Kelet-Magyarország, 2014. augusztus (74. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-05 / 181. szám

2014. AUGUSZTUS 5., KEDD “ A biztonságos közlekedésért Nyírbogdány belterületén a napokban egy szervizút készült, melynek a padkáját az önkormányzat közmunkásai igazítot­ták meg. FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ Fergeteges falunapon vigadtak Komoróban komoró. Fergeteges falunapot rendezett a közelmúltban a komorói önkormányzat pá­lyázati és szponzori támoga­tással, illetve saját forrásból. Az I. Hagyományőrző Nép­zenei Fesztivál reggel kez­dődött kézi aratással a falu határában, ahol bemutatták az aratást, a marokszedést, a kévekötést a felnövekvő ge­nerációknak. A gyermekeket ját­szóház, csillámtetová­lás és arcfestés várta. A kora délutáni órákban Far­kas Béláné polgármester kö­szöntötte a vendégeket, majd kulturális programokat lát­hattak az érdeklődők. Színvonalas műsort muta­tott be a Boróka éneklő cso­port, az Együtt Egymásért Nyugdíjasklub, Béres Gyula, a Komorói Asszonykórus, a Kis Garabonciás Citerazene- kar, valamint a Rétközi Ha­gyományőrző Csűrdöngölő Egyesület Dombrádról. A falu apraját-nagyját ven­dégül látta az önkormányzat étellel és itallal, valamint 7 fajta ételből (vaddisznópör­költ, házi sült kolbász, töltött káposzta és fánk, lecsó, birka­pörkölt, halászlé, babgulyás és bélés) válogathattak a kós­tolójeggyel rendelkezők. A délutáni program a Vogue Modellügynökség divatbe­mutatójával kezdődött, majd tovább fokozta a hangulatot Szirota Jennifer, V-Zoy és a Keleti Front. Az est sztárven­dége Homonyik Sándor és Kis Grófo volt. km ■ Fóliasátorban Nyírturán az önkormányzat fóliasátrában folyamatosan érik a paradicsom, amit közmunkások szednek le. FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ TŰZMEGELŐZÉS KFT. 4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 17. Tel.: 42/504-642, Fax: 42/504-644 ITT A VAKÁCIÓI Biztonságos játszóteret szeretne? A Tűzmegelőzés Kft-t keresse! Játszótéri eszközök felülvizsgálatához, szaktanácsadásához keresse a legjobb szakembereket, hogy gyermeke, unokája biztonságban lehessen! Engedély számunk: MKEH-13. TEVÉKENYSÉGI KÖREINK: OKJ képzéseink: | • Munka-, tűz-és környezetvédelem, • munkavédelmi technikus £ szaktanácsadás, átalánydíjas munkavégzés • tűzvédelmi előadó/ • Munkabiztonsági- és kémiai főelőadó | kockázatértékelés készítése ‘ targoncavezető, 1 • Játszótéri eszközök ellenőrzése, felülvizsgálata föTdm°unkag“p-kezelö 5 • Munka- és tűzvédelmi nyomtatványok, . OKTATÓ- ÉS ^ matricák, utánvilágító táblák, KONFERENCIATEREM | “ tűzoltó készülékek értékesítése! bérelhető «I ■ , ........................ u HIRDETÉS KELET Két labdával jött a vendég A srácok örömmel fogadták Baján Tibor két ajándékát fotó: m. magyar László A televízióban láttak egy riportműsort Csuk- ránMihályról.súgy érezték: segíteniük kell. ÚJFEHÉRTÓ. Pattogott a foci­labda a „katlanban” az elmúlt szombaton a déli órákban, örömujjongás kisérte a gólo­kat. Itt nagy erővel rá lehet szúrni kapura a labdát, nem kellett attól tartani, hogy a szomszéd kertjében köt ki a bőrgolyó, vagy eltalál egy arra közlekedő autót. Újfehértón a Honvéd utcai Csukrán-pályá- nak ugyanis van oldala - drót­kerítésből, és van teteje - hul­lámlemezből. A mellette lévő, deszkából összeütött kunyhó­ban pedig erősíthetnek is az ide járó fiatalok, ha megunták a labda kergetését. Felmérés Németországban Figyeltük a cseleket, a srácok lelkes játékát, amikor egy vé­kony fiúhang bekiabált az ut­cáról a pálya tulajdonosának, Csukrán Mihálynak.- Jöjjön már Misi bácsi, ven­dégei vannak otthon! Nem kellett messzire men­nie, hiszen a pályától csak pár házzal van arrébb a lakása. Egyedül maradtam a fiúkkal, akiket rögtön faggatni is kezd­tem.- Öt-hat éve járok ide Misi bácsihoz, erre a pályára - me­sélte Dankó Róbert, aki szep­Szeretnék ! egyszer magasabb osztályban játszani. DANKŐ RÓBERT temberben a 8. osztályt kezdi meg a mályváskerti iskolában.- A bátyám már rendsze­resen járt ide, focizott, súlyt emelt, bokszolt, ő csábított le. Megtanultam én is az ökölví­vást: kétszer versenyeztem, mindkettőt megnyertem. Most már inkább a kicsiknek mutatok be mozdulatokat.- A boksz csak a hobbit je­lenti, a legkedvesebb sportá­gam ugyanis a foci. Az Újfe­hértói Sportegyesület Ul7-es csapatában játszom. Jó lenne egyszer egy magas osztályban játszani. Pár nap múlva me­gyek Németországba, mert a szüleim ott dolgoznak. ígére­tet kaptunk arra, hogy az otta­ni helyi csapat edzője fogad, s felméri a focitudásom... Verdes István két éve jár a pályára. Fontos számára az ál­lóképesség fejlesztése, s mint mondta, ebben sokat tud se­gíteni neki Misi bácsi. István szeptembertől a nyíregyházi Inczédy György Szakközépis­kola, Szakiskola és Kollégium diákja lesz, karosszéria-laka­tosnak tanul majd. Ő is tagja a helyi Ul7-es csapatnak.- A haverok javasolták, hogy járjak ide, s nem bántam meg. Focizunk, sok erősítő gya­korlatot végzünk. Misi bácsi Közben a házigazda visszaér­kezett vendégével a pályához. Kiderült, hogy a „hívatlan látogató”, Baján Tibor egyko­ron szintén a Honvéd utcában nőtt fel, de 16 évesen elkerült otthonról, s most nyugdíjas­ként Alsónémediben lakik. Természetesen az utcához kö­tődő emlékeit annyi évtized elmúltával sem feledhette el. elvisz bennünket edzőtábor­ba és még strandra is. Figyel ránk, gondoskodik rólunk, tanít bennünket. A szüleim támogatnak a focizásban. Nem haragszanak, hogy el­járok ide, hiszen azóta sokat fejlődtem. Szeretnék egyszer majd egy nevesebb csapatban focizni - vázolta terveit István. KM-MML- A televízióban láttunk a feleségemmel Misiről egy ri- portmüsort. Meghatott ben­nünket, hogy mennyit fog­lalkozik a fiatalokkal, s akkor megfogadtuk, ha hazajövünk látogatóba, nem jövünk üres kézzel, hozunk ajándékot. Most két bőrfocit kapnak tő­lünk a fiatalok, de szeretnénk őket később is támogatni. Riportot láttak a tévében Bevételt jelent, munkát ad Minden évben sikerült valamit előbbre lépni, fejleszteni az ömbölyi gazdálkodásban. ömböly. Már évek óta foly­tat sikeres mezőgazdasági termelést az ömbölyi önkor­mányzat. A gazdálkodás a jelentős bevétel mellett lehetővé teszi több tucat állástalan ember foglalkoztatását is. Minden évben sikerült vala­mit előbbre lépni, fejleszteni. Az idén u hektáron ter­mesztenek napraforgót, 5 hektáron dinnyét, egy hek­táron cseresznyepaprikát, fél hektáron tv-paprikát, de mintegy 2500 folyóméter uborkát is telepítettek. A terület nagy részén ki­épült a csepegtetéses ön­tözés, mely nélkül ma már Uborkát is termesztenek az önkormányzati földön fotó: tudósítónktól Oboavirtuóza művészetiben nyíregyháza. Az országos obo­ás tábort és fesztivált Nyíregy­házán rendezik meg augusz­tus 4. és 10. között. A találkozó keretében tart oboa- és angolkürtestet Ha- dady László augusztus 5-én 19 órától, a Nyíregyházi Mű­vészeti Szakközépiskola dísz­termében. Közreműködik Böszörményi Judit zongo­raművész. Hadady László a Párizsi zeneakadémia professzora, nemzetközi szólista. A műso­rában Bach, Donizetti, Mor- ricone, Paradise, Ponchielli, Pasculli művei csendülnek fel. Hadady László debreceni növendékként került a buda­pesti Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskolára, ahol Kurtág György zeneszerző volt rá a legmélyebb hatással. 1979- ben kapta meg oboaművészi és tanári diplomáját. km A hőséggel is meg kellett küzdeniük A nagy meleg miatt a halak főleg éjjel kaptak a máriapócsi tóban. máriapócs. Aki elkötelezte magát egy életre a horgá­szattal, szeretne minél több időt vízparton tölteni. Éppen ezért örömmel vesznek részt a horgászok a 24 órás verse­nyeken. A Máriapócsi Horgász Egye­sület augusztus 1. és 2. között az idén immár a második al­kalommal rendezte meg a 24 órás versenyét. Bár a szerve­zők a rendezvényt pontyfogó horgászversenyként hirdet­ték meg, azonban mindegyik kifogott hal beleszámított a pontozásba. Több mint két tucat, főleg egyesületi horgász nevezett be a megmérettetésre, ame­lyen nemcsak a halakkal, hanem az időjárással is meg kellett küzdeniük, ugyanis nagyon meleg volt. A hőség a halakat is megviselte; főleg az éjszakai órákban kaptak. A verseny eredménye: első lett Tóth Zoltán, a második A 24 órás verseny legjobbjai a szervezőkkel fotó: tudósítónktól Fibi Attila, míg a harmadik Okszi Attila lett. A legna­gyobb halat Fibi Attila (4,05 kg) fogta. Különdíjat kapott Nagy Izolda 7 éves kislány, aki végighorgászta a 24 órát. A legjobbaknak a díjakat Tóth Árpád önkormányzati képvi­selő, az egyesület elnöke adta át. KM 8 Hazai tájakon kást foglalkoztat az önkor­mányzat, huszonegyen pedig egyéb közhasznú munkálato­kat végeznek. KM aligha lehet hatékonyan zöld­séget termeszteni. Jelenleg a mezőgazdaság­ban harminchárom közműn-

Next

/
Thumbnails
Contents