Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-18 / 166. szám
749351 2014. JÚLIUS 18., PÉNTEK KELET GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Megtört szívvel, mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy szeretett Édesanyánk, Nagymamánk, Dédnagymamánk SINKÓ BORBÁLA súlyos, fájdalmas betegségével bátran küzdve itt hagyott bennünket. Szereltünktől akaratának megfelelően, hamvasztás után 2014. július 22-én 16 órakor a nyírkátai temetőben búcsúzunk. 762968 A gyászoló család. Szerettem volna még élni közietek, de a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehetett. Szeretteim, Isten veletek! Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk BARTA JÓZSEFNÉ (Ági) méltósággal és türelemmel viselt hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása szűk családi és baráti körben megtörtént. Gyermekei,Krisztina és Zoltán A halállal csak az élet ér véget, a szeretet nem! Köszönjük az őszinte részvéteket, együttérzést, személyes megjelenést, az üzeneteket, melynek férjem, édesapánk halálával kapcsolatban érkeztek. Hamvait kívánságának megfelelően helyeztük örök nyugalomra. VASS MIKLÓS BÁCSI felesége, lányai és a gyászoló család minden tagja. „Számunkra Te sohasem leszel halott, szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JUHÁSZ FERENC autószerelő Tiszavasvári lakos 47 Temetése 2014. július köztemetőben. 753020 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. 19-én szombaton 14 órakor lesz a tiszavasvári A gyászoló család „Az igaz ember eltávozik, de a fénye megmarad." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerek, tisztelték és szerették, hogy NAGY JÓZSEFNÉ sz: Dobai Erzsébet volt Vaja, rálóczitanyai lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése 2014. július 19-én 15 órakor lesz a vajai köztemetőben a Református egyház szertartása .szerint. 753030 A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett wü halottunk X DR. CSORBA SÁNDORNÉ Dobay Zsuzsanna óvónő temetésén velünk voltak és mélységes bánatunkat enyhíteni igyekeztek. 752243 A gyászoló család Gyászközlemények felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. 44/500-880 42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 3742/404-938 Szomorúfűz Temetkezés Nyíregyháza, Dózsa György u. 70. Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 42/781-227 42/358-412 30/93-57-830 Jäger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19.- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1.- Tarpa, Kossuth u. 25.- Vaja, Damjanich u. 70.- Tiszakerecseny, Lenin u. 7.- Jánkmajtis, Kossuth u. 12.- Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/342-037 30/27-17-004 44/511-011 45/470-251 45/488-005 44/585-040 45/705-304 44/566-070 44/502-535 Tiszavasvári Takarékszövetkezet- Ibrány, Lehel u. 3.- Kótaj, Kossuth u. 17.- Tiszabercel, Vásártér u. 5. _______ R-Port Informatika Kft. Űjfehértó, Bartók Béla u. 8. 7 42/200-227 42/208-314 42/204-679 42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. 45/425-214 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. 30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400 Gyémántház Biztosítási Bróker Kft.- Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304- Nagykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939- Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976- Fehérgyarmat, Petőfi u. 11. 70/321-2211- Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/933-1974 Hifinet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544- Ibrány, Szabolcs u. 17. 20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1. 44/444-024 „LILA” Mezőgazdasági és Iparcikk Üzlet Kállósemjén, Kossuth u. 132. 42/255-121 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori úti l. 42/715-100 Számítástechnikai üzlet Baktalórántháza, Köztársaság tér 20/205-4688 Sky TTavet 4600 Kisvárda, Csillag u. 29. TéLTFáxü 45/403-967770/455-3954 Ladomérszld Gránit 4465 Rakamaz, Temető út 5. 6. 7. +36 70^239-24-85 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT ER-ZS0 Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. Kútfúrás, kútjavítás, kompresszorozás. Ciropulosz. 30/3200-634, 20/6615-629, 42/804-821. 750277 Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. Lukács-Abiak Kft. Nyíregyháza-Oros Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650 Palatető szigetelés-mosás bontás nélkül.12 év gar. Bádogosmunka. 70/314-0495, 42/460-829. 747855 Redőny-reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó, küszöbök, szúnyoghálók, AKCIÓS ÁRON. Gurtnicsere. Műanyag és fa nyílászárók. Ten- kéné, 42/431-262, 30/9437-543. 751998 Video kazetta ÁTÍRÁSA mentése DVD;re diszkréció garanciával. ÉVA FOTÓ Nyíregyháza, Vay Á. krt. 1. 751611 MUNKAHELYET KÍNÁL Gyakorlattal rendelkező nemzetközi gépkocsi vezetőt keresünk uniós munkára. Tel.: 0620/953-5673. 753040 Csősz-Platán Cégcsoport Bővítés céljából munkatársakat keres az alábbi pacíziók betöltésére: GÉPJÁRMŰ ÉRTÉKESÍTŐ, ÉRTÉKESÍTÉSI TANÁCSADÓ VAGY SZAKÉRTŐ 44ÖŰ Nyítetjyliázo. Rókór/Í u 60. és Koslxir u. 7 4. Teí.:4?/598 959 és 4 2/597 666; morkeríng@rso$7l(f? hu www.mindenunkozQuto.hu A NYÍRSÉGVÍZ ZRT. Nyíregyházi vízellátási üzemébe 2 fő vízhálózat szerető szakmunkást keres felvételre. Szükséges szakmai végzettség: ■ víz - gázszerelő' ■ lakatos gépszerelő Előnyt jelent: • jogosítvány • KPE hegesztési gyakorlat •nyíregyházi lakhely A szakmai önéletrajzot 2014.07.23-ig kérjük beadni Rotter Gábor (Nyíregyháza, Tó út 5.; +3620/343-1276) üzemvezető részére. Az Inter-Agrárium Kft. Nagyecsedi szarvasmarha telepére azonnali kezdéssel erőgépvezetőket, illetve műszakvezetőt keres. Önéletrajzát a megadott e-mail címre küldje: adminisztrator@intertram.hu Áz alábbi telefonszámon érdeklődhet: 70/457-50-53. __________752995 Belföldi és nemzetközi gépjárművezetőket keresünk (pályakezdőket is) C+E kategóriával, GKI-val és digitális sofőrkártyával. +36303798608 vagy önéletrajzzal kamionsofor@produkteam.hu. 749424 Dinamikusan fejlődő kereskedelmi cég, megyénként három stabil területi képviselőt vesz fel, átlag feletti jövedelemmel. A legjobbakat keressük, vagy akik a legjobbak akarnak lenni! Info: www.domusmed.hu vagy 20/500-2396. __________752010 E-kat. jogosítvánnyal és GKI-kár- tyával rendelkező gépkocsi- vezetőket keresünk pontosan fizető, magyarországi német céghez "négykezes" nemzetközi fuvarozásra, azonnali kezdéssel. Érd.: 06-30-617-04-85, duv.munka@gmail.com 751502 Gyakorlattal rendelkező nemzetközi tehergépkocsi vezetőt felveszünk nyerges szerelvényre. E-mail: info@evidatrans.hu Tel.. 20/9441- 042. ________________753054 Ipari varrógépen gyakorlattal rendelkező munkatársakat keresünk Fejér Megyébe, támogatott ott- lakással. Netté: 120.000.- -tói. Tel.:06-30/654-0511 Eng. szám: BAM/01/2417-5/2013 751908 HungaroSzalma Kft. gyakorlattal rendelkező' teleszkópos rakodógép-kezelőt illetve mg. gépszerelőt, autószerelőt keres. Jel: 20/417-55-64 Kisvárdai Tesco Herbária üzletébe eladót keresünk: Feltételek: kereskedelmi végzettség, érettségi, min. 5 éves szakmai gyakorlat, nagyfokú munkabírás, gyógynövény ismeret és megfelelő érdeklődés. Fényképes Önéletrajzát 2014.07.23.-ig a reginahgy@gmail.com-ra várjuk. 752916 Márkafüggetlen autószerviz, Unix partnerszerviz autószerelő munkatársat keres, személygépkocsi javításhoz. Érd: 0630/2344-351 ________752563 Mélyépítésben jártas cég nehézgépkezelőt keres Rat kiskotró, Cater forgóvázas gépre Nyíregyháza vonzáskörzetében. Tel: +36-70/770-3667. _________ Minősítéssel rendelkező CO hegesztőket és összeállító lakatosokat keresünk nyíregyházi munkahelyre, azonnali kezdéssel. 0620-320-5229 752969 Nyírfa Kft Nyíregyháza, Rákóczi u. 102. redőnygyártáshoz megbízható, teherbíró kollégát keres gyártó és szerelői munkakörbe. Érdeklődni személyesen.___________751850 Pénzügyi ügyintézőt keresünk tárgyalóképes német nyelvtudással termelő vállalathoz. Jel. maria.rethine@nyirmezogep.com 752684 Szerszámkészítőket, Szerszámkarbantartőkat, Gépkezelőket, Húzalszikraforgácsolókat, Gépbeállítókat keressünk Fejér Megyébe, támogatott ott-lakással. Kínálunk: Kiemelt fizetési lehetőség. Tel.:06-30/654-0511 Eng.szám:BAM/01/2417-5/2013 751910 Targoncásokat keresünk OKJ-s végzettséggel Győr-Moson Sopron megyébe, támogatott ott-lakással. Nettó: 120.000.- -tói Tel.:06-30/ 654-0511 Eng. szám: BAM/01/ 2417-5/2013 __________751909 Víz-fűtésszerelőt felveszek Nyíregyháza és környékéről érd.:06- 30/303-2866 __________751915 OKTATÁSTVÁLLAL Mezőgazdasági-Technikus, Aranykalászos-Gazda kifutó képzéseinkbe még most bekapcsolódhat! Tel:30/2283281 khabi.hu 749052 Targonca,Emelőgép-,Földmunkagép kezelő OKJ-s felkészítést indítunk! Tel:30/2283281 khabi.hu 749058 CSERE-BERE Kalodás tűzifa ingyenes házhoz szállítással 11.000 Ft-tól. Ugyanitt hulladék akác rendelhető. Tel: 06- 30/255-7225. _________752704 KÖZLEMÉNY Baba-, gyermek-, női ruházat beszerzési áron eladó. 0620/54790 84. 751754 VEGYES Akác tűzifa kuglizva 1800 Ft/q. Nyárfa 1000 Ft/q eladó, szállítás megoldható. 30/366-0300. 749313 Akác, alma, nyár, fenyő tűzifa eladó 1000 Ft-től, kiszállítással. Erdőt, fasort keresek. 70/674-0009. 751561 Akác, tölgy, nyár tűzifa méterben és kugliban eladó kis és nagytételben. Mindenféle erdőt, fasort vásárolok. 70/580-5454. 752584 Akciós TŰZIFA vásár a TŰZI Kft-től. Akác, alma, tölgy, nyár tűzifa eladó. Szállítás megoldható. 70/251- 6925. _______________752583 Azonnali kiszállítással rendeljen kalodás tűzifát. Akác 12500 Ft, Cser, tölgy, bükk 12500 Ft. Tel: 70/231-5482.__________752929 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik KOSA ISTVÁN temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család 751333 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk DR. HEGYES ERZSÉBET temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek. Gyászoló család. Hálás szívvei mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk HALUSKA PÉTER 1 temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk ÖZV. KOTESZ GYULÁNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon a 16 óráig fogadunk! _ MEGEMLÉKEZÉS MEGEMLÉKEZÉS A múltba visszanézve valami fáj, / valakit keresünk, aki nincs már. / Temető csendje ad neki nyugalmat, / szívünk fájdalma örökké megmarad. / Temető kapuja szélesre van tárva, /útjait naponta sok-sok ember járja. / Van aki virágot, mécsest visz kezében, / s olyan is, aki bánatot szomorú szívében. /Négy éve, hogy ezt az utat járjuk, / megnyugvást lelkűnkben még ma sem találunk. / Sírod előtt állunk, talán TE is látod, / körülötted van ma is szerető családod. /Eljöttünk újra tisztelni TÉGED, /szívünkben hordjuk örök emléked. / TE voltál nekünk a biztató remény, /nehéz napjainkban is az utat mutató fény. / Múlik az idő, de a fájdalom nem csitul, / szemünkből a könny naponta kicsordul / Nyugodjál csendesen, legyen békés álmod, / találjál odafent örök boldogságot. / Megpihenni tértél, fájdalmat elhagyva, / melyet türelemmel viseltél magadban. /De az emlékeddel szívünkben maradtál, ./ számunkra Te soha meg nem haltál. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk BÉRI GYULÁNÉ 1 Kerecsen Ilona Katalin volt nyírgyulaji, majd encsencsi lakos halálának negyedik évfordulójára. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik emlékét szívükben őrzik. Örökké szerető férjed és családod. d b Kegyeleti hirdetéseit fotóval is feladhatja! ^1 ________________________________________________ftr