Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-15 / 163. szám

16 Képes krónika 2014. JÚLIUS 15., KEDD oo 2$ 3 A Boonie Bearsre már premierje napján egymilliárd forint értékben vettek jegyet a nézők fotó: getty images Rajzfilmben is csúcsra törnek a kínaiak Öles léptekkel halad előre a kínai animációs filmgyártás. Sanghaj. A Sanghajban meg­rendezett 10. Kínai Nemzet­közi Rajzfilm és Játék Expón ismertetett adatok szerint az utóbbi három évben az ani­mációs ágazat évi 1,6 milliárd jüannal (58 milliárd forinttal) növelte bevételeit. Az animá­ciós filmek exportja - amelyet a kormány szeretne erősíteni - 2013-ban elérte a 160 millió dollárt (36 milliárd forintot), ami az előző évhez képest 22,8 százalékos emelkedést mutat. Kínában 4600 animá­ciós vállalat működik, 220 ezer embernek adva munkát. Tavaly 29 kínai animációt mutattak be az országban. A hazai gyártású animációk 2013-ban 24 milliárd forintnyi bevételt hoztak, ez egy év alatt 48 százalékos növekedést je­lez. A kínai animáció sokáig szenvedett pénzhiánytól, és alkotásai elvesztek a Spon- gyabob-szériák, valamint a ja­pán klasszikus animék között. Most azonban a szektor új élet­re kelt, a kínai animációs pro­dukciókra szívesen ülnek be a nézők a mozikba, és jó színvo­nalú produkciók születnek. Kormányprogrammal Az utóbbi hónapokban a kínai kormány új programot indí­tott az animáció lendületbe hozására, a cannes-i filmfesz­tiválon a kínai delegáció külön foglalkozott a kínai animációk népszerűsítésével. mti Megér egy mosolyt- Képzeld, terhes vagyok! - mondja a szőke nő a férjének.- Ez nagyszerű, drágám!- És van egy még nagyszerűbb hírem is: képzeld, ikrek lesznek!- Ikrek? De ezt ilyen korán még nem lehet megállapítani! Miből gondolod, hogy ikrek lesznek?- Mert a gyógyszertárban két terhes­ségi tesztet vettem, és mind a kettő pozitív lett! O További viccek humor.szon.hu ■ A teve es a kánikula Kánikula közeledik. A teve is felkészült rá, feltöltötte vízzel a púpjait, így jöhetnek a pluszok, nincs mitől félnie. fotó: gi Korrupció a médiában is Peking. A kínai központi te­levízió stúdiójából élő műsor közben vitték el a rendőrök Kína egyik legismertebb mű­sorvezetőjét, mert a gyanú szerint korrupciós ügyekben érintett - jelentette a pekingi sajtó hétfőn. Ruj Cseng-kang pénteki késő esti műsorát már nem vezette a gazdasági, pénzügyi hírcsatorna stúdiójában, ri­portertársa mellett az ő széke üresen maradt. mti O További videók vldeo.szon.hu Az amerikai művész, Tatia Pilieva leg­újabb videójában vadidegen párokat kért meg arra, hogy vetkőztessék le egymást, majd bújjanak ágyba. A nap videója Vadidegenekkel HIRDETÉS Ki lesz idén a füredi Anna-bál szépe? Az Anna-bált július 26- án rendezik meg Bala- tonfüreden. BALATONFÜRED. Az Anna-bá- lon a hagyományoknak meg­felelően a közönség szavazza meg a legszebb 15 lányt, akik A tavalyi bál szépe Darvalics Virág VOlt FOTÓ: ÉKN közül a zsűri választja ki a bál szépét és az udvarhölgyeket. Bóka István, Balatonfüred polgármestere a bálról tar­tott hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idén szá­mos kísérőrendezvénnyel ké­szülnek. Fellép a Magyar Ál­lami Operaház kórusa és lesz prímásverseny is, emellett a Gyógy téren levetítik a Hu­nyadi László című Erkel-ope- rából készült filmet is. Hoz­zátette, hogy az idén 18 éves balatonfüredi lányok közül 14-en vesznek részt a bálon, rajtuk kívül a testvértelepülé­sekről 18 elsőbálozó érkezik. A bál díszvendége Gyula városa lesz, a rendezvény fő­védnökségét pedig Trócsányi László igazságügyi miniszter vállalta el. mti a ronda tűzfalakat BUDAPEST. A Liget Budapest Projekt keretében kreatív pá­lyázatot hirdet „színesLiget - Színezd ki a Ligetet!” címmel a Liget használaton kívüli be­tonfalainak megújítására és kifestésére a Városliget Zrt. és a Színes Város Csoport. A pályamunkákat augusztus 14-éig várják. A kreatív pályázat célja, hogy a Városligetet ismerő, szerető és használó lakosok közvetlen részesei lehes­senek a megújuló park és a tematikus városrész kialakí­tásának - közölte hétfőn a Szí­nes Város Csoport az MTI-vel. A kiíró Városliget Zrt. olyan látványtervvel ellátott pályá­zatokat vár az Olof Palme Ház mögötti betonfalak üresen álló és kopott felületeinek ki­színesítésére, amelyek vizuá­lisan izgalmasabbá varázsol­ják a Városliget épületfalait. A beküldött pályázatoknak reflektálniuk kell a kultúra és a zöldterületek kapcsolatára, és ki kell fejezniük, hogy mit jelent az embereknek ma a Városliget. Szempont ezen felül az eredeti ötlet, kreati­vitás, illetve, hogy a terv 4-8 nap alatt kivitelezhető le­gyen. MTI ■MUHI ■ Szép emlék Nóri csarodai lány. A napokban ünnepelte névnapját, amit egy fotózással tett felejthetetlenné. fotó: racskó tibor Dicséretek az Utóéletnek A forgatáson... fotó: magánarchIvum Zombrácz Virág Utóélet című filmjét méltatja a Variety. KARLOVY vary. Dicsérő szavak­kal írt hétfőn a Variety.com a Karlovy Vary Filmfesztiválon bemutatott Utóélet című film­ről. A cikk szerzője „finom és meglepő” alkotásnak nevezte Zombrácz Virág „abszurd fel- nőttéválás-történetét”. A film ősztől télig meséli el az eldugott kis faluban játszódó történetet, amelynek főhőse a huszonéves, az elmegyógy­intézetből éppen hazatért, szorongásaival küzdő Mózes, aki megpróbál megfelelni apja elvárásainak. A lelkész apa, aki különböző függőségekben szenvedők visszailleszkedését segíti a társadalomba, házas­sági tanácsadással foglalkozik és az általános iskola karácso­nyi ünnepségét is felügyeli, csak a fiára nem figyel, egyre határozottabban kényszeríti rá akaratát. Váratlanul bekö­vetkező halála után tovább kí­sérti, s miközben Mózes meg­próbál örök nyugalmat találni a szellemének, végre felnőtté válik, és az apja is elfogadja olyannak, amilyen - ismertet­te Alissá Simon, a filmes lap Karlovy Vary-i tudósítója. Abszurd szituációk Első nagyjátékfilmjében Zombrácz biztos rendezői stí­lussal a látványt helyezi a pár­beszédek fölé a szépen meg- koreografált jelenetekben. Szándékának megfelelően a színészei rezzenéstelen arc­cal tolmácsolják az abszurd szituációkat. Ä Variety szerint a bizarr és a szatirikus csípős­ség kombinációja a műfajon belül a film producerének, Pusztai Ferencnek egy koráb­bi munkáját, A nyomozót idé­zi fel. mti Aviate: a tanulékony launcher Egy rendkívül praktikus kezelőfelület minden­napos használatra. MULTIMÉDIA. Hosszú idő után a Yahoo! által felvásárolt Aviate kezelőfelület végre letölthető végleges, nem béta változat­ban a Google áruházából. Az Aviate annyiban különbözik a többi launchertől, hogy egyszerű, minimalista és fo­lyamatosan alkalmazkodik a felhasználó helyéhez és az időhöz, figyelembe veszi a naptárbejegyzéseket és egyéb eseményeket, és ennek meg­felelően módosítja a főképer­nyőn megjelenő ikonokat, le­gyen szó alkalmazásról vagy kontakt megjelenítéséről - számolt be a telefonguru.hu. Ennek megfelelően há­rom home screen van, nincs több panel, nincsenek widgetek és egyéb, statikus ikonok. A megjelenítendő információk annak megfe­lelően változnak, hogy hol van a felhasználó, otthon, munkahelyen vagy úton. Összességében elmondha­tó, hogy a mindennapos használatra bizony rendkí­vül praktikus kezelőfelület­ről van szó. ékn Megemelték a Concordiát Róma. Egy méterrel emelték meg hétfő délig a szerencsét­lenül járt Costa Concordia olasz tengerjáró roncsát az eddig a hajót tartó Talapzatról - jelentették be az erről tartott sajtótájékoztatón. Franco Por- cellacchia, a Costa Crodere hajótársaság projektvezetője elmondta, hogy minden az ütemterv szerint zajlik. A ha­talmas roncshajót egy méterrel sikerült megemelni arról a ten­gerfenéken épített mesterséges talapzatról, amelyen az egye­nesbe állított Costa Concordiát tavaly ősszel rögzítették. A ten­gerjáró emelése centiméterről centiméterre történik. A hajó mozgatását abból lehet szabad szemmel észrevenni, hogy a tengerből kiemelkedett roncs oldalán egyre vastagabb sötét csík látható. MTI

Next

/
Thumbnails
Contents