Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-29 / 175. szám

2014. JÚLIUS 29., KEDD 8 Beregdaróc REDET item. Dr. Révész Ferencnével, Beregdaróc polgármesterével „Velem keményen kell dolgozni” A királyi vadfogók nyomába léphetnek BEREGDARÓC. Dr. Révész Fe- rencné 1975 óta él Beregdaró- con. Elmondása szerint ami­kor odaköltözött, azt hitte, két hetet sem bír majd ki a köz­ségben. Azóta két generáció nőtt fel körülötte, gyermekei is a településen születtek már. Igazi lokálpatrióta, de polgár- mesterként ez egyáltalán nem meglepő és elítélendő. Sőt! Beregdaróc első emberével (ez esetben asszonyával) nem­régiben a település életéről, mindennapjairól, közeli múlt­járól, jelenéről és jövőjéről be­szélgettünk. Az elmúlt időszakban két nagy lélegzetű projekt hozott válto­zást a beregdaróciak életébe. DR. RÉVÉSZ FERENCNÉ: Valóban, két nagyberuházás megva­lósítására nyílt lehetőségünk a közelmúltban: az egyik a belvízelvezető csatornák rekonstrukciója, ami már be­fejeződött, a másik pedig még folyamatban van, Deszegregá- ció Beregdarócon címmel fut, és elsősorban a kisebbséget szólítja meg. Ennek kereté­ben egészségügyi szűréseket, tájékoztató- és sportnapokat, kártevőirtást, különböző kulturális rendezvényeket szerveztünk, de meghirdet­tük a Tiszta udvar, rendes ház programot is. Különböző tanfolyamokat is indítottunk (csecsemőgondozó, kertész, kőműves és hidegburkoló) a Türr István Képző és Kutató Intézettel közösen (konzor­ciumi partner még a megyei munkaügyi központ és a Szirom Alapítvány), remélve, hogy a résztvevők a szakképe­sítés megszerzése után vissza­térhetnek a munkaerőpiacra. A csatornarekonstrukcióra 95 százalékos támogatási intenzi­tással 197 millió forintot nyer­tünk, a fennmaradó 5 százalék önerőt az önkormányzat a saját költségvetéséből bizto­sította, míg a deszegregációs projektnek 138,5 millió forint az összköltsége. Milyen lehetőségei vannak egy beregdaróci fiatalnak? dr. RÉVÉSZ FERENCNÉ: Beregda­rócon az országos átlagnál sokkal magasabb a munka- nélküliek aránya, az aktív korúak mintegy 70 százaléka állástalan. Egyedüli foglalkoz­tató az önkormányzat és az intézményei, valamint az idő­szakos közmunkaprogramok. A határ közelsége kecsegtető lehetne, vannak terveink, és reményeink szerint befektető is akad majd, aki megvalósítja azokat, akkor pedig több mun­kalehetőség lesz. A telepü­lésen sokan gazdálkodnak, többen nyertek a Fiatal gazda pályázaton, így egy ideig még itt tudjuk őket tartani. Sokkal jobb eredményeket érhetnénk el azonban, ha Beregdaró- cot vonzóvá tudnánk tenni a vállalkozók számára. Aki eljön és megismeri a községet, észreveszi a földrajzi adottsá­gokban rejlő lehetőségeket, az mellettünk dönt majd. Ha csak öt-tíz embert alkalmaz­nak, azzal ugyanennyi család élete változik meg. Reménye­ink szerint a közeljövőben megnyíló kishatárátkelő adhat még munkát néhány ember­nek. Közeleg az önkormányzati választás időpontja. Mit tervez abban az esetben, ha ismét Önnek szavaznak bizalmat a daróciak? dr. révész ferencné: Sok min­den eldől a választást köve­tően. Vannak felújításra váró középületeink: szeretnénk helyrehozni a ravatalozót. A szociális konyhára és a panzi­óra is ráférne a korszerűsítés. Lassan tíz éve sikertelenül pályázunk a szennyvízhá­lózat kiépítésére, az önerő­höz szükséges összeg már a rendelkezésünkre áll, így reméljük, hogy a közeljövőben lesz megfelelő pályázat, mert ezzel válna teljessé a helyi infrastruktúra. Van egy elkép­zelésem, amihez befektetőt még nem sikerült találnom, de már jelentkezett egy komoly érdeklődő. Egy olyan szociális lakópark létrehozását terve­zem, ahol azok a magyarok laknának, akik egész életük­ben külföldön éltek, de öreg­korukra haza akarnak jönni, és ezt a szolgáltatást meg tudják fizetni. Ehhez az önkormány­zat minden támogatást meg­ad, ha továbbra is én leszek a polgármester, akkor biztosan, ha nem, a község fejlődésének érdekében remélem, hogy az utódom is hasonlóan dönt. I Három polgármesteri ciklussal a háta mögött úgy tűnik, szeretik Önt az emberek. dr. RÉVÉSZ FERENCNÉ: Engem nem kell szeretni, velem dol­gozni kell, de azt keményen. Lehetetlen mindenkinek megfelelni, de egyre büszke vagyok: bármi is volt, van és legyen, emelt fővel mehetek végig Beregdaróc utcáin, mert soha senkinek nem hazud­tam, amit megígértem, azt mindig meg is tartottam. Az emberekkel őszintének kell lenni. Ennyi az egész. CSÁKI ALEXANDRA Alexandra.Csaki@kelet.hu BEREGDARÓC. - Több szem­pontból is érdemes hozzánk ellátogatni - mutat rá dr. Ré­vész Ferencné, amikor arról érdeklődünk, mit mindent láthatnak azok a bel- és kül­földi turisták, akiknek a köz­ségen át vezet az útjuk.- Beregdaróc már az 1300- as években is lakott település volt, az egyházi tizedjegyzék- ben is szerepelt. A XI. szá­zadban épült a református templomunk, amit minda­zoknak érdemes megnézni, akik a történelmi műemléke­ket szeretik. Továbbá van egy horgásztavunk, aminek az üzemeltetője és a fenntartója a helyi horgász egyesület. Itt akár egy egész napot is eltölt­hetnek a csöndre, nyugalom­ra vágyók és a kikapcsolódást keresők. A település közigazgatá­si terültén található Európa legdélebbi dagadólápja a maga különleges növény- és állatvilágával, ami engedél­lyel és szakember kíséretével látogatható is. A Beregdaróci Tájházban a hagyományőrző egyesület tagjai bemutatják, hogyan lesz a kendermagból vászon, a Középkori Udvar­házban pedig van egy állan­dó keresztszemes kiállítás. A turisták számára vonzó lehet, hogy szép időben a Fő utcáról láthatók a Kárpátok vonula­tai. Akik több napra maradnak, megszállhatnak a hét refor­mátus település összefogá­sával felépített Hét Csillag Üdülő és Konferencia Köz­pontban, vagy az önkormány­zati fenntartású Daróc Pan­zióban, ahol diákbarát áron kollégiumi színvonalú szol­gáltatásokat vehetnek igény­be. A község nagyon gazdag vadakban, nevét is a daró- cokról, a királyi vadfogókról kapta. A vadászni vágyókat és az engedéllyel rendelkezőket szívesen látják a beregdaróci vadásztársaságnál.- A községben élők kedves emberek, szeretik a turistá­kat, így biztosan jól érzi majd magát nálunk, aki ide látogat - teszi hozzá a település első embere. KM Sukta Bertalanná népi iparművész beregi keresztszemes hímzés kiállítá­sát bárki megcsodálhatja fotó: racskó tibor Pezsgő közösségi életet alakítottak ki Darócon Évente 12-15 rendezvé­nyen kapcsolódhatnak ki, havonta legalább egyszer összegyűlnek. beregdaróc. A közösségi élet sem elhanyagolható Beregda­rócon. A helyi focicsapatról so­kat hallhatnak és olvashatnak a futballrajongók, de a sport mellett az ifjúsági és a hagyo­mányőrző egyesület is aktív.- Két énekkara van a tele­pülésnek - tudatja büszkén a polgármester asszony - az egyiktől leginkább autenti­kus népdalokat hallhatunk, és tagjai azok a Beregdaróci Vadrózsák is, akik különálló csoportként főként hagyo­mányos cigány nótákat éne­kelnek, ami nagyon különle­gessé teszi az előadásukat, és szép sikereket érnek el.- A horgászegyesületnek több mint ötven tagja van. mányzat olyan helyzetben van, hogy minden egyesüle­tet tud támogatni. Szorosan együttműködnek a helyi re­formátus és a görög katolikus egyházzal is, a helyhatóság le­hetőség szerint ezeket is segíti. Dr. Révész Ferencné azt is elárulta: a beregdaróci foci­meccseket a szurkolók ingyen látogathatják, hogy minden­kinek lehetősége legyen meg­nézni a mérkőzéseket, aki csak szeretné.- Évente átlagosan 12-15 kulturális és sportrendezvé­nyünk van, ami egy ilyen kis településen soknak számít, ezek egészültek ki a deszeg­regációs projekt programjai­val. Nemrég például a bereg­daróci öregek megosztották a gyerekekkel a csigacsinálás tudományát, és néhány nap múlva kezdődik a község leg­fontosabb „ünnepe”, a Daróci Gyerekek cigány tánca egy falusi rendezvényen fotó: önkormányzat A daróci református templom ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET Beregdaróc története néhány mondatban Három garasos pápai tized A beregi öblözetben, az ukrán-magyar határ mellett fekszik. beregdaróc. A község neve 1284-ben tűnik fel először, mint a Gutkeled nembeli Da­róciak birtoka, majd a pápai tizedjegyzékben szerepel is­mét, 1334-ben, amikor is Be­nedek nevű papjának I. és II. negyedévi részlet fejében 3 garas pápai tizedet fizetett. A név jelentése az Árpád-korban vadfogással, vadhajtással fog­lalkozókat, mások szerint a ki­rályi vadfogókat jelentő daróc köznévből származik, amelyet valamelyik szláv nyelvből vet­tünk át. A község állandó lako­sainak a száma jelenleg 936, a népesség nagy része mezőgaz­dasági termelésből él, a mun­kanélküliek száma jelentős. Az apró kendermag útja a vászonig Kézi orsóval és kerekes guzsallyal is készülhet a fonal fotó: önkormányzat Megismerhetik a ken­derfeldolgozás munka- folyamatát és eszkö­zeit. beregdaróc. Augusztus else­jén és másodikán immár ti­zennegyedszer rendezik meg a Daróci Kenderes Napokat a község hagyományőrzői.- Az ötletgazda dr. Hanusz Árpád tanár úr volt, és part­nerre talált a megvalósítás­ban az akkor Beregdarócon szolgáló Dalanics Zoltán gö­rög katolikus lelkészben, aki nagy ambícióval maga köré gyűjtve egy lelkes stábot megszervezte az első rendez­vényt, amit a helyiek azonnal sajátjuknak éreznek - vezet be kulisszák mögé képzelet­ben dr. Révész Ferencné. A szervezéséhez és a szakmai háttér kialakításához elen­gedhetetlen volt a hagyomá­nyokat ismerő idős emberek aktív részvétele, tapasztala­tuk átadása a fiatalabb gene­rációnak. A Kendermagtól a Vászonig Hagyományőrző Egyesület lelkes tagjai az ösz- szegyűjtött eszközökkel, tu­dásukkal segítik a mai napig az alapötlet tartalmi bemuta­tását. Évente közel négyezer látogató- Településünk szereplő­je a Tourinform Iroda nyári programkínálatának, a me­gyei rendezvénynaptárban is jegyzik, és mára nem csak a régióban, de a határon túl is ismerik. Munkánk sikerét bizonyítja az évenkénti 4000 látogató is.- A szakmai programok a kendernyüvéssel kezdőd­nek a tájház udvarán, ezt kö­vetően lovas szekerekkel a kenderáztatóhoz visszük az érdeklődőket. A kenderfeldolgozás to­vábbi mozzanatairól szakmai tájékoztatót kapnak az ide­látogatók, sőt, tevékenyen részt vehetnek egyes munka- folyamatokban. A kulturális programok is a népi hagyo­mányokra épülnek, ilyen a ki­rakodóvásár és a házias étkek udvarában készülő népi éte­lek versenye is. km A XIV. Daróci Kenderes Napok programja Augusztusi., péntek . 13-22 óra: Az ünnepélyes megnyitó után a Beregdaróci Énekkar műsorát láthatják-hallhatják a látogatók, maid a kendernyü vés és -áztatás folyamatait ismerhetik meg. A Dunazug Együttes, a Csillogó Gyöngyszemek és a Pántlikás Együttes előadását követően a napot a Ciráda Népzenei együttes műsora zárja. _______________ Augusztus 2., szombat 10-23 óra: A Beregdaróci Vadrózsák nyitják meg a második nap programsorozatát, amit a Bihari Cigányzenekar, a Hegyköz Néptáncegyüttes és a Borókás Társulat előadása után a Szatmár és a Szabolcs Néptáncegyüttes műsorai követnek. Az est hátralevő részében aztán a színpadon és a tánctéren egyaránt házibuli követ­kezlk Attilával, valamint tűzijáték. ____________________________ A színes programok mellett a kézműves kiállítók, bőrös, fazekas, gyöngyfűző, keramikus és még számos szakma mesterei mellett a Beregdaróci Sukta Bertalanná Kis Jankó Bori-díjas népi iparművész beregi keresztszemes munkái Is megtekinthetők. Elsajátítható a nívódíjas beregi vászonvirág készítése is Tóth Miklósnétól.

Next

/
Thumbnails
Contents