Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-09 / 158. szám

749450 2014. JÚLIUS 9., SZERDA KELET Gálaműsorral zár atuzséri tábor tuzsér. Immár tizenhatodik alkalommal ad otthont Tuzsér a Kárpát-medencei kézműves és hagyományápoló tábornak, amit az idén június 30. és júli­us 12. között rendeznek meg többek között az ENPI Hatá­ron Átnyúló Együttműködé­si Program támogatásával. A zárónapon, szombaton nagyszabású programmal vár­ja a tábor az érdeklődőket a Lónyay-kastély területén. A vendégeket zeneszó csa­logatja majd 9 órakor a Ma­gyar Honvédség Központi Zenekarának köszönhetően, 10 órakor pedig koszorúzás lesz a hősi emlékműnél. A további programban előadást tart a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia, bemu­tatkozik a Magyar Honvédség Különleges Díszelgő Csoport­ja és a Pergő hagyományőrző Műhely, míg a Hagyományá­poló tábor gálaműsora 17 óra­kor kezdődik. km » Meglepetés Hosszúkás formájú tojá­sokkal lepték meg tyúkjai a Sóstóhegyen élő Puskár Imrét. FOTÓ: GALAMBOS BÉLA Brazíliában izgulnak a robotért A NiceDroid csapat tagjai: Poór Fanni, Papcsák Nóra, Jakab Ágnes, valamint felkészítő tanáruk, Abán Csaba FOTÓ: SIPEKI PÉTER Hollandia után újabb vi­lágbajnokságon vehet­nek részt a nyírbogdányi leányok. NYÍRBOGDÁNY. Hetek óta Bra­zíliáról álmodik három nyír­bogdányi diáklány. No, nem a foci-világbajnokság látványos góljai hozzák lázba őket, ha­nem az, hogy ez a dél-ame­rikai ország ad otthont ha­marosan az idei Robot Kupa világbajnokságnak, amelyen hazájukat képviselhetik ifjú­sági kategóriában. Segít(ett) a szeretetszolgálat A fiatalok három éve ismer­kedtek meg a robottechniká­val a nyírbogdányi iskolában Abán Csaba matematika-in­formatika szakos pedagógus vezetésével, egy tehetség- gondozó program keretében. Felsorolni is lehetetlen, hogy azóta mennyi dicsőséget sze­reztek iskolájuknak, a nem­zetközi versenyeken hazájuk­nak. Két éve a Magyar Ifjúsági Robot Kupa megnyerése után a mexikói világbajnokságon is bizonyíthatták volna tudá­sukat, csakhogy anyagi okok miatt végül nem utazhattak el. Tavaly szintén győztek a hazai versenyen, s ott lehettek a hollandiai világbajnoksá­gon, ahonnan ezüstéremmel és egy negyedik helyezéssel tértek haza. Az eindhoveni A robot tesz­telése közben mindig találunk hibákat. ABÁNCSABA utazásban oroszlánrészt vál­lalt a Baptista Szeretetszol­gálat, ugyanis időközben e szervezet fenntartásába ke­rült a nyírbogdányi Kazinczy Ferenc Óvoda, Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, s ez az egyházi alapítvány min­den segítséget megad, hogy a tehetségek bárhol a világban bizonyíthassák felkészültsé­güket. A brazíliai út is a sze­retetszolgálat támogatásával valósulhat meg. A három fiatal vezetőjét ar­ról faggattuk, hogy annyi ver­seny után keil-e még készülni a brazíliai világbajnokságra, amit Joao Pessoa városában rendeznek meg. Újabb és újabb programok- Lehet, hogy furcsának hang­zik, de sokat kell készülnünk. Mi a menekítő robotok kate­góriájában indulunk, s mivel minden versenyre teljesen új robotot kell készítenünk a LEGO-elemekből, így a világ- bajnokságon is új konstrukci­óval indulunk - magyarázta Abán Csaba. - A menekítő kategória azt jelenti, hogy a robotot egy katasztrófahely­zetre kell felkészítenünk. Aka­dályokat kikerülve el kell jut­Valószínűleg Brazíliából is sok szép emlékkel térnek majd haza a fiatalok, főleg ha még egy előkelő helyezésnek is örülhetnének...- Nem érvényesül semmi­lyen papírforma, nem lehet előre megmondani a verseny kimenetelét, hiszen minde­gyik csapat új konstrukcióval nia egy baleset helyszínére, s a sérültet egy olyan helyre kell szállítania, ahol már se­gíthetnek az emberek. A robot tesztelése közben kijönnek olyan hibák, amikre nem szá­mítottunk, ezért újabb prog­ramokat kell kitalálnunk. Ma is találtunk hibákat, újabb programot készítünk, s ez így megy egészen az indulásig. és új programmal érkezik a világbajnokságra.- A mi célunk csak az lehet, hogy a robotunk Brazíliában is tudja mindazt, amit itthon a gyakorlások során tudott, s a helyszínen majd kiderül, a tudása mire elég a többi ro­bothoz képest - tette hozzá a tanár úr. Mivel egy hosszútávú kutatási program részesei vagyunk - hiszen egyszer majd valóban robotok végzik a mentést -, a programozásokat le kell majd adnunk a szervezőknek, hogy azokat felhasználhassák a to­vábbi fejlesztések során. A fiúk inkább fociznak Sokan furcsának találhatják, hogy a robottechnikával lá­nyok foglalkoznak. A „Vajon miért?” kérdésre a következő választ adta Papcsák Nóra, a csapatkapitány:- A nyírbogdányi fiúk in­kább fociznak. Mikor tanár úr felvetette negyedikben ezt az ötletet, megtetszett nekünk, s már a nyári szünetben ismer­kedtünk ezzel az egésszel. Nem lehetett könnyű, de ma már természetes számuk­ra a szenzorelosztó, az infra távolságérzékelő, az ultra­hangszenzor, a fényérzékelő, az ütközésérzékelő. S hogy mindezt milyen jól megtanul­ták, bizonyíték a sok siker.- Rengeteg élmény kötődik az elmúlt három évhez, mind­egyik pillanatát nagyon élvez­tük - révedezik el a múltban Jakab Ágnes. - Nem tudnék egy versenyt sem kiemelni, mindegyikre szívesen emlé­kezem vissza. KM-MML Napról napra Indulás Brazíliába július 17-én A verseny menete: július 20-án beállí­tásra van lehetőség Ä verseny időpontja: július 21-étől 24-éig A verseny tartalma kilenc különböző pálya három nap alatt Superteai1 a negyedik napon két ország csapata együtt versenyzik Hazaérkezés Magyarországra: július 26-án Nem lehet biztosra menni Esélyteremtő, integrált táborok A nyár a pihenés, a kikapcsolódás, a va­kációzás, a feltöltődés időszaka. NYÍREGYHÁZA. A fiatalok szá­mára számos szervezet, ala­pítvány szervez nyaralási le­hetőségeket. Közöttük van a Mentor Ala­pítvány is. Olyan táborokat rendez, amelyeknek célja a másság elfogadása, egymás megsegítése, ugyanis a prog­ramban a Ridens Szakképző Iskola növendékei és a Zay Anna szakközépiskola tanu­lói vesznek részt.- Nagy öröm számunkra, hogy segítők anyagi támo­gatásával lehetőségünk van az idén nyáron is 2xl0 napos táborokat szervezni 80 fiatal részére. A két helyszínen sé­rült és ép intellektusú diákok pihenhetnek és segíthetik egymás munkáját - tájékoz­tatta lapunkat Kiss Enikő, a Mentor Alapítvány kuratóri­umi elnöke. - Az első turnus­ban Tivadar vár 40 tanulóra. Természetesen a térség neve­zetességeit is megismerhetik a tábor lakói a kirándulások so­rán. Felkeresik többek között Kisaron a Petőfi-fát, Szatmár- csekén a csónakos fejfás refor­mátus temetőt, a Kölcsey-em- lékházat, Tiszacsécsén Móricz Zsigmond emlékházát.- A második turnus már a Mátra lankáin lesz, a várbükki erdészházban. Ott is kirándu­lások színesítik a programot. Lesz többször fürdés a mát- raverebélyi Kincses strandon, Szentkúton megtekintik a nemzeti kegyhely értékeit, km Családi sportolás a tassi falunapon nyírtass. Kétnapos falunap­pal kedveskedik a település la­kosságának a nyírtassi önkor­mányzat. Július ll-én családi sport- és ügyességi verseny várja az érdeklődőket a sport­pályán 16 órától, majd Kocsis Janika műsorát retro buli kö­veti. Szombaton 13 órakor kez­dődnek a kulturális prog­ramok a sportpályán. Lesz többek között nótacsokor, néptánc, motorosbemutató. Fellép Dj Szatmári és Jucus, a ZanziBar, s lesz tűzijáték is. •> Adakozás Egy nehéz helyzetben lévő, többgyermekes családnak gyűj­tött forintokat Újfehértón Csukrán Mihály. Az adományt a napokban adta át. fotó: bereczki Beatrix Ibolya Lakópark utolsó lakásai ÓRIÁSI KEDVEZMÉNNYj- 4000m parkosított udvar- ILLETÉKMENTES- Ajándék konyhabútor- Ajándék parkoló az udvaron www.ibolyalakopark.hu 7Ü 30/9452-262 Tl!D/Í7 ÉLETMÓD és ±\ Nyíregyhaza,Nyáru. 12,a lUrIlii EGÉSZSÉGHÁZ f-é S&M Q G A .fe J, PLATES Ä ) N K Bangáné Kígyós Valéria Bejelentekzés: 30/9951-806 stresszoldás, tanulási problémák, mozgáskoordináció, alvászavar Nagyné Tapasztó Erzsébet: 30/ 490- 4240 PSZICHOLÓGIAI MAGÁNRENDELÉS Dr. Tsorbatzoglouné Papp Éva S 70/ 324-7499 telefon: 30/ 869- 3386 www.fustmentesen.hu C 11 éT\ I AT mH III (Cf k# v/ll I I . t ■ J MOSOLYOGJ BÁTRAN Kozmetikai fogfehérítés telefon: 70/ 246-1604 RSmilepoint Nyíregyháza Topáz Orvosi rendelő, tornaterem, masszázs helyiség különböző napszakokrá É|ADW tt34P9452 - 262 MAff OPTI MARKT OPTIKA 06-30/278-1345 06-30/229-0077 www.opti-markt.hu pf kedvezménnyé Védje szemét a nap káros sugaraitól minőségi C € szabványnak megfelelő UV-szűrős napszemüvegekkel! 3490 Ft avanguon 499° Ft POLICE 19 900 Ft-tÓl 28 500 Ft-tól Akció ideje: 07.01-08.31. illetve készlet erejéig. INGYENES LÁTÁSVIZSGÁLAT GARANCIÁVAL! rSzemiivegkészítés esetén.) II Minden nap nyitva. Egészségpénztári kártyával is fizethet. 0/i a s www.autocrew.hu TUF Szerviz Szolgáltatásaink: • Teljes körű szerviz (minden típus) • Műszaki vizsga • Eredetvizsga • Karosszéria javítás és fényezés • Futómű műszeres • Klímajavítás, töltés, tisztítás, • Mosás, kozmetika, polírozás HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents