Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-07 / 156. szám
2014. JÚLIUS 7.. HÉTFŐ mam mm Vereség az első edzőmeccsen A Szpariban légiósokat teszteltek, Bajzát és Lázár hiába találtak a kapuba. labdarúgás. A kövesdi stadionban öltöztek a csapatok, majd a közeli Szentistvánba buszoztak szombaton délelőtt. Ekkor játszotta első edzőmeccsét az élvonalba jutott Nyíregyháza Spartacus és az onnan búcsúzott Mezőkövesd. A Csábi József irányította nyíregyháziak kezdőcsapatában jó pár ismeretlen név volt. Illetve a brazil Robsoné nem ez a kategória, hiszen a hátvéd Cegléden játszik. Az ukrán Pu- kanics, a szerb Vejnovics és a bosnyák Lemez egyaránt lehetőséget kaptak, hogy megmutassák, mire képesek. Nos, az első félidőben érezhető volt, hogy a Szpariban játszott ez a négy focista. Ezzel együtt voltak nyíregyházi helyzetek, Bajzát Péter a kapuba is talált, ám a játékvezető nem ítélt gólt. Jön a felkészülés csúcsa A kövesdiek viszont érvényes találattal vezetést szereztek. A második félidőben új csapatot küldött pályára Csábi József, ez az együttes már nagyobb játékerőt képviselt. Lázár Bence szintén a kapuba talált, ám újfent hiába. A vendéglátók viszont újabb gólt szereztek.- Nem vagyok az, aki szerint az edzőmeccsen nem fontos az eredmény, ezért ebből a szempontból van hiányérzetem - kezdte a mérkőzés értékelését Csábi József, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. - Az első félidőben próbajátékosokat néztünk meg, ráadásul nekünk ez volt az első, a kövesdi- eknek a harmadik felkészülési találkozója.- Fáradtabban mozogtunk, ami a heti edzésmunkát figyelembe véve érthető. Összességében nem volt rossz amit láttam. A célját elérte a találkozó. Természetesen voltak hibák, amiket ki kell majd javítanunk, illetve pozitívumok, amiket majd erősítenünk kell. A játékosok vasárnapra pihenőt kaptak, hétfőn pedig egyhetes bükfürdői edzőtáborozásra utaznak, amely alatt két meccset is játsznak.- Ez a hét lesz a felkészülés csúcsa, napi két tréning, illetve két edzőmérkőzés szerepel majd a programban. Utána már finomítanunk kell a játékot, és frissíteni a csapatot, hiszen közeleg a bajnoki rajt - vélekedett Csábi József, km-ml Edzőmeccs Mezőkövesd-Nyiregyháza Spartacus 2-0 (1-0 Spartacus, I. félidő: Ovszyenkó- Robson, Rubus, Lemez, Jánvári - Vejnovics, Pukanovics, Huszák, Pákolicz - Bajzát, Pékár. II. félidő: Perger - Szokol, Póti, Gengeliczki, Jánvári, Törtei - Spitzmütler, Sándor, Szécsi, Rezes - Koller, Lázár. Gól: Molnár, Márkus. Sport 11 Csábi József és a csapat túl vannak az első' edzőmeccsen FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Továbbra sem tud hibázni az elődöntőben tenisz. Olaszok, így hát nem is csoda, hogy a todi ATP-chal- lengertorna (35 ezer euró összdíjazás, salakos pálya) szervezői áttértek a cserebogáréletre. Fucsovics Márton (189. a világranglistán) a szombati elődöntőjét este tíz óra után kezdte, vagyis később, mint ahogy a foci vb-n, a Hollandia-Costa Rica negyeddöntőn útjára indult a labda. A nyíregyházi teniszező meccse aztán hamarabb befejeződött, mint a brazíliai ütközet, pedig az övé is hosz- szabbításba (nevezzük harmadik szettnek) torkollott. Marci az első adogatójátékát elvesztette a spanyol Enrique Lopez-Perez (228.) ellen, így az első szett el is ment, a másodikban aztán 6:3-mal sikerült egyenlítenie. A döntő játszma már nem hozott izgalmakat, így Fucsovics 3:6, 6:3, 6:0-ra nyerte a meccset, így a challengertor- nák elődöntőjében továbbra is hibátlan a mérlege (ez volt a negyedik ilyen sikere). Jöhetett tehát a negyedik fináléja (két győzelem és egy vereség eddig a mérlege), amelyet vasárnap lapzárta után fejezett be a torna ötödik kiemeltje, a szlovén Aljaz Be- dene ■ Hamilton diadala Lewis Hamilton nyerte a vasárnapi Forma-l-es Brit Nagydíjat. A második helyen a finn Bottas, a harmadikon az ausztrál Ricciar- do, zárt. Az éllovas Rosberg kiesett. fotó: getty images Totó 27. hét, 2. forduló 27. hét, 2. forduló 1. Argentina-Belgium 1-0 1 2. Hollandia-Costa Rica 0-0 X 3. Örebro-Norrköping 2-2 X 4. Brommapojkama-FF Malmö 1-1 X 5. Göteborg-Helsingborg 6-2 1 6. Strömsgodset-Sandnes Ulf 1-0 1 7. Start-Lilleström 3-1 1 8. Sarpsborg-Bodö/Glimt 2-1 1 9. Stabaek-Aalesund 0-2 2 10. Stavanger-Brann Bergen 0-2 2 11. Honka-Rovaniemi PS 0-2 2 12."Jaro-VaasaPS 1-2 2 13. Kuopio PS-Helsinki JK 2-2 X 14. Rosenborg-Haugesund 5-3 1 Második helyek párosokban TENISZ. Babos Tímea (a francia Mladenoviccsal) - kikapott a női páros fináléjában a wimbledoni teniszbajnokságon. Gálfi Dalma a cseh Bouzková- val az oldalán szintén alulmaradt a junior női párosversenyének vasárnapi döntőjében. A női finálét a cseh Petra Kvito- va nyerte 6:3, 6:0-ra a kanadai Eugenie Bouchard ellen. KM Hosszabbítás után a pozitív tartományban kosárlabda. A nagyszünet- beli 17 pontos vezetés azt sejtette, hogy könnyed második félidő vár az U20-as' magyar női válogatottra a B divíziós Európa-bajnokság szombati mérkőzésen, Bosznia-Hercegovina ellen. Csakhogy a szófiai, harmadik fordulós összecsapáson a mieink a harmadik és negyedik negyedet éppúgy hét, illetve tíz ponttal bukták el, mint ahogy megnyerték az elsőt és a másodikat, így jöhetett a hosszabbítás. Ebben a mieink voltak a jobbak, nyertek 70-67-re, így a vasárnapi szünnapot követően, a még nyéretlen románok elleni mérkőzést két győzelemmel és egy-egy vereséggel a tízésapatos mezőny ötödik helyéről várják. A Bosznia elleni mérkőzésen Papp Klaudia, a válogatott nyíregyházi irányítója 13:27 játékperc alatt ezúttal nem talált be (kimaradt egy-egy két- és hárompontos kísérlete is), ellenben volt három gólpassza és egy labdaszerzése. KM-BT Rizs ► "A" minőségű ► 1 kg elephant Csöves kukorica ► I. osztály ► db Karalábé ► I. osztály ► db Friskies macskaeledel multipack ► 2-féle ► 4 x 100 g „ ► 673 Ft/kg • * ■ „ Aranykosár tészta ► 8 tojásos ► cérnametélt, tarhonya ► 250 g ► 596 Ft/kg Riska UHT tej* ► 0,1% zsírtartalom ► 1 liter Fa.iskle5.ti hetimet yjÁ www.penny.hu Penny Okos megoldás SWXÁSs] Gyerekjáték az egeszseg Nestlé Nescafé* ► Classic, Brasero ► 200 g ► 5345 Ft/kg Danone Actimel probiotikus joghurtital multipack* ► eperízü, vegyes gyümölcsízű, málna-áfonya, citrus, eper-banán, vanília ► 4 x 100 g Rákóczi szalámi* ► csemege, paprikás ► 400 g ► 3873 Ft/kg 1 DB TERMEKÉRT 3 CS. TERMEKÉRT 1 DB TERMÉKÉRT rda között minden magyarországi Penny Market üzletben *A. csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy iák. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi weboldalunkon, a boltkeresö menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak ?s megértésüket köszönjük! myes: 2014. július 7. hétfő és július 9 kció kezdete után rövid időn belül elf lázaink listáját megtalálja a www.penr ztartasokban szokásos mennyiségben.