Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-03 / 153. szám
2014. JÚLIUS 3., CSÜTÖRTÖK KELET FIFA WORLD CUP 6u>Íl »Rekorder lett A Belgium-USA-mérkőzésen az amerikai kapus, Tim Howard a 120 perc alatt 16 védést mutatott be, s ez világcsúcsnak számít a vb-meccseket illetően. A FIFA 1966 óta vezeti a védési statisztikákat, eddig a perui Quiroga volt a rekorder, 1978-ban Hollandia ellen 13-szor védett. fotó: getty images Supka: a belgák akár a döntőig is eljuthatnak A bajnok tréner szerint az USA válogatottja nagy fejlődésen ment keresztül. labdarúgás. Hozzáértők szerint a világbajnokság legjobb mérkőzése volt a Belgium- Amerikai Egyesült Államok találkozó, amit 2-l-re az európaiak nyertek. A találkozót Supka Attila egykori labdarúgó és edző értékelte.- Egyetértek azzal, hogy ez a meccs volt a világbajnokság eddigi legjobbja. Az USA alakulatán egyre jobban észrevehető a fejlődés, ezen a Supka Attila fotó: é. p. meccsen a játékstílusuk sokban hasonlított az európai futballéhoz. Nem csalódtam, ilyen mérkőzésre számítottam, Belgium a kezdetektől fogva favoritja a vb-nek, így az eredmény sem lepett meg - kezdte a DVSC-vel két bajnoki címet szerző edző. - Azért is szimpatizálok a belgákkal, mert meglepően sok európai csapat esett már ki a vébéről, így jó lenne, ha általuk, vagy Németország révén megtartanák vezető szerepüket az öreg kontinens képviselői.- Argentína válogatottja mérkőzik a belgákkal a negyeddöntőben, és úgy érzem, az a meccs is rendkívül izgalmas lesz. Bízom az európai csapat sikerében, és szerintem nagy esélyük van a győzelemre, hiszen az argentinok egyszemélyes csapattá váltak. Eddig is Messi vitte a hátán az együttest, neki köszönhetik, hogy a negyeddöntőbe jutottak. Ha a belgák végig tudnak ügyelni rá, minden esélyük meglesz a továbbjutásra - fogalmazott Supka, aki jelenleg a Sopron szakmai igazgatója. ékn-vl Góllövőlista Az élmezőny 5 gólos: MBBBHBKHHI J. Rodriguez (kolumbiai) 4 gólos: iflHMMHM Neymar (brazil), Messi (argentin), Müller (német) 3 gólos: Benzema (francia), Robben (holland), Shaqiri (svájci), E. Valencia (ecuadori), van Persie (holland) gólos: ’IflHHBflHI A. Ayew (ghánai), Bony (elefántcsontparti), Cahill (ausztrál), Dempsey (amerikai), Depay (holland), Dzsabu (algériai), Gervinho (elefántcsontparti), Gyan (ghánai), Mandzukic (horvát), Martinez (kolumbiai), Musa (nigériai), Perisic (horvát), Ruiz (Costa Rica-i), A. Sánchez (chilei), Suárez (uruguayi), Szlimani (algériai) Hazardék parádéztak De Bruyne (7-es mezben) lövése után a labda utat talált a kapuba FOTÓ: GETTY IMAGES Parázs mérkőzésen, parádés csata után Belgium 2-l-re legyőzte az Egyesült Államokat. labdarúgás. Még két perc sem telt el a mérkőzésből, amikor Tim Howardnak, az USA kapusának Divock Origi próbálkozását kellett hárítania. Ez a jelenet megadta annak a találkozónak az alaphangját, ahol a belgák rengeteg helyzetet alakítottak ki, de az amerikaiaknak is volt lehetőségük. A Klinsmann-tanítványok nehezen, vagy egyáltalán nem tudták megállítani Origit és Hazardot, viszont az európai csapatnak a kontrákra kellett figyelnie. A szünet után is a belgák voltak aktívabbak, gyors egymásutánban Fellaini, Orogi és Mertens is veszélyeztetett, de Howard remekelt, vagy szerencséje volt az amerikai kapusnak. Az amerikaiak sem adták fel, Zusi lőtt egy kapu előtt kialakult tömörülés végén. Tizenöt perc volt már csak hátra a rendes játékidőből, mikor a csereként beálló Mirallas megtörhette volna a gólcsendet, de a kapus lábbal beleért a lövésbe, ami így elkerülte a kaput; Howard és a védő Beasley szinte minden belga lövésbe belevetette magát. A ráadás pillanataiban* Fellaini bólintott még kapu fölé, végül minden maradt a régiben, azaz gól nélkül zárult a 90 perc, így jöhetett a hosz- szabbítás. Drámai hajrázás A túlórában nem tartott sokáig a góltalanság, Belgium ugyanis már a harmadik percben előnyhöz jutott De Bruyne találatával, ezt követően Lukaku talált a hálóba. Már a hosszabbítás második felében járt a mérkőzés, amikor visszajött a meccsbe az USA: Bradley zseniális felívelését a csereember, Green lőtte el kapásból, csodás gólt szerezve. Klinsmann csapata egyenlíteni már nem tudott, így - sokak szerint a vébé legjobb meccse után - Belgium 1986 óta először jutott a negyeddöntőbe világbajnokságon, ahol Argentína lesz az ellenfele. ÉKN-DZST Tények BELGIUM-EGYESŰLT ÁLLAMOK 2-1 (0-0,0-0,2-0) Salvador, Arena Fonté Nova, 51227 néző. Vezette: Hajmudi (algériai) BELGIUM: Courtois - Alderweireld, Van Buyten, Kompany, Vertonghen - Fellaini, Witsel - Mertens (Mirallas, 60.), De Bruyne, Hazard (Chadli, 111.) - Origi (Lukaku, 91.). Szövetségi kapitány: Marc Wilmots EGYESÜLT ÁLLAMOK: Howard - Cameron, 0. Gonzalez, Besler, Beasley - Zusi (Wondolowski, 72.), J. Jones, Bradley - F. Johnson (Yedlin, 32.), Dempsey, Bedoya (Green, 105+2.). Szövetségi kapitány: Jürgen Klinsmann Gólszerző: De Bruyne (93.), Lukaku (105.), ill. Green (107.) Angel Di Maria volt a svájciak végzete Lionel Messi egyszer villant, passzát Di Maria belőtte, amivel az argentinok továbbjutottak. LABDARÚGÁS. Angel di Maria 118. percben lőtt góljával Argentína l-O-ra legyőzte Svájcot Sao Paulóban a nyol- caddöntőben, így a dél-amerikaiak csatlakoztak a negyeddöntő mezőnyéhez. Az argentinok tízese, Lionel Messi nem aggódik csapata formája miatt.- Nem volt könnyű meccs, de nem is számítottunk másra - mondta az argentinok csapatkapitánya a FIFA hivatalos honlapján. - A világbajnokság eddigi mérkőzéseit nézve a csapatok többsége abszolút egyenrangú félnek mondható, emellett számos favoritnak számító együttes búcsúzott már a világbajnokságtól. Szerencsére nekünk sikerült kvalifikálnunk magunkat a következő körbe- fogalmazott a négyszeres aranylabdás játékos. Szenvedtek A Barcelona klasszisa így folytatta: - Eléggé idegesek voltunk a mérkőzés végéhez közeledve, egyre több hibával játszottunk. Nem szerettük volna megvárni a tizenegyeseket. Sokat szenvedtünk a mérkőzés alatt, mégis egy különleges találkozó lett a vége: Angelnak passzoltam a labdát, most pedig ünnepelünk- fogalmazott Messi. Az argentinok Belgiummal csatáznak a negyeddöntőben. ÉKN A két főszereplő, Messi (jobbra) és Di Maria öröme fotó: getty images Brazília 2014: FIFA világbajnokság csoportmérkőzéseinek menetrendje Minden helyi időpont Június Belő Horizonte Július 4. Július 12., 17:00 Brasilia 28.A1 B2 Brazília Chile 1 % 1 Rio de Janeiro 28.Cl Kolumbia 2 D2 Uruguay 0 Brasilia 30. El Franciaország 2 F2 Nigéria 0 Porto Alegre 30. G1 Németország 2 H2 Algéria 1 17:00 Fortaleza Brazília Kolumbia VILÁGBAJNOKOK 1930 Uruguay Uruguay 1934 Olaszország Olaszország 1938 Olaszország Franciaország 1950 Uruguay Brazília 1954 Nyugat-Németország Svájc 1958 Brazília Svédország 1962 Brazília Chile 1966 Anglia Anglia 1970 Brazília Mexikó Július 8., 17:00 Belő Horizonte Július 13., 16:00 Rio de Janeiro Július 9., 17:00 Sao Paulo 13:00 Rio de Janeiro Franciaország Németország házigazda Az 1950-es világbajnokságra épített Estádio Jornatista Mário Fiihót - becenevén Maracana - a világ legnagyobb stadionjaként tartották számon, nem hivatalos adatok szerint 200 000 fő befogadására volt alkalmas. Renoválása 400 millió dollárba került. Uj befogadó- képessége 73 531. Maracana Stadion A Maracana nevét egy veszélyeztett helyi papagájfajról, a Kékszárnyú Macaw-ról kapta. Július 5. 17:00 Salvador Hollandia Costa Rica 13:00 Brasilia Argentína Belgium Június Fortaleza 29. B1 Hollandia 2 A2 Mexikó 1 Recife 29. Dl Costa Rica 1 C2 Görögország 1 Július Sao Paulo 1. FI Argentína 1 E2 Svájc 0 Salvador 1. Hl Belgium 2 G2 Egyesült Államok l 1974 Nyugat-Németország Nyugat-Németország 1978 Argentína Argentína 1982 Olaszország Spanyolország 1986 Argentína Mexikó 1990 Nyugat-Németország Olaszország 1994 Brazília USA 1998 Franciaország Franciaország 2002 Brazília Japán/Korea 2006 Olaszország Németország 2010 Spanyolország Dél-Afrika GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: FIFA Pictures: Getty Images, Associated Press, TJ Un © GRAPHIC NEWS