Kelet-Magyarország, 2014. augusztus (74. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-04 / 180. szám

2014. AUGUSZTUS 4., HÉTFŐ 16 Képes krónika HlfI Ki hinné, hogy mekkora ősökkel büszkélkedhetnek a madarak? fotó: getty Apró madárrá fejlődtek a hatalmas dinók ADELAIDE. A testméret folya­matos zsugorodása és speciá­lis testi jellemzők kifejlődése együttesen vezetett el a ma­darak kialakulásához - mutat­ták ki őslénykutatók. A madarak a dinoszauru­szok Theropoda nevű csoport­jából - ide tartozik a Tyranno­saurus rex és a Velociraptor is - fejlődtek ki: már ezeknek is háromujjú lábuk volt, gyakran tollazatuk is, és tojásokat rak­tak. Méretük azonban jóval meghaladta a mai madarakét. A Science című folyóiratban közzétett eredmények szerint a később madarakká fejlődő dinoszauruszcsoport körül­belül 200 millió évvel ezelőtt gyors ütemű zsugorodásba kezdett: testsúlyuk a legna­gyobb fajok átlagát jelentő 163- ról 0,8 kilogrammra fogyatko­zott, mielőtt a mai értelemben vett madarakká fejlődtek. Az első madárnak tartott Archa­eopteryx, amelyre gyakran német nevén, Urvogelként (ősmadár) hivatkoznak, körül­belül 150 millió évvel ezelőtt élt, azaz a „gyors” zsugorodá­si periódus mintegy 50 millió évet tett ki. A madárrá fejlődő dinosza­uruszok evolúciója, amely­nek eredményeképpen meg­tanultak többek között fára mászni és repülni, tehát „in­novatívabb” volt, mint társa­iké, és ennek köszönhették, hogy a többi dinoszaurusszal szemben túlélték a közismert meteoritcsapást. mti Megér egy mosolyt A férj válni akar, de a felesége ragasz­kodik a gyerekhez.- A gyerek az enyém - akadékoskodik az asszony mert én szültem!- Nana! Ha én bedobok egy tizest az automatába és kijön egy csokoládé, kié a csoki: az enyém vagy az automa­táé?-kontráz a férfi. O További viccek humof.szon.hu A nap videója Nem engedi, hogy letegyék Észak-Amerikában dolgozó favágók vették oltalmukba azt a bébiszarvast, aki imádja, ha a hasát simogatják. Amint leteszik, szomorú sírásba kezd. O További videók vtdeaázon.hu Akváriumház a Velencei-tónál SZÉKESFEHÉRVÁR. A Velen- cei-tó jellegzetes halfaunáját és más vízi élőlényeket mu­tat be az agárdi hajókikötőnél megnyílt H20 Akváriumház - tudatta a turisztikai fejlesz­tést megvalósító Velencei-Ta­vi Fejlesztési Nonprofit Kft. A szervezet közleményéből kiderül: az akváriumház be­mutatja a Velencei-tó jelleg­zetes halait, valamint olyan vízi élőlényeket, mint a szi­takötőlárva, a vízi skorpió és a vízi botpoloska. Az akvári­umházban elhelyezett nyolc akváriumban összesen 7085 liter víz van. A legnagyobb akvárium 1785 literes. mti " Költözés előtt Augusztus 20-a után útra kelnek a telelő helyek felé a gólyák, így egyre több, repülő tudásukat próbálgató fiatal gólyát láthatunk. fotó: h. szabó Sándor Elárverezik Michael Jackson álom farmját los Angeles. Elárverezik Mi­chael Jackson farmját. A Ne- verland névre hallgató birtok akár 50 millió dollárért talál­hat új tulajdonosra - írja a Te­legraph. A birtok jelenleg egy befek­tetési cég tulajdonában van, amely 2008-ban vette meg az Michael Jackson 2005-ben hagyta el a birtokot fotó: getty ingatlant 23,5 millió dollárért az akkor komoly adósságot felhalmozó popsztártól. „Mi igazán csak a gondno­kai voltunk ennek a külön­leges birtoknak, és büszkén mondhatjuk, hogy visszaál­lítottuk eredeti eleganciáját, amelyet Michael is megálmo­dott. Most azt fontolgatjuk, hogy eladásra kínáljuk az in­gatlant” - nyilatkozta Thomas Barrack Jr., a Colony Capital befektetési cég képviselője. A popsztár 1998-ban vette a Los Angelestől 240 kilomé­terre fekvő birtokot, ahová elefántokat és egzotikus kí­gyókat hozatott, valamint egy magánvasutat is fenntartott. A birtokon ezenkívül édes­ségbolt és vidámparki játékok is voltak. MTI Nolly wood az „afrikai Netflixszel” terjeszkedik LAGOS. A világ legterméke­nyebb filmgyártó központjá­ban, a nigériai „Nollywood- ban”, amely eddig főleg DVD-n forgalmazta produkcióit, a digitalizáció felé mozdulva létrejött az „afrikai Netflix” - számolt be róla a BBC News. A nigériai filmipar még az indiai Bollywoodnál is több produkciót önt magából: he­tente 50 munka kerül ki a film­készítők kezei közül. Ezeket szinte mind DVD-n forgalmaz­zák, és országszerte olcsón árulják az utcai árusok. A pro­dukciók az egész kontinensen keresettek, és a világ afro-kari­bi közösségei körében is nagy az érdeklődés irántuk. A nolly- woodi filmek akár egy hónap alatt elkészülnek. Bár minő­ségük megkérdőjelezhető, többnyire aktuális társadalmi problémákat vetnek fel: a kor­rupcióval, csalással, droggal, emberkereskedelemmel, sze­relmi háromszögekkel és bo­szorkánysággal foglalkoznak - és szinte mindig hepienddel ' végződnek. A 160 millió lakosú ország­nak 14 működő mozija van, ám azokban zömmel holly­woodi produkciókat vetíte­nek. MTI Nyári élmények Kitti nyíregyházi diáklány. Azért jelentkezett a Miss Alpok Ad­ria szépségversenyre, mert szerinte ez egy szép nyári emlék lesz majd. fotó: janics attila ArtZone: Nézz és alkoss! Új helyszínen, új progra­mokkal vár mindenkit a Sziget Fesztiválköztár­saság művészeti köz­pont ja, az ArtZone. Budapest. Az idén a korábbinál is nagyobb hangsúlyt kap a képzőművészet a Sziget Fesz­tiválköztársaság programára­datában. A tavaly bemutatko­zott ArtZone augusztus 11-18. között hazai és nemzetközi művészek, művészeti iskolák és alkotócsoportok tartanak kreatív workshopokat a fesz­tiválra látogatóknak, de lesz itt jógaóra és kiállítás is. A képzőművészeten kí­vül a design is fontos helyen szerepel az ArtZone prog­A Sziget nem csak a féktelen bulikról szól FOTÓ: SZIGET.HU ramjában. A Medence Cso­port RE+Concept workshop- ján molinóból készíthetünk nagyon menő táskákat, a Szövetség ’39 BETON work­shopján betonékszert vagy akár betonsütit önthetünk magunknak. A Design Pop Up Store-ban az Ooh my deer és a Botanika segít, hogy a városi környezetben is természe­tesek maradjunk: előbbivel újrahasznosított anyagból készíthetünk divatos textil­ékszereket, utóbbival virágos fejdíszt álmodhatunk ma­gunknak. A Bigyó Művekkel cukorkaszínű üvegékszereket gyárthatunk, a nagyobb bulik hajnalára pedig Mylo Pillow szempárnát készíthetünk. A Paloma is kitelepül a Sziget­re. Sátrukban az ott rezidens tervezők workshopjain vehe­tünk részt. Napi két jógaórával melegít­hetünk be az ArtZone-ban az Atma Center oktatóival, vagy ha valaki elfáradt a prog­ramokban, az Ivanka loun- ge-ban megpihenhet, sőt apró ajándékokkal távozhat, ékn Ha nincs klikk, nincs bánat Melyek a legelterjed­tebb csalások a Face- bookon? Biztonságo­sabb, ha képben van! MULTIMÉDIA. A Facebook rob­banásszerű elterjedésével megnőtt azok száma is, akik rosszindulatú szoftvereket terjesztenek a kapcsolati há­lózatokon keresztül. Éppen ezért nem árt tudni, melyek a legelterjedtebb csalások, hogy könnyebben ellenálljunk a li- ke-gomb kísértésének. Még mindig a legnépsze­rűbb és legtöbb felhasználót csőbe húzó csalás az „El­lenőrizd, kik látták a profi­lodat!” típusú trükk, erre a felhasználók több mint 30 százaléka rákattint - USA, Anglia és Ausztrália áll előkelő helyen a palira vettek listáján. A lista második helyén 7,8 százalékkal szerepel a „Vál­toztasd meg a Facebookod színét!” jellegű átverés. Míg a bronzérmet Rihanna és barát­ja szexvideóját ígéri. Érdemes megjegyezni: a Facebook mindig kék lesz, és nem lesz „nemtetszik”gomb, arra pedig a jövőben sem lesz lehetőség, hogy megnézzük, ki volt kíváncsi ránk. ÉKN Özönvíz egy sátoros ünnepen RÓMA. Négy ember életét ve­szítette, húszán megsérültek az északkelet-olaszországi Veneto tartományban, ami­kor szombat késő éjszaka Tre­viso közelében egy sárlavina elsodorta egy helyi ünnepség részvevőit. Refrontolo településen több százan vettek részt az ünnepségen, amelyet egy nagy sátorban rendeztek meg. Másfél óra heves esőzés után egy domboldal megcsú­szott, és a vizes iszapáradat a közeli, megáradt Lierza patakig sodorta a sátort. A helyszínre siető mentők be­számolója szerint országút és mező helyett egy méternél is magasabban hömpölygő víz­folyamot láttak. Sok embert a közeli fák tetejéről szedtek le, ide menekültek az ár elől. MTI KELET j ® irazzomiEiiiiua ! ül Ul-IÁI r “""Ti1“1 WWWíEOTflXIHYIBtfiYHflZffiHUí __________________________________;_______________A HIRDETÉS _______I Sasi

Next

/
Thumbnails
Contents