Kelet-Magyarország, 2014. augusztus (74. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-15 / 190. szám
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________2014. AUGUSZTUS 15., PÉNTEK 2 Mindenfelől KELET Mattolta a világot Polgár Judit nem tett mást, csak amit egész pályafutása alatt: olyat lépett, amire senki sem számított. Korszakos zseni, akiből évszázadonként jó, ha egy születik. Futók, bástyák, gyalogok között nőtt fel, és ő lett a sportág királya. És királynője. Tudósok szerint neki van a világon az egyik legjobb memóriája, amit édesapja éveken át támadások kereszttüzében fejlesztett. Például azzal, hogy Juditnak már kisgyerekként tábla nélkül, fejben kellett sakkoznia. A papa módszerei és a zsenialitás találkozott, és mattolta a világot. A legkisebb Polgár-lány 25 éve (!) vezeti a női világranglistát, kétszer nyert olimpiát, hosszú ideje már csak férfiak között versenyzett. Tíz világbajnokot és világelsőt győzött le, a The Times azzal a címmel búcsúztatta: A királynő, aki leleplezte a királyok arroganciáját. Nemcsak hogy leleplezte, de le is győzte őket: a férfiak világranglistáján a nyolcadik helyig jutott. Mindezt egy olyan sportágban, ahol napi 8-10 óra a minimum gyakorlási penzum, úgy, hogy két gyermek édesanyjaként már a családja lépéseiről is döntenie kell. A világ minden szegletében kalapot emelnek előtte, nevét együtt emlegetik Puskáséval, Rubik Ernőével. Hungarikum, aki csütörtökön ezüstöt szerzett a férfiak csapatolimpiáján. Ezzel visszavonult, de még sokáig ő marad a sakk királynője. Reklámadót kell fizetni augusztus 15-étől BUDAPEST. AugUSZtUS 15-étŐl reklámadót kell fizetni a reklámokból származó árbevétel, a saját célú reklámok költsége után a médiavállalkozásoknak, a kiadóknak, a szabadtéri reklámhordozók használóinak, az internetes reklámok közlőinek. A jogszabály különböző adósávokban határozza meg a reklámbevételek adóját: fél- milliárdos árbevételig az adó mértéke O százalék, efölött sávosan változik. MTI 10 Minden tizedik magyar autós nyáron is téli gumiabroncsot használ, mert túl drágának tartja lecserélni a téli gumit a Goodyear szerint. Emlékeztetnek: tévhit, hogy az autósok spórolhatnak, ha nyáron is téli gumit használnak, mivel az gyorsabban kopik, és az autó is többet fogyaszt. A gyártó a nyár közepén végzett több mint kétezer autósra kiterjedő kutatást. Kövér László az érdekcsoportok harcáról: „a nagyság átka” Budapest. A liberális demokrácia által okozott problémákról és a német megszállás áldozatainak emlékműve fontosságáról, valamint a Fideszen belüli érdekcsoportok küzdelméről is beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Heti Válasznak adott interjúban, amelyet csütörtökön közölt a hetilap. A házelnök szerint a liberális demokrácia nem csak Magyarországon futtatta az országot csődközeli helyzetbe. A német megszállás áldozatainak emlékművéről szólva hecckampányról beszélt, és azt mondta: a baloldal szellemi leépülésével arányosan növekszik az agresszivitása, a képmutatás vagy a kettős mérce. A Fideszen belül kialakult érdekcsoportok harcát firtató kérdésre úgy felelt: potens ellenzék híján ez elkerülhetetlen, hiszen minden politikán kívüli érdekcsoport a kormánypárton belül keresi a jobb érvényesülés lehetőségét, ahogy fogalmazott, „ez a nagyság átka”. MTI Az egyetlen reménysugár Kozma Imre értékelte a múltat: 1989-ben Magyarország kiváltotta a világ csodálatát. Budapest. Magyarország 1989- ben kiváltotta a világ csodálatát, a magyar népnek olyan vezetői voltak akkor, akiknek volt bátorságuk kockáztatni, és döntésük a menekülteknek az egyetlen reménysugarat jelentette - mondta Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) alapító elnöke a Befogadás napja rendezvény- sorozat megnyitóján csütörtökön Budapesten. „Ez igen hiteles válasz volt” A csaknem ötvenezer keletnémet menekült befogadására emlékezve Kozma Imre úgy fogalmazott, azt ünnepeljük, hogy 1989-ben a zugligeti egyházközség tagjai az egyetlen lehetséges választ adták az eseményekre: a befogadást. Felidézte: amikor ő és a magyar származású Csilla von Boeselager német bárónő igent mondott a nyugatnéGerhardt Ferenc, az MNB alelnöke átadja az emlékérmet Németh Miklós volt miniszterelnöknek fotó: mti met nagykövetség kérésére, hogy segítsenek gondoskodni a keletnémet menekültekről, akkor „ez az igen hiteles válasz volt”, és erre az „igenre a zugligeti közösség tagjai már évek óta edzették a lelkűket”. Az MMSZ alapító elnöke kiemelte, a 25 évvel ezelőtti befogadás nemcsak a keletnémet menekülteknek jelentette az életet, hanem azoknak is, akik befogadták őket, mert az „embernek szüksége van arra az érzésre, ami akkor tölti el, amikor jót tesz”. Kozma Imre megköszönte Németh Miklós volt miniszterelnöknek, hogy 25 évvel ezelőtt rendszeres látogatója volt a zugligeti menekülttábornak és jelenlétével bátorította a tábor lakóit. Németh Miklós megkapta az erre az alkalomra alapított Csilla von Boeselager-díjat. Huszonöt évvel ezelőtt több tízezer keletnémet ember érkezett menekültként Magyarországra azzal az elhatározással, hogy többé nem tér vissza korábbi otthonába. 1989. augusztus 14-én a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a zugligeti templom kertjében megnyitotta az első menekülttábort. Ezzel az akkori Európa legnagyobb humanitárius segélyakcióját indította el, amelynek keretében három hónapon át 48 600 emberről gondoskodott. Ezt a napot azóta minden évben a Befogadás napjaként ünnepük meg. mti Nagyot nőtt a magyar GDP Budapest. A Fidesz szerint a 3,9 százalékos második negyed- , éves GDP-növekedésről szóló adat igazolja a kormány eddigi gazdaságpolitikáját: Magyarország talpra állt, a magyar gazdaság mutatói egyre jobbak, „egymás után hozzuk a jó eredményeket a magyar emberek szorgalmának és kitartásának köszönhetően”. A nagyobbik kormánypárt ezt közleményben tudatta az MTI-vel csütörtökön, miután a Központi Statisztikai Hivatal közölte a második negyedévre vonatkozó bruttó hazai termékadatot. A KSH értékelése szerint elsősorban az ipar és az építőipar javuló teljesítményének köszönhető a jelentős növekedési ütem. Pozsonyi Pál, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta, legutóbb 2006 első negyedévében volt ennél nagyobb az éves GDP-növekedés. A második negyedéves részletes adatokat szeptember 3-án teszik közzé. A KSH megjegyzi, a gyorsbecslés korlátozott információs bázisra épül, a végleges adatok ettől eltérhetnek. MTI anita.szaraz@kelet.hu Nem került külön pénzbe „Gyerekeken kísérleteznek” Budapest. Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz-kormány a „gyerekeken kísérletezi” ki, milyen tankönyvekkel nevelhet magának „ideális alattvalókat”. Ezt Bangóné Borbély Ildikó, a szocialisták országgyűlési képviselője mondta csütörtökön. Az ellenzéki politikus felháborítónak nevezte, ahogy a kormányoldal megváltoztatta a tankönyvek kifizetésének 23 évig jól működő rendszerét. Kiemelte, az iskolás gyermekek szüleinek augusztus 15- éig kell kifizetniük a tankönyveket, amelyeket csak később, ráadásul a tavalyi esetekből következtethetően bizonytalanul kaphatnak meg. mti Oroszországba szállították a paksi atomerőmű 2003-as üzemzavarakor sérült üzemanyag-kazettákat. PAKS. Ezt jelentette be az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Pakson. Hamvas István az atomerőműben tartott sajtótájékoztatón közölte: a tokozott kazettáikat vasúton szállították a nukleáris fűtőanyag feldolgozását végző majald üzembe. Ezzel lezárult az üzemzavar következményeinek felszámolása - tette hozzá. Elmondta, a szállításra az elmúlt hetekben került sor, a hermetikusan lezárt tokok négy konténerben a tervnek megfelelően, biztonságosan megérkeztek a feldolgozó üzembe. Az útvonal és az időpont minősített adat - jegyezte meg, prezentációjából azonban kiderült, hogy a szállítás az ukrajnai konfliktussal nem érintett területen át történt. Ez történt a baleset óta Hamvas István emlékeztetett: 2003 áprilisában az erőmű kettes blokkjában, egy francia alvállalkozó cég hibájából történt üzemzavar során egy tisztítótartályban megsérültek az üzemanyag-kazetták. A kettes blokkot 2004 májusában indították újra, 2007 januárjában befejeződött a kazetták eltávolítása és betokozása. Végül egy ötéves folyamat során szárították, hermetizálták a kazettákat, alkalmassá téve a szállításra - mondta. A vezérigazgató kitért arra, hogy az Oroszországba szállítást az 1966-os orosz-magyar államközi szerződés 2004-es kiegészítése tette lehetővé. A szállítást egyeztették az Euratom Ellátási Ügynökségével és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség előírásai szerint jártak el. Oroszország pozitív ökológiai szakvéleményt, Ukrajna tranzitengedélyt adott. A projekt költségeiről nem közölt adatokat, de utalt arra, a francia alvállalkozó kártérítése és az atomerőmű biztosítása együtt fedezte a kárelhárítás költségeit. mti <§> Lehet ésszerűbben Sok sikert kívánt Orbán Viktor kormányfő Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek a romániai elnökválasztáson való részvételéhez kettejük csütörtöki budapesti egyeztetésén. Orbán Viktor azt várja, hogy megerősödhet a magyar közösség súlya a román belpolitikában, valamint ésszerűbb alapokra lehet helyezni a magyar-román kapcsolatokat. fotó: mti <§> Pusztított a vihar Fóliával takarják le a lakók a viharban megsérült családi ház tetőszerkezetét a tüskevári Bem utcában augusztus 14-én. Az éjszakai vihar Veszprém megyében a Somló környéki kis falvakban okozott nagyobb károkat.' fotó: mti, nagy lajos Hat pont az LMP-től a nőkért BUDAPEST. Hatpontos határozati javaslatcsomagot nyújt be a parlamentnek az LMP a nők foglalkoztatásának javítása érdekében - jelentette be sajtótájékoztatóján a párt társelnöke. Szél Bernadett arra hivatkozott, hogy az Eurostat statisztikája szerint az Európai Unión belül az utolsó helyen áll a hatévesnél fiatalabb gyermeket nevelő magyar nők foglalkoztatása. Hangsúlyozta, hogy amíg az EU-ban ez a mutató átlagosan 59 százalékos, addig Magyarországon tavaly 36,1-ről 35,l-re esett vissza. MTI Erősödött a baloldal, de magabiztos a Fidesz BUDAPEST. Aktivizálódtak a választók, továbbra is biztosan vezet a Fidesz, erősödött az MSZP, a DK és az Együtt-PM - állapította meg az augusztus első felében végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján az Ipsos. Az összegzésben az olvasható: a biztos részvételt ígérők aránya 44-ről 48 százalékra emelkedett, a párt- preferenciával nem rendelkezőké 34-ről 30 százalékra csökkent. A pártok felé fordulásnak ezúttal az ellenzéki erők a haszonélvezői - áll az elemzésben, amely szerint az MSZP a múltkori 10-ről 12 százalékra bővítette a táborát, a DK és az Együtt-PM pedig 2-ről 3 százalékra növelte támogatottságát. Az LMP maradt 3, a Jobbik 12 százalékos. A Fidesz támogatóinak aránya sem változott az elmúlt egy hónapban, a választókorú népesség 33 százalékára számíthat, és ezzel továbbra is jelentős előnye van a többiekkel szemben. mti Devizaárfolyam (2014.08.14.) Pénznem árfolyam változás Euró _______313,56 -0,25 USA dollár 234,67 -0,38 Svájci frank 258,65 ______+0,13 Angol font ___391,34______-4,66 Román lef ___70,69______-0,06 Ukrán hrivnya 17,98 -0,03 Horvát kuna 41,09_______-0,02 Lengyel zloty _75,02__ +0,27 fi> http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Kövér László fotó: ÉKN