja, hogy a rendőrség hét­főn nagy erőkkel vonult ki az Ökotárs Alapítványhoz. A Demokratikus Koalíció pedig arra szólította fel a kor­mányt, hagyjon fel a félelem- keltéssel és a civil szféra elle­ni támadásokkal. mti <§> Kizárták a védelem szakértőjét Éva Varholiková Rezesová vádlott az ellene négy halálos áldozatot okozó ittas járművezetés vádjával folyó másodfo­kú büntetőper tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermében. Bizonyítottan elfogultnak találta, ezért kizárta a védelem egyik műszaki szakértőjét a perből a tör­vényszék hétfőn. FOTÓ: MTI, KOSZTICSÁK SZILÁRD Reklám: mikor van rá szükség? Budapest. Az LMP törvény­nyel tiltaná, hogy a kormány, az önkormányzatok és a nem versengő állami cégek reklá­mozhassák magukat - ismé­telte meg a párt felvetését hét­főn Schiffer András társelnök annak apropóján, hogy a Ma­gyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kabinet központi kommuni­kációs hivatalt hoz létre. Azt is mondta, a kabinet egy eset­ben költhet kommunikációra, ha az információ az állampol­gárok jogainak gyakorlásához vagy kötelezettségeik teljesí­téséhez elengedhetetlen, mti Meghallgatás: távol maradt a kormányoldal BUDAPEST. A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt nem tudta megtartani az Országgyűlés költségve­tési bizottsága hétfőre meg­hirdetett ülését, amelyen az ellenzék Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét szerette vol­na meghallgatni a jegybank közelmúltban nyilvánosság­ra került költéseinek ügyé­ben. Az elmúlt hetekben ke­rült nyilvánosságra, hogy a jegybank közgazdászképzés céljából több mint kétszáz­milliárd forintot adott saját alapítványainak, s megvásá­rolta a tiszaroffi kastélyszál­lót, a budapesti Eiffel Palace irodaházat. A kormánypártok és az MNB korábban jelezték: törvénytelennek tartják a tes­tület összehívását. Burány Sándor, a bizottság szocialista elnöke bejelentet­te: egyéni képviselői indít­ványban kezdeményezi, hogy az Állami Számvevőszék rendkívüli ellenőrzés kereté­ben vizsgálódjon az MNB-nél. MTI Devizaárfolyam (2014.09.08.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 314,02 +0,52 USA dollár 242,60 +0,53 Svájci frank 260,36 +0,41 Angol font 391,48-3,48 Román lej 71,23-0,01 Ukrán hrivnya 18,95-0,19 Horvát kuna 41,20 0,00 Lengyel zloty 75,08 +0,27 0 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents