Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-15 / 163. szám

2014. JÚLIUS 15., KEDD 6 Balsa mmmum A település történései képekben A Balsai Vegyeskar minden helyi rendezvényen Igyekszik hallatni a hangját Integrált Közösségi Szolgáltató Tér Gyerekprogram az IKSZT előtti téren Indulás a délutáni műszakba... FOTÓK: ÖNKORMÁNYZAT Saját erőből születik újjá a balsai ravatalozó balsa. Példás összefogásról tettek tanúbizonyságot a köz­ség lakosai, amikor felvető­dött Balsán az új ravatalozó építésének terve. Pályázati támogatás híján saját erőből és adományok segítségével zajlik a kivitelezés, az erede­ti elképzelésnél visszafogot­tabb költségvetéssel.- Reális elvárás, hogy a hoz­zátartozók méltó körülmé­nyek között vehessenek bú­csút az elhunyt szerettüktől. A korábbi ravatalozó állapota nagyon leromlott, elodázha­tatlanná vált az újjáépítés. Mintegy 3,5 millió forint ado­mány gyűlt össze, hogy a lát­ványtervből valóság legyen, az önkormányzati képviselők lemondtak a tiszteletdíjukról, ki-ki lehetőségeihez mérten segített.- Immár elkezdődött azok­nak a térburkoló elemeknek a gyártása, amelyeket a ravata­lozó kültéri burkolására hasz­nálnak majd - tájékoztatott a polgármester. KM Az új ravatalozó látványterve Somogyi Szilviával, Balsa polgármesterével Ezért vonzó a nyaralófalu V >. í V Somogyi Szilvia polgármester a szerkesztőségünkben fotó: sipeki Péter több mint 800 lelkes „nyaraló­faluba”, Balsára, egy olyan kis­településen találja magát, ahol az emberek barátságosak, dol­gosak, ahol szívesen vásárol­nak nyaralót a pihenni vágyók, ahová a Tisza-part érintetlen­sége, a csend, a nyugalom, a gyönyörű táj és néhány remek rendezvény is mágnesként vonzza a családokat, bará­tokat, természetkedvelőket. Somogyi Szilvia 2006 óta pol­gármestere a szülőfalujának, amely lassan, de biztosan ha­lad előre a fejlődés útján. Minek köszönheti a település a varázsát, népszerűségét? SOMOGYI SZILVIA: A Tisza-part közelsége, a csodás, háborí­tatlan természeti környezet sokak számára vonzó, főleg ilyenkor, nyáron. Az, hogy családok, baráti közösségek sokasága látogat el hozzánk, csak félsiker, fontos, hogy több-kevesebb ideig itt is maradjanak, s végül elégedet­ten térjenek haza. Igyekszünk kiaknázni a falusi turizmus­ban rejlő lehetőségeket: két vendégházat működtetünk, tájjellegű ételek, túrázás, horgászat, halászat, vadászat várja az ide érkezőket, július harmadik szombatján pedig megrendezzük a Tiszaparti Hal és Vad Fesztivált. A fürdő­Névjegy Somogyi Szilvia Iskolai végzettség: főiskola Munkásság: 1994-től önkormányzati képviselő, 2006 óta polgármester, a Balsai Népfőiskola és Turizmusfejlesz­tési Közhasznú Egyesület elnöke Család: 2 gyermek édesanyja zési lehetőség sajnos korlá­tozott, ugyanakkor vonzó a komp, amit 2011-től az önkor­mányzat üzemeltet. Számunk­ra bevételi forrást, több balsai családnak pedig megélhetést jelent a vízi jármű. Milyen nagyobb beruházások történtek Balsán az elmúlt években? somogyi SZILVIA: Tavaly egy több millió forintos fesztivál­sátorra pályáztunk sikerrel, pár nap múlva, a rendez­vényen fogjuk „felavatni”! Támogatás nélkül, közösségi összefogással épül meg az új ravatalozó, a térkövezést a közmunkásként foglal­koztatott betonelemgyártó csapatunk végzi. Hamarosan egy pezsgőszínű falubusz is begördül hozzánk, amely kö­zösségi célokat szolgál majd, például járóbeteg-szakellátás­ra fogja szállítani az időseket, kismamákat. A felújított, kor­szerűsített községi konyhán egyaránt főzünk időseknek és gyerekeknek, augusztus vé­géig ingyen ebédet kapnak a rászoruló vakációzok. Pár éve megújult Balsa főtere is, az új arculat jót tett a faluképnek. Az önkormányzati hivatal rendbetétele, a csűr felújítá­sa, a védőnői szolgálat most épülő ingatlana, a lakosoknak nyújtott tanulási- és munkale­hetőségek szintén élhetőbbé teszik e kicsiny falut. Ilyenkor benépesül a nyaralóterület is, kül- és belföldiek egyaránt megfordulnak az ártérben, ahol aztán pezseg az élet! A közbiztonság - a rendőrség, a polgárőrség és az önkormány­zat együttműködésének hála - igen jó. Milyen tervek várnak még meg­valósításra a jövőben? somogyi SZILVIA; Időszerű lenne rendbe tenni az önkormány­zati utakat, de forrás nélkül csak tüneti kezelésekre futja. A sportpályán már történtek előrelépések, de komplex, át­fogó változásra lenne szükség, sokrétű szolgáltatással, teljes közvilágítással, kikapcsolódási lehetőségekkel. Régi álmom egy idősek nappali ellátó otthona létrehozása, de sajnos nem kapunk rá normatívát. Örülök annak, hogy nem csökken rohamosan a lakos­ságszám, mert bár az idősek eltávoznak, fiatalok jönnek, hogy letelepedjenek nálunk. Minden generáció érezheti a törődést, odafigyelést, segít­séget, amit az önkormányzat és a civil szervezetek erejük­höz mérten nyújtani tudnak. Ugyanakkor látom a szegény­séget, a mindennapi küzdést, azt, hogy a balsaiak nagy része csak a szívében gazdag. Én soha nem választási ciklusok­ban gondolkodom, hanem rö­vid- és hosszútávú célokban, amelyekért érdemes küzdeni. A szülőfalum ilyen! km-pi Vadat, halat, s mi jó fesztiválfalat... Szombaton 10 órától a révátkelő szomszédsá­gában lévő rétre várják a jóízű kikapcsolódást választókat. balsa. Az idén immár nyolca­dik alkalommal rendezi meg a Tiszaparti Hal és Vad Fesz­tivált a balsai önkormány­zat. A VIII. Tiszaparti Hal és Vad Fesztivál egyik, de nem egyetlen célja a hungarikum- nak számító pontyhalászlé és a község népszerűsítése. Az ünnepélyes megnyitót tűz­gyújtás, majd komphúzó ver­seny követi. A helyi fellépők sorában a Balsai Nyugdíjas Egyesület és a Balsai Vegyeskar lép közön­ség elé, majd jó ebédhez szól a mesediszkó Micimackóval, Csőrikével és ba­rátaikkal. Bemu­tatkoznak a sram­lizene királyai, de parádésnak ígér­kezik a Pom-Pom Parádé előadása is. A Crux Alba re- neszánsz hagyo­mányőr­zők és a Kéki Ne­felejcs Felnőtt Nép­tánc Egyesület műsora után köz­hírré tétetik, kik milyen he­lyezést értek el a főzőverse­nyen, majd a Csillag Musical Társulat és L.L. Junior szó­rakoztatja a fesztiválozókat, egészen a tombolasorsolásig. A fiatalokra Is gondoltak A fejedelmi programcso­korra az esti órákban Király Viktor másfél órás koncertje teszi fel a koronát, amit nyá­ri divatkarnevál és a Unique fellépése követ, végül pedig tűzijáték zár. Napközben strandröplabda-bajnokság, zumba, mediball, harcmű­vészeti bemutató és számos gyermekprogram (kisvonat, arcfestés, kézműves udvar, játszóház, vidámpark) is vár­ja a a VIII. Tiszaparti Hal és Vad Fesztivál vendégeit. KM Fesztlválprogramok Időpont: július 19., szombat; Helyszín: a révátkelő szomszédságában lévő rét 10 óra: Megnyitó, tűzgyújtás; 10.30 óra: Komphúzó verseny; 11.10 óra: Helyi fellépők; 11.55 óra: Mesedlszkó; 12.25 óra: Sramli Kings; 13 óra: Pom-Pom Parádé; 13.40 óra: Crux Alba reneszánsz hagyományőrzők; 14.20 óra: Kékl Nefelejcs Felnőtt Néptánc Egyesület; 15 óra: Főzőverseny-eredményhlrdetés; 16 óra: Csillag Musical Társulat (Budapest); 16.30 óra: L.L. Junior; 17.10 óra: Tombolasorsolás; 18 óra: Király Viktor koncert; 19.30 óra: Nyári dlvatkarnevál; 20 óra: Unique koncert; 21.20 óra: Tűzijáték Balsai híradó Vaká Nyáron sok balsai gyermek eljut táborba. Balsán Is van lehetőség naponta a csűrben játszani, foglalko- zásokon részt venni. Étkezi : június közepétől augusztus végéig - a szociális nyári étkeztetés keretében - 30 általános Iskolás minden nap meleg ételt ehet a helyi konyhán, a rászoruló gyerekek számára az étkeztetés Ingyenes- Közösségi szolgálat, a szakmai gyakorlaton résztvevő és a közös­ségi munkát vállaló diákok a helyi Intézményekben, a fesztiválon és a nyári táborokban dolgozhatnak a közösségért. ______________ JÓ tanai óvakodjunk a háza­lóktól, az Idegenektől, mert szinte észrevétlenül eltűnhetnek értékeink, áldozatokká válhatunk! A szociális házi segítségnyújtásban részesülők a gondozóikon keresztül tartsák a kapcsolatot, értesüljenek megbízható, hiteles forrásbóll ______________ Köszönet. A művelődési házban köszöntöttük a pedagógusainkat és valamennyi az oktatás, egészség­ügy, étkeztetés, kultúra területén tevékenykedő dolgozót. A programot a Balsai Vegyeskar műsora, valamint a miskolci Harlequin TáncSport TSE táncosainak nagysikerű produkciója koronázta meg. _______________ Palántaosztás. Nehéz sorsú családok részesültek Idén Is a szociális föld­program keretein belül természetbeni támogatásban. A résztvevők előadá­sokon bővítették a mezőgazdasági Ismereteiket. ________________ Leonardos növendékek. A Leonardo Média Akadémia egyik - pályázati támogatással - szervezett balsai ren­dezvényén a jelenlévők előadásokat hallhattak a Kulturális hagyományok és azok őrzői és Balsa helytörténete címmel. Az akadémia esti gimnáziumi és felzárkóztató képzésén (célja: az általános Iskolai bizonyítvány meg­szerzése) június közepén végzettek az elsők az Iskola életében. A végzett tanulók utat és példát mutatnak ezzel másoknak Is, hogy soha nem késő el­kezdeni vagy folytatni az abbahagyott tanulmányokat. ______________ Elismerés ' A Balsai Polgárőr Egyesület legutóbbi évértékelő közgyűlésén a megyei polgárőrszö­vetség alelnöke oklevéllel jutalmazta kiemelkedő munkájukért a következő polgárőröket: Iskl János, Kovács Ist­ván, Káposzta János. A Balsai Polgárőr Egyesület elnöke oklevéllel jutalmazta kiemelkedő munkájukért a következő polgárőröket: Mogyorósi Andrásné, Kovács Józsefné, Krampeczkl László, Fehér Gergő, Németh János. " Az Idén sem marad el az erőpróbái A Vili. Tiszaparti Hal és Vad Fesztivál legnagyobb, kicsiket és nagyokat, nőket és férfiakat versenybe hívó erőpróbája a szombaton 10 óra 30 perckor kezdődő komphúzás lesz, amely elmaradhatatlan programja a rendezvénynek. illusztráció: racskó tibor

Next

/
Thumbnails
Contents