Kelet-Magyarország, 2014. augusztus (74. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-09 / 185. szám

2014. AUGUSZTUS 9., SZOMBAT 4 Tollpri I a KELET Gombos Attila; Hiányérzet Szívem, mint egy bálterem Hiányzik nekem A legszebb a földön S ezzel kitárom mindenem Gyémánttal díszítem Miért nincs itt S díszbe öltöm Kérlek, mondd el nekem Régi vágyam ígérem, jó leszek Sajnos mind hiába Csak most legyen itt velem Ha nincs itt Ő ígérem, mindent megteszek Ki benne táncot járna Hogy maradjon is mellettem A legszebb táncot Ha csak egyet kellene várni Mi e földön létezik Ha csak egyetlen egy napot S látnám a legszebb arcot Hiszen szívemben Ő Melyet csoda ékesít Örök nyomot hagyott Az Ő csodája Szerelmemnek szólítom Mely mosolyában rejlik Szívemnek ő a lelke Az Ő csodája Szerelmem, ha mondom Mely most úgy hiányzik Egy örök életre * Hiányzik Nem kell nekem több Hogy fogja kezem Csak egy ölelés, egy érzet És hiányzik Addig szépen, csendben Ahogyan simogatja szívem Felemészt a hiányérzet Mint hercegnő Szívem, mint egy bálterem Úgy lépett be szívem kapuján A legszebb a földön Mint ujjongó gyermek Gyémánttal díszítem Úgy örültem hajdanán S díszbe öltöm De most felemészt a bánat Régi vágyam S érzem hiánynak hiányát Létem minden álma Szívem már beteg s fáradt Itt van Ő Neki te jelented gyógyírját Ki benne táncot járja. <§> William Shakespeare mondta Minél gyöngébb a test, a képzelet annál erősben működik. „Haley a plakáthoz ro- hant és olvasni kezdte a rajta lévő szöveget...” TOLLPRÓBA. - Nos, gye­rekek, lassan pa­koljatok, mert most olyan helyre foglak elvinni ben­neteket, hogy ott Me­seországban érezhetitek majd magatokat! - mondta Madien, miközben a barátnő­ivel együtt ebédelt.- Mire készülsz? És hagyjál már Meseországgal... - a Nap már reggel nem találta jó kedvében Joliet, ami kiha­tott az egész délelőttjére is.- Már lassan olyan leszel, mint Lizbeth! Rózsaszín felhőcske... A társaság hatalmas ka­cagásban tört ki, majd Madien elmondta a töb­bieknek, hogy egy hét múlva a Dolomitok lábához, az ausztriai Kelet-Tirolban fekvő Lavantba utaznak. Madien képeket is mutatott a többieknek, akik rögtön be­leszerettek ebbe a gyönyörű tájba. Egy hét múlva a képek va­lósággá váltak. Maria, Mad­ien, Jolié, Haley, Jennifer és Lizbeth meg sem tudtak szólalni az eléjük táruló táj láttán. Csak nézték a zöld ré­teket, az erdőket, melyeknek a Dolomitok égbe törő, magas csúcsai szabtak határt.- Mindig is szerettem vol­na ide eljutni, és most végre lehetőség adódott rá. Ráadá­sul ezt a gyönyörű természeti csodát nektek is megmutat­hatom - szólalt meg először Madien, akinek könny szö­Tirol az a hely, ahol az álmok tény­leg valóra válnak ILLUSZTRÁCIÓK: THINKSTOCK kött a szemébe. - Azt hiszem, vagyis tudom, hogy ez az én világom, és itt akarok megö­regedni a kis tanyámon. Í Majd Madien éne­kelni kezdett: „Álmom egy tanya, állatok hada, szántani fogok baráz­dát...” A töb­biek is énekel­ni kezd­tek a szállásuk, egy kis ven­dégház lakói­nak legnagyobb örömére. A csapat azonban nem sokat időzött a szálláshelyen. Haley javaslatára először a falucska nevezetes­ségeit nézték meg, valamint a múzeumo­kat és a régészeti fel­tárásokat, melyek a római kor emlékeit tárták eléjük. Máriát és Joliet teljesen le­nyűgözte a St. Ulrich kegy­templom, melynek belse­jét csodaszép freskók és festmények díszítik.- Aki golfozni szeret­ne, az ezt is megteheti itt a Dolomitengolf Ho- tel&Spa Golfclub-ban - és Jennifer Lizbeth orra alá dugta az utazási köny­vet, akit inkább a Dolomitok furcsa, de lélegzetelállítóan gyönyörű hegylánca kötött le.- Nézzétek, ott egy plakát! - majd Haley a plakáthoz ro­hant és olvasni kezdte a rajta lévő szöveget, bár nem sok mindent értett belőle. Végül a többiekkel együtt, valamint egy másik turista segítségé­vel sikerült megfejteni, hogy mi is van a plakáton.- Ez szuper! Jódliverseny ma este a Tirol Klubban - Madlent teljesen felvillanyoz­ta ez az új információ. - De ak­kor jódlihoz tiroli ruha dukál!- Na nézd már, hogy feldo- bódott! - Lizbeth imádta Mad­ien eme énjét.- Miért ne lennék feldo- bódva? Gyönyörű helyen va­gyok, egy csodás társasággal. Mi kell még? A jódliverseny előtt még betértek egy helyi étterembe. Nem is csoda, hogy megéhez­tek eme hely friss levegőjétől és a sok sétától. A menü jobb­nál jobb ételeket sorakozta­tott fel, így elég nehéz volt a választás, de végül mindenki megtalálta a számára legszim­patikusabb ételt, ami mellől nem maradhatott el sör. A csapat aztán a jódliver­seny helyszíne felé vette az irányt, ahol már készen álltak a verseny résztvevői, termé­szetesen tiroli ruhában.- Tudtam, hogy valamit elfelejtettem! - és Madien a fejéhez kapott. - A ruha! Erre a többiek nagy megle­petésére megjelent hat férfi hat tiroli ruhával, természete­sen mindenki méretére szab­va.-'Meglepetés!!! - kiáltottad magát Madien és helyszínen lévők. A többiek most jöttek rá, hogy a jódliverseny Mad­ien ötlete volt, mely végül nagyon jóra sikeredett. És mindannyian rájöttek, hogy Tirol az a hely, ahol az ál­mok tényleg valóra válnak. VICTORIA F. BROWN Lélekben szíve szárnyal, tolla rezdül, betű gördül Első osztályú áru lehetett... Egy cseppnyi erőtlen, ajak fölé száradt vér Állandó szerzőnknek hamarosan megjelenik első kötete, melynek előszavát most olvas­hatják. tollpróba. Valahol, vala­milyen formában mindenki vándorol valahová. Van, aki kocsival, van aki vonattal, van aki családdal, s akad ki csak úgy gyalog, szemben a világgal. Vannak emberek, kik hiva­tásból, céllal vándorolnak, s újra meg újra útra kelve, lelkűk talán soha meg se pi­henne. S akadnak olyanok is, kiknek ezt a sorsot adá az élet, se otthonuk, se társuk, hol szívük nyugovóra térhet. De útra kél a leány is, az első randevútól az oltár felé vándo­rolva, s csak remélheti, hogy az út, melyre lépni kész, nem csak szurokkal van bevonva. Ki előbb, ki később lép az útra, vállára akasztott zsákjában mindenkinek a maga sorsa. Ki bátran gondol a jövőbe, félel­met szíve nem ismerve, mint a gyermek szülővel dacolva, in­kább megy világgá, minthogy rendet rakjon naponta. S any­ja már készíti is a tarisznyát: - Rajta, fiam, indulj hát! Arcán szelíd mosoly játszik, de szívében a félelem szikrá­zik.- Csak hamar térj is vissza! - fut át rajta a gondolat, mely mosolya mögött kimondatla­nul ott marad. S akadnak, kik félénken lépnek az útra, hosszas ter- vezgetéssel, odébb-odébb ha­lasztva, mig valaki meg nem taszítja; - Ugyan induljon már valahova! Vándorol a varrónő is, mi­közben más kabátját varrja. Egyszer talán az Ő terveit viszik rá a szalagra! S gondo­latban messze jár, hol kelmék suhanása lebben, de kattog­va húzza a gép vissza, álmok rengetegéből a való világba. Ám útra kélt a gondolat, épp ott a gép alatt, s talán egy ván­dor viszi messzi vidékre a ka­bátba varrt álmokat. A költő is vándorol, s lélek­ben szíve szárnyal, tolla rez­dül, betű gördül, útravaló is akad. Vándorol a festő munkája is, s ha szerencsés, sokfele megfordul, s általa mások a festő szemével látják a vilá­got. S útra kélt a szín, a fantá­zia, a festmény által útra kélt a festő maga. Mindannyian vándorolunk, még ha nem is tudjuk, nem is látjuk. Ki tettekkel, ki gondo­latokkal járja be a világot. Olyanok vagyunk, mint a szőlő, mit a gazda gondos munkával nevelget, s mikor beértünk tovább dolgozik, hogy testes borrá váljunk, s minden cseppnyi verejtéket magunkban hordozva, útra kelünk más országokba. Vándorolunk, ha kell, ha nem, hisz hosszú az út előt­tünk. Sokan hiszik, hogy majd máshol könnyebben is élhetünk. Elindulunk gyermekszív­vel, tarisznyánkban szinte semmi, s lassan hajunk őszbe fordul, de szívünk marad ta­lán a régi. S útra kelünk akár a gondolat, mit az író egy könyvbe rak, s vándorol majd kézről-kézre, neves boltból régiségbe. Tarisznyánk már húzza vál­lunk, nem könnyű az út, min járunk. De megyünk tovább megrakottan, ki telve öröm­mel, ki csak gonddal, búval. S midőn eljő a nap, hogy a Mindenható maga elé hívat, tiszta lélekkel járuljunk elébe, tudván, hogy az út itt véget éré. Őszintén ott elmondhat­juk, nem hiába vándoroltunk. TÖRÖKIPAPP ERZSÉBET Kosa Gergő Holló és a róka Száll a holló, üldözi a róka, El is kapja lassan, De azután elsuhan. Áll a róka lebiggyesztett orral, Jön egy nyuszi gyorsan, A róka elrohan. Kergeti a róka a nyulat, Míg el nem érik a kutat. Hopp, a nyúl beleesett, A róka elkeseredett, A holló is elrepült, A róka elszenderült. Feczkó Tímea Messze még a reggel Gondolatok kergetnek, jövőm és jelenem, Kinek vagyok fontos, ki fogja majd két kezem. Tárt ablakom párkányán, táncoló verebek moraja. Mi lesz a felkelő nap után? Még ég a viasz, még pörgeti a szellő a lapokat. Messze még a reggel. Kattog az óra, járja víg ritmusát, Mintha csak tudatni akarná, A világ keserű bánatát. Mi lesz a felkelő nap után? Még ég a viasz, még pörgeti a szellő a lapokat. Messze még a reggel. Verejtékezik a kancsó a konyhaasz­talon, Benne a víz mi szomjamat oltja, Sötét az éj csak a telihold világítja. Mi lesz a felkelő nap után? Még ég a viasz, még pörgeti a szellő a lapokat. Messze még a reggel. Lehunyt szemeim álmok előszobája, Csókot lehel reá az éj, Megfosztva a valóságtól, örökké elkísér. Mi lesz a felkelő nap után? Még ég a viasz, még pörgeti a szellő a lapokat. Messze még a reggel. O http://www.kelet.hu Facebooki www.facebook.hu/ keletmagyarorszag TOLLPRÓBA. Ez most Ő? Későn jött, már hajnali fél négy is el­múlt. Várok rá, mióta az utol­só csikket elnyomtam a szinte üres hamuzóban. Hogy hol csellengett eddig, az rejtély, egy szót sem tudok kihúzni belőle, csak bámul maga elé, mintha nem is rám számított volna itt az ajtóban. A szeme vérben, lassan és hosszan pislog, ez már az éber delirium tremens, s ahogy az erőtlen lámpa felé fordítja a fejét, fehér por csillog a bal orrlyukában. Kokain? Vagy csak valami gyógyszerféle, lazán az asztalra öntve egy kis kapszulából? Nem tudom, de látszik, hogy első osztályú áru. Hátrébb lépek, hagyom, hogy saját lábán jöjjön be a vedlett falú szobába. Támo­lyog, próbál megkapaszkod­ni, de a szoba üres, a sarok­ban álló lámpán kívül semmi. nincs benne, így hiába kap valami számomra láthatatlan után, menthetetlenül kibillen az egyensúlyából és elterül a padlón. Majdnem komikus, de még nincs kedvem nevet­ni. Igyekszik összeszedni ma­gát, először négykézláb emel­kedik, majd imbolyogva, de talpra áll. Megrázza kicsit a fejét, a haja az arcába hull. Apró vércsepp jelenik meg az orra sarkában, lassan folyik lefelé, de erőtlen, megreked, az ajka felett alvad meg. Ő nem érzi, nem veszi észre, én pedig nem szólok, mert nem ront már az állapotán. Hosszú ideje figyelem, megszoktam a látványát. Órákkal később megmoz­dul, eltakarja a szemét a két tenyerével, majd nagyot só­hajt, mintha hosszú idő után ez lenne az első levegővétele. Ahogy felnéz, a tekintete ki­élesedik. Egy örökkévalóság óta először csillan meg valami a szemében. Megérkezett, im­már erős és bátor. Hogy őszin­te legyek, örülök, hogy itt van. REPÜL Elindulunk gyermekszívvel, tarisznyánkban szinte semmi „Itt akarok megöregedni!”

Next

/
Thumbnails
Contents