Kelet-Magyarország, 2014. augusztus (74. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-12 / 187. szám
2014. AUGUSZTUS 12., KEDD Csapatmunkával hozzák ki a gépet a hangárból, ami a szükséges óvatosság miatt egyrészt hosszabb Időt vesz igénybe, másrészt az Izmokat Is kellőképpen megdolgoztatta A sárkányosoknak Is Jut Itt hely A szárnyakról a legkisebb szennyeződést is eltávolítják repülés előtt Féklap, trimm - stimm I A tárolásban és a szerelésben speciális állványok segítenek Alakul a pilótafülke Herkules segítette az Albatrosz f elernp1 Mindent gondosan előkészítenek a földön, mert a magasban már nincs javítási lehetőség. nyíregyháza. Nyíregyháza és a repülés régen összeforrt, így csupán idő kérdése, mikor érzi úgy az ember, hogy a repülőtéren van a helye... A repülés alapjait (siklás, fordulók, emelkedés, leszállás) a vitorlázórepüléssel sajátítja el mindenki. Első lépésként tehát az Albatrosz Vitorlázó Egyesületnél kopogtatunk. Szombat délelőtt kitűnő repülőidő mutatkozott, és mindjárt kiderül, hogy a repülés egyfelől hosz- szú előkészülettel, másrészt fizikai igénybevétellel indul. A hangármester, Szép Ottó olyan precízen rakja be a három szekció (motoros sárkányok, ejtőernyősök és a vitorlázók) gépmadarait, mint egy bűvész a köpenyébe rejtett galambokat. Pár szó a repülésről Múlttól és beosztástól függetlenül mindenki nekifeszül a kiskocsiknak, és a gépeket kitoljuk a fűre. Az egyik műhelyben darabokban áll egy gép, nem hiszem, hogy ebben a szezonban repülni fog - de fél óra múlva ez is társai között várja a pilótáját. Előbb a törzset tartja meg valaki, amíg a többiek a szárny középső részét hozzák ki. A csatlakoztató rudakat gondosan megnézik, bezsírozzák, aztán jöhet a türelemjáték. Amikor sikerül összeállítani a két részt, senki nem ideges amiatt, hogy csak harmadik kísérletre ment, itt minden rúdnak, biztosítónak szerepe van, és a levegőben már nincs javítási lehetőség. Kovács Mihállyal a repülésről váltunk pár szót. A gép 300- 400 kg körüli, egy Hercules névre hallgató csörlő egy közel 1 km-es acélszálon rántja előre, amíg eléri a felemelkedéshez szükséges óránkénti hetInnen már nincs visszaút - még a cikk szerzőjének sem! ven-nyolcvan kilométeres sebességet. Akkor biztosan tud a gép elemelkedni a talajtól, majd megfelelő magasságban leold a vontatókötél, és ott járunk, ahol a madarak. Ekkor még nem sejtem, hogy hamarosan nekem is részem lesz benne... Amikor a szárnyvégeket is kihozzuk a műhelyből, akkor látni, milyen széles a gép fesztávja. Van egy-, és oktatási célból készült kétüléses gép. Megdöbbenésemre vizes ruhával lemossa és áttörli a különben tisztának tűnő gépet Póka Gábor. Megtudom, erre azért van szükség, mert a felkenődött rovarok további koszt gyűjtenek magukra, és zavarhatják a gép siklását, s az alkatrészekhez kerülve ez komolyabb bajt is okozhat. A szabadban Szép Ottó minden lapátot, minden acélszálat megmozgat, átvizsgál, sehol nem lehet hiba. Ezután elfoglaljuk az indulási és érkezési pontot. Egy állványra szerelve telepítjük a rádióantennát, és kipróbáljuk, rendben van-e a kapcsolat. Mindenki beírja a repülési naplót, majd Lápossi Attila egyesületi elnök elsőként ül be a kétülésesbe. Motorja sincs a „madárnak”, mégis hat óra tekint a vitorlázó gépben helyet foglalóra. Van iránytű, vízszintjelző, ha- ladásisebesség-mérő, magasságmérőből mindjárt kettő. Lehervadt mosoly A kifutópálya másik végén Attila édesapja fogadja az indítójelzéseket, majd Hercules segítségével vontatja előre a karcsú gépeket. A negyedik felszállás előtt sandán somolyog mindenki, amikor Ibolya, régi ismerősöm mondja, hogy én következem. Persze és is nevetek, de hamar lehervad a mosolyom, amikor már az ejtőernyőt adják a fotós zsák helyett a hátamra. Pilótám, Kovács Mihály előre ültet, így kintről azt is gondolhatná valaki, hogy én vezetek, de ez tévedés, semmihez nem nyúlok, kivéve a fékkart, de arra még várni kell. Amikor lezárul a kabintető, nem csak a júliusi nap hevétől lesz nagyon melegem. Aztán hallom a rádióban: indulás, és megfeszül a drótkötél, mi pedig futunk a füves réten, mintha terepjáróval versenyeznénk. Egy hirtelen emelkedés, és a gyomrom elkezd a bokámig süllyedni, emelkedünk, tagadhatatlan, végül egy kisebb megtorpanás, és apró billenés jelzi, leoldottunk. Ami ezután jön, tényleg a csoda. Hangosan mondom a műszerek értékeit, hogy jelezzem, értem a dolgom, a pilóta - bizFOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR tosan mosolyog magában - nélkülem is tudja, hol járunk; 300 méteres magasságban kékre festett bádogvárost látok, ez a használt iparcikk piac. A körút széles aszfalt- sávja egészen az állomásig fűt. Egy jobbkanyar után lenézek, látom, a volt Mezőgazdasági Főiskola lovaspályáján épp futtatnak. Fentről nem is olyan nagy a város. Csökken, csökken... Nem megyünk messzebb, egy körre öt percet szánnak. Irányba állunk, én ismét - fölöslegesen - mondom a magasságértéket, csökken, csökken... - aztán kisebb hup- panással már a füvön futunk, én meg végre teljesíthetem az egyetlen feladatot, amit rám lehetett bízni: szorítom a féket, de egy kicsit túlfutunk a rajtvonalon. Sebaj, miután kiszállok és kezet fogok mindenkivel, akinek az izgalomtól az arcára sem emlékszem, közösen toljuk vissza a gépet az újabb starthoz. Egy vőlegény, Géza száll be a gépbe. Neki legénybúcsúztató ajándék lesz a repülés. Jó szelet! KM-PS Az utolsó simítások, azaz beállítások a start előtt 6 Képriport KELET
