Kelet-Magyarország, 2014. augusztus (74. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-01 / 178. szám
2014. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK KELET A Panyolafeszt fontos eleme a pálinkafőzdei látogatás FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM Haza akarok menni! Panyolára Az ország egyik legszínvonalasabb rendezvénye a Panyolafeszt. PANYOLA. Honvágyam van. Kaposvári származású lányként hat éve élek a fővárosban, jövő hétvégén mégis Panyolára akarok hazamenni. A környezetemben mindenki tudja, hogy augusztus 8-10- éig az ország egyik legszínvonalasabb rendezvényén, a Panyolafeszten leszek. Kézművesek, kenuzás, koncertek Reggelente most is - mint minden évben ilyenkor - a neves Panyolai Elixir tízféle gyümölcspálinkájának egyikével köszöntőm a napot. Aztán megnézem a Taurin Cirkuszcsoport és a néptáncosok műsorát, majd a kézműves programokon alkotok és kenuzni megyek a Túrra. Ebédelni a fesztiváltéren fogok, az ott készülő szatmári ételekből négyfogásos lakomát csapunk. A mennyei falatokat a Panyolai Pálinkák előállításának helyén, a neves pálinkafőzőében öblítem le a Mézes és az Aranypálinka termékcsalád valamelyik ízével. Lakatos Gergely, a cég vezérigazgatója azt ígérte, az utóbb említett pálinkákból az idén először longdrinkeket is készítenek a fesztiváli közönségnek. Este a koncerteké lesz a főszerep: Balkan Fanatik, Rúzsa Magdi, Meszecsinka, Folk Error - hogy csak néhányat említsünk a nagyok közül. Közben tánc - amelybe Muhari Zoltán, a falu polgármestere és a helyi képviselők is bekapcsolódnak -, pálinka (lehetőleg Panyolai SQ), éjjeli séta a Szamos-par- ton, sok-sok élmény, dallam és nevetés. S hogy honnan tudom mindezt ilyen pontosan? Kilencedszer megyek a panyolai Határmenti Világzenei Fesztiválra. Idén gyere el te is! Meglátod, nagyon jó lesz! Mintha hazajönnél... km Kvfzmegfejtés . Milyen fesztivált rendeznek minden év szeptemberében Nagydoboson? c)Tókfesztivált El __^____ Jalla&fAd$Mmm napi menüajánlata: Rendezvények, | Bakonyi betyárleves, esküvők g szilvalekváros gombóc lebonyolítását, | _________________________ hidegtálak | Napi levesajánlatunk mellé és külön is LÁrt!*áeÁ* ä rendelhetők frissensütt ételek kedvező áron! KeSZtieSei TTTrWTrIM vállaljuk. nTnwnüáríüfgys^ esetén: 650 Ft. kiszállítással: 750 Ft. !fi^®tfétőfizetéssel^0^t^záUítással^50Fl a'MikJktj. BEE I * E BE * HIRDETÉS Színes hétvége: Kertvárosi Napok Ibrányban IBRÁNY. A július középén érkezett rossz időjárás miatt elhalasztott Kertvárosi Napok 2014 rendezvényt augusztus 9-lO-én pótolják. Augusztus 9-én 21 órától rendezik a Kertvárosi Sziget fesztivált, ahol a Green Office együttes is fellép. Másnap 15 órától indulnak a programok, számos ismert fellépővel, ugrálóvárral és tűzijátékkal, km Izgalmas zeneünnep A fesztiválon számtalan nagyszerű művészt hallhat a közönség. Nyírbátor. Igényes zeneünneppel várja a kultúra szerelmeseit a Nyírbátori Zenei Napok augusztus 2-20. között. A szervezők negyvennyol- cadszor kínálnak izgalmas programokat a látogatóknak, a kínálatban szerepel a régi filmslágereket, kuplékat, táncdalokat mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében előadó Budapest Bár, és a Kossuth-díjas Csík zenekar is. A református templomban ad koncertet a világjáró Magyar Virtuózok Kamarazene- kar Szenthelyi Miklós hegedűművész vezetésével, s itt szólaltatja meg a hazai és a külföldi kortárs szerzők műveit a Debrecenből érkező Kodály Filharmonikusok. A fesztivál nyitónapján, augusztus 2-án 16 órától a kulturális központ lépcsőpiramisában rendezik meg a VI. Nyírbátori Fúvószenekari Találkozót, az érdeklődők a helyi mellett megismerkedhetnek a Derecskéi-, a Zichy Géza Zeneiskola és a Debreceni Zenede Ifjúsági Fúvószenekarral, valamint láthatják-hall- hatják a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport bemutatóját is. Negyed évszázada muzsikál a magyar népzenei élet egyik elismerten népszerű, Kossuth-díjas együttese, a Csík zenekar, akik augusztus 16-án, szombaton este nyolc órától állnak színpadra a római katolikus minorita templom és rendház belső udvarán. A koncert kísérőprogramja az azt megelőző, délután három órakor kezdődő könyv- bemutató és karikatúrakiállítás, ahol Szilágyi Szabolcs Hat kicsi hajótörött című kötetét dedikálja, de Szűcs Édua karikaturista műveit is láthatják az érdeklődők. km A Csík zenekar is fellép Nyírbátorban fotó: internet Programok Augusztusi., péntek 10 óra: Beregdaróc, Kenderes napok, Kastélyudvar _________ 10 óra: Nyíregyháza, Baba jelbeszéd tanfolyam bemutató, Metropol üzletház, Zenebölcsi ____ _____ 14 óra: Nyírmihálydi, Nyírmihálydi, megemlékezés az első világháború 100. évfordulójáról. Magtár Múzeum udvara __ 15.30 óra: Kisvárda, I. Free Dance nemzetközi táncfesztivál, főtér 19 óra: Tuzsér, IV. Nyári zenei fesztivál, fellép a Parapács Zenekar és a Buda Folk Band, Lónyay-kastély udvara _____________ 20 óra: Kisvárda, „Csakazértis szerelem’’ előadás, Klsvárdai Várszinpad ________________________________ 21 óra: Nyíregyháza, 23. Mandala Nyár. Mozart szerelmei, Sóstói Múzeumfalu _____,__________________________ 21 óra: Nyíregyháza, A szörny mentőakció - ingyenes filmvetítés, Szabadtéri Színpad ___________________________ Augusztus 2., szombat 9 óra: Tiszabercel, XV. Tiszaberceli kulturális és turisztikai napok. Tlsza-parti ultiparti ___________________________ 10 óra: Márlapócs, Cseh Tamás emléknap, Hungaricum vendégház ____________________ __ 12 óra: Nyircsaholy, Nyfrcsaholyi LapcsánkafesztTvál konferencia, művelődési ház udvara _________________________ 16 óra: Nyírbátor, 48, Nyírbátori Zenei napok, VI. Nyírbátori Fúvószenekari Találkozó, Kulturális Központ 16.30 óra: Erdőbénye, I. Free Dance Nemzetközi Táncfesztivál, főutca, illetve piactér _________________________ 19.30 óra: Tuzsér, IV. Nyári zenei fesztivál, fellép a Mandala Dalszínház, és Tünde és a Pila Acoustic Group ____ _____ 20 óra: Dombrád, Miss Alpok Adria 2014 szépségverseny, Tisza-part _______________________________ 20.30 óra: Nyíregyháza, MÁZS 40-25! koncert, Szabadtéri Színpad _________________________________ 21 óra: Ibrány, Rock éjszakája, 20 éves a Prometheus, Tisza-part Augusztus 3., vasárnap 8 óra: Nyircsaholy. Nyírcsaholyi Lapcsánkafesztivál. Élő koncer- tek, főzőverseny, művelődési ház udvara ______________ 10.30 óra: Vámosatya, Látványtér. Bockerek és a többi 20.30 óra: Tiszabercel, XV. Tiszaberceli kulturális és turisztikai napok. Gátszínház: Oszvald Marika és barátai operettgála 21 óra: Nyíregyháza, Sóstófürdői Zsidó Fesztivál, Sóstói Múzeumfalu _________________________________ Augusztus 5., kedd 9 óra: Tiszabercel, XV. Tiszaberceli Kulturális és Turisztikai Napok, Roma-nap ________________________________ 16 óra: Öömbrád, I. Free Dance Nemzetközijáncfesztivál 18 óra: Nyíregyháza, „Ó, dicső természet!” Gyuka Ferenc és Bodnár Mária fotókiállítása, Bencs- villa 0mi 06.00 Noé barátai 06.30 Híradó 06.45 Sporthírek 06.50 Időjárás-jelentés 07.00 CapriAz álmok szigete® Olasz romantikus tévéfilmsorozat 08.00 Híradó 0820 Balatoni Nyár 10.05 Az Ushuaia expedíció Francia természetfilm-so- rozat 10.55 Lengyelország @ Magyar ismeretterjesztő sorozat 11.30 Kapa, kasza, fakanál Angol ismeretterjesztő-sorozat 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.30 P 'amende - Roma kultúra 13.00 Esély 13.30 Magyar világkarrierek @ Ismeretterjesztő-sorozat 14.00 Rámenős páros® Német akciióvígjáték-sorozat Büszkeség és batítélet ® A népes Bennet család egy kedves vidéki kúriáján él. ATeremtő öt leánnyal ajándékozta meg őket - ami bizony gyakran okoz heves főfájást a jó... 20.20 14.50 Szívtipró gimi® Amerikai tévéfilmsorozat 15.40 Az élet megy tovább @ Brazil tévéfilmsorozat 16.30 Híradó* 16.45 Párizsi helyszínelők © Francia bűnügyi tévéfilmsorozat 17.35 Híradó 17.45 Rex felügyelő® Osztrák-német bűnügyi tévéfilmsorozat 18.35 Charly, majom a családban Német családi filmsorozat 19.30 Híradó este 20.20 Büszkeség és balítélet @ Angol tévéfilmsorozat 22.20 Híradó 22.40Twin Peaks® Amerikai tévéfilmsorozat 23.30 Munkaügyek - IrRealIty Show® Magyar vígjáték-sorozat 00.00 Párizsi helyszínelők @ Francia bűnügyi tévéfilmsorozat (ism.) (f>2 07.50 Babar és Badou 08.15 Állatkert a hátizsákban 08.40 Maja, a méhecske 09.10 És te mit gondolsz? 09.15 Aprónép 0925 Kiváncsi Fáncsi 09.30 Caillou 09.40 OzieBoo! 09.45 Lóti és Fűti 09.50 Malackó 10.00 Ormányos család 10.15 Mesélj nekeml 10.25 Kenguk® 10.35 Fixi, Foxi és barátaik® 11.00 Garfield és barátai © 11.25 Balekok© 11.30 Hunyormajor© 11.55 Shaun, a bárány© 12.05Tilly és barátai© 12.15 Amika 12.40 Rocky és Bakacsin © 13.30 Egyszer volt© 13.55 Shaun, a bárány© 14.05 Hunyormajor© 14.30 Tilly és barátai© 14.40 Garfield és barátai © 15.05 Balekok© Lúzert fogtam, nem ereszt® A bérgyilkos Jean egy egykori maffiavezér nyomában van. A szállodában véletlenül megakadályozza Francois öngyilkosságát. Nem sejti, milyen terhet vett ezzel a... 21.45 15.10 Fixi, Foxi és barátaik© 15.35 Kenguk© 15.45 Ormányos család 16.00 Malackó 16.10Babar és Badou 16.35 Tehénke mesék 16.45 Állatkert a hátizsákban 17.10 Aprónép 17.20 Maja, a méhecske 17.45 Süni és barátai 18.00 OzieBoo! 18.05 Mesélj nekem! 18.15 Mesék Mátyás királyról 18.20 Frakk, a macskák réme 1825 Lóti és Fűti 18.35 Caillou 18.40 És te mit gondolsz? 18.45 Mumin-völgy 18.55 Segítség kacsaszámyakon 19.10 Thomas és barátai 19.20 Rolie, Polie, Olie 19.50 Rupert maci 20.10 Elcserélt lányok ® 21.00 Híradó este 21.45 Lúzert fogtam, nem ereszt @ 23.10 Hacktion Újratöltve® |wnr«_! KLUB 04.00 Reflektor© Sztármagazin 04.10 Barátok közt® Magyar filmsorozat 04.45 Castle® Amerikai krimisorozat 05.30 Top Shop 06.00 Jó reggelt, skacokl © 07.35 RTL Híradó - Reggel Az RTL II esti híradója 08.08 8.08 - Minden Reggel © Élő magazinműsor 10.05TopShop 11.45 Asztro-Show 12.50 Fókusz© Közszolgálati magazin 1325 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 14.40 Tuti gimi© Amerikai filmsorozat 15.45 Az örökség® Amerikai filmsorozat 16.50 Castle® Amerikai krimisorozat 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 19.00 Fókusz® Közszolgálati magazin CSIíAhelyaínetők- A harmadik lány® Az idén már a harmadik lány ugrik le az egyetem kollégiumának a tetejéről. A helyszínen hamar kiderül, hogy az első évfolyamba... 21.25 19.30 Éjjel-Nappal Budapest ® Magyar filmsorozat20.50 Barátok közt® Magyar filmsorozat 2125 CSI: A helyszínelők© Amerikai-kanadai krimisorozat 22.30 CSI: Miami helyszínelők ® Amerikai krimisorozat 23.30 RTL Híradó-Késő esti kiadás Az RTLII esti híradója 00.00 Reflektor® Sztármagazin 00.20 V, mint veszélyes © Amerikai-kanadai sci-fi thrillersorozat 01.20 Kalandor Turisztikai élménymagazin Az RTL Klub új turisztikai, vagy ahogy inkább mi szeretjük hívni: élménymagazinja, azért jött létre, hogy tippeket adjon az egész család számára. 01.50 Mr.és Mrs. Bloom® Amerikai akciófílm-sorozat 02.40 4ütem® Autósmagazin b 05.1513-as raktár© Angol-amerikai misztikus filmsorozat 06.00 Csapdába csalva @ Német doku-reality sorozat 06.25 Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 09.30 Stahl konyhája © 09.35 Babapercek® 09.40 TeleShop 10.45 Astro-Vllág 12.00 Tények Délután hírműsor 12.25 Aktív© magazinműsor 13.00 Walker, a Texas-i kopó (Ism.) @ Amerikai akcíófilm-sorozat 15.00 Hal a tortán© vendégváró valóság-show 16.00 Családi Titkok® Magyar reality sorozat 17.00 Marícruz® Amerikai-mexikói filmsorozat 18.00 Tények NCIS-Az apa bűnei® DiNozzo édesapjára másnapos állapotban találnak rá a kocsijában, a csomagtartóban egy holttesttel. DiNozzo ügynök nem vehet részt a nyomozásban... 23.35 19.30 Jóban Rosszban @ Magyar filmsorozat 20.15 Magánnyomozók @ Magyar doku-reality sorozat 21.15 Édes élet© reality sorozat 22.30 A gonosz álarca © Amerikai filmsorozat 23.35 NCIS® Amerikai krimi-sorozat 0025 Tények Este hírműsor 0120 Aktív (ism.)© magazinműsor 0140 Briliáns elmék @) Amerikai vígjáték-sorozat 0225 Marícruz (ism.) © Amerikai-mexikói filmsorozat 03.10 Xena© Amerikai kalandfilm-sorozat 04.00 Családi Titkok (ism.) ® Magyar reality sorozat 04.45 Akt ív (ism.)® magazinműsor 05.05 Babavilág (ism.)© magazinműsor ÖDUNATV 06.00 Kárpát expressz Szerkesztő: Debreceni Mihály0630 Híradó 630 0645Slovenski utrinki 07.15 Kvartett 0745 Rome Reports 08.10 Duna anzix0830Híradó830 0835 Térkép (ism) 09.05 Könyvajánló 0020 Váratlan utazás © 10.10 Szelek szárnyán ® 11.00 Angyalbőrben © 12.00 Déli harang- szó 12.00 Híradó - Déli 1U0 Időjárás-jelentés -Mi1225Kívánságkosár1420Vers 1430 Hungária Kávéház® Magyartévéfilmsorozat 15.00 Mediterraneo ©1530 A tenger kincsei és legendái © 1630 Térkép 17.00 Vá- ratlanutazásCDl8.00 Híradó-18.001825 Dunasport -18.0018.35 A világörűkségkin- csei 19.00 OTP Liga NB1-ES labdarúgó-mérkőzés Puskás Akadémia FC-PMFCMATIAS1 21.00 Hírek 21.05 Dunasport 21.15Columbo ©2230 Könyvajánló 2235 Holtvidék© Magyar játékfilm 00.55 Himnusz ÖATV 7.00 ATV START 7.00,730,8.00,830 8A0 Start * 9.00 ATV Híradó 9.10 Hírvita 950Az elnök emberei The WSWing4.évad, 4. rész, 1999 színes, magyarul beszélő, amerikai filmsorozat <2)1030 Flazahúzó 1135 La- d bácsi konyhája 1155 Fórum Közönségvitaa politikáról 12.30 Fórum Közönségvita a politikáról 14.10 Start +155 0 700-as klub © 1625Főaz egészség1655Vtóghíradól705 Föruml7A5 ATV Híradó A nap legfontosabb hírei 1805 Sportpercek 1815 Hírvita 1845 ATV Híradó 1920 Időjárás-jelentés 1925 Egyenes beszéd 2040 No comment 2045 Titkosdosszié 2145 ATV Híradó A nap legfontosabb hírei 22.05 Világhíradó 2220 Azet- nök emberei amerikaifilmsoiDzat@23.05 Hazahúzó 004)0 ATV Híradó 0 EMSZMKM 800Paletta ism630lapzárta ismTOO Híradó 805Magyarország élőben ism 9X15 Ikon ism930Ázsia htiIO.00 Híradó1030Sorolói ism 11.05 Panaszkönyv ism 1130 Sportré ism1200Défhiradól245Televíziós vásáriás 1105 Lapzártaisml330Paletta ism 1405 Zöld övezet ism1430 Globál ism 15.00 Híradó 1530 Kommentár nélkül 16.05 Felfedező 1630 Stopper ism T7.00 Híradó 1730 Európai híradó1800Híradó, benne:184510 perc 19.00 Híradó1930 Magyarország élőben- benne: Lapzárta 21.00 Híradó 212130 Célpont2200Híradó2230 Riasztás ism© 2105 Magyarország élőben ism ö FILM+ 09.05 Függő játszma 3. ©11.00 Simlisek akcióban © Francia vígjáték 1240 Bosz- szú az Eiger csúcsán © Amerikai akciófilm 18100ngBak2-Asáriá™bosszúja©Thai akcióthriller 17.00 Eragon©Amerikai-angol- magyar kalandfilm 19.00 Marsupilami nyomában © Francia vígjáték 21.00 A vadon foglyai ©Amerikai kalandfilm 2115 A barbár® Amerikai-kanadai akciófilm öST0RY4 06.00 Andersen meséi 0630 Balu kapitány kalandjai 07.00 Balu kapitány kalandjai 0730 Dallas © 0835 Gyilkos sorok © 0935NCIS®1035NCIS©TL35Afarm. ahol élünk ©1235 A farm, ahol élünk © 1340 Született feleségek © 1435 Született feleségek © 1535 Poirot novellák © 1645 Hír24 hírműsor 16.55 Columbo © 19.00 Hír24 hírműsor 1925 Columbo © 2120 Párizsi helyszínelők® 2225 London Boulevard®0025 Dallas© O DISCOVERY C. 07.00 Hogyan készült? XII. Motorkerékpármotorok 0730 Hogyan készült? XIII. Ka- lapács/ementáli sajt/görkorcsolya 08.00 0830 Licitvadászok II. 09.00 Raktárvadászok Ili. 6. rész 0930 Raktárvadászoklll. 7. rész 10J10 Állítólag-nJW Hogyan készült?XX 3. rész 1130 Hogyan készült? XX 4. rész 1200 Ne próbáld ki otthon! II. A világ urai 13.00 113014.0014301500153016001630 17.00 U301800183019.00Raktárvadászok 1930 Elveszve - eladva! I.lrész20.00 Konténervadászok 1.1. rész 20.30 Ereklyék a hátsó kertből I. Régi kuplerájok 21.00 Klasz- szikus autók megmentő II. Volkswagen mik- robusz2200AutókereskedőkXMorris Minor 23.00 Amcsi benzinfalók II. Shelby Mustang, l.iész tv műsor 3 FÉM 3 06.00 TeleShop 0645Tanulj sütni profitól! (ism.) © 07.15 Szerelmes Anna (ism.) © 0745 Szerelmes Anna © 0820 Rabok és szeretők © 09.15 STAHL TV 0920 STAHL TV <S>0945 STAHL TV Tanulj sütni profitól! © 10.15 TeleShop H.05 MÁSKÉPPEN - beszélgetések J0SHIBFIARATTAL (ism.) ©talk-show 124)5 Magánnyomozók (ism.) ©1105 Magánnyomozók@1405 Shopping Királynők © 15.05Családi Titkok ©1805 Hawaii FiveT) (ism) ©17.05 Hawaii Five-0 ©1805Las Mzgas © 19.05 A Grace klinika (ism) © 20.05 A Grace klinika ©21.05 Mindent a szeretemért © 23.00 Tények hírműsor0020 Visus - A bárka rejtélye (ism.)® ÖCOOLTV 06.00Televíziós vásárlás09.00 Medicopter T17 -A légimentők © Német-osztrák akció- film-sorozat 10.00 Baywatch @ Amerikai kalandfilmsorozat 11.00 Az elveszett erek- lyékfosztogatói®KanadaPnémet-francia- amerikai kalandfUmsorozat 124)0 A mentalis- • ta® Amerikai krimisorozat1250Medicopter 117 - A légimentők © Német-osztrák akció- film-sorazatl345Cobrali® Német akció- film-sorozat 1440 Cobra 11 © Német ak- ciófilm-sorozat1535CSI: A helyszínelők <S> Amerikai-kanadai krimisorozat 16.30 CSI: Miami helyszínelők ® Amerikai krimisorozat 1730 Showder Klub © Vidám show- műsor 1830 Dr. Csont © Amerikai krimisorazatlftl5Gyilkosámék®Amerikai-kana- dai krimisorozat 20.15 Castle ® Amerikai ak- cióvígjáték-sorazat 21.10 A csajom apja ideges © Amerikai romantikus vígjáték 23.15 Baromi őrjárat® Amerikai vígjáték ÖNYTV 0630 Híradó 0635 Híregyháza Közéleti magazin ©0730Híradó 07.55 Donna kér- dez...@0800TerusésKálmány®0815 104 magazin ®0830 Senora magazin © 09.00 Gólya-hír 5. magazin © 0930 Rá- Adás Plusz ©104X) Képújság 184)0 Híradó 1825 Szieszta@19.00 Híradó1925Dorina kéitiez...®1930Szieszta szórakoztató ma- gazin ©20.00 Híradó 2025 Híregyháza© 21.00 Híradó 2125 Dorina kérdez.®2130 Tears és Kálmány@21A5104 magazin© 2200 Híradó 2220 Szieszta szórakoztató magazin ® 2320 Képújság 630Party Zóna-videoklipek ©7.00 Híradó 730 Halrafel! ©745 Honvéd7©800Híradó 830 Harmónia © 9.00 Híradó 930 Képújság 1730 Party Zóna-videoklipek © 1800 Híradó l830Vfe-kend@19.00 Híradó 1930VW0xf©2O.OOHÍradó2O3O Sportszelet @ 21.00 Film: Utazás a kopo- nyám köfül©22.15 Híradó2240Vig-kend - ism.@2340Himnusz2345 Képújság ÖNAT.GEO. 6.00 Mérnöki találékonyság: Az Airtms A380- as 7.00 Házromboló kincsvadászok 730 Munkaruhás értékmentők 800 Vad motorosok 9.00 Túlélési praktikák 10.00 Űrviha- rok. földviharok: Kozmikus tűz 11.00 Garázs varázs1200 Tonhal-csaták © 13.00 Birodalmak harca: Szalamisz® 14.00 Azok a 80-as évek 15.00 Ufók Európa egén: 6. rész1800 Mega-akváriumok 17.00 Aranyásók Alaszkában: Kapuzárási pánik 18.00 Mi történne ha... © 19.00 Eszement játékok 1930 Dönts vagy meghalsz!: Forgószél ©20.00 Országútapokolba 21.00 Vadregényes építmények: tődoki kunyhója 22.00 Túlélni Alaszkát li: Haragosfolyó 23.00 Halálos küldetés: A fehércápa-misszió 0.00 Vadregényes építmények © CLASSFM 0.00 Class Zenetár új slágerek, valódi klasszé kusok 600Morning Showl0.00 Class Kívánságműsor 1600 Class Délután 18.00 Jáksó Top2020.00 Class D) hazzánk legnagyobb lemezlovasaival 0.00 Class Zenetár ÖMR1-KOSSUTH 600180perc 9.00 Hírek930Hírek 10.00 Krónika benne: Sport. Időjárás. 1030 Hírek kb.1052 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírek T132 Vendég a háznál Gyerekekről - felnőtteknek Szetkesztő: Keresztes Ilona 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 1223 Sportvilág 12.30 Ütköző délben 13.00 Hírek 13.06 Rádiószínház1330 Egy az Isten! 1400 Hírek 14.05 Arcvonások 1A30 Hírek 1434Tér-Idő 15.00 Krónika 15.10 Történet, hangszerelve1535 Közelről 1536 Rejtője nő: A néma revolverek városa 1600 Krónika 1630 Hírek 1640 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők1730Krónika n34 Sportvilág 18.00 Ütköző este Szerkesztő: Kakuk L. Tamás Műsorvezető: Náray Balázs 1830 Határok nélkül 194K) Hírek 19.07 Sportvilág Szerkesztő-műsorvezető: Cseszregi Balázs 1925 Tetten ért szavak 1930 Családi sáv 21.00 Hírek 21.05 Belépő Kulturális magazin Szerkesztő: Házi Hunor Műsorvezető: Antall István 21.30 Rádiószínház 2200 Krónika 2220 Sportvilág 2230 A nap történetei 2257 Igéző 234)0 Hírek 2105 Sport 23.11 Arcvonások2336Tér-Idő Szerkesztő: Várkonyi Benedek 600Hírek. Időjárás603Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval Műsorvezető: Buda Márton . közben:630 Hírpercek 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés730Hírek aOO Hírek 830 Hírek 9.00 Hírek 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.02 Sporthírek 10.03 Petőfi ösz- szes 11.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 11.02 Sporthírek 12.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés B.02 Sporthírek 14.00 Hírek. Időjárás. Köztekedésl5.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 1802 Sporthírek 1600 Hírek. Időjárás. K0zíekedésl6.03 Egész úton - hazafeléa Petőfi Rádióval Műsorvezető: Péczeli Dóra 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sporthírekiaoo Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.02 Sporthírek 194)3 Kultúrfitnesz20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 21.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés2200Hírek. Időjárás. Közlekedés 2203 Basszus Zóna 23.00 Eleven Ö VIASAT3 06.05 Igazgyöngy török filmsorozat @ 0635 Született detektívek (Ism.) 3. évad- amerikai bűnügyi sorozat ©0740 Gyilkos sorok 8. évad- amerikai krimisorazat 0835 Született detektívek 3. évad-amerikai bűnügyi sorozat ® 0930 Szivek szállodája 1025 A nagy házalakítás 9. évad- otthonteremtő show®825A főnök 3. évad-amerikai krimisorozat © 1220 Esküdt ellenségek ® 1330 Kettős ügynök ©1430 A célszemély ©1520Gyilkos számok (ism)l. évad- amerikai krimisorozat ©1630Gyilkosszámok 1. évad-amerikai krimisorazat ©17.15 Beugró Plusz improvizációs helyzetgyakorlatok © 18201830 Jóbarátok ©1930Jim szerint a világ (ism.) ©1930Jim szerintavilág© 20352030Kétpasi-megegykicsil.évad- amerikai vígátéksorozat ©21.15 A magány- nyomozó®2335CSI: New York-i helyszínelők (Ism.) (CS.I: NY) 8. évad- amerikai bűnügyi sorozat® 0040 A célszemély (Ism.) 3. évad- amerikai akciósorozat @ A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.