Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-31 / 177. szám

2014. JÚLIUS 31.. CSÜTÖRTÖK KELET 1 CT GYÁSZHÍR A www.ketet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Nagyon akartam élni még, érezni szívetek melegét, Legyőzni a betegséget, legyen enyém még az élet, Búcsú nélkül kellett mennem, őrizzetek szívetekben. Ma szomorúbb lett a Föld, s fakóbb az ég színe, Egy szív állt meg örökre, az édesapánk szíve. Végsőt dobbant a szív, az élet véget ért. Túl titkos fátylán, lelke békességbe ért. Isten szent országa legyen a Te hazád, nyugodj békében, drága Édesapánk. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa, gyermek és testvér CSORBA ROBERT Nyíregyháza, Sólyom utcai lakos 46 éves korában, türelemmel viselt súlyos betegség után csendesen elhunyt. Temetése 2014. augusz­tus 4-én, hétfőn 15 órától lesz az Északi temető főbejárati ravata­lozójából. Gyászoló felesége, gyermekei, Renátó és Petra, édesanyja és testvére 0 Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett félj, édesapa ID. PIVNYIK MIHÁLY nyirszőlősi lakos életének 66. évében elhunyt. Temetése 2014. augusztus 04-én hétfőn délután 14 órakor lesz a nyirszőlősi temető ravatalozójából. Gyászoló felesége és fiai Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy BÉKEFALVI BALÁZS Nyírbogát, Vasvári Pál u. 27. sz. alatti lakos 22 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2014. augusztus 2-án (szombat) 15 2 órakor lesz a nyírbogáti temetőben. Kérjük a temetésen részt vevőket, e hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család. SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT Kútfúrás: 63-110-125-160-as csőmérettel. Érd.: 0620/327-0813. _____________________________________755536 Pala-, lapostető bontás nélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindellyel. Kémény bontás-építés. Ingyenes árajánlatkészítés. 06-30/ 229-2206, www.palatetofelujitas- javitas.hu ______________755530 Víz, gáz, fűtés szerelése, javítása, gázvízmelegítő, gázkazán, gáz- konvektor javítása, cseréje, karbantartása, villanybojler víz- kőtelenítése, javítása, hétvégén ügyelet. Tel.: 42/491-128, 20/ 920-8969. _____________755532 Vizes, nedves salétromos lakások, pincék utólagos vegyi falszigetelése, injektálása, kő, vályog, vegyes falazat esetén is. Pinceszigetelésnél nem kell megvárni a víz elszívódását. Profi anyagokkal, nagy szakmai gyakorlattal. Érd.; Németh Károly: 06-70-333-4804, 06-70- 333-4814, nemethkarolyl970@citromail.hu SZOLGÁLTATÁS KERESÉS szurkos kémények gépi marása,javítása,bélelése, szerelt kémény épités 06 30 395 63 62 ______________________________755362 PÉNZ Adósságrendező: autó, személyi, jelzálog, szabadfelhasználású hitelek. Felmondott hitelek újrafinanszírozása kedvezőbbre. Banki költségek nélkül. Akár BAR- osoknak! Vállalkozók, cégek hitelezése. Pályázatok. Adó, TB, VH, inkasszók kiváltása. Tel: 30/9850- 079 __________ 755520 SZEMÉLYI KÖLCSÖN! GYORS BÍRÁLAT, FORINTBA FIX TÖRLESZTŐ RÉSZLET kezes és fedezet nélkül nyugdíjasoknak is. KAMATTÁMO­GATOTT forint jelzálog hitel: vásárlásra, felújításra, kors­zerűsítésre, bővítésre. ALACSONY KAMATOZÁSÚ forint hitel szabad felhasználásra, hitelkiváltásra. 06- 30/2076-241 ___________755534 MUNKAHELYET KÍNÁL Korai munkakezdéssel hírlapkézbesítőt keresünk Búj területére. Helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni a 06-20/958-9916-os telefonszámon 9-17 óráig. Belföldi és nemzetközi gépjárműve­zetőket keresünk (pályakezdőket is) C+E kategóriával, GKI-val és digitá­lis sofőrkártyával. +36303798608 vagy önéletrajzzal kamionsofor@produkteam.hu. Korai munkakezdéssel hírlapkézbesítőt keresünk Gemzse területére. Helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni a 06-20/958-9918-as tetefonszámon 9-17 óráig. Co hegesztőket keresünk nyíregyházi munkahelyre. Minősítés szükséges. 0620-320- 5229 755171 E-kat. jogosítvánnyal és GKI-kár- tyával rendelkező gépkocsi- vezetőket keresünk pontosan fizető, magyarországi német céghez "négykezes" nemzetközi fuvarozásra, azonnali kezdéssel. Érd.: 06-30-617-04-85, duv.munka@gmail.com 751503 w Csillagok közt él már, angyalok közt jár, ott, hol csendből épül vár, s igaz lelkére az Isten vigyáz már. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama OZV. MÉSZÁROS JÓZSEFNÉ szül. Mikucza Erzsébet volt újfehértói lakos életének 87. évében elhunyt. Temetése 2014. augusztus 1-jén 13 órakor lesz az újfehértói temető ravatalozójából a görög katolikus egyház szertartása szerint. A gyászoló család. Szeretteim, én most elmegyek, küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet. Isten veletek! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy ÖZV. BALOGH PÁLNÉ szül. Orosz Erzsébet Kemecse, Haas-tanyai lakos 91 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2014. augusztus 1-jén (pénteken) 16.00 órakor lesz a kemecsei temető ravatalozójából. A gyászoló család. Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERZSÁN MIHÁLY nyugállományú katona 49 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2014. augusztus 05-én 11 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Főbejárati ravatalozójából. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy , , ÓSZLÁV SZKILÁSZLÓ volt nyírbátori, majd nyírpilisi lakos életének 61. évében elhunyt. . Temetése 2014. augusztus 1-jén (péntek) 15.30 órakor lesz a nyír- ? bátori köztemetőben. A gyászoló család Meiji Rubber Europe Zrt. munkatár­sat keres három műszakos munka­rendbe, gépkezelői munkakörbe. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a felvetel@meiji.hu email címen. Jelentkezési határidő: 2014. aUgUSZtUS 6.____________________755184 Nyírbátori munkavégzésre keresünk BETANÍTOTT DOLGOZÓKAT. Nyíregyházi munkavállalók jelentkezését is várjuk, munkába járás megoldott! Feltétel: MINIMUM szakmunkás végzettség. Jelentkezni önéletrajzzal: nyirbatora-getwork.hu, telefonon: 20/852-8918.20/852-8916, személyesen: Nyírbátor, Szentvér u.t szám alatt. Nyíregyházi ll.o. étterembe szaká­csot, felszolgálólányokat, pultos­lányokat és ügyes, gyors konyhai kisegítő női dolgozót felveszünk. Érd.: 0630/554-0177. 754962 Rajzból önállóan dolgozni tudó összeállító lakatosokat keresünk nyíregyházi munkahelyre. 0620- 320-5229 755168 Szakmájára igényes gyakorlott víz­fűtés szerelőt és AVI elektródás hegesztőt változó munkahelyre fel­veszünk. T: 06-20/9738-409. 755695-------------------------------------------------------------V. SZOBAFESTŐKET nyíregyházi mun­kára felveszünk. Nyír-Monolit Bt. Tel.: 30/9452-160. _______755635 Tapasztalattal rendelkező gépkocsi- vezető-árurakodót keresünk apagyi ital nagykereskedéshez C kát. jogo­sítvánnyal és GKI kártyával. Az önéletrajzokat a debrecen@p4w.hu címre várjuk. ____________755372 Targoncásokat keresünk OKJ-s végzettséggel Győr-Moson Sopron megyébe, támogatott ott-lakással. Nettó: 120.000.- -tói Telefon: 06- 20/518-0058 Eng.szám: BAM/ 01/2417-5/2013 ________755478 MUNKAHELYET KERES Fűtésszerelőt, awi hegesztőt keresünk felvételre budapesti munkavégzésre. Utazás, szállás biztosított. Bér, megegyezés szerint, tel: 06203511436 755178 OKTATÁST VÁLLAL Személy- és vagyonőr tanfolyam indul Nyíregyházán augusztus 02- án. 06-30-948-26-46 www.vokk.hu NMH: E-000160/ 2014/ A001 ________754432 VEGYES Akác, alma, nyár, fenyő tűzifa eladó 1000 Ft-tól, kiszállítással. Erdőt, fasort keresek. 70/674-0009. 753905 Akciós TŰZIFA vásár a TŰZI Kft- től. Akác, alma, tölgy, nyár tűzifa eladó. Szállítás megoldható. 70/ 251-6925. 755467 Horgászok figyelem! A tisz- akerecsenyi tóba 700 kg ponty telepítés 08.01. 06-30/291-1357 _____________________________________755617 Kalodás tűzifa tölgy, cser, gyertyán, bükk 11.500 Ft, akác 12.500 Ft. Tel.: 70/272-9033. _______753500 Szllárdtüzelésű kazán, vizes kan­dallóbetét, kemenceajtó eladó.Tel: 30/488-4630 754604 Lakossági apróhirdetés feladás telefonon! S 06 90 603-604 A hívás díja: ÍOO Ft/perc+áía : A hívás az apróhirdetés árát uriMrnmzä. A hibák elkerülése ! erdekélx’ii, íi hirdetés I abba az esetben icicr.ik meg. ha a szöveg visv/aolvasasra került. Hirde« _ o ieóvaig­"Örökre velünk maradsz, őrizzük mosolyodat." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy kolléganőnk LORiNCZNE b anyácskái ZSUZSANNA tanítónő életének 48. évében elhunyt. Temetése 2014. augusztus 1.-én 13 órakor lesz a dombrádi köztemetőben. A Dombrádi Móra Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola dolgozói. Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, r- 'ä-z nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYŐRI MIHÁLY református presbiter Kállósemjén, József Attila utca 3. szám alatti lakos életének 80. évében elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2014. augusztus 2-án (szombaton) 14 órakor lesz a kállósemjéni köztemetőben. 755641 A gyászoló család Úgy ment el ahogy élt, csendben, szerényen, drága lelke nyugodjon békében. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS MIKLÓS Nyiregyháza-Butykasori lakos 60 éves korában elhunyt. Temetése 2014. augusztus 01-én 11 órakor lesz az Északi temető Főbejárati ravatalozójából. A gyászoló csalad hétköznap KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halot­tunk CSEKEI KÁROLY temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyá­s szunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ASZTALOS ISTVÁNNÉ temetésén megjelentek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család 753684 ___ _________________________________ Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk ÖZV. POÓR FERENCNÉ temetésén megjelentek, siijára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló gyermekei és unokái MEGEMLÉKEZÉS A mi Édesanyánk egy csodálatos asszony. ® Nem az volt a sorsa, hogy rózsákat fakasszon, m mert bizony az élet nem nagyon kímélte, 11 a gondokat, a bajt végtől végig élte. jj Virrasztó« nehéz éjszakákat értünk, amiben a láztól majdhogy el nem égtünk. Elment tőlünk, pedig sok dolga lett volna még, megtölteni boldogsággal családja életét. Nem tud úgy szeretni a világon senki mint a mi Édesanyánk tudott minket szeretni. Akármit is kívántunk megtette egy szóra, még a csillagot is reánk rakta volna. Szerető gyermekeid STEFAN PETERNE szül. Géczi Mária halálának első évfordulójára Boldogságom elvitted magaddal, hogy találkozzunk ott fenn, ez vígasztal. Lelkem mély fájdalmában mindig veled leszek, soha nem feledlek, mert nagyon Szeretlek. Örökké Szerető férjed Köszönetét mondunk mindazoknak, akik emlékét szívükben őrzik. Örökké gyászoló férjed és családod

Next

/
Thumbnails
Contents