Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-08 / 157. szám

2014. JÚLIUS 8., KEDD KELET Olcsvaapáti: veszélyes vizeken AFelső-Tiszavidéki Bú­vár és Mentő Közhasz­nú Egyesület búvárjai vasárnap óta keresték az eltűnt kislányt. olcsvaapáti. Hétfőn délelőtt lapunk munkatársai is a tra­gédia helyszínén jártak, ahol két órán keresztül kísérték figyelemmel a tizenegy éves kislány, Csercsa Enikő keresé­sét. Mikor megérkeztünk, az eltűnt lány hozzátartozói a partról figyelték lélegzet visz- szafojtva a speciális mentőcso­port munkáját. Csak tapogatózni tud- Itt valahol bukhatott le a kis­lány - mutatott egy pontra a vízen a hömpölygő Tiszából előbukkanó nehézbúvár. A ku­tatás metodikájáról megtud­tuk: egy búvár gyalogszerrel, a part közelében fésüli át a tere­pet, míg egy másik a víz alatt, a mélyebben fekvő szakaszt pásztázza végig, aki ott már nem sokat lát, így csak tapoga­tózni tud. A Felső-Tiszavidéki Búvár és Mentő Közhasznú Egyesü­let másik két tagja eközben elmélyülten figyelt egy csipo­gó hangot adó műszert. Ez a csónak két oldalához képest tíz-tíz méternyi felületet tapo­gat le, ám ez a radar hétfő délig még nem talált semmit, ahogy a hajó farára felszerelt másik letapogató szerkezet sem. A speciális mentőcsoport el­Évente tíz-tizenkét • holttestet emelünk ki a folyóból. SZABÓCSABA Az egyesület búvárai közel egy napon át keresték a kislányt, míg végül hétfő későn délután kiemelték a holttes­tet a vízből FOTÓ: RACSKÓ TIBOR nőkétől, Szabó Csabától meg­tudtuk: a Tisza itt azért veszé­lyes, mert több olyan szakasza is van, ahol egy lépés után hirtelen akár három métert is mélyül a folyó.- Sajnos évente 10-12 holt­testet is kiemelünk a vízből - közölte a szívszorító tényeket az egyesület elnöke, Szabó Csaba. el az olcsvaapáti játszótérre, ám végül a Tisza-parton kö­töttek ki. A kislány a vízbe is bemerészkedett, majd ezu­tán merült el. Szerettük volna a kislány édesanyjával is beszélni, ám ettől a család kérésére eltekin­tettünk. Laska Sándor, Enikő nagybátyja azonban beszéde­sebb volt. A férfi a hatóságokat hibáztatta azért, mert nincs sehol feltüntetve az, hogy ezen a szakaszon nem szabad fürde­ni.- Miért nincs kiírva sehol, hogy itt nem szabad fürdőzni? Ez a rész már eddig is több ál­dozatot követelt, nem értem az önkormányzatot sem, miért nem tesz ki egy táblát - mond­ta felháborodottan Laska Sán­dor, akitől megtudtuk, hogy Enikő öccse az eset után dep­ressziós lett, rá azóta otthon vigyáznak. Saját felelősségre Laska Sándor szavaival szem­besítettük a helyi polgármes­tert, aki azonban nem gQn- dolja úgy, hogy ők lennének a felelősek. Mint lapunknak el­mondta, a vízirendészet tájé­koztatása szerint saját felelős­ségére bárki bárhol fürödhet a Tiszában, amennyiben az érintett szakasz nem hajóút­vonal. Gindele Sándorné hozzátet­te: sokáig, amíg nem tudott erről a szabályozásról, kihe­lyeztek egy tiltó táblát, de azt valaki folyamatosan lelopta vagy tönkretette.- Nem gondolom, hogy mi lennénk a kislány eltűnésében a felelősek - nyomatékosítot­ta Olcsvaapáti polgármeste­re, aki ennek ellenére nagyon sajnálja a történteket, és bízik abban, hogy hasonló eset nem fordul elő többet. Lapunkhoz hétfőn késő délután jutott el a lesújtó hír: a búvárok több órás keresés után megtalálták a vasárnap eltűnt kislány holttestét... KM-TG.RT Tehetetlen reménykedés Amíg a vízben folyt a megfe­szített munka, a parton egyre inkább a tehetetlenség lett úrrá a feszülten várakozó csa­ládtagokon. Mindenki abban reménykedett, hogy épségben előkerül Enikő. Az eltűnt kislány bátyja, Csercsa Ábrahám lapunk ér­deklődésére elmondta: tizen­egy esztendős húga becsük­kel vasárnap délután indult Tragédia és baleset-megelőzési tanácsok- Csak a kijelölt helyeken fürödjön, gyengén úszók válasszák a sekély vizeket! _____________ ____- Felhevült testtel soha ne menjen, ne ugorjon a vízbe!- Ne fürödjön közvetlenül étkezés után, teli gyomorral, illetve gyógyszertől, szeszes italtól befolyásolt állapotban! ______- Ismerje meg a vízterület sajátosságait, tájékozódjon a várható időjárásról és a segélykérés módjairól! _________- Mindig kijelölt fürdőhelyen javasolt és legbiztonságosabb a fürdés. _______________________________ ■-Úszni nem tudó 10 éven aluli gyermek csak felnőtt kísére­tében fürödhet és a vízparton sem szabad felügyelet nélkül hagyni. ' ■ _________ ""__________- A szabad vizeken, folyókon, holtágakon, egyéb vízfelüle­teken általában megengedett a fürdőzés. Ennek ellenére előfordulhat, hogy a kiválasztott helyen a fürdést táblával jelölve egyértelműen megtiltották. A további főbb szabályok között kell kiemelni a hidak, kikötők, révátkelők és egyéb vízi műtárgyak (duzzasztómű, zsilip, stb.) 300 méteres körzeté- ben a fürdőzés tilalmát.________________________- Nem megengedett a hajóútban történő tartózkodás, ezért pi. a Duna folyó átúszása szabályellenes. _____________- Kellő óvatosság szükséges az ismeretlen vizeken, hiszen a víz alatti, nem látható tárgyak, faágak és egyéb akadályok könnyen sérülést okoznak, a folyókon a gyakori örvények a jó úszókat is meglephetik, ami igen súlyos következményekkel járhat. Ajánlatos a megfelelő biztonsági feltételekkel ellátott, kijelölt fürdőhelyeket, ismert szabad strandokat választani még abban az esetben is, ha néhány kilométerrel többet kell kerékpározni vagy autózni a szabadvíz közeli kikapcsolódás reményében. Több ezer doboz cigit foglaltak le nyíregyháza. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság lefoglalási ada­tairól Dávid Zoltán százados, rendészeti osztályvezető tájé­koztatta lapunkat. Több mint 100 esetben követtek el jog­sértést a 27. héten, 35 ezer 199 doboz cigarettát foglaltak le 27 millió 710 ezer forint értékben, míg az elkobzott vágott do­hány mennyisége elérte a 342 kilogrammot, értéke pedig 8 millió 125 ezer forintot. Leveles dohányból 269 kilogrammot foglalt le a NAV, ennek értéke meghaladja a 269 ezer forintot. A lefoglalt 380 liter ásványo­lajtermék értéke több mint 123 ezer forint, az 51 liter szeszes italé pedig 151 ezer forint, km Újra szép Félmillió forintba került a megrongált szobor helyreállítása. nyíregyháza. Helyreállította a Széna téren B. Hadik Magda Éneklő lány című szobrát a Nyíregyházi Városüzemelte­tő és Vagyonkezelő (NyírW) Nonprofit Kft.- A mészkőből készült egész alakos alkotást még május végén rongálták meg, valószínűleg nagy erővel belerúghattak, mert a szobor a törzsénél kettétört, ezen kívül sérült volt a mészkő műalkotás mindkét keze, a lábai, és le volt törve az orra is. A helyreállítás során a le­tört részleteket újra kialakí­lett az Éneklő lány Csak egy torzó maradt a szoborból, amit komoly munkával és anyagi ráfor­dítással sikerült „visszavarázsolni” az eredeti állapotába fotó: nyírvv tották, az elvált felületeket tisztítása csaknem félmillió rögzítették és elvégezték a forintba került - tudtuk meg szobor kémiai tisztítását is. Szabó Edinától, a társaság saj- Az „Éneklő lány” javítása és tóreferensétől. KM Tabletet „fogott” a tolvaj Baktán BAKTALÓRÁNTHÁZA. A baktaló- rántházi rendőrőrs tulajdon el­leni szabálysértés miatt folytat eljárást B. Csaba 22 éves helyi lakos ellen. A férfi július 6-án egy baktalórántházi parkban ellopta egy 17 éves fiatal tablet- jét. A tolvaj amikor meglátta a rendőröket, eldobta a táblagé­pet és megpróbált elmenekül­ni. Az egyenruhások őrizetbe vették a gyanúsítottat. km Kelet kvíz Melyik kiállítást nem láthatjuk a nyír­egyházi Jósa András Múzeumban? a) Ősi mesterek nyomában b) A vasút története c) Nyíregyháza katonasága d) Benczúr-kiállítás A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Nézőpont Bednárfl Mónika A kéz, amely megment A két és fél méteres, szür­kén fodrozódó hullámok méteres öblöt vájtak maguk­nak, ahogy partot értek. A kabátjukat fázóan összehúzó nők és férfiak tisztes távolból figyelték a tenger tombo- lását, a sziklafalat aranyló sárgára festette a lenyugvó nap fénye. Hirtelen moraj tá­madt, fürdőnadrágos „őrült” rohant a habok közé. A hatalmas testet úgy kapta fel és vágta a partra a természet ereje, mintha csak egy levelet libbentett volna fel a földről. Sikoltás és ordítás vegyült a tenger zajával. A férfi felállt és újra a harcba indult. Ke­gyes volt hozzá Poszeidon, nem nyelte el haragjában. Az anya jajveszékelve ro­hant a folyó partján. Elmerült gyermekét hívogatta. Újra és újra a Tiszának indult, ám félelme néhány lépés után megállásra késztette. Tudta, kiszámíthatatlan a folyó, ott már méteres mélység vár az óvatlan fürdőzőre. Hol halkan, hol ordítva kérlelte a Jóistent, mentse meg a fiát, ne vegye el tőle, hiszen még élnie kell, annyi csoda vár még rá! Ám a folyó nem adta őt élve vissza, csak egy test került elő, kilométerek­kel távolabb találták meg a búvarok. Az anya zokogva térdepelt élettelen fia mellett és önmagát hibáztatta. A kisváros strandján 8-10 éves gyerekek bátorságpró­bát tartottak. A „mély víz” sem riasztotta vissza őket, hogy talpasokat ugorva bizonygassák, ők már felnőt­tek, nekik mindent szabad. Pár száz méterre a szülők békésen beszélgettek, néha a medence felé pillantottak, és nem is sejtették, hogy 10 másodperc múlva egy ősz úr lélekjelenléte menti meg egyikük csemetéjét. A kisfiú rosszul számította ki a mély­séget, és idő előtt kezdett levegőért kapkodni. Ma is él, mert volt, aki érte nyúlt... Három történet, három el- felejthetetlen örök emlék, ami kitörölhetetlenül beleégett az emlékezetembe, s minden alkalommal arra figyelmeztet: bármi történik is, a víz az úr, és nincs mindig szerencse, se egy kéz, amely életet ment. monika.bednarik@kelet.hu Megkérdeztük: Ön szerint hogyan lehet megelőzni a nyári vízi baleseteket? MOLNÁR ÁGNES: A TÓTHNÉ ANDREA: A felnőttek szava nem szülő és a gyermek mindig elég. közös felelőssége. HULVEJ HANNA: Követjük a tanár néni tanácsait. KRAJNYÁK PETRA: KRAJNYÁK HELGA: ANDREA TORRESAN: Amit az anyukám mond Tudjuk, meddig szabad Ép elmével menjünk mindig megfogadom. a vízbe mennünk. vízbe!- Az iskolás diákokat csak szü­leik társaságában engedném folyóvízbe. A baj ott kezdődik, hogy középiskolások nagyon kevesen tartják be az otthoni jó tanácsokat, s eszetlenül ug­ranak fejest az ismeretlenbe- fogalmazott Molnár Ágnes.- Vannak balesetek, amikről nem tehet az ember, más­részről viszont a vakmerőség és a mértéktelen bulizás kö­vetkezménye is lehet, amikor egy gyermeket szerencsét­lenség ér. Sok múlik a szülőn- válaszolta Tóthné Andrea. - Mikor rajztáborban vagyunk, mindig odafigyelünk a tanár néni szavaira, követjük őt. Ami pedig a legfontosabb, so­sem ugrunk a vízbe, mert ki tudja, milyen mély - mesélte Hulvej Hanna. Krajnyák Petra és testvére, Krajnyák Helga hasonló véleményen vannak: édesanyánk rendszerint úgy enged el minket a vízpart mellé, hogy mindig csopor­tokban menjünk, sose ma­radjunk egyedül. De a tanár néni is vigyáz ránk, mindig ő megy be először a vízbe és megmutatja, meddig szabad csak mennünk. - A nyári víz­parti szórakozások könnyen katasztrófával végződhetnek, amiben sajnos az alkoholos és drogos befolyásoltság nagy szerepet játszik. Tisztán, ép elmével menjünk vízbe, mert nem mindig az ember győz! - érvelt AndreaTorresan. km-sa 19 Mérföldkő a csarnok életében A küzdőtér burkolatának cseréje után újabb fejlesztés indult a Bujtosi Szabadidő Csarnokban: mintegy 2,1 milliárd forintból épül újjá. A munkálatok megkezdődtek, ezzel ősztől már új külsővel fogadhatja a csarnok a látogatókat, fotó: sipeki Péter

Next

/
Thumbnails
Contents