Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-11 / 160. szám
2014. JULIUS 11.. PÉNTEK P. Fülöp Gábor szinte már hazajárt a Maracanába: ötször is közvetített a futball brazíliai szentélyéből fotó: magán archívum Interjú: P. Fülöp Gáborral, a Médiaszolgáltatás-támogatö és Vagyonkezelő Alap (MTVA) futbaU-vtlágbajnokságot megjárt kommentátorával Önmagát adta és nem játszott rá semmire Beszélgetőpartner Bodnár Tibor NYÍREGYHÁZA. Volt kinek szurkolnunk a világbajnokságon! A Magyar Televízió kommentátori stábjában dolgozott a nyíregyházi születésű, újságírói pályáját a szabolcsi megyeszékhelyen indító P. Fülöp Gábor, aki meglátásunk szerint újoncként nem vallott szégyent a világ legnézettebb sporteseményén. Sőt! Mint minden focista, gyermekként alighanem a világbajnoksággal álmodott. Hát összejött. Ilyennek képzelte? p. FÜLÖP GÁBOR: Látva a futballban betöltött szerepemet, azt, hogy csak a megye egyig jutottam, holott talán az NB III is összejöhetett volna, no meg isínerve a magyar válogatott erejét, idővel már joggal hihettem azt, hogy az életben nem jutok ki világ- bajnokságra. Rádiósként dolgoztam már kézilabda- és vízilabda-világbajnokságon, olimpián is, igaz, utóbbin többnyire a stúdióban, tehát nagyon keveset voltam a helyszíneken, de elképzelni nem tudtam, hogy milyen is lesz a foci-vb. Persze, amikor belépsz a Maracanába vagy akár csak a legkisebb stadionba is, ami azért negy- ven-ötvenezres, két nap alatt megszokod a jót, és természetesnek veszed, hogy csak ilyen körülmények között fogsz a jövőben is dolgozni. A futballban elképzelhetetlen, hogy valakinek több világbajnoki meccse legyen, mint NB l-es. Televíziós riporterként viszont éppen egy ilyen ember ül most velem szemben... P. fülöp GÁBOR; Március végén tudtam meg, hogy utazhatok, ezt követte az úgynevezett betanulási idő, a próbaközvetítések, amelyek közül az első éppen a Nyíregyháza-Za- laegerszeg NB Il-es mérkőzés volt. Ültem egy zárt stúdióban, és beszéltem arról, amit a kis monitoron láttam. Igen, hét vagy nyolc bajnokim volt a világbajnokság előtt, ebből három másodosztályú, Brazíliából pedig tizenkét csoportmeccset és két nyolcaddön- tőt kommentálhattam. Azt kell mondjam, köze nincs a kettőnek egymáshoz. Ha a Haladás-Honvéd meccsen produkáltam volna egy olyan gólörömöt, ami Dél-Ameri- kában alap, akkor kiröhögtek volna, vagy talán le is vesznek a képernyőről. Készült ezekre a frenetikus gólörömökre vagy a közeg, a hangulat és a fordulatok hozták ezeket a hosszú másodpercekig tartó gólkiáltásokat? p. fülöp GÁBOR: Tudatos semmi esetre sem volt, de hogy nem untam a meccseket, az talán ezekből is kiderült. A televíziós szakmában még mindig újoncnak számítok, de amikor 2009-ben a DVSC Bajnokok Ligája-mérkőzéseit Novotny Zoli bácsival, Hajdú B. Istvánnal vagy Lantos Gáborral közvetíthettem a rádióban, már akkor is hasonló volt a habitusom. A Loki-Kalmar selejtezőn Varga Józsi góljánál pont így üvöltöttem, mint a világbajnokságon. Lehet, hogy nem volt ilyen hosszú, mert a rádióban azonnal mondani kell, hogy ki rúgta a gólt és hogyan, de a lelkesedés már akkor hasonlított a mostanihoz. De amikor szpíker voltam a Szpari meccsein, akkor is ordítottam a gólnál. Ki is röhögtek, pedig azok NB I-es meccsek voltak, és ültek vagy ötezren a lelátón. Az köztudott, hogy egy rádiósnak többet kell beszélni a mécsesek alatt, mint egy tévésnek. Görcsölni kellett azon, hogy sikeres legyen az átállás? P. FÜLÖP GÁBOR: Anélkül, hogy megbántanék bárkit is, túl sok segítséget nem kaptam. Inkább olyan jellegű instrukciókkal láttak el, hogy ne dumáljak sokat, figyeljem a monitort, de konkrétan az nem történt meg, hogy az első próbaközvetítésem után valaki mondott volna öt-öt pozitívumot és negatívumot. Törekedtem a nagyon rövid mondatokra, és arra, hogy azok végen mindig legyen pont. Ettől amúgy sokkal jobban féltem, mint ameny- nyire valójában meg tudtam valósítani, az persze már más kérdés, hogy egy-egy óriási meccsen elvitt a lendület és az izgalom, de ezeken meg az néz ki hülyén, ha az ember nem beszél. Vagy ennek a fordítottja volt a belga-orosz mérkőzés, amelyen az összes papíromat elő kellett venni, mert nem történt semmi. Egyébként a rádiós nem azért beszél többet, mert ő rádiós, hanem mert azt is el kell mondania, amit a hallgató nem lát. Persze pont ezért nehéz a két műfajt egyszerre művelni, de nem éreztem, hogy emiatt görcsölnöm kellett volna. Mennyi állt rendelkezésére a már emlegetett papírokból? Magyarán mennyit kellett készülni a válogatottakból, játékosokból és szövetségi kapitányokból? p. FÜLÖP GÁBOR: Annyira féltem Brazíliától, hogy nem kézzel írtam le előre az anyagot, hanem legépeltem, hogy ha ellopják a táskámat, akkor elektronikusan bárhonnan és bármikor elő tudjam venni. Ha nem is végeztem felesleges munkát, de jó, ha az ötven százalékát felhasználtam mindannak, amit kigyűjtöttem, de például a belgákkal E Fülöp Gábor Született: Nyíregyháza, 1979. február 21. Iskolái: Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium, Nyíregyházi Főiskola, magyar-kommunikáciő szak. _____ ■. _______________________ Labdarúgó-pályafutása (Púki Gábor néven): Nyíregyházi Hardware SC (1993-1997), Nyíregyházi VSI (1997-1998), Pócspetri (megyei II., majd I. osztály, 1998-2001), Nagyhalász (megyei I. osztály, 2001-2005), Nagykátló (megyei I. osztály, 2005-2006), Nagyhalász (megyei I. osztály, 2006 ősz), Szakoly (megyei II. osztály, 2007-2008). ___ Rádiós-televíziós munkahelyei: 2001-től a Magyar Rádió nyíregyházi körzeti stúdiójának gyakornoka, majd munkatársa, 2007-től a debreceni regionális műsorok szerkesztőségében dolgozott, 2011-től az MTVA munkatársa. háromszor is találkoztam, így jól jött, hogy kapitányukról, Marc Wilmotsról mindig volt valami a tarsolyomban. Nem éreztem a kényszerét, hogy mindent elmondjak, amiből felkészültem, de azért kihagytam egy-két ziccert. Például, amikor a spanyolok dicstelen búcsújáról beszéltem, akkor nemcsak a franciák hasonló, címvédőként történt 2002-es kiesésükkel kellett volna párhuzamot vonni, hanem az olaszok 2010-es leszereplésével is. A lényeg: sokat készültem, és nem panaszként mondom, de közben a rádióban éppen annyi feladatom volt, mint korábban, így a szabadnapjaimat áldoztam fel az anyaggyűjtésre. Úgy gondolom, megérte. A játékosokra viszont kevés idő jutott. Az olyanokról, mint amilyen James Rodriguez... Beszélni kellett volna róla tíz percet! Most is úgy ejti a kolumbiai zseni nevét, hogy „Hames” Rodriguez. Ezzel azért sikerült egyfajta forradalmat véghezvinnie, nem gondolja? Hiszen eddig „Dzsémsznek” ismertük a fiút. P. FÜLÖP GÁBOR: Egyrészt mindig megkérdezzük az ] anyaország riportereit - már amelyikkel szóba lehet állni -, hogy ők hogyan ejtik a nevét, és ezt figyelembe vesz- szük. Emellett itthon volt egy félnapos értekezlet a kommentátorok és a műsorvezetők részére, amely azt a célt szolgálta, hogy egységesen mondjuk a neveket. A több | nyelven beszélő kollégánk, Mohay Bence még annak is utánajárt, hogy az egyes nyelvterületeken miként ejtik a neveket... ...már bocsánat, de miért ilyen fontos ez, amikor hallottam dél-amerikai kommentátort, aki „Torosiknak” mondta Törő- csíket vagy angolt, amint a Vác csapatnevét „Vaknak” ejti? P. FÜLÖP GÁBOR: Valahol középen van az igazság. A meccsmentes napjaimon a brazil adásokat nézve azt tapasztaltam, hogy az ottani kommentátorok magasról tesznek a kiejtésre. Viszont ha tényleg valami nagyon speciálissal találkozunk, mint amilyen például éppen „Hames” Rodriguez, akiről tíz évig még biztosan beszélni fogunk, akkor érdemes most tudatosítani a helyes kiejtést. Abban is megegyeztünk, hogy a jól megismert, itthon már hagyománnyal rendelkező nevek kiejtésén nem változtatunk, ezért nem lett Romárióból „Zsumárzsiú”, Fredből „Fredzsu” Belő Horizonte városából pedig Belő „Horizoncsi”, pedig a brazilok ezeket mind így mondják. Amit lehet, azt illik úgy ejteni, ahogy az adott országban szoktak, az ne a mi bajunk legyen, hogy dolgozott bennünk az erre vonatkozó igényesség. Harmincöt éves riporterként járt már olimpián és labdarúgó-világbajnokságon. Jól sejtem, hogy utóbbi jóval önállóbb munka volt, mint a londoni ötkarikás játékok? P. FÜLÖP GÁBOR: Tény, az olimpián csapattal utaztunk, jó előre megismertük a helyszíneket, együtt mozogtunk, ha valaki megbetegedett, helyettesíteni tudtuk. Ezzel szemben most fogtam a két bőröndömet, az itinere- met, amelyben pontosan le volt írva a huszonvalahány repülőutam, és teljesen egyedül voltam. A hatalmas távolságok miatt rengeteget utaztam, nem késhettem le egyetlen járatot sem és a megbetegedésre sem gondolhattam. Exkluzivitással azért találkozott? P. FÜLÖP GÁBOR: Ilyen helyen még sosem voltam, hogy újságírói akkreditációval nem mehetsz oda, ahová akarsz. Külön belépő kellett a mixed zónába, a meccs utáni sajtókonferenciára, a csapatok buszához, és mi magyarok, mint valamennyire kívülállók, ezekhez nem fértünk oda. Az argentin-bosnyák meccs után például szívesen beszéltem volna a Fradi játékosával, a bosnyák Muhamed Besic-csel, a világbajnokság leginkább „magyar” résztvevőjével, de erre nem nyílt lehetőség. Ez a része hiányzott, kárpótlásként kommentátorként nagyon jó helyeken ülhettem, és már a bemelegítésnél szinte testközelből figyelhettem mondjuk Lionel Messit. Mennyire foglalkoztatták azok a hangok, amelyek a kommentátori teljesítményét ítélték meg? P. fülöp Gábor: Fórumokat abszolút nem olvastam, viszont akad néhány ember, elsősorban a főnökeim és a kollégáim, akiknek adok a véleményére. A már említett magányos farkas érzéshez még annyit, itthonról finoman fogalmazva sem szóltak bele a munkámba, ami azért volt jó, mert nálunk létezik egy alapelv: ha nem szólnak, akkor minden rendben van. Azt azért megtudtam a családtagoktól, hogy mindenhol akadnak „jóakarók”, de egy biztos, tiszta lelkiismerettel jöttem le a „pályáról”, nem játszottam rá semmire, ilyen vagyok. Attól féltem a legjobban, hogy mivel nincs televíziós rutinom, nem tudok majd önmagam lenni. Ezzel azonban a végére semmi bajom nem volt. Akinek nem tetszett, azt sajnálom, de azért sok embertől kaptam pozitív visszajelzéseket. Aki már ötször közvetített a Maracanából, az hogyan fog lelkesedni a Pápa-MTK-n? És mi lesz, ha Bajzát Péter beveszi a debreceni hálót? p. FÜLÖP GÁBOR: A lelkesedésemmel sosem volt baj, egyszer egy Diósgyőr-Kecskemét meccsből is sikerült Novotny Zoli bácsi szerint BL-döntőt csinálnom. Két és fél nap szabadság után a múlt pénteken már éjszakás szerkesztő voltam a rádióban, ezen a héten megyek a kajak-kenu Európa-bajnokságra Németországba, tévésként én közvetítem a DVSC-Cliftonville BL-selejtező visszavágót. Hogy mi lesz, ha nyíregyházi gólt kell közvetítenem? Ha már a Magyar Kupa-döntőn a diósgyőri találatnál sikerült akkorát ordítanom, mint szabolcsi embernek még soha, akkor persze Bajzáték gólja is tűzbe hoz majd, ez csak természetes. Elfogult azonban nem lehetek.
