Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-03 / 153. szám
748802 KELET Nagyobb baj ne legyen! Amire kevesen fogadtak volna: az első éves edző irányításával végül érmet szerzett a balkányi focicsapat. labdarúgás. Noha a Balkány- nak sokáig „kinézett” a második hely - senki nem dőlt karjába amiatt, hogy egy pozícióval hátrébb szorult. A megyei első osztályú futballcsapatnál alighanem úgy vannak vele: a dráma nem itt kezdődik, nagyobb baj ne legyen! Naná, elvégre az idény előtt kevesen tettek egy árva krajcárt arra, hogy a Dán-brigád betonbiztos tagja lesz a közvetlen élcsoportnak. Ehhez képest akadt olyan periódusa az évadnak, amikor a bajnoki cím megkaparintása sem tűnt vágyálomnak.- Természetesen teljes mértékben elégedett vagyok, a jövőben is azért dolgozunk, hogy ütőképes csapatunk legyen - összegezte az elmúlt évad történéseit Dán Ferenc, a Balkány játékos-edzője.- Nagyon büszke vagyok arra, hogy játékosként több bajnoki címet ünnepelhettem a balkányi egyesület tagjaként, majd első éves edzőként mindjárt sikerült érmet szereznem. Itt az egységben az erő!- A társaság ereje eddig az egységben rejlett, amennyiben a játékoskeretben változás lesz, mindenképpen arra törekszünk, hogy olyan labdarúgó érkezzen, aki nem csupán a tudását, az emberi kvalitásait figyelembe véve is megfelel az igényeinknek.- Egyelőre semmilyen konkrét fejleményről nem tudok beszámolni, illetve annyiról igen, hogy egy játékos jelezte: elképzelhető, hogy nem állhat rendelkezésre a folytatásban - pedzette meg Dán Ferenc, hogy a keret nem marad „érintetlen”. - Ha távozik, őt mindenképpen pótolni akarjuk. Egyébként két futballistát feltétlenül igazolni akarunk a nyáron, belső védőre és egy középpályásra lenne szükségünk. KM-KT ft sport.szon.hu Együtt küzdöttek és lélegeztek a balkányi játékosok a pályán - nem hiába fotó: pusztai Sándor Sport. A régió és nagyvilág sportja Jön a hajrá a játékunkban! Önök szavazhatják meg a különböző osztályú bajnokságok legjobbjait. LABDARÚGÁS. A tavalyihoz hasonlóan ismét olvasóink szavazhatják meg, hogy kik voltak a mögöttünk hagyott 2013/2014-es futballidény legjobbjai, vagy ahogy a játékunkban nevezzük őket, csillagai. Ugyanúgy négy kategóriában (NB II., NB III., megyei I. és II. osztály) lehet szavazni, mint legutóbb ilyenkor. Olvasóink a felsorolt játékosok közül választhatnak a négy kategóriából egyet-egyet, és érdemes lesz a kiszemelt kedvencekről minél több szavazószelvényt eljuttatni szerkesztőségünkbe, hiszen tapasztalatból mondhatjuk, hogy tavaly kiugróan magas szám kellett az egyes kategórián belüli elsőségekhez. Aki még nem szavazott, jövő vasárnap éjfélig megteheti, hiszen akkor jár le a határidő. A győztes futballistákat ünnepélyes keretek között fogjuk köszönteni. Újdonság, hogy valameny- nyi jelölt közül egyre internetes portálunkon, a Szabolcs Online-on is lehet voksolni, ennek a különversenynek a győztesét is meg fogjuk jutalmazni. KM Címvédők NB II:Bajzát Péter (Nyíregyháza Spartacus) Megyei I.:Saljai Márk (Kótaj) ______ NB IILLakatos István (Baktalórántháza) Megyei ll.:Serbán Tibor (Nyírvasvári) Papp Klaudia a válogatottnak is karmestere lehet fotó: racskó tibor JÚLIUS 3„ CSÜTÖRTÖK Szófiában válthatják egymást a fiatalok KOSÁRLABDA. A nyár a korosztályos Európa-bajnokságoké, és az elmúlt években megszokhattuk, hogy a fiú válogatottjainkban több nyíregyházi játékos is szóhoz jutott. Ezúttal szerényebb a felhozatal, hiszen csak a Horváth Imre által irányított Ul8-as válogatott keretében található NYKK-játékos - Skorcov Gergő személyében. Amennyiben a palánk alatti kosaras túléli a keretszűkítést, akkor július 24-étől a B divíziós kontinens- bajnokságon szerepelhet majd Szófiában. Ott, ahová az U20-as magyar női válogatott tagjaként Papp Klaudia már meg is érkezett. A 18 éves irányító a Nyíregyházi FSE-NYKS első olyan játékosa, aki korosztályos kontinens- bajnokságon képviseli klubjai színét. A magyar csapat a B divízióban szerepel a bolgár fővárosban, és csütörtökön kezdi meg szereplését a németek elleni mérkőzéssel. Érdekes a lebonyolítási rendszer, hiszen a tíz résztvevő csapat körmérkőzéses formában dönti el a helyezések sorsát, tehát valamennyi résztvevőre kilenc összecsapás vár majd. A nyíregyházi játékos a felkészülési mérkőzések során jól teljesített, így reménykedhet abban, hogy a kerettagok többségénél egy évvel fiatalabbként is jut majd neki kellő játéklehetőség. KM-BT Kosárlabda: U20-as EB Nők, B divízió. Szófia (Bulgária). A magyar válogatott ellenfelei:Németország (július 3., 16óra), Portugália (júliusé., 13.45), Bosznia-Hercegovina (július5., 13.45), Románia (július 7„ 20.30), Litvánia (július 8„ 16), Izrael (július 9., 11.30), Norvégia (július 11., 16), Nagy-Britan- nia (július 12., 11.30), Bulgária (július 13., 20.30). P k NB II.: DBalogh János (Nyíregyháza Spartacus), □ Bajzát Péter (Nyíregyháza Spartacus), DGengeticzki Gergő (Nyíregyháza Spartacus), DRubusTamás (Nyíregyháza Spartacus). DFodor András (Kisvárda), DHegedűs Tibor (Kisvárda), DMyke Bouard Ramos (Kisvárda), Yves Simplice Mboussi (Kisvárda). NB III.: DAmbrusz Árpád (Nyírbátor), DErdei Zoltán (Nyírbátor), DDajka László (Nyírbátor). Szi-Zo Sport megyei I. osztály: OMarics Gábor (Baktalórántháza), DVass Zoltán (Balkány), DKató István (Dombrád), DPankotai István (Csenger), □Flavio (Ibrány), DTóth Krisztián (Nyírgyulaj), DFejes János (Nyírmada), □ Fekete Gábor (Kemecse), ClSallai Márk (Mándok), □ Török István (Nagyecsed), DTorma Tamás (Nagykálló), DSzabó Tamás (Szatmár Unió), DMorauszki István (Tiszakanyár), DCseh Kristóf (Tiszalök), DMarkos János (Tuzsér), DKaraffa István (Sényő). Megyel II. osztály: DKorpás Zoltán (Apagy), DBíró Zsolt (Encsencs), DCzenki Péter (Kótaj), DTuza László (Levelek), DDaru Romuald (Napkor), □Galamb Péter (Nyíribrony), DSándor Csaba (Nyírlugos), DDankó Gergely (Nyírpazony) DSzabó Zoltán (Nyírtelek) DSerbán József (Nyírvasvári), □Kerekes Mihály (Ófehértó), DGégény Bálint (Rakamaz), DMadzin István (Szakoly), DNagy István (Tiszavasvári), DFodor Tamás (Terem) DPallai János (Újfehértó), DLeskovics Attila (Ajak), Dilles József (Demecser), DLupcsa Csaba (Fényeslitke), DSimkó Mihály (Gávavencselló'), DDeák Zoltán (Gyulaháza), DJakocska Csaba (Nagyhalász), DJávor Pál (Nyírkárász), DSzurcsik Zoltán (Kék), DSzoboszlai Béla (Pap), DBodnár Gábor (Pátroha), □Kézi Bertalan (Rohod), DFarkas Attila (Újdombrád), DNoszál Tamás (Vaja), DTardi Zsolt (Vasmegyer), DSére Levente (Záhony), DVarga Gábor (Beregdaróc), DDella Sándor (Kölese), DRézműves Ferenc (Mátészalkai MTK), DAntal Zoltán (Mérk-Vállaj), DNyilas Béla (Milota), DBotos Sándor (Nyírcsaholy), DÉles Róbert (Nyírmeggyes), DKóczé Géza (Szatmárcseke), DBata Csongor (Tarpa), DSomogyi Tamás (Tiszakóród), DBalogh Péter (Tisztaberek), DTisza Sándor (Tunyogmatolcs), Difi. Garda Endre (Túrricse), DRiskó Tibor (Vámosoroszi), DDeskó Dávid (Vásásrosnamény), DBalogh József (Vitka). • ** 2013/2014 ÍMJ Az év labdarúgója Név*: Cím*:. Tel.*:.. E-mail*:., * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! - __ Kelet-előfizető-e? □ igen □ nem KELET Újabb játékra invitáljuk a Kelet-Ma- gyarország olvasóit! Önök dönthetik el, hogy kiket illessen meg a lapunk által alapított „Az évad futballcsilla- ga” cím. A 4 „csillag” azé lesz, aki a 4 kategóriában - NB II., NB III., megyei I. osztály, megyei II. osztály - a legtöbb szavazatot kapja a verseny ideje alatt. Lapunk értékes díjjal jutalmazza a győzteseket és a szavazók közül négy szerencsést. Szavazni csak a lapunkból kivágott, ezen szelvényen lehet. Kérjük, hogy voksát X-szel jelölje! (Kategóriánként csak egy szavazatot fogadunk el.) A szelvényeket a Kelet-Magyarország szerkesztőségébe - 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. - kérjük eljuttatni levélben vagy személyesen legkésőbb július 13-án 24 óráig. A megye f utballcsillaga Ebben az évben külön versenyt hirdetünk az online szavazók körében. i!5wwSzomnehnroldalon kategóriák nélkül lehet szavazni a jelöltek koz Megtöbb szavazatot kapó jelolt a Szabolcs Online különdíjátnyer^^