Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-04 / 154. szám
2014. JÚLIUS 4., PÉNTEK KELET Jegyzet Csáki Alexandra Ezért nem vezetek Képzeljük magunk elé a spagetti westernek utolsó jelenetét, amikor a jók, a rosszak és a csúfak egy nagy körben állva egyszerre puffantják le egymást. Ez megvan? Nos, szerintem pont ilyen a közlekedési körbeutálás: a kamionos az autós arcába tolja a mordályt, aki a biciklist célozza meg, a sor legvégén pedig a gyalogos áll, vagyis lépked, de tulajdonképpen minden golyót ő szed be. Ezt csak azért vezettem így le, mert igaz, hogy csak néhány éve, de megtanultam biciklizni, azóta pedig legalább olyan hévvel morgok a folyton az út közepén szédelgő gyalogosokra és a kerékpáros sávban kutyát sétáltatókra, mintha világ életemben a bringás kaszthoz tartoztam volna. Borzasztó, hogy hiába tartom be a kerekezőkre vonatkozó szabályokat - olyan már a cangám, mint egy karácsonyfa a rengeteg ráaggatott lámpától, prizmától -, ha a két lábon járók nem tudják, mi a teendőjük, ha csengőszót hallanak, vagy ha kerékpárosok és gyalogosok közös járdán osztoznak. A múltkor is áll a Spice Girls keresztben az úton, nézik az okos szemükkel, ahogy közeledem, de nem húzódnak le egy centit sem, mert rés keletkezne a tér-idő kontinuumban, és a fejükben lévő vákuum a fülükön keresztül beszippantaná őket. De semmi baj, leengedem a fegyverem, és ígérem, nem tanuíok meg vezetni. Szeptemberben lesz a tárgyalás és az ítélet Budapest. A Rezesová-perben csak szeptemberben tart tárgyalást a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék, és ítélet is akkor várható - tájékoztatott a bíróság szóvivője.' Koszta János közölte: a több ember halálát okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt Éva Var- holíková Rezesová ellen indult ügyben az új szakértő további harminc napot kért szakvéleménye elkészítésére. mti Több mint ötezer Opelt adtak el az idén az első félévben a magyarországi márkakereskedők, ezzel a márka eladása 68 százalékkal bővült az előző évhez képest, jelentősen meghaladva az összesített újautó-piac 25,9 százalékos növekedését - tájékoztatta az Opel Magyarország az MTI-t. A személyautó-piacon 4533 járművet adtak el, ezzel 13,7 százalékos piád részesedést ért el az Opel. Victor Ponta megpályázza az elnökséget BUKAREST. Bejelentette indulási szándékát Victor Ponta román miniszterelnök a novemberi romániai államelnök-választáson. Ponta a román Szodál- demokrata Párt elnöke. A politikus a DC News hírportálnak adott interjúban elmondta, hogy pártjában már bejelentette ezt a szándékát a hét elején. Akkor a PSD vezetői az erdélyi, Hunyad megyei Szászvárosban gyűltek össze egy informális találkozóra. mti Victor Ponta FOTÓ: GETTY IMAGES A rendvédelmiek kérnek Őszre elkészíti a rendvédelmi életpálya- modellel kapcsolatos javaslatát az MRK. BUDAPEST. A Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) a költség- vetés teherbíró képességére figyelemmel javaslatot tesz a végrehajtói állomány illetményének rendezésére, a teljes életpályát felölelő modell kialakítására, amelynek része lehet egy életpálya-biztosítás bevezetése is - mondta Dobson Tibor. Az életpályamodell a tervek szerint a katasztrófavédelem, a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, a titkosszolgálatok és az ország- gyűlési őrség tagjaira vonatkozik majd - tette hozzá a tűzoltó dandártábornok. A miniszterelnök támogatta Emlékeztetett arra, hogy május közepén ismertette Orbán Viktorral a rendvédelmi életpályamodell egyes elemeire vonatkozó elképzeléseiket, amelyeket támogatásáról biztosított a miniszterelnök. Ezután Pintér Sándor belRendőrök helyszínelnek ügyminiszter jóváhagyásával megkezdődtek az előzetes szakértői tárgyalások. Dobson Tibor elmondta: tarthatatlan az az állapot, hogy a kezdő végrehajtói állomány, például a vonuló tűzoltók illetménye jelenleg a kiegészítő pótlék nélkül nem éri el szakmunkás minimálbér összegét. Vagyis a bérek rendezése szükséges. Ugyanakkor a modell a tanulmányoktól kezdve, például a lakáshoz jutáson át, a nyugdíjig tartalmazná egy biztonságos életpálya kritériumait. Mindez pedig szándékaik szerint kiegészül majd egy, a teljes állományra vonatkozó élet» pálya-biztosítással. Piaci forrás is lehetséges Utóbbi megvalósításához külső, piaci forrás bevonását is lehetségesnek tartják, a biztosítók és az állam számára egyaránt kölcsönösen előnyös konstrukció keretében - sorolta az MRK elnöke. HozzáfűzFOTÓ: MTI, DONKA FERENC te, az előkészítő munka során javaslatot tesznek az életpályamodell megvalósításához szükséges jogszabályi változtatásokra is. Dobson Tibor, aki az önkéntes tűzoltóságokat tömörítő Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöke is, arról is beszámolt, hogy a Nemzetstratégiai Kutató Intézettel közösen Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltó Hálózat elnevezéssel regionális tűzoltó szervezet kialakítását kezdte meg az MTSZ. MTI Magyarország építőipara a 21. BUDAPEST. Az építőipar teljesítménye 1162 milliárd eurót tett ki tavaly az Európai Unióban, Magyarország a 4 milliárd eurós (mintegy 1200 milliárd forint) teljesítményével a 21. helyen áll a rangsorban - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az Európai Építőipari Szövetség (FIEC) adataira hivatkozva. Magyarország Luxemburggal áll egy szinten a 28 tagú unióban. A listát Németország vezeti 271 milliárd eurós teljesítménnyel, második Franciaország 166 milliárd, míg harmadik az Egyesült Királyság 143 milliárd eurós kibocsátással. A sort Málta zárja 500 millió eurós építőipari termeléssel. Az EU-ban az építőipar adja a GDP 8,8 százalékát. Az építőipari foglalkoztatottak száma 13 millió 968 ezer volt az unióban tavaly. Ez az összes foglalkoztatott 6,4 százaléka, míg az ipari foglalkoztatottak 29 százalékát teszi ki. A magyar foglalkoztatottak száma 249 ezer, a listavezető német építőiparban 2 millió 480 ezren dolgoznak. MTI Alexandra.Csaki@kelet.hu Tovább fehérítik a gazdaságot Budapest. Tovább fehéríti a gazdaságot a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) új rendelete, amely a számlázóprogramok iránt támasztott követelményeket foglalja jogszabályba. A rendelet megalkotását a pénztárgépekkel és taxaméterekkel szemben támasztott új követelmények és informatikai lehetőségek tették időszerűvé. A rendelet korszerűsíti a számlázás és a nyugtaadás követelményeit, és teret nyit az elektronikus nyugta adásának. Ösztönzi az adóellenőrzéshez szükséges elektronikus nyilvántartások vezetését, hozzájárul az adóalanyok adminisztratív terheinek csökkentéséhez. mti Lövedékek csapódtak be a dél-oroszországi Novosahtyinszk határ- átkelőhelyen. ROSZTOV-NA-DONU. Ukrán területről kilőtt lövedékek csütörtök hajnalban megrongálták a dél-oroszországi Novosahtyinszk határátkelőhely buszpályaudvarát és vámhivatalát - közölte a vámhivatal sajtószolgálatának vezetője. Rajan Faruksin szerint senki sem sebesült meg. A területet tűzszerészek fésülik át a fel nem robbant lőszerek után kutatva. A buszpályaudvar egyik épületében folyik a buszok utasainak ellenőrzése, míg egy másik helyen, egy váróteremben végzik a teherautók vámvizsgálatát. A lövedékek a Luhanszk megyei Dolzsanszkij határátkelőhely elleni támadás során csapódhattak be Novosahtyinszk területére - mondta az orosz határőrség helyi képviselője. Folytatódó harcok Az ukrán határőrszolgálat szerint a szakadárok aknavetővel támadták Dolzsanszkijt, kilenc ukrán határőr megsebesült. Az aknavetős támadás után a szakadárok az orosz oldalon fekvő határállomásra is rálőttek - állította az Interfax által idézett jelentésében az ukrán határőrszolgálat. A rosztov-na-donui Guko- vo vámellenőrzési posztot csütörtökre virradóra ismét kiürítették a határ túloldalán, ukrán területen kitört löVölhatáron dözés miatt - közölte az orosz vámhivatal déli igazgatósága. A nehéz helyzet ellenére az átkelőt helyi idő szerint reggel nyolc órakor ismét megnyitották, átengedik a személyforgalmat és a könnyű gépjárműveket - áll a hivatal közleményében. Kelet-Ukrajnában folytatódtak a harcok a reguláris erők és a szakadár fegyveresek között. A szakadárok elleni „terrorellenes művelet” sajtóközpontjának csütörtöki tájékoztatása szerint civil rendszámú gépjárművel, fehér zászlóval közlekedő szakadárok szerdán tüzet nyitottak a hadsereg egyik állására. A közlemény szerint a katonák a tüzet viszonozták, a támadókat megsemmisítették. MTI <§> Átadták a kibővített péri repülőteret Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Borkai Zsolt, Győr polgármestere kezet fognak, miután kiszálltak a polgármester által vezetett repülőgépből a Győrhöz közeli péri repülőtéren. A repülőteret mintegy 5,6 millió eurós beruházással tették alkalmassá Boeing 737 és Airbus A320 típusú gépek indítására és fogadására. FOTÓ: MTI, KRIZSÁN CSABA <§> A 400 ezredik pályázó táborozhat Fuchs Máté újságíró az Erzsébet-program médiatáborában résztvevő gyerekeknek tart órát a zánkai Erzsébet Üdülő- központ és Táborban. Az idén a 400 ezredik pályázó élhet a program kínálta lehetőségekkel. fotó: mti, nagy lajos Le kell venni a magyar zászlót KOLOZSVÁR. A Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítélete nyomán el kell távolítani a magyar zászlót Csíkmadaras polgármesteri hivataláról - közölte az Agerpres hírügynökség. Adrian Jean Andrei prefektus a hírügynökségnek elmondta, a jogerős ítélet kimondása után írásban szólította fel Csíkmadaras polgármesterét, hogy azonnal távolítsa el a zászlót. „Ha nem távolítja el, a táblabíróság közigazgatási bírságot róhat ki, ha ezt követően sem hajtja végre az ítéletet, bűnügyi eljárás indulhat ellene” - jelentette ki a prefektus, mti „Tartsák tiszteletben az emberi jogokat!” MOSZKVA. Az emberi jogok tiszteletben tartására szólította fel a kijevi vezetést a délkelet-ukrajnai „büntető művelet” kapcsán az orosz külügyminisztérium emberi jogi biztosa. Konsztantyin Dolgov az orosz parlament felsőházában létrehozott ukrán helyzettel foglalkozó ideiglenes bizottság csütörtöki ülésén az orosz külügy által készített úgynevezett Fehér könyv megújított kiadásáról beszélt. Az emberi jogok ukrajnai megsértését tárgyaló kiadványba foglaltakat ismertetve kijelentette, hogy Ukrajna az ENSZ és az EBESZ tagállamaként köteles nemzetközi vállalásait teljesíteni az emberi jogok területén. Közölte, hogy Kijev „a kötelezettségek jelentős többségét nem tartja be”. Az orosz külügyminisztérium emberi jogi biztosa, aki egyben a tárcavezető egyik helyettese is, bírálta az ukrán vezetést, amely szerinte „folytatja a harcot a másképp gondolkodókkal”, így az ukrán újságírókkal is. mti Devizaárfolyam (2014.07. PÉNZNEM 03.) árfolyam változás Euró 312,04 +0,87 USA dollár 228,52 +0,67 Svájci frank 256,94 +0,64 Angol font 391,64 +0,54 Román lej 71,08 +0,14 Ukrán hrivnya 19,33 +0,10 Horvát kuna 41,11 +0,08 Lengyel zloty 75,13 +0,14 Q http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB